Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-22 / 196. szám

2000. Augusztus 22., kedd AUTÓ 7. OLDAL MOTOR 50 éves a VW Transporter A Volkswagen kisáruszál­­lítójának sikerére jellemző, hogy ma már kategóriáját Transporter-osztálynak hívják, s a konkurensek egyre erősebb „támadásai” ellenére is meggyőző fö­lénnyel vezeti az európai eladási statisztikákat. Az egész egy gyárlátogatással kezdődött. Ben Pon, a Volkswa­gen hollandiai importőre 1947 áprilisában járt a VW wolfsburgi gyárában és megakadt a szeme az ott használt, végtelenül egy­szerű szállítókocsin. Tudta, hogy mekkora kereslet volna egy igénytelen, olcsó, de sokat bíró haszonjárműre a háború utáni gazdasági fejlődéshez, így gyor­san papírra is vetette egy zárt fur­gon vázlatát. Az ötletből rövid időn belül valóság lett: 1950. március 8-án megszületett az el­ső Transporter. Az áramvonalas karosszériájú furgont a Bogárhoz hasonlóan hátul elhelyezett bokszermotor hajtotta, s négy évvel később már a százezredik darab is el­hagyta a gyárat. Már akkor 30 különféle változatban gyártották, s mivel a wolfsburgi gyár kapaci­tása napi 170 autónál többet nem bírt, Hannoverben új gyárat épí­tettek, hogy a napi 300 darabos igényt kielégíthessék. 1967 áprilisában mutatták be a korszerűsített, második gene­rációs változatot, amely komfor­tosabb vezetőfülkét és jobb kilá­tást kínált az erősebb motor és a stabilabb futóművek mellett. Míg az első szériából 1800000 darab készült, a második generá­cióból már 2 277 307 darabot ad­tak el. 1979 májusában megjelent a T3, amelynek tervezésénél már komoly szerepet játszott a biz­tonság és az időközben jelentő­sen megnövekedett kényelem igénye. A T3 alapmotorja az 50 lóerős, 1,6 literes, léghűtéses erő­forrás volt, amely még a Bogár­ban is szolgált. pályafutása, ezt a modellt már lószint pedig tovább csökkent. Tdi motorok hajtják, s szinte 1990 januárjában indult a elöl, keresztben beépített motor Persze a fejlesztés nem állt meg, minden kényelmi és biztonsági Transporterek történelmében hajtotta. Ennek köszönhetően napjaink Transportereit a cég berendezés megrendelhető hoz­­forradalmian újnak számító T4 jócskán megnőtt a raktér, a pad- személyautóiból ismert kiváló zájuk. Sebestyén Kálmán Agilis kis Agila Városi tumultusra termett az Opel mini Szinte egyszerre jelent meg a piacon az Opel Lengyelország­ban gyártott Agilája és a Suzukinál Esztergomban készülő Wagon R+. A közös fejlesztésnek köszönhetően sok a hasonlóság, és feltehetően a különbség is a két kocsi között. Szerettük volna összehasonlítani az ikreket, de a Suzukit csak látásból sikerült megismernünk, mert az eszter­gomiaktól ezúttal sem tudtunk kocsit kapni. Nem lehetett könnyű dolguk a tervezőknek, amikor a mindösz­­sze 3,5 méter hosszú autó belse­jét úgy kellett kialakítaniuk, hogy abban négy felnőttnek és a cso­magjaiknak is helyet szorítsanak. Akárhogy is, a feladatot megol­dották: a magas tetőnek, a ki­emelt üléshelyzetnek és a nagy üvegfelületeknek köszönhetően az Agilában az utasokat barátsá­gos, tágas, világos tér fogadja. A műszerfalba, az ajtók kárpit­jaiba épített rekeszekben, az ülé­sek alatti fiókokban millió, az uta­zás során nélkülözhetetlen apró holminak van helye. A hátsó ülé­sen helyet foglalók, ha nem is túl kényelmesen, de tíz centivel ma­gasabban ülnek mint az elöl uta­zók, s ez szokatlanul jó kilátást biztosít számukra. Tesztautónk­ban a már megszokottan komfor­tos Opel-műszerfalat találtuk