Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-20 / Vasárnap Reggel 34. szám
2000. augusztus 20. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Hortobágy-kutató Németországból Kísérem a professzort alföldi útján. Sorra vesszük a ritka és kevésbé ritka növényeket, madarakat, állatokat, és közben szavakból, gondolatfuttatásokból megszületik egy történet. Ami onnan kezdődik, amikor a kitelepítés és más viszontagságok után a családja 1956-ban Bécsbe költözött. Az akkor egyetemista fiatalember azonban nem felejtette el Magyarországot, azóta is visszajár, a Hortobágyra pedig több évtizedet szánt. — Már az 1960-as években idejártunk, amikor még a Hortobágy nem volt nemzeti park, és el akarták herdálni - lámákat terveztek odahozni, gyapotot termeszteni. Valamit tenni kellett, mert a magyar természetvédők küzdöttek ugyan, de nem hallgattak rájuk. Akkor közzétettünk egy nemzetközi felhívást, amit a világ két tucat híres, természettudománnyal foglalkozó szaktekintélye aláírt, és készítettünk egy beadványt Pro Nature a Puszták megmentéséért címmel. — A magyar puszta önnek személyes ügyévé vált. Miért? — Mert annak idején mindent védtek, csak a pusztát nem. Éppen azt, ami az országra jellemző. A magyar puszta ugyanis az elmaradottság jelképe volt. Pedig az ellentéte igaz: a Kárpát-medence faunája és flórája egész Európában annyira egyedülálló, hogy irigykedik miatta az egész Nyugat. - Az egyedisége miatt érdekes Nyugaton is? — Igen, mert ilyen csak itt található. Nagyrészt másodlagos pusztáról van szó, de az újabb kutatások kimutatták, hogy bizonyos része már a honfoglalás idején is puszta volt. A diákjaimmal az Alföld, a puszta ökológiáját, történetét tanulmányozzuk és dolgozzuk fel. Azt tapasztaljuk, hogy a természetvédelem nem törődik a pásztorélet élő hagyományaival. A külföldi fénykép az ország névjegye. Az a millió fénykép, amit a külföldiek készítenek, az nem az itteni ritka orchideáról születik, hanem a csikósról meg a műemlék csárdáról. És akkor a csárda előtt ott áll az üdítőitalos reklámhordó. A kilenclyukú hídból pedig csak három lyuk látszik, a többit benőtte a nád. Ott soha nem volt nád, mert taposta a gulya. — Ön azt vallja, hogy a természetvédelem nem ismer határokat. — A gólya például senkié és mindenkié. Dr. Festetics Antal professzor, a Göttlngeni Egyetem Vadbiológiai Intézetének igazgatója negyven éve szenvedélyesen kutatja a Hortobágyot. A közelmúltban is az Alföldén végzett kutatómunkát. Élete, tudományos munkája azt igazolja, hogy a messziről jött ember sokszor jobban ismeri a róna, a puszta értékeit, mint az, aki itt él. Mint ahogy a fokozottan védett terület is senkié és mindenkié. Nagy dolog, hogy a Hortobágy világörökség lett, de nem elég a papír, bizonyos dolgokat be kell tartani. Ha az ember bejön a Hortobágyra, egy rackanyájat őrző juhászt lát kockás skót ingben. Hogy hordja a népviseletet, az nem pénz, hanem szemlélet kérdése. Ő az országot képviseli azáltal, hogy egy fényképen szerepel. Ő a mi követünk, egy hortobágyi kanászt többet fotóznak, mint egy nagykövetet. Ezzel szemben az egész hortobágyi népviseletet csak 12 csikós tartja. — Az emberek jelentős része nem érti, mi köze ahhoz, hogy elpusztult egy madár vagy eltűnt egy növényfaj. — Ezt én is tapasztaltam. Az egész kultúrtörténetünk arról szól, hogy a természetet kizsákmányoljuk. Az állat kizsákmányolásának ezeréves története