Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-10 / 186. szám

2000. Augusztus 10., csütörtök SPORT 9. OLDAL Hiába várták az amerikait Häkkinen „hazai pályára” érkezett ___ azok a vásárlásnál, akik az el­­-L J Férfi kosárlabda Készülnek az Olaj kosara­sai, napi két tréninget vezé­nyel nekik Zorán Kmézics edző. Új arc soraikban a ju­goszláv Mladen Dzino. A várva várt amerikai Melvin Levett a mai napig sem ér­kezett meg Szolnokra. Va­jon miért? Tóth Zoltán, az Olaj KK Kft. ügy­vezető igazgatója is értetlenül áll a történtek előtt. - Az amerikai játékos menedzsere hitegetett bennünket, és mindig különböző dátumokat adott meg a hátvéd ér­kezésére. Nem tudjuk, hogy lát­­juk-e valaha. Természetesen nem ülünk ölbe tett kézzel, keressük a további lehetőségeket, több mene­dzserrel is kapcsolatban állunk, remélhetőleg hamarosan megol­dódik a hátvédposzt kérdése csa­patunkban. Az ügyvezetőtől tudjuk, hogy az elmúlt napokhoz képest tör­tént változás az együttes sorai­ban, ugyanis Cziczás Lászlót köl­csönadták az NB I/B csoportjá­ban szereplő Tiszaújvárosnak. Az is hír még, hogy augusztus 21-től kezdik meg az Olaj éves bérleteinek árusítását. Termé­szetesen előnyt élveznek majd azok a vásárlásnál, akik az el múlt évadokban is rendelkeztek szezonjeggyel. Zorán Kmézics edző elmondta, hogy tanítványai nagyon rende­sen dolgoznak, mindegyikük oda teszi magát. A tesztelésen náluk lévő Mladen Dzino kezd lendületbe jönni. - Meglátják, Mladen remekül fog illeszkedni szervezett játékunkba. Nem sza­bad elfelejteni, hogy tavaly jó éve volt neki, hiszen a Koracs­­kupában indult Inter Bratislavá­­ban 15 pontos átlaga mellett meccsenként hat lepattanót sze­dett a 211cm-es jugoszláv center, aki három éve az akkor felsőhá­zas Százhalombatta együttesé­nél is megfordult. Zorántól tudjuk, hogy első edzőmeccsüket augusztus 27-re tervezik, arra az időpontra a cseh bajnokság ezüstérmesét, az Ostrava gárdáját várják Szolnok­ra. Ezt követően a hónap két utol­só napján a jugoszláv Vojvodina vendégeskedik majd a Tiszali­­getben. Mindezt megelőzve szombaton állományuk egy ré­sze részt vesz a jászberényi streetballfesztiválon, ahová Pór Péter edző vezetésével utaznak Sitkuék. ____________________________(VÉCSÉI Csütörtökön a gépátvétellel megkezdődik a négynapos cirkusz Autósport, Forma—1 Szeretem Magyarországot! Alighanem a Hungaroring van a legközelebb ah­hoz, hogy hazai pályának nevezzem. Mindig rengeteg a finn szurkoló, akik számtalan zászlóval jelennek meg a le­látón — jelentette ki a finn Mika Häk­kinen, a West-McLaren-Mercedes két­szeres világbajnok pilótája. Budapest csodálatos város. Kisebb pihenő után Valenciában teszteltem, s felkészült­nek érzem magam a hétvégi feladatokra -nikás a pálya, amelyen kevés előzési lehető­ségünk van. A legjobb, s sokak szerint ta­lán az egyetlen, a célegyenes végén találha­tó, ezért nagyon fontos a jó rajipozíció — mondta Coulthard. - Hat versenyünk van hátra, sok pontot szerezhetünk. Még soha sem voltam