az integrált, ellophatatlan rádióval, a jól elhelyezett kezelőszervekkel. Az elektromosan működtethető első ablakok és úgyanígy állítható külső tükrök otthonos érzést nyúj­tanak. Az elektromos szervokor­mány, a pontosan működő váltó, az átlagos, de mégis meglepően fi­nom rugózás, a 2,36 méteres ten­gelytáv és a 9,95 méteres forduló­kor, valamint a 14 collos gumik ki­váló stabilitást, ugyanakkor jó manőverezési lehetőséget biztosí­tanak a magas építésű kocsinak. A vevők szemében a kisautók egyik vélt gyenge pontja mindig a biztonság. Nincs olyan autó, ami biztonsággal csattanhatna mond­juk egy teherautóval, a kis Opel tervezői a frontális ütközések ese­tére is igyekeztek a lehető legna­gyobb biztonságot kialakítani. A vezetőoldali légzsák alapfelszere­lés, de rendelhető természetesen az anyósülés elé is, az ajtókban megfelelő oldalvédelem van, az első ülések biztonsági övei feszí-ADATOK Motor: 1199 cm3 Teljesítmény (kW/LE/perc): 55/75/5600 Hossz.,/szél.,/mag ./mm: 3500/1620/1700 Tengelytáv (mm): 2360 Csomagtartó: 250/1250 lit. Saját tömeg (kg): 920 Terhelhetőség (kg): 420 Gyorsulás (0-100 km/h): 13,5 s. Fogyasztás (1/100 km): 7,4 Alapár: 2 099 000 Ft Tesztautó ára: 2 469 900 Ft Nem hinné az ember, milyen komfortos belül ez a kis autó tővel és erőhatárolóval készülnek, a pedálok ütközéskor kiakadnak, hogy ezzel is csökkentsék a lábsé­rüléseket. A hátsó üléseken - ez már szinte természetes - Isofix csatlakozók vannak a biztonsági gyerekülések számára. Az Agilák hengerenkénti ben­zinbefecskendezésű, két vezér­­műtengelyes, kopogásérzékelős, ECOTEC motorral kaphatók. A ki­sebbik 1,0 literes, 16 szelepes, 58 lóerős, a nagyobbik 1,2 literes, 16 szelepes, 75 lóerős. Mindkét agg­regáthoz 5 sebességes kézi váltó csatlakozik, a gázpedál és a mo­tor között nincs „fizikai” kapcso­lat, egy szenzor segítségével elektronikusan adja illetve veszi le a gázt a pedál megnyomásakor a vezető. Természetesen a motor vezérlése is elektronikus, ami gazdaságossá teszi a működést, tartósabb élettartamot biztosít. Minimális a szervizigény, a sze­lepvezérlésre és a vezérműten­­gelyre rá sem kell nézni, a gyújtás egyedi transzformátorait közvet­lenül a gyertyák felett helyezték el, nincsenek kábelek, ezért mini­mális az energiaveszteség. Elfogadható a kocsi ára is. 1,2 literes tesztautónk két légzsákkal, rádióval, színre fényezett külső tükrökkel, szervokormánnyal mintegy tíz százalékkal drágább mint a szerényebb kivitelű és gyengébb motorral készült 2,1 milliós alapkivitel. (somfai) StíÉHSÉSÖ HÍRKERÉK MILLIÓS ELADÁSOK. Több népszerű modell is eladási csúcsot ért el a közelmúltban. A Peugeot legsikeresebb autója a 206-os húsz hó­nappal a bevezetés után elérte a milliós darabszámot, ugyanennyi el­adott példánnyal büszkélkedhet az egy kategóriával nagyobb Ford Focus. Ezzel a Focus az első olyan Ford gyártmány Európában, amely két éven belül érte el ezt az eredményt. A Ford másik kedvelt modellje, a Mondeo pedig a 2 és fél milliós határt lépte át nyár ele­jén, igaz 1993 óta gyártják. ÖNZÁRÓ DIFFERENCIÁLMÜ A BMW M3-HOZ. Az új, harmadik generációs BMW M3 nem csupán erősebb motort, hanem teljesen új, változó mértékben önzáró differenciálművet kapott. Ez a szerke­zet szélsőséges esetben (például, ha az egyik kerék jégen áll) a mo­tortól jövő teljes nyomatékot a jobban tapadó kerékhez irányítja, majd a fordulatszám-különbség csökkenésével a nyomatékeloszlás is változik. A hidraulikus szerkezetet