van, a természetvédelemnek viszont nincs története. Ha valaminek nincs története, annak nincs filozófiája sem, ezért nehéz beleplántálni az emberek agyába. Amikor visszatelepítettük a hódokat Ausztriában, egy újságíró hölgy azt kérdezte tőlem: miért kell nekünk a hód? Én erre azt mondtam, a hód nem kell, de Mozart se kell. Én viszont nem akarok egy olyan világban élni, ahol nincs hód és nincs Mozart zenéje. Mind a kettő látszólag „fölösleges” luxus, de mind a kettő tartalmat ad az életnek. Én nem ezért védem a cinegét, mert hasznot hoz, mert egy cinegemadár naponként több száz rovart visz a fiókájának a fészekbe. A cinegének nem lehet házi feladatot adni. Én azért védem őt, mert cinege, mert létezik, és ez a tény önmagában elég ahhoz, hogy megvédjük. Ezzel kifejezésre juttatjuk, hogy tisztelettel adózunk a nem emberkéz által alkotott világnak. A természet értékeit nem lehet pénzben kifejezni: a naplementét, a daruvonulást vagy a fülemüle énekét. De nem lehet öszszehasonlítani sem más értékkel. Ha a kölni dómot lerombolja egy bomba, azt újra tudjuk építeni, de ha az utolsó állatpár utód nélkül hal meg, nincs a világon olyan erő - még a géntechnika sem — amely újra tudja teremteni. — Ön olyan híres tudósokkal dolgozott együtt, mint Konrad Lorenz. — Huszonöt évig dolgoztam vele. Nehéz lenne jellemezni a személyiségét — nagy hatással volt a környezetére. Voltunk együtt a Hortobágyon, amit nagyon élvezett. Végigjártuk a pusztát, rekonstruáltuk a csárdákat. Ő lovasfogaton ült, én hátaslovon, és négy napig követtük a Hortobágy folyót. A fővárosi „intelligenciát” nem is látogatta meg az öreg Nobel-díjas, amikor Magyarországon járt. Egy barátja volt itt, Garai Lali, a számadó csikós. — Az ön neve is egy védjegy. Mire kötelez ma a Festetics név? — Nem hiszem, hogy egy Festetics más lenne, mint a többi ember. Biológiai szempontból mindnyájan egy majomtól származunk, nem volt külön kékvérű oldalág. A név kötelez persze, de ha igazából megnézem, egy Festetics-kastélyt sem csak a Festeticsek építettek, hanem a környék több száz kőművese, munkása. — Nem is tudná elképzelni, hogy egy kastélyban él? — Dehogynem! Ha lenne egy kastélyom, kialakítanánk benne egy természetvédelmi irodát. Paulina Éva Augusztus 13., vasárnap: Sok érdeklődőt vonzottak az ünnepi rendezvények Jászberényben és Martfűn. • Falunapot tartottak Kenderesen, Kőteleken pedig lovasversenyeket rendeztek. Augusztus 14., hétfő: Befejeződött az aratás. • Megnyílt az Ételköz Szolnokon. Augusztus 15., kedd: Átalakítják a Hetényi kórház sürgősségi belgyógyászati osztályát. Augusztus 16., szerda: Új autóbuszokat állított forgalomba a Jászkun Volán. Augusztus 17., csütörtök: Hidak Európában címmel rendezvénysorozat kezdődött Kisújszálláson. Augusztus 18., péntek: A megyei millenniumi nap keretében adták át a millenniumi zászlót, valamint a megyei kitüntető díjakat. Augusztus 19., szombat Megyeszerte megkezdődtek, illetve folytatódtak a millenniumi programok. Katsuya szívesen élne Magyarországon „A magyar nők szépek... és mások” Ambrus Ágnes az idén, április 29-én töltötte be a tizennyolcadikat. Az ifjú, vakítóan szőke hölgy a szolnoki közgazdasági negyedik osztályát még elkezdte, de azután magántanulóként folytatta, hiszen az egyik magazin alak- és arcversenyének országos döntőjében harmadik helyen végzett. Ez döntő fordulatot hozott az életében. — Mit jelentett