Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-22 / 196. szám
10. OLDAL ESEMÉNYEK 2000. Augusztus 22., kedd Leonardónak volt gyermeke? CSATA A VÍZ FELETT. A képen látható két férfi éppen az indonéz főváros központját, Jakartát átszelő Banjir Kanal folyóba zuhan bele, miután egyensúlyukat vesztették a víz fölötti hatalmas farönkön, ahol párnacsatát folytattak egymással. Az összecsapásra és számos egyéb szokatlan „sporteseményre” az Indonézia függetlenségének 55. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretein belül került sor augusztus 20-án. fotó, europress/epa Egy olasz kutató szerint volt egy törvénytelen fia Leonardo da Vincinek, aki pedig az eddigi ismeretek szerint kizárólag a férfinem iránt érdeklődött. A reneszánsz óriásának zabigyerekéről a firenzei Ideal Múzeum igazgatója vél tudni. A tudós szerint - aki egyetlen levélre alapozza teóriáját - Leonardo 17 éves lehetett, amikor Paulo fiát nemzette. Hogy az anya ki volt, azt sejteni sem lehet. A levélben, amelyet Giovanni Bentivoglio bolognai herceg írt 1479-ben Lorenzo Medicinek, Firenze urának, említés történik „a firenzei Leonardo da Vinci Paulójáról”. Vezzosi szerint arról lehet szó, hogy Leonardo Bolognába küldte 10 éves Paulo fiát. Más levelekből és Leonardo-vázlatokból ugyancsak az tűnik ki, hogy Da Vinci ismerhette az apaság érzését. Leonardóról egyébként köztudott volt homoszexualitása. 1476-ban még perbe is fogták fajtalankodás címén, de felmentették. NAPTÁR 2000. augusztus 22. kedd Menyhért, Mirjam napja Napkelte 5.50 órakor, napnyugta 19.43 órakor. Holdkelte 23.25 órakor, holdnyugta 13.24 órakor. E napon született 1862-ben Claude Debussy francia zeneszerző, 1918-ban Benkő Gyula színész. E napon hunyt el 1951-ben id. Latabár Árpád színész és 1958- ban Roger Martin du Gard Nobel-díjas francia író. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Kolozsvári gyógyszertár (Kolozsvári u. 23.) az ügyeletes. Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 540 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 727 centiméter, duzzasztott, a víz 26,4 Celsiusfokos volt. Kisköre alsónál -251 centiméter, apadó, Szolnoknál - 179 centiméter, apadó, a víz 25,8 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 97 centiméter, apadó, a Hármas- Körös Kunszentmártonnál -97 centiméter, apadó. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma a 4-es úton Szolnoktól Fegyvernekig, a 44-esen Kunszentmárton külterületén és a 33- ason Tiszafürednél mérnek, holnap szintén a 4-esen Szolnok és Karcag között, a 44-esen Öcsöd külterületén és a 33-ason Tiszafürednél kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. Várják a gazdit Egy év körüli magyar vizsla szuka kutyát találtak augusztus 15- én Szolnokon, a Mária utcában. Gazdija — vagy bárki, aki befogadná a kutyust — az 56/441- 927-es telefonszámon érdeklődhet. ■ NYÁRESTI csendélet a Tisza-tó partján. Felvételünk Abádszalókon készült. FOTÓ: MÉSZÁROS BALESETEK, BŰNÜGYEK Nem látta Meghalt egy 42 éves kisújszállási férfi a hét végén, amikor Tiszaderzs külterületén elgázolta egy Suzuki Swift személyautó. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a személyautó 80 éves vezetője nem vette észre az esti szürkületben a kerékpárost, aki az út jobb szélén guggolt, és igyekezett a biciklijéről leesett láncot visszaszerelni. A szerencsétlenül járt férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Gyermekre támadt a kutya Súlyos arcsérüléssel került kórházba egy 8 éves tiszaföldvári kislány, akit megharapott egy rotweiler kutya. A rendőrségi vizsgálat szerint az állat a gyermek szomszédjában egy udvaron volt, és a kislány az ebet a gazdájával együtt etette, amikor a baleset történt. A rotweiler kihasználta a férfi pillanatnyi figyelmetlenségét, fellökte a gyermeket, majd beleharapott az arcába. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Felrobbant Vérző fejjel találtak egy súlyosan sérült férfit vasárnap délután Szolnokon a Vízpart körúton. Mint kiderült, a debreceni sérült egy régi típusú kézi permetezőgépet akart üzembe helyezni, ami felrobbant. A sérültet a Hetényi Géza kórház sürgősségi osztályára szállították a mentők. Milliós kár Betörők jártak Abádszalókon az Alsó Erdősor utcában, ahol egy lakóház nappalijából videokamerákat és mobiltelefonokat, valamint számítógépet loptak el. A kár 1 mülió 250 ezer forint. Feltört autók Két parkoló gépkocsit is feltörtek ismeretlenek a hét végén Abádszalókon a Füzes Kemping előtt. A tettesek bezúzták az autó ablakait, és iratokat, készpénzt, valamint rádiós magnetofont vittek magukkal. Az anyagi kár közel 250 ezer forint. Amíg fürdött Törökszentmiklóson a Termál strandon egy szolnoki fürdőző táskáját lopták el ismeretlenek, amíg a férfi fürdött. Az őrizetlenül hagyott táskában iratok, mobiltelefon, bankkártya és némi készpénz volt. A kár 35 ezer forint. Kifeszített ajtó Ajtókifeszítés útján ismeretlen tettes tört be Szolnokon, a Milléren levő hétvégi házba, ahonnan egy 50 ezer forint értékű rotációs kapát tulajdonított el. IA HÍREKET A RENDŐRSÉGTŐL KAPTUK.) Lottónyeremények Ötös lottó A 33. héten telitalálatos szelvény nem akadt. A négyesekre 324.029 forintot, a hármasokra 4662, a kettesekre pedig 272 forintot fizetnek. Hatos lottó A 33. héten telitalálatos nem volt, az egyetlen darab 5+1 találatos szelvény nyereménye 12.312.550 forint. Az ötösökre 223.462, a négyesekre 3472, a hármasokra 617 forintot fizetnek. Totónyeremények A 33. hét egyetlen 13+1 találatos szelvénye 4.560.165 forintot ér. A tizenhármasra 1.302.904, a tizenkettesekre 24.429, a tizenegyesekre 2148, a tízesekre 479 forintot fizetnek. A góltotón telitalálatos nem akadt. Kulcsok és pénztárca A hét végén több tárgyat is találtak Szolnokon. Előbb a Tiszaparton, majd a Szövetség ABC előtt találtak egy-egy kulcscsomót, melyek szerkesztőségünkben vehetőket, majd a Tisza Taxi fehér Opeljében felejtette valaki a pénztárcáját. Ez utóbbiról a 20/955-66-26-os telefonszámon érdeklődhet tulajdonosa. Nyári csúcs a buszokon Ezen a nyáron számos rendezvény várta a szolnokiakat. Az érdeklődők nagy része tömegközlekedési eszközökön közelítette meg az események helyszínét, amelyek azonban nehezen tudtak megbirkózni a megnövekedett igényekkel. Zsovákné Nagy Mária, a Jászkun Volán Rt. helyi személyszállítási üzletágának üzletigazgatója az augusztus 20-i rendezvényekkel kapcsolatban elmondta, hogy az utasok zsúfoltságra tett észrevétele jogos, de a meghirdetett menetrenden kívül csak akkor közlekedtethetnének járatokat, ha lenne valaki - például a város —, aki ilyenkor fizetné a költségeket. Az utolsó buszok többek által túl korainak tartott indulási időpontjával kapcsolatban a cég utasszámlálást végeztetett, amely az utaslétszám folyamatos, évről évre csökkenő tendenciáját mutatta. Ezért a kevésbé igénybe vett vonalakon mérsékelték a járatok számát. Ez például az 1-es busz vonalán lehet szembeötlő. Az üzemzárásnak akár a korábbi évek szintjére történő kitolását nem tervezi a vállalat éppen az említett utasszámcsökkenés miatt, azt azonban át kell gondolniuk, hogy a jövő nyáron a rendezvények miatt növeljék a külterületek késői elérhetőségét. MOLNÁR G. ATTILA AJANLO MOZI Szolnok, Nemzeti: Titan A. E. (amerikai) 16.30, 18.30, A múzsa csókja (amerikai) 20.30; Tisza: A kőszivű ember fiai Hl. (magyar) 10.00, Az én házam, az én váram (ausztrál) 17.00, 19.00, Mindenütt jó (amerikai) 21.00; Tallinn: Tűzzel-vassal (lengyel) 18.00, Velem, vagy nélküled (amerikai) 21.00; Jászberény: Az aranyember (magyar) 15.00, A bűnös (amerikai) 18.00, 20.00; Tiszaföldvár: Hetedik érzék (amerikai) 19.00. Várható időjárás: Jász-Nagykun-Szolnok megye & cíb derült napos felhős Ijágp <£b Jtézafiired | párás ködös borult V36° 1 <ß 0 <£> w zivatar esős Kunhegyes <£> <3 3?“ Kisújszállás tg!p havas eső hózápor havazás Szinte alig lesz észrevehető, kicsit mégis „enyhül,, időjárásunk. A szél már gyakrabban megélénkül, időnként már felhők is lesznek az égen, a hőmérséklet csúcsértéké pedig (ha csak egy-két fokkal is), de már a korábbi napoké alatt marad. Káizitetta: I Északnyugaton a közeledő front, másutt a tomboló hőség okoz még I mindig fokozott balesetveszélyt. Hungária Biztosító Rt Lelki segély A telefonos lelkisegély-szolgálat munkatársai a nap huszonnégy órájában hívhatók a 80/505-501- es zöld, azaz ingyenes telefonszámon. Az oldalt szerkesztette Szilvási Zsuzsa, akivel további információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők. SZUPER EXPRESSZ Szuper kedvezmények a Good Travelnél! Spanyolország - Höret: 11 nap tranzitszállással + félp., ’"hotel 47.900 Ft-tól Velencei hétvége: 09.01 -03. 