Új Néplap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-07 / 157. szám

| 2000. Július 7., péntek HAZAI T Ü K Ö R 5. OLDAL „Fordított Robin Hoodként működik a kormány” Az MSZP elnöke szerint szánalmasan kevés az új törvény