ez? — Azt, hogy magántanuló lettem, hiszen jó munkalehetőséget kaptam Milánóban. Eddig hosszabb időre négyszer mentem ki. Az iskolát sem hanyagoltam el, végül az idén érettségiztem. — Gratulálunk, de marad junk a modellvilágnál. Tettek-e ajánlatot, ki akarták-e használni nőiességét az érvényesülésért? — Ha egy modell nem akarja, nem kell ezt csinálnia. — Milyenek az ottani modellek? — Szépek, de koratívak, érdekesek. Sokkal több a lány, mint a fiú. — A srácok nem udvarolnak? — De. Szerintem jól esik minden lánynak, ha szépeket mondanak róla, neki. — Erre mit szól a barátja? — Büszke rám, hiszen a bókokat meghallgatom, köszönöm, de szeretni őt szeretem. Másfél éve járunk együtt, és ismeri ezt a vilá Szolnoki lányból milánói fotómodell got, ő is modell. Magyar modell, szolnoki modell. — Ki választott kit a kapcsolatukban? — Én őt. Megszólítottam. — Szó fogadó volt? — Igen. Gyanítom, nem bánta meg. — Kinn hol laknak? — A cég apartmanjában. Három, négy-, ötszobás szállás, fotómodell-lányokkal lakom együtt. Ez így kedvezményes, sokkal olcsóbb mint I egy hotel. — Leszbikusok akadnak köztük? I — Több is, ez egy olyan vi* lág. Engem még nem környékeztek meg.- Hogy telik a nap? — Nehéz munka ez. Reggeltől estig I öt-tíz válogatás. Mindenhol mosolyogni, szépnek kell lenni. Viszem a képeim, és akinek 180 centi magas, 54 kilós, 88- 59-86-os méretű, szőke hölgy kell valamilyen bemutatóra, engem választ, engem is választ. — Mit váltál? — Ruhabemutatókat, azután fürdőruhát, fehérneműt és toplesst. — Tud félretenni? — Igen. Azért ott nem magyarországi szintűek a bérek. — Az alak? — A bírálóim szerint rendben van, egy deka felesleg nincs rajtam. Naponta járom Milánót,"izmos a lábam. Azután a fitneszklubokat sem kerülöm. — Kedvenc étel? — Csirkepörkölt. Az alkoholos italokat nem szeretem. — Férfiideál? — Magas, vékony, de izmos, kedves, mint a barátom. — Kislány kori álma? — Amit most csinálok, modellkedés. — Szépnek tartja magát? — Szépségversenyre másféle szépség, megjelenés kell. Nekem az alkatom, alakom kifutóra való. Azt mondják, van bennem valami, a megjelenésemben, egyéniségemben. — Hogyan tovább? — Vagy Párizs vagy New York következik. — A magyar lányok? — Dekoratívak, de kevés bennük a kitartás. Már pedig előfordul, hogy átmenetileg nincs munka. Velem is megtörtént, mással is. Nem az a megoldás, hogy fogom a sátorfát és hazarobogok. Inkább az, hogy keveset pihenek, és újabb lehetőségek után megyek, újabbakat keresek, hiszen csak tizennyolc múltam. — Szóval? — Szóval még van á kifutókon néhány évem. Pontosabban néhány szép évem. D. Sz. M. (Folytatás az 1. oldalról) — Ahogy nekünk Japán furcsa, egzotikus világnak látszik, gondolom ugyanígy látják a japánok Magyarországot. Milyenek vagyunk mi japán szemmel? — A két ország kultúrája eltérő, más az emberek mentalitása. A magyarok valahogy családszeretőbbek, fontosabbak egymásnak a családtagok. Ha például egy fiatal külföldre utazik, itt jobban aggódnak érte, mint nálunk. A másik különbség, hogy itt az emberek idegesebbnek látszanak, de lehet, hogy csak jobban kimutatják az érzelmeiket. Hasonlítanak viszont a japánokhoz abban, hogy ugyanolyan vendégszeretők. Tetszik a magyarok nyitottsága, barátságos viselkedése. — Sok magyar irigyli a japán férfiakat, akiket állítólag kiszolgálnak a nők a családban. — Régebben tényleg így volt, de ez a hagyomány is változik. A városiak és pláne