Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-13 / Vasárnap Reggel 33. szám
14 AUTÓ -k 2000. augusztus 13. LJ ■ ' ■■ .. : Zí; SSIäH1 * . Egy felmérés szerint, ha mindenki úgy vezetne, mint ahogyan egyszer azt már megtanulta, a balesetek 75 százaléka nem is létezne. Míg tavaly az első félévben 2946, addig az idei év első hat hónapjában 2793 súlyos baleset történt az országban.- Vannak „divatszabálysértések”, s ezzel a baleseti okok időről időre átrendeződnek - fogalmaz Pausz Ferenc alezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának osztályvezetője. - Évek óta vezet a relatív gyorshajtás, vagyis a sebesség helytelen megválasztása, de egyre többször okoz balesetet az irányjelző teljes mellőzése. Régebben ez csak a baloldali sávban haladókra volt jellemző, hogy „úgyis sejthető, elfordulok balra” alapon nem indexeltek. Most pedig más szituációban, az utolsó pillanatban, vagy az egyáltalán nem jelzek járja. Persze a jó reflexű fékezés miatt gyakran nem is ezekkel ütközünk, hanem az utánunk következővel. Pausz alezredes a napokban saját bőrén is tapasztalta, milyen rémisztő a „mit nekem index”.- Gyakran járok a keskeny 4-es úton, ahol hajnalonta nagy a forgalom. Előttem három nehéz és lassú teherautó, konvojban. Hoszszú ideig eszembe sem juthatott előzni a szakadatlan szembeforgalom Balesetet előidéző okok i Sebesség helytelen megválasztása Előzés szabályainak meg nem tartása Elsőbbség meg nem I irányváltoztatás, haladás ;; és bekanyarodó» szabályainak megszegése Megállási kötelezettség elmulasztása Világítási szabályok megszegése I Járművezető egyéb S 2 hibája miatt. Végre következett vagy egy kilométernyi biztonságos szakasz. Mikor majdnem elhúztam a sor mellett, a középső teherautó kivág az előtte lévőt előzendő... Mondanom sem kell, hogy indexelés nélkül. Sikerült megúsznom, és megállni a túloldali padkán. A közlekedési szakember szerint napjaink másik slágertémája a leállósávon való hajtás és az autópályákon sikké vált jobbról előzés. Akad olyan is, akinek lassú még a megengedett 120-szal haladó autós is. Ilyenkor a haladósávból jobbról akarnak előzni, s akkor már csak a leállósáv marad. Ha pedig ott vesztegel műszaki hibás jármű - vegyük hozzá, hogy emberünk felfokozott idegállapotban nem ura sem reflexeinek, sem pedig a járműnek -, kész a tragédia. Bizonyos helyzetekben a konfliktustűrő képesség a nullával egyenlő. Az agressziók vélt sérelmeket torolnak meg. Ilyen az elévágás, majd ráfékezés. A 7-es autóúton gyakran megesik, hogy a kétszer egy sávon hárman közlekednek párhuzamosan. A teherautók és más lassú járművek lehúzódnak, hogy előzhetők legyenek.- Aki nem hajlandó erre, attól zokon veszik azok, akik úgy érzik, egyedül vannak az utakon - jegyezte meg Pausz alezredes. A baleseteket kiváltó okok átrendeződésében a felelőtlenség és trehányság megjelenése mellett az is szerepet játszik, hogy olyan friss jogositványos vezetők vesznek részt a forgalomban, akik túlságosan tapasztalatlanok. Sok az autósiskola, de nem mindenhol vértezik fel kellőn a leendő vezetőket az utakon kialakult helyzetre. Persze ezekre a fent említett szituációkra nem is nagyon lehet. S. T. Nagy teljesítmény minimális fogyasztással Ugyan sokan még mindig előítéletekkel viseltetnek a középkategóriás dízelautók iránt, mára alapvetően megváltozott a megítélésük. Tíz évvel ezelőtt még nem létezett közvetlen befecskendezóses dízel személyautó. Azóta ez a probléma a speciális katalizátoroknak köszönhetően megoldódott, a Seat León TDI és a Nissan Almera 2,2 Dl is ezen az elven működik. Mindkét