ilyen közel Schumacherhez. Ron Dennis csapatfőnök szintén derűlátó:- Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy a pi­lóták és a konstruktőrök versenyét is vezes­sük. Biztos vagyok abban, hogy Magyaror­szágon sok pontot szerzünk, amellyel még izgalmasabbá tesszük a világbajnokságot. A 15. Forma-l-es Magyar Nagydíjat Pénteken szétlövés Kajak-kenu Holnap délelőtt 9 órától a szolno­ki Holt-Tiszán dől el a három még vitás kérdés, a Sydneyben induló csapattal kapcsolatban. Neveze­tesen, hogy férfi kajak egyes ezer méteren Borhi Zsombor vagy Kö­kény Roland, 500 méteren Für­dők Gábor, Hüttner Csaba vagy Novák Ferenc, Pulai Imre kenu kettes, valamint a Kämmerer Zol­tán, Storcz Botond vagy Fehérvá­ri Vince, Béé István kajakduó kö­zül kik képviselik majd színein­ket az adott számban az ötkarikás játékokon. Érdekesség, hogy Fehérvári és Béé csak abban az esetben jut re­pülőjegyhez, ha győz a szétlövé­sen, többiek mindenképpen ott lesznek Sydneyben. Tudniillik Angyal Zoltán szövetségi kapi­tány tegnap kihirdette utazó ke­retét, amelynek tagja Kőbán Ri­ta. Az olimpiai bajnoki cím védő­je hétfőn részt vett egy speciális vizsgálaton, amely kiderítette, hogy nincs szó izomszakadás­ról, „csupán” húzódást szenve­dett a szombati országos bajnok­ságon. Jövő hétfőn Kőbán társa­ival egyetemben a dunavarsányi edzőtábor lakója lesz. A sydneyi keret - férfi kajak: Kökény Ro­land, Borhi Zsombor, Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián, Käm­merer Zoltán, Vereckei Ákos, Storcz Botond, Horváth Gábor, kenu: Zala György, Kolonics György, Novák Ferenc, Pulai Im­re, Hüttner Csaba, Fürdők Gá­bor, női kajak: Kőbán Rita, Ko­vács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet és Bóta Kinga. ________________________(V.CS-1 David Coultard (West-McLaren Mercedes autójában) szerint fontos lesz a jó rajtpozíció elfoglalása, mert a Hungaroringen kevés le­hetőség nyílik az előzésekre mondta a listavezető német Michael Schu­­machert (Ferrari) két ponttal követő For­ma—1-es sztár. A McLaren-csapat másik csillaga, a szintén 54 ponttal rendelkező brit David Coulthard szintén optimistán várja a mogyoródi futamot. - Nagyon tech­megelőzően a brazil Ayrton Senna három vb-futamot nyert, ezzel kiemelkedik a győztesek közül. Két-két elsőséggel követi őt a szintén brazil Nelson Piquet, a brit Damon Hill, a kanadai Jacques Villeneuve és a német Michael Schumacher. Érdekes­ség: a belga Thierry Boutsen kivételével eddig mindig olyanok végeztek a Magyar Nagydíj élén, akik világbajnokok voltak. A korábbi Magyar Nagydíjak győzte­sei: 1986: N. Piquet (Williams-Honda turbo), 1987: N. Piquet (Williams-Honda turbo), 1988: A. Senna (McLaren-Honda turbo), 1989: N. Mansell (Ferrari), 1990: T. Boutsen (Williams-Renault), 1991: A. Senna (McLaren-Honda), 1992: A. Senna (McLaren-Honda), 1993: D. Hill (Willi­ams-Renault), 1994: M. Schumacher (Be­­netton-Ford), 1995: D. Hill (Williams-Re­nault), 1996: J. Villeneuve (Williams-Re­nault), 1997: J. Villeneuve (Willi­ams-Renault), 1998: Michael Schumacher (Ferrari Marlboro), 1999: Mika Häkkinen (West-Mc­Laren-Mercedes). A Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság hétvégi Magyar Nagydíjának programja a Hunga­roringen: Augusztus 10., csütör­tök: 10 órától—16 óráig: Forma-1 - gépátvétel. Augusztus 11., péntek: 9-9.45: Porsche Pirelli Szuper Kupa - szabadedzés 11- 12: Forma-1 - szabadedzés 13— 14.00: Forma-1 - szabadedzés 14.30- 15: Porsche Pirelli Szuper Kupa — időmérő edzés 16.15— 16.45: Forma-3000 nemzetközi bajnokság — időmérő edzés 17.30- 18 Forma-3000 nemzetközi bajnokság - időmérő edzés. Au­gusztus 12., szombat: 9-9.45: Forma-1 - szabadedzés 10.15— 11: Forma—1 — szabadedzés 13— 14: Forma—1 — időmérő edzés 15-16.20: Forma-3000 nemzet­közi bajnokság — verseny (52+1 kör) 17.30-18: Porsche Pirelli Szu­per Kupa - időmérő edzés. Au­gusztus 13., vasárnap: 9.30-10: Forma-1 - melegítő edzés 10.15-10.50: Porsche Pi­relli Szuper Kupa - verseny (16+1 kör) 14—15.50: Forma—1 — Marlboro Magyar Nagydíj, verseny (77+1 kör). Ünnepi streetball Ez történt az olimpiákon VIII. Augusztus 20-i szolnoki kosár­­dzsembori érdekessége lesz a családok közötti bajnokság, ter­mészetesen a felnőtt és a gyer­mek korosztálynak is megrende­zik a viadalt. Lesz 3-3, illetve 2-2 elleni játék is. Az eseményre au-Abszolút elsők a herényiek gusztus 19-én 12 óráig lehet je­lentkezni a Ságvári krt. 13. alatti Extreme, illetve a Baross út 49. szám alatti Converse sportbolt­ban. A részvételi díj játékoson­ként 1500 forint, ehhez bónusz­­ként dukál egy Convers trikó. ■ Kupanap Labdarúgás Görkorcsolya Nem egészen egy hónappal a nagy sikerű kadett és ju­nior utcai, gyorsasági gör­korcsolya Európa-bajnok­­ság után ismét rangos ver­seny helyszíne volt a Jász­ság fővárosa. A városi sta­dionban két éve átadott, dőltkanyaros pályán a már hagyományosnak számító Jász-kupa nemzetközi gör­korcsolyaversenyt rendez­ték, amely egyben a Duna­­kupa fordulója is volt. Szombaton és vasárnap 11 klub 106 versenyzője állt rajthoz a he­rényi versenyen. A lendvaiak, a leopoldstadtiak, a badeniek és a bécsiek próbálták megszorítani a magyar élmezőnyt, nem nagy si­kerrel. A kitűnő egyéni eredmé­nyeknek köszönhetően az össze­tett csapatversenyt óriási fölény­nyel nyerték Belovai József tanít­ványai. A kétszeres junior Euró­­pa-bajnok Huszár Erika ezúttal a seniorok versenyében állt rajt­hoz, s bizonyult a legjobbnak. Természetesen a jászberényiek másik egyéni Eb-érmese, Darázs Péter sem talált legyőzőre. Teljes hazai sikert hozott a váltók verse­nye, mind a hat aranyérmet a jászberényiek szerezték meg. Eredmények. Senior nők: 1. Huszár Erika (JSE-Balczó DSE), 2. Pipán Petra (RSVF-Bécs), 3. Tóth Júlia (DSE-Érd). Senior fér­fiak: 1. Gém esi Balázs (JSE-Bal­czó DSE), 2. Belovai Dénes (JSE­­Balczó DSE), 3. Farkas András (Szombathelyi FSSE). Junior „A” lányok: 1. Nagy Mariann (JSE-Balczó DSE), 2. Szöllősi Boglárka (JSE-Balczó DSE), 3. Belovai Judit (JSE-Bal­czó DSE). Junior „A” fiúk: 1. Ko­vács Ádám (JSE-Balczó DSE), 2. Huszár Attila (JSE-Balczó DSE), 3. Váczi Ádám (Szombathelyi KDSE). Junior „B” lányok: 1. Kis Kata (JSE-Balczó DSE), 2. Keszler Krisztina (Tatabányai DKE), 3. Farkas Éva (JSE-Balczó DSE). Ju­nior „B” fiúk: 1. Darázs Péter (JSE-Balczó DSE), 2. Tutrai Ta­más (Szegedi KE), 3. Simon Ger­gely (Szombathelyi FSE). Junior „C” lányok: 1. Darázs Rózsa (JSE-Balczó DSE), 2. Tö­rök Anita Tatabányai DKE), 3. Szalóky Jenni (Szegedi KE). Ju­nior „C” fiúk: 1. Kiss Kornél (Szombathelyi KDSE), 2. Márkus József (Szombathelyi KDSE), 3. Kiss Róbert (Szombathelyi KDSE). Junior ”D„ lányok: 1. Lencse Szilvia (JSE-Balczó DSE), 2. No­vák Eliza (JSE-Balczó DSE), 3. Keszler Ándrea (Tatabányai DKE). Junior „D” fiúk: 1. Szalai Milán (JSE-Balczó DSE), 2. No­vák Péter (JSE-Balczó DSE), 3. Andrásdi Péter (Szombathelyi KDSE). Junior „E” lányok: 1. Szolarics Dorisz (Lendva), 2. Földvári Do­­rina (JSE-Balczó DSE), 3. Kereső Zsuzsanna (JSE-Balczó DSE). Junior „E” fiúk: 1. Vígh Dániel (JSE-Balczó DSE), 2. Tranger Mi­lán (Szegedi KE), 3. Németh Ádám (Tatabányai DKE). Junior „F” lányok: 1. Kisházi Nóra (Tatabányai DKE), 2. Csala Nikolett (Szegedi KE), 3. Sándor Beatrix (JSE-Balczó DSE). Juni­or „F” fiúk: 1. Aradi Balázs (Ta­tabányai DKE), 2. Kereső Csaba (JSE-Balczó DSE), 3. Papp Tibor (JSE-Balczó DSE). Váltók. Senior-junior „A” lá­nyok: 1. JSE-Balczó DSÉ L, 2. JSE-Balczó DSE II., 3. Tatabányai DKE Senior-junior „A” fiúk: 1. JSE-Balczó DSE II., 2. JSE-Balczó DSE L, 3. Szombathelyi KDE Ju­nior „C-B” lányok: 1. JSE-Balczó DSE, 2. Szombathelyi KDE, 3. Ta­tabányai DKE Junior „C-B” fiúk: 1. JSE-Bal­czó DSE II., 2. Szombathelyi KDSE, 3. JSE-Balczó DSE I. Junior „D-F” lányok: 1. JSE­­Balczó DSE L, 2. Tatabányai DKE, 3. JSE-Balczó DSE II. Junior „D-F” fiúk: 1. JSE-Bal­czó DSE L, 2. Lendva, 3. Szom­bathelyi KDE Összetett pontverseny: 1. JSE­­Balczó DSE 673 pont, 3. Tatabá­nyai DKE 209,3. Szegedi KE 204, 4. Szombathelyi KDSE 108, 5. Baden 76, 6. Lendva 69. SZÁNTAI TIBOR Pölöskei Gábor, az MTK-Hungá­­ria csapatának vezetőedzője to­vábbjutást vár az UEFA-kupa se­lejtezőjéből a finn Jokerit ellen. Az első felvonás csütörtökön 20 órakor lesz a Hungária körúton.- Az első mérkőzésen kétgólos győzelemmel lennék elégedett, de talán még fontosabb, hogy Budapesten ne kapjunk gólt - mondta. — A keretben minden­ki egészséges, legerősebb csa­patunkkal tudunk pályára lép­ni. A végső összeállítást csak közvetlenül a mérkőzés előtt adom meg. A szakvezető sze­rint óriási hiba lenne lebecsülni a finneket. Másik kupacsapa­tunk, a Vasas-DH szintén csü­törtökön 17 órakor a lettországi Ventpils csapatánál játssza első mérkőzését. _____________■ 32. heti totótippek 1. Bremen—Cottbus 12 2. Kaiserslautern-Bochum 1 3. Leverkusen-Wolfsburg 1 4. Freiburg-VfB Stuttgart x2 5. Hamburg—1860 Münch . 1 6. Bayern-Hertha 1 7. Frankfurt-Unterhaching 1 x 8. Schalke 04-FC Köln 1 9. Ahlen-St. Pauli 12 10. M.gladbach-Saarbrück. 