a fiatalabbak körében ez már nem olyan általános. — Azt hallottam, hogy nőtlen. El tudja képzelni, hogy itt nősüljön meg, itt alapítson családot? — Miért ne? Szívesen élnék Magyarországon, de ehhez magyar feleség is kellene. — Mi a szándékot ezennel közhírré tesszük, a többi már nem rajtunk múlik. Egyébként milyennek tartja a magyar nőket? — Nagyon sok szép nő van Magyarországot^ Japánban is vannak nagyon szépek, de nem ennyi... — Csak remélheti, hogy japán nők nem olvassák ezt a cikket. Mi tetszik legjobban a magyar nőkben? — A nyílt természetük, és hát... a szemük. — Nem akarom lehűteni az érzelmeit, de lehet, hogy azért tetszenek annyira, mert mások, mint a japánok. A szemüket említette... — Talán így van, de ez a lényegen nem változtat. Azt már a beszélgetés után tudtam meg Kovács Mihálytól, a Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület elnökétől, hogy az elmúlt években két tiszás táncos is japán lányt vett feleségül. A példa hát adva van, Katsuya segíthet ledolgozni a magyar előnyt. B. A. Gyilkos utak A halálos kimenetelű és súlyos sérülésekkel járó közúti balesetek okait kutatók általában a gyorshajtást, az előzési, kanyarodási szabályok megsértését, valamint — szerencsére egyre kisebb arányban - az ittas vezetést említik. Arról még soha nem hallottam, olvastam, hogy az utak állapota, minősége is szerepet játszana mindebben. Pedig ha belegondolunk, a már-már elviselhetetlenül zsúfolt úthálózat és a tragédiák egy része között nem nehéz összefüggést találni. De vegyünk egy példát! Azt ugye senkinek sem kell különösebben ecsetelni, mennyivel kevesebb kockázatot vállal egy autóvezető mondjuk Belgiumban, mint honfitársunk idehaza, ha el akar jutni A-ból B-be. Mert a flamand vagy vallon vezető ugyanazt a távolságot lényegesen nagyobb arányban teszi meg osztott pályás vagy legalábbis négysávos úton, mint a magyar, tehát a szembejövő forgalommal jóval kevesebbet kell törődnie. Ezzel szemben nálunk jobbára keskeny, kétsávos utakon, túlnyomórészt kifogásolható aszfaltburkolaton hömpölyög a pléhlavina, öreg teherautók 50-60-nal haladva, füstöt okádva fékezik szinte országrészek forgalmát. Persze senki sem szívesen „lötyög” ötvennel egy batár után, így aztán előz boldog-boldogtalan mindkét oldalon, figyelme emiatt ha-VASARNAP REGGEL marabb lankad, így sokszor percenként ijesztő szituációknak lehetünk szemtanúi, amelyek előbb vagy utóbb balesetekkel végződnek. Nem beszélve az évente csupán pár száz kilométert vezető vasárnapi sofőrök olykor hajmeresztő mutatványairól és a sebességmániás fiatalokról, akiknek száznegyvenes tempó alatt talán még a vérkeringésük is leáll. A veszély pedig hatványozott nyáron, főként az egyébként is elviselhetetlen hőség óráiban. Ám a kockázat lényegesen kisebb lenne, ha valóban a forgalomhoz méreteznék, alakítanák a honi úthálózatot. Egy csapásra persze nem fogják behálózni Magyarországot a biztonságosabb közlekedést lehetővé tevő széles betonszalagok, hiszen irdatlan összegeket emészt fel az autópályák, gyorsforgalmi utak hálózatának kiépítése. De a közlekedési morál sem fogja máról holnapra megközelíteni az „európai szintet”, az anyázást nem váltja fel egyhamar udvarias kézmozdulat, netán mosoly. Ezért mindaddig, amíg nem lesz normális úthálózata országunknak, indokolt a fokozott figyelem és éberség az aszfalton. Az ünnep hétvégéjén se feledjük: mindenkit hazavárnak. L. Z.
