Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-15 / 190. szám
GYÓGYSARé-K — Gyógyászati segédeszközök receptre is! — Gyógynövények, teák, fogyasztó teák — Vérnyomásmérők, vércukorszint-mérők, tesztcsíkok — Lúdtalpbetétek, lábápolási készítmények — Gyógypapucsok, Scholl papucsok, szandálok — Boka-, térd- és egyéb ízületvédők — Olvasószemüvegek Cím: Szolnok, Tószegi út 17. (Régi posta helyén, Papírgyárral szemben) és Tószegi út 8. (bent a Munkás ABC-ben) Tel.: 06-60/475-450 ? ?> Az idő kapuja Martfű Már az utolsó simításokat végzik Gyurcsek Ferenc Munkácsi-díjas szobrászművész alkotásán, az Időkapun. A millennium alkalmából a város önkormányzata által készíttetett mű bronz kapuszárnyát tegnap daru rakta végső helyére. A szobor az utolsó műalkotás a település új központjában. A Szent István teret augusztus 20-án adják át ünnepélyesen, s ezzel lezárul egy több éven át tartó építkezési szakasz. Két templomot, a városházát húzták itt fel, de felállítottak négy szobrot, valamint gyönyörű virágos parkban és egy mesterséges tó partján sétálhatnak a martfűiek. A jövő már lakóparkról, üzletsorról szól, persze az még odébb van. Az építőknek mindenesetre sikerült megyénk egyik legszebb központját létrehozni, ami bárhol a világon megállná helyét. P. E. Daruval emelték be helyére a bronz kapuszárnyat FOTÓ: CSABAI ISTVÁN A bíróság előtt is hallgatott Letartóztatták a szalóki késelés gyanúsítottját Telt ház a millenniumra Szolnok VÁROSHÁZI TÜKÖR A köztisztviselői nap alkalmából „Közszolgálatért Elismerő Oklevél” kitüntetést kapott többek között Guth Pálné, a szolnoki polgármesteri hivatal számviteli osztályának munkatársa. 7. oldal Vége az aratásnak Agrárinformáció * 1 Befejeződött augusztus elején a búza aratása; az idén 1 millió 40 ezer hektárról összesen 3 millió 754 ezer tonnát takarítottak be, egymillió tonnával többet, mint az előző évben. Mint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium legfrissebb összesítéséből kiderül, az előző évek átlagosan 60 százalékával szemben az idén a jó minőségű — az EU-szabványnak megfelelő, az étkezési és az úgynevezett javító - búzák aránya eléri a 80 százalékot, s csak 20 százaléknyi a takarmány minőségű. Az átlaghozamok országrészenként erősen szóródnak, de összességükben meghaladták az elmúlt év átlagát: egy hektáron átlagosan több mint 3,7 tonna termett. A hónap elejére végeztek a tavaszi árpa, a rozs és a tritikálé betakarításával is. A szalma behordását az aratással párhuzamosan megkezdték, jelenleg is tart. A gazdálkodók eddig az előirányzott 1 millió 373 ezer hektár kalászosgabona-terület 88 százalékán takarították be a szalmát. _________________________IMÜ1 Szolnok Nem volt fegyver az emberöléssel gyanúsított férfinál, és nem tanúsított ellenállást sem elfogásakor — tájékoztatta lapunkat a rendőrség. Mint tegnap megírtuk, a 26 éves V. Zoltánt pénteken fogták el Dömsödön a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói, illetve a helyi rendőrök. A rendőrség emberöléssel és életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítja a budapesti fiatalembert, aki csaknem egy héten át húzta tésre - elítélt férfit a rendőrségi meg magát ismerősének dömsödi fogdából tegnap délután hozták nyaralójában. A megyei rendőr- át a Szolnoki Városi Bíróságra, főkapitányság alapos gyanúja hogy a megyei főügyészség indítszerint ő a tettese az augusztus 6- ványára letartóztassák őt. A gyaán éjjel, az abádszalóki strand te- núsított csakugyan igen erős testrületén elkövetett késelésnek,' alRStü, magas íérü, ám az agreszamely egy 25 éves mátészalkai szivitásáról szóló - nyilván nem kamionsofőr halálát és annak ba- alaptalan - információkat szinte rátjának életveszélyes sérülését meghazudtolva, feltűnően nyuokozta. Elfogását követően V. godtan viselkedett, szó nélkül Zoltánt őrizetbe vették, a gyanú- ácsorgott a bíróság épületében a sított azonban nem tett vallo- meghallgatására várva, és a hatámást. rozat kihirdetését követően is, A fiatalkorúként egyébként amikor ügyvédjétől átvett egy egyszer már - önbíráskodás mi- karton cigarettát, att felfüggesztett szabadságvesz-___________ ifolytatá»a x oldaum Akadozó önkormányzati munka JÁSZIVÁNY Antal Lajosné polgármester aszszony először június 26-ra, majd július 4-re összehívta a jásziványi képviselő-testület ülését, ám egyik alkalommal sem jött össze a határozatképességhez elegendő számú képviselő. Ezután a polgármester a megyei közigazgatási hivatalhoz fordult, mivel úgy látta, a testületi munka leállása nehézségeket okoz a községnek. Jásziványban több lakost is megkérdeztünk, közöttük képviselőket, hogy szerintük milyen gondok lehetnek a testületben, mi okozza üléseinek határozatképtelenségét, ám kevés érdemi választ kaptunk. Az emberek nem szívesen beszéltek erről. Aki mégis mondott valamit, a legkülönbözőbb okokat említette, a sok nyári munkát, a döntések alapos meggondolásának szükségességét, amihez köztudomás szerint idő kell, de volt, aki a polgármester makacsságát nevezte meg oknak, ám anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna. ______________/FOLYTATÁSA X