1 11. Fürth—Chemnitz x2 12. Reutlingen-Mainz 1x 13. Mannheim-Aachen 1 14. Manchester-Chelsea 1 36 nappal a sydneyi olim­pia megnyitója előtt folytat­juk sorozatunkat, melyben az ötkarikás játékok legfon­tosabb történéseit tárjuk Önök elé. Tokió 1964 (október 10-24.) Az első ázsiai olimpián remekül szerepeltek a házigazdák, mégis borzalmas csalódás érte őket. A rendezők kedvéért programba ik­tatott cselgáncs abszolút kategó­riájában a holland Gee­­sink legyőzte a nemzeti hősnek számító Kami­­nagát, s ettől gyászba borult egész Japán. A versenyek pozitív és ne­gatív hőse volt egy sze­mélyben az ausztrál úszóhölgy, Dawn Fra­ser. Ünnepelték, mert harmadszor egymás után győzött száz gyorson, és sárba taposták, mert a császári palota kertjéből ellopta a Japán lobogót. Az atlétika történetében elő­ször védte meg egy maratoni fu­tó a bajnoki címét. Az etióp Abe­­be Bikila Rómában még mezít­láb tette meg a távot, most torna­cipőben is nyerni tudott. A magyar sport újra tíz arany­nak örülhetett, különösen a ví­vók remekeltek (Pézsa Tibor, Rejtő Ildikó, női tőrcsapat, pár­bajtőrcsapat). Győzött még az öttusázó Török Ferenc, a sport­lövő Hammeri László, a vízilab­da-legénység — soraiban két szolnoki kiválósággal Boros Ot­tóval és Kanizsa Tivadarral. Ti­zenkét év után ismét a dobogó tetejére állhatott labdarúgócsa­patunk, melynek kapuját a kun­­madarasi származású Géléi Jó­zsef védte. Ugyancsak aranyat szerzett két birkózónk, Pólyák Imre (negyedik nekifutásra) és a feledhetetlen emlékű, Kozma „Pici" István. Részt vevő nemzetek: 93. Részt vevő sportolók: aranyak: 10. 5140. Magyar Mexikóváros 1968 (október 12-27.) A már szinte megszokott politikai bonyodalmak (bojkottfenyegetés Dél-Afrika miatt, a „prágai ta­vasz” leverése, a mexikói diáklá­zadások vérbe fojtása) mellett még egy tényező okozott fejfájást a NOB vezetőinek: vajon milyen hatással lesz a versenyzőkre a 2240 méteres tengerszint feletti magasság? Végül mégis a politika zavarta meg a játékokat, a 200 méteres futás eredményhirdeté­sekor a két amerikai ér­mes, a győztes Tom Smith és a harmadik he­lyezett, John Carlos fe­kete kesztyűs kezét fel­emelve (a Black Power­­mozgalom üdvözlése) hallgatta a himnuszt - ki is zárták őket a csapatból. Az olimpia két legnagyobbat „dobó” sportolója két amerikai ugró volt. Bob Beamon (890) 55 centit javítva a távol világcsú­csán ugrott át a XXI. századba, még Dick Fosbury (224 cm) az­zal írt sporttörténelmet, hogy magasugrásban egy addig soha­sem látott technikával, háttal re­pült át a léc felett. Nekünk a „szokásos” tíz arany jutott. Dupláztunk atléti­kában (Németh Angéla gerely­­lyel, Zsivótzky Gyula kalapács­csal nyert), vívásban (Kulcsár Győző, párbajtőrcsapat), kajak­kenuban [Hesz Mihály kajak­ban, Tatai Tibor kenuban lett el­ső) és birkózásban (az abonyi származású Varga János, Koz­ma István), s nyert két csapa­tunk, az öttusa- és a labdarúgó­válogatott. Részt vevő nemzetek: 112. Részt vevő sportolók: 5530. Ma­gyararanyak: 10.

Next

/
Thumbnails
Contents