Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-23 / 197. szám
7. OLDAL 111 2000. Augusztus 23., szerda Nyugdíjasparti a strandon Mezőtúr A Mezőtúri Nyugdíjas Klub, a Közösségi Ház és a Városi Sportlétesítmények Igazgatósága egész napos regionális nyugdíjas-találkozót szervezett 12-én a városi strand területére. A forró augusztusi hétvégére több településről, Öcsödről, Kunhegyesről, Kunszentmártonból, Martfűről, Tíszakécskéről, Törökszentmiklósról és a megyeközpontból is fogadtak vendégeket. A városi nyugdíjasklub vezetője, Gyalogh Lajosné segítségével a klubok közötti jó kapcsolat tovább erősödött ezzel a rendezvénnyel is, melyre különböző szórakoztató programokkal készültek a meghívott idős emberek. A strandon felállított színpadon fellépett többek között a helyi klub kamarakórusa, a szolnoki Kis Béla rímfaragó, illetve több vendég is. A műsor közben a klubtagok kihasználhatták a termálvíz jótékony hatását, és természetesen lehetőség volt ismerkedésre is. A következő ilyen találkozó a közeljövőben Öcsödön lesz. Kevés a gondozó Túrkeve Ötvenegy férőhellyel működik az Egyesített Szociális Intézmény, mégis ötvennyolc gondozottjuk van, és huszonegy további idős ember vár a bebocsáttatásra. Mint azt dr. Thodory Zsoltné helyettes intézményvezető elmondta, egyelőre jelentősebb fejlesztésekre nem jut pénz. Tavaly a belvízkáraik enyhítésére 12 millió forintot kaptak, abból nyílt lehetőségük arra, hogy a négy épületükből egyet felújítsanak. Az otthon egyébként több részből áll, hiszen gondozottjai részére szociális otthoni ellátás mellett házi gondozást és szociális étkeztetést biztosít az idősek klubjának. Az intézményben 12 nővér, 1 főnővér és 14 technikai dolgozó ügyel arra, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Nagyon szeretnék elérni azt, hogy a város területén egy-egy gondozónőjük legyen, de sajnos a négy helyett most csak három van, illetve az idősek klubjában a 35 bejáróra csak két gondozónőjük jut. Szerencsére az intézmény kisebb-nagyobb adományokkal gazdagodik. Most van szerveződőben a mentálhigiénés foglalkozásuk. Lelkes újságolvasó Túrkeve Erdei Tériké néni már tíz éve a szociális otthonban él. Az új épület legelső lakói közé tartozik. beszélgethet, de a legfontosabb, hogy szakemberek figyelnek rá és idős társaira. A^jújság hasábjai és a televízió jelenti számára a kapcsolatot a külvilággal, és már korán Korábban ő gondozta beteg testvérét, de ma már egyedül él egy szobában. Kedvenc időtöltése az olvasás, mint mondta, reggel ébredés után az első dolga, hogy elolvassa a Jászkun Krónika legfrissebb számát. Mindig a hátsó oldalnál kezdi az olvasást, leginkább a rendőrségi híreket szereti. Tériké néni már nehezen mozog, de sokszor kiül a különböző programokra, a rendezvényekre. Legjobban a karácsonyt kedveli, mert reggelvárjaalegfrissebblapszávéleménye szerint az a leghangu- mot és a híradásokat a tévéből, latosabb ünnep az otthonban. Az otthon lakói jelentik számá-Mára már csak a régi szomszé- ra a családot és a gondozói, dai látogatják rendszeresen, de akikkel kiváltképp jó a kapcsoitt az otthonban mindig megvan lata. a társaság, akikkel együtt lehet és __________________________1 Babaruhák a Götznek Túrkeve Az AFIT felszámolása után alakult meg Túrkevén a Munkainfó Bt., amely hét évvel ezelőtt kapcsolatba lépett a budapesti székhelyű Götz'céggel, akik azóta is állandó megrendelőik. A bt. ügyvezetője, Kun Lászlóné szerint ez nagy szerencse volt, hiszen viszonylag kis létszámú cégként csak a véletlenen múlt az üzletkötés. Mintegy nyolc éve működik már a bt.-n belül az a 20 főt foglalkoztató varroda, ahol a babaruhák készülnek. A Götz számára elsődlegesen fontos a precíz, minőségi munka, így az itt dolgozó varrónőknek elengedhetetlen a magas fokú szakmai felkészültség. Tavaly volt egy új kezdeményezés, amelyben a babaruhák mellé ugyanolyan gyermekruhát is varrnak. Főleg kis szériás egyedi darabokat készítenek Amerikába, Németországba, de próbálnak betörni más piacra is, bemutató darabjaik megtalálhatók Ausztriában, sőt Finnországba is eljutottak. Minőségi munkát követelnek Megugrott a munkanélküliség A föld a település körül legalább megmaradt Mezöhék Nehéz helyzetben van a falu lakossága, hiszen a Táncsics Tsz, amely nemrégiben csődbe ment, szinte egyedül jelentette a település munkahelyforrását — tudtuk meg Halász Vincétől, Mezőhék polgármesterétől. Amíg eddig a 437 lakosú településen mindössze alig 3-4 százalékos volt a munkanélküliség, addig mostanra megnőtt 30-40 százalékra. Ráadásul eddig is csökkent a népesség, s várhatóan ilyen helyzetben még tovább fog. Pedig az utóbbi néhány év alatt gyors ütemű fejlődés is megfigyelhető, hiszen a belterületi úthálózat 70 százaléka már szilárd burkolatot kapott, a telefon, a gáz eljutott a település házaiba, csatlakoztak a tavaly elkészült kommunális térségi hulladéklerakó telep kiépítéséhez, amely 14 település hulladékát fogadja be, felépült a falu szívében elhelyezkedő templom. Többek között elkészült az új címer és zászló, a ravatalozó és a belvízelvezető csatorna terve, amelyhez saját pénzből kezdtek hozzá már két éve. Belvízkáraik enyhítésére eddig 2,2 millió forintot kaptak, illetve a polgármesteri hivatal épületére további 1,5 milliót, mivel itt is komoly károk keletkeztek, több főfal is megrepedt. Annak érdekében, hogy elkerüljék a jövőbeli károkat, az elmúlt hónapokban minden ház előtt elhelyeztek belvízelvezető átereszeket. Mintegy 15-20 környékbeli tanyát érintene a villamos hálózat fejlesztése, erre pályázat útján szeretne az önkormányzat pénzt szerezni, illetve 2001-ben egy szennyvíztisztító telep Halász Vince létrehozása is szerepel a tervek között. Mivel a földterületeket a téesz helyett valakinek művelnie kellene, erre keresnek folyamatosan hathatós megoldást a településen. A közelmúltban jelentkezett egy vállalkozó, aki kibérelné a magántulajdonosok földjeit és művelné azokat. Ez nagyjából 600 hektár területet érint, talán ez némi megoldást jelentene a munkanélküliség felszámolására, amennyiben a művelést és betakarítást helyiek végeznék. Az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy megtartsa a gyerekeket a település iskolájában. Jelenleg három pedagógussal dolgozik az intézmény, és két óvónő felügyel 15 óvodás korú gyermekre. A faluban a fiatalok letelepedését vissza nem térítendő lakásépítési támogatással segítik, és működik egy sportegyesület és egy 10 tagú polgárőrség is. ■ Hírek Mezőtúrról Egy egyesületben horgásznak Július 29-én tartotta egyesülési közgyűlését a Mezőtúri Sport HE és a Vasutas HE. A közös közgyűlés elfogadta az új egyesület alapszabályát, ami szerint Mezőtúri Horgász Egyesületként működnek tovább. Első nagyobb megmozdulásukat augusztus 26-án tervezik, amikor is a Ligeti-tavon horgászversenyt szerveznek vállalkozók részére. Új tető Augusztus 14-én megkezdődött a tiszti klub felújítása. Egyelőre a két kisebb épület tetőszerkezetén végeznek javítási munkákat, de ígéret van a főépület tetőszerkezetének javítására is még az idén. Elkelt a kastély Többéves próbálkozás után a mezőtúri önkormányzatnak végre sikerült értékesíteni a bánhorváti Platty-kastélyt. Az egri székhelyű Tengelyközmű Kft. 55 millió forintért jutott hozzá az egykori ifjúsági szállóhoz. A szerződésben a felek megegyeztek abban, hogy 10 millió forint foglaló fejében jövő év január 31-ig köteles a kft. kifizetni a fennmaradó összeget. Művésztelep 2000 E hónap 25-én kezdődik a hagyományos művésztelep a mezőtúri Takács-tanyán, és egészen szeptember 24-ig tart a munka. Ez alkalommal 11 művész, köztük két német vendég alkot a helyszínen. Ezzel párhuzamosan ugyancsak augusztus 25-én nyitják meg a városi kiállítóteremben a művésztelep tavaly készült munkáiból felállított tárlatot. Amatőr kiállítók A Túri vásár napján, 27-én a Mezőtúriak a Holnapért 2001 Alapítvány szervezésében amatőr képzőművészek kiállítása nyílik a Royalban. A helyi és vidéki alkotók különböző népi iparműj vészeti alkotásokat, festményeket, fazekasmunkákat vonultatnak fel egy kisebb bemutató keretében. ■ Képek a testvéreknél Néhány hete ért végett Mezőtúr testvérvárosában, Weidában Lóránt János Demeter és Lous Staijfzand Mezőtúron élő festőművészek kiállítása. Az egy hónapig tartó tárlatot az Osterburg-várjátékok apropójából rendezték meg. A kiállítást Prókai Gábor művészettörténész nyitotta meg.______ ■ Az oldalt szerkesztette: Rácz Szilvia Agyagozásból gazdagodtak Már 1983 óta rendeznek szervezett formában fazekastáborokat Mezőtúron. Az idei nyitottabbra sikerült, mint az eddigiek, hiszen nemcsak a mesterséghez jól értők, hanem „kezdő” fazekasjelöltek is kísérletezhettek az agyaggal. A Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház szervezésében Pusztai Zsolt néprajz szakos egyetemi hallgató és Bana Gyula vezetésével 12 fiatal vett részt a foglalkozásokon. Múlt hét szerdán előadásokon szerezhettek hasznos elméleti tudnivalókat a mezőtúri fazekasság történetéről, kerámiatörténetről, illetve a nemzetközileg elismert túri fazekasról, Badár Balázsról. A hét további részében természetesen a korongozásé volt a főszerep. Millenniumot ünnepelnek Mezőtúr Augusztus 26-án lesz a város millenniumi emléknapjának rendezvénye. A városháza előtti téren délelőtt tíz órától Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkára adja át Mezőtúr millenniumi emlékzászlóját, majd ezt követően ünnepi műsor következik. Tizenegy órától Működik Kétpó Nemrégiben készült el a község kommunális szennyvíztisztító berendezése, amely egy hónapos próbaüzemmel kezdte meg működését. A 25 millió forintos beruházás a megyei területfejlesztési tanács támogatásával és önerőből készülhetett el. Boldog István polgármester szerint egyelőre még nem teljes kapacitással üzemel a berendezés, hiszen „Örökké itthon e tájban” címmel emlékülés lesz a városháza nagytermében, délután pedig a Túri Lovasklub programja színesíti az ünnepséget az egyesületi lovaspályán. Befejezésként a színházteremben a Magic 2000 látványos tánc- és bűvészshow-t tekintheti meg a közönség, melyben debreceni táncosok, kötélugrócsoport Martfűről és három bűvész lép fel.________________________■ a tisztító a befogadható napi 15 köbméter szennyvíz helyett mindössze 10 köbméteres kapacitással dolgozik. A továbbiakban a lakosság feladata a vállalkozónak a szennyvízszállítás igényét bejelenteni. Minden esetben csak a kommunális szennyvíz elszállításáról lehet szó, amelybe semmilyen állati eredetű trágya nem kerülhet bele. Egy ideig egyébként még kedvezményesen vehető igénybe a szolgáltatás^_________________________■