OLDALON) Alaposan fellendítette a szállodák forgalmát a megyeszékhelyen is a millenniumi, augusztus 20-ra „kihegyezett” rendezvénysorozat. A város szálláshelyeire akár ki lehetne tenni a „Telt ház” táblát, hiszen alig akad üres szoba. A város legpatinásabb szállodájában, a Tisza Szállóban mind a harminchárom szoba foglalt. A kép azonban csalóka, mondta Lipóczki János igazgató, mert a városi és a megyei önkormányzat jelentős létszámú delegációt hívott meg, ezért is telítődhettek meg a szálláshelyek. Mindazonáltal amúgy is bőven lenne forgalmuk. Összehasonlításképpen elmondta, tavaly 70-80 százalékos volt a kihasználtság az idei száz százalékkal szemben. Szintén az igazgatótól tudjuk, hogy a Tiszaligetben lévő motel 50 szobája is hasonlóképpen elkelt a hét végére. A megyeszékhely legnagyobb idegenforgalmi szálláshelyén, a 96 szobás Hotel Pelikánban sem elégedetlenek, tudtuk meg Rigó József igazgatótól. IFOLYTATÁS A 3. OLDALON! Pénz új munkahelyekre Az elmaradott térségeket támogatták Megyei információ Az év végéig összesen 63 új munkahely létesülhet a megyei területfejlesztési tanács és a munkaügyi központ támogatásával — hangzott el Szolnokon, a területfejlesztési tanács tegnapi ülésén. Az eseményt összefoglalva Marsi Péter, a területfejlesztési ügynökség helyettes vezetője lapunknak elmondta: döntés született arról a pályázati kiírásról, amellyel a tanács és a munkaügyi központ 50-50 millió forintot biztosított a megyei munkahelyteremtő beruházások támogatására. A pályázatra összesen 17 támogatási kérelem érkezett, amelyek közül a két hivatal szakértőiből álló bizottság véleménye szerint tizenegy felelt meg a tartalmi és formai követelményeknek. Az elfogadott beadványok teljes támogatási igénye közel megegyezett a rendelkezésre álló keretösszeggel, így mind a tizenegy kérvény benyújtója részesülhetett az összesen százmilliós forrásból. A támogatás odaítélésekor a bíráló testület különös figyelmet fordított arra, hogy valóban megyénk elmaradott térségeinek munkahelyteremtő beruházásai kapják meg a szükséges segítséget. Ennek eredményeként összesen a támogatásra elkülönített forrás több mint 90 százalékát osztották szét a sikeresen pályázó kis- és középvállalkozások között, amelyeknek több mint kétharmada a termelői, míg mintegy 20 százaléka a szolgáltatói szektort képviselte. Az odaítélt támogatásokból még idén megvalósulnak azok a fejlesztések, amelyek következtében 187 munkahely megtartására és 63 új munkahely létesítésére nyílik lehetőség megyénkben. A fennmaradó összeget a területfejlesztési tanács és a munkaügyi központ is átcsoportosítja a későbbi pályázati támogatások bővítésére. BUGÁNY Kévés az árpavetőmag Megyei információ Az őszi vetőbúza mennyisége valószínűleg kielégíti majd a jövő évi igényeket, ám őszi árpából hiány várható — derült ki azon a napokban tartott tanácskozáson, amelyet a megyei földművelésügyi és vidékfejlesztési hivatal rendezett Szolnokon, a térség vetőmagtermelői számára. A fórum eredményét összegezve Kasza Antaltól, a hivatal vezetőjétől megtudtuk: nem a jogszabályok, hanem az agrárium hétköznapi gondjai indokolták e hagyományteremtő esemény megrendezését. A meghívott harminchét megyei termelő és forgalmazó cégnek ugyan alig egyharmada képviseltette magát, ám a jelen lévők számos megoldásra váró problémát is felvetettek. Egyebek mellett elhangzott, a nyomott árak, például az étkezési és vetőbúza közötti szerény árkülönbség - jelenleg körülbelül 1,7 a szorzó — nem ösztönzik a vetőmag előállítását. Igaz ez attól függetlenül, hogy a szaktárca idén - a műtrágyákéval együtt - a vetőmagok árát is felszabadította. Valószínűleg qz is közrejátszik abban, hogy a megyében rendelkezésre álló mintegy húszezer tonnányi fémzárolt vetőmag jövőre kevésnek bizonyulhat, mert amíg őszi vetőbúzából elegendőek a készletek, addig őszi árpából hiány mutatkozik. A szakemberek a tanácskozáson elmondták, a kamatmentes, legfeljebb tizenkét hónap lejáratú áruhitel hasznos segítséget jelenthet a tartalékaikat felélt gazdálkodók számára. b. j. KÜLÖNLEGESSÉGEK AZ ETELKÖZBEN. Különleges gasztronómiai érdekességekkel megnyílt a szolnoki hagyományos Ételköz a Hild téren. Képünk a Hotel Pelikán standján a „nyereg alatt puhított”, sörrel locsolt disznósült készítését örökítette meg.______________________ fotó, cb. i. Eredménynövekedés Gazdasági információ A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. első féléves adózás előtt eredménye 1,427 milliárd forint volt, 31,5 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - derül ki a társaság tegnap közzétett gyorsjelentéséből. A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. (melynek egyik gyára Martfűn működik) az év első felében 902 ezer hektoliter sört értékesített, ez 66 ezer hektoliterrel, 8 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Ezzel a társaság részesedése a belföldi sörpiacon a tavalyi első féléves 25,6 százalékról 26,5 százalékra nőtt. Az év első felében az értékesítés nettó árbevétele 9,505 milliárd forint volt, 17,9 százalékkal több, mint tavaly első félévben. ________________________ímtu