9.600 Ft Müncheni sörfesztivál 09.22-24., 09.29 8.600 Ft Görögország - Parália: 10 nap, 09.01. ap. + busz 29.900 Ft Tunézia és Görög-szigetek Last Minute akcióban! ^ Szolnok, Baross ót 24. TeL: 56/421-835, 56/378-521 AUKCIÓS árakon vásárolok készpénzért 6-12 személyes étkészletet, tálcát cukordobozt, gyertyatartót más dísztárgyat. Antik bútorokat: biedermeier, empire sok fiókos bútorokat. Tabemákulumért 3.000.000 Ft-ot fizetek. Eozinmázas, körpecsétes Zsolnay-tárgyakat, herendi, meisseni valamint Kovács Margit kerámiáért a legtöbbet fizetem centiméteréért. Álló-, asztali-, faliórákat valamint neves magyar-külföldi festőktől származó 1945, előtt készült festményeket, IWC, Patek, Longines, Vascheron, Jáger, Omega. Doxa, Breitling ötös naptáros, mechanikus-automata kar- és zsebórát veszek. Régi bizsukat, porcelánfejű babát 20-50.000 Ft között vásárolok. Bútorokról lehetőség szerint fényképet, kérünk! Üzletcímünk: 1077 Budapest Wesselényi u. 19. Ingyen hívható telefonszámunk 10-17 óráig: 06- 80/200-886. Felvásárlás helye: Szolnok, Pelikán Szálló, Jászkürt út 1. Felvásárlás ideje: 2000, szeptember 5-én (kedden) 10-13 óráig. Becsüs telefonszáma: 06-30/9447-935.-------------------------------------- '31493' MOBILTELEFONT a Westeltől (akciós, Dominó). Üzletkötő: Erdős István 30/9305-326.------------------- —I----------!----- '30445' 2 colos, bontott csövek (kerítésoszlopnak) 40 Ft/kg + áfás áron kapható, amíg a készlet tart. Keror Kft., Szolnok, Mester út 35. Tel.: 56/426-539. ISKOLASZEREK, táskák, irodai kellékek széles választéka, kedvező árakon. Penna szaküzlet Szolnok, Jókai utca 1.---------------------------------------'30774' AKCIÓ a Gyógysaroknál! Félautomata és automata vérnyomásmérők már 2-3 havi részletfizetésre is! Szolnok, Tószegi út 17, (Régi posta helyén, Papírgyárral szemben) és Tószegi u. 8. (Bent a Munkás ABC-ben.) Az akció aug. 31-ig tart. T.: 06-60/475-450.---------------------------------------'31338' a FIGYELEM! Füzet A/5 25 Ft, A/4 49 Ft, spirálfüzet 126 Ft-ért. Minden iskolaszerre 12 % kedvezmény. Várjuk a Pen-Shopban Szapáry út 10. 56/420-425.-----------—--‘---------------------- '31693' a VAGYONVÉDELMI feladatok ellátására keresünk hatósági engedéllyel rendelkező vállalkozókat Törökszentmiklós és Szolnok vonzáskörzetébe tartozó területekre. Jelentkezni lehet 06-30/911-3883 telefonon.--------------------------------------- *31912' VÍZTORNYOK héjazat javítása, törzs és víztér festése. TeL: 06-30/9430-543.--------------------------------------- '31779' PÉKET keresek sürgősen felvételre. Érdeklődni: 30/2485-905.--------------------------------------- '31868' a SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ismeretekkel rendelkező, gépírni tudó hölgy munkatárs jelentkezését várjuk. Érd.: 06-30/911-3883 telefonon.------------------------------------:-- '31913' a BÉRES csepp, Svéd céepp akció a Kamillában, amíg a készlet tart Szolnok, Jubileum tér 5.------------------------—---------- '31918' KERTI automata öntözőrendszer telepítésére vállalkozót keresek. Érd.: 20/950-3358.----------------------------------------'31933' TAPÉTAVÁSÁR! 20-50 % árengedménnyel a Szolnok ABC emeletén.-----------------------------------— '31942' JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjai Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András • Tervezőszerkesztő: Bődi Béla, Zsoldos György • Kiadja az AS-M Kit. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.. Pf: 105. Telelőn: 56/424-444, tax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cotinec Szilády Nyomda Kit. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telelőn: 76/482-192 • Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • Árusításban terjeszti a .Kőröshír Kit." Szolnok, Gárdonyi Géza út 2. Tel: 56/410-514. A lapok előtízethetők a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 785,- Ft, negyedévre 2355,- Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 * Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadók érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Esetleges kérelmükre töröljük adataikat nyilvántartásunkból.