szivattyú hajtja, és a jármű éle­te során nem igényel karbantartást ROVER 45 V6-OS MOTORRAL. A Rover gyár a napokban kezdte meg a Rover 45-ös csúcsmodelljének, a 2 literes V6-os motorral sze­relt változatnak a gyártását. Ehhez a modellhez szériafelszereltség­ként tartozik a Rover 75-ösben debütált 5 fokozatú Steptronic félau­tomata váltó. Az eddig csak a Rover 75-öshöz rendelhető 2 literes V6- os, 150 lóerős erőforrás és a teljesen illetve félautomata üzemmód­ban is működő Steptronic váltó kombinációja meggyőző menettulaj­­donságokat és nagyszerű vezetési élményt nyújt._____________■ Autózik az egész világ A világon a legtöbb gépjármű az Egye­sült Államok útjait koptatja: számuk meghaladja a 200 milliót (gyakorlati­lag azonos a lakos­ság számával!). Az amerikaiak vezet­nek a legtöbbet: személyenként és évente átlagosan mintegy 16 ezer ki­lométert. Az elmúlt évben 38 millió au­tóval gyarapodott a világ személygép­kocsi-flottája, a legnagyobb gyártó Japán, megelőzve az Egyesült Al­­lamokat és Németországot.____________________ ■ Tiszta levegőt „gyártó” dízelautók üzemanyag nem égett el teljesen. A cél tehát az volt, hogy a magas nyomással befecskendezett üzem­­anyagcseppek és a levegő legjobb keverékét hozzák létre, mert a tö­kéletesebb égés nagy mértékben csökkenti a keletkező korom mennyiségét. A nagyobb géposztályokban azonban ez az eljárás önmagában nem hozta meg a kívánt ered­ményt, a tervezők ezért kialakítot­ták az „Active CRT-rendszert”, amely egy speciális szűrőből és egy nitrogén-oxid katalizátorból áll. Ez a filter az égéstermékben A német cég ezzel igyekszik meg- semlegesíti a káros anyagokat, és cáfolni azt a tételt, ami szerint a így a kipufogócsövön csak egész­dízelmotor kibocsátotta égéster- ségre ártalmatlan gázok távoznak, mék károsabb, mint a benzinesek Az ilyen szűrőberendezések kipufogógáza. A Volkswagen sze- egyetlen hibája eddig az volt, rint a fejlesztés nyomán a dízel- hogy néhány üzemóra után a fii­autók válnak majd a leginkább tér „megtelt”, és ez meghibáso­­kömyezetbarát járművekké. dáshoz, illetve az üzemanyag-fo- A wolfsburgi mérnökök kétféle gyasztás növekedéséhez vezetett, módszert dolgoztak ki az Euro-4 A Volkswagen most kiküszöbölte kipufogógáz-norma teljesítésére, ezt a problémát: a káros anyagok amely mintegy 50 százalékkal ke- a kipufogógázban lévő oxigénnel vesebb káros anyag kibocsátását együtt elégnek, és így a szűrő ter­­engedélyezi, mint a még csak a helhetősége szinte korlátlan, közeljövőben bevezetendő A német autógyár szerint tehát Euro-3 normarendszer. A kis lö- tévedés azt hinni, hogy a dízelmo­­kettérfogatú autók számára az új torok ideje lejárt. A wolfsburgiak 42 8Xj{|áctós katalizátor működési rajza — ,h2o *. *co2 kerámia hordozó nemesfém bélés határérték eléréséhez elegendő az úgy gondolják, hogy a jövőben is égési folyamat tökéletesítése, mert az egyik alapvető motorkonstruk­­a koromrészecskék eddig azért ció marad az autógyártásban a dí­­kerültek a kipufogógázba, mert az zelmódszer,_________________■ A Volkswagen-gyár mérnö­kei tökéletesítették a dízel­motorokban zajló égési fo­lyamatot, és kidolgoztak egy speciális szűrőberende­zést, amely eltávolítja az olaj égése során keletkező gázból a káros anyagokat. A wolfsburgi vállalat sze­rint az általuk gyártott dí­zelautók ezekkel az újítá­sokkal már most teljesíteni tudják a majd csak 2005- ben bevezetendő Euro-4 ki­pufogógáz-normát.

Next

/
Thumbnails
Contents