autóban turbófeltöltő sűríti a motorba szívott levegőt, ezzel 110 LE- s teljesítményt csikarva ki belőlük, amit ilyen hengerűrtartalom mellett azelőtt legfeljebb a benzinesektől várhatott el az ember. Legnagyobb sebességük a hajdani GTI osztályhoz méltó 185, illetve 193 km/h, és a 100 km/h sebesség eléréséhez 12 másodpercre sincs szükségük. A Nissan motorja nagyóbb, de teljesítmény és nyomaték szempontjából szinte megegyezik a Seatéval. Ez a két európai középkategóriás dízelautó bizonyítja, hogy a dízelmotorok menetkultúrájában és a zajcsil-Nissan kontra Seat Motor Hengerűrtartalom CM CM 4 henger 2184 ccm Teljesítmény kW (LE) m 81/110 a Csomagtér űrtartalma 09 3551 GS Üzemanyagtartály E 601 •o Gyorsulás 0-100 km/h 3 11,9 s-a Legnagyobb sebesség km/h e CG 185 km/h ** CG Fékút 100 km/h (A « SE 40,9 m 03 CA Tesztfogyasztás 100 km-en 1 tankkal megt. táv. 6,21 970 km 4 henger 1896 ccm 81/110 3401 551 11,2 s 193 km/h 42,5 m 6,21 890 km lapításban is nagy előrelépés történt. 130 km/h utazósebességnél, 5. fokozatban 71 dB (Seat) és 72 dB (Nissan) az utastérben hallható zaj. Az Almera rengeteg rakodó-rögzítő megoldással lepi meg utasait. A hátsó ülések előtt hevederekkel tarthatók féken az esernyők vagy aktatáskák, a csomagtérben háló mögé bújtathatok a szállítandó tárgyak, az első utasülésnél egy kis kampóra akaszthatja a háziasszony a bevásárlószatyrot. A Seat Léon utastere általában igénytelenebb az Almeráénál. Ez elsőre nem is tűnik fel, ugyanis a szem előtt levő kárpitok és burkolatok jó minőségűek, azonban lejjebb, az eldugottabb helyeken könnyen karcolódnak. Fogyasztás tekintetében azonos értékeket mutatott a két autó, szinte hihetetlen, hogy az öt literrel nagyobb üzemanyagtartályú Nissan majdnem 1000 kilométert is képes egy tankkal megtenni. A tini autókereskedő Tom Hartley még csak 17 éves, de 1995 óta több mint ezer használt autót adott el egyenként 15 és 60 millió forint közötti értékben. Persze nem akármilyeneket, gyári Rolls Royce-ot, Aston Martint vagy Porschét. Tomot apja néhány éves korától mindennap magával vitte az irodába a fiút, aki egy kis karosszékben üldögélve hallgatta és kitanulta az autókereskedői szakma fortélyait. Első autóját tizenegy évesen adta el. Egy vásárló belépett apja autószalonjába, és mivel mindenki éppen mással volt elfoglalva, a fiú bemutatta az érdeklődőnek a Porsche Cabrio Turbót. A férfi végül megkérdezte az árát. Tom hallotta, hogy apja mennyit fizetett érte, és rátett négy százalékot. Szerződéskötéskor azért az apa is jelen van a mai napig, ugyanis ehhez Angliában is szükséges a 18. betöltött életév. A modelltől a Taunusig Most tölti be 75. születésnapját a német Fordgyár. Háromrészes sorozattal szeretnénk bemutatni olvasóinknak Európa egyik legnagyobb autógyárának rövid történetét, jövőbeli terveit. 1925-ben Amerikából faládákban leszállított alkatrészekből szerelték össze az első német Ford autót. A legendás T modellt egy berlini üzemben csavarozta össze 36 szerelő, végül 3771 példány készült az európai piacokra. Később aztán Konrad Adenauer- akkor még kölni főpolgármester- megmutatta szépséges városát Henry Fordnak, áld azonnal felmérte, hogy a központi fekvés, a rajnai vízi közlekedés és a közeli Ruhr vidéki acélgyártás ideális helyszínné teszi Kölnt egy autógyár létesítéséhez. Az első itt gyártott személyautó az A modell volt, 1931-től kezdve 458 munkás naponta 180 darabot állított elő belőle. Azonban már 1932-ben, a nagy gazdasági világválság idején le kellett állítani az A modell gyártását. 1938-ra ismét lábra állt a cég, hárompercenként szaladt le egyegy új Ford modell a futószalagról. A háború alatt aztán megint visszaesett a termelés, majd elkövetkezett a Ford történetének legsötétebb napja: 1945. március 6- án az üzemet bombatalálat érte. Ebben a részlegben addig több mint 100000 autót, többek között Rheinland, Eifel és Taunus modelleket gyártottak. Megjelent a 99-es benzin Új üzemanyagot vezetett be a héten a magyar piacra a Shell. A 99-es oktánszámú benzin a Forma-l-es Ferrari üzemanyagának technológiája alapján készül, összetétele azonban úgy lett kialakítva, hogy a maximális teljesítmény szériaautókban, utcai körülmények között is elérhető legyen. A csúcsminőségnek az árát is megkérik, ugyanis a hagyományos üzemanyag áránál 20 százalékkal többe kerül a V-Power Racing. Wolsburg, a VW-fellegvár Wolsburg a Volkswagen autó gyártásának fellegvára, ahol naponta 1000 személygépkocsit vesznek át az új tulajdonosok. Éz szokszor egy egész napos program, ezért múzeumot hoznak létre. Az autóvárost júniusban adták át, és minden márka egy pavilont kapott. A régi Skodák, VW-k, Seatok, Lombarghinik 25 márka belépőért tekinthetők meg. Új igazgató az Opel-gyárban Jacek Gorski kereskedelmi főigazgatóvá való kinevezése csak a kezdet volt, a magyar Opel-cégek élén több vezetőváltás is történt a napokban. A legfontosabb változás az Opel Hungary szentgotthárdi gyárának igazgatói posztján történt: augusztus elejétől Rudolf Hampot, a márka osztrák gyárának eddigi vezetőjét nevezték ki a magyar üzem élére. Több motor fogy az utakon Az idei év első felében 20 százalékkal több motorkerékpár talált gazdára, mint egy évvel ezelőtt ugyanilyen időszakban. A piacvezető a Yamaha, de a második helyre felnyomult Suzuki már nagyobb növekedést produkált, mint versenytársa. A német márkák is feljövőben vannak, a BMW például megháromszorozta eladásait. Győri hengerfej a BMW-nek A német BMW jövőre megjelenő típusainak hengerfejének öntését a VAW-csoport győri üzeme nyerte, ahol már folyik a prototípus gyártása. A BMW megrendelésének hatására a VAW 50 millió márka beruházásával egy vadonatúj gyártócsarnokot építenek fel a kisalföldi városban. A cég bővítésével 150 új munkahely létesül. Krampek mester tanácsai Mai rohanó világunkban a közúti balesetek száma egyre jobban nő. Az elöregedett autópark, a figyelmetlenség, a gépjárművek rossz műszaki állapota nagy mértékben előidézheti a baleseteket. A fék, a futómű és a kormánymű állapotának folyamatos figyelemmel kísérése nagyon sok bajtól óvhat meg mindenkit. Gépjárművünk műszaki állapotát már egy otthon is elvégezhető, szaktudást nem igénylő égőcserével is javíthatjuk. Az autó a mai benzinárak mellett nem tekinthető luxuscikknek, ezért aki használja, rengeteg kilométert megy vele. A legnagyobb igénybevételnek más többi alkatrésszel együtt a gumik vannak kitéve. Égy jó minőségű gumi futásteljesítménye több tízezer kilométer. De a sok járdára való felállás, az útburkolat hibájából keletkező gödrök nagyon hamar tönkretehetik. Az ilyenkor keletkező szálszakadás a kormány rángatásával, illetve az autó intstabillá válásával jár. A gumiabroncs futófelülete a magyarországi előírás alapján másfél milliméterig elfogadható, de a gumigyártók a biztos tapadást négy milliméterig garantálják. Arra is oda kell figyelnünk, hogy tengelyenként az abroncs mintázata lehet eltérő, de a méretnek minden esetben egyeznie kell. Ha autónk a műszaki vizsgán meg is felel, állapotának folyamatos ellenőrzésével saját és más közlekedő társunk testi épségét óvhatjuk meg. (Krampek Autójavító Bp., XVI. kerület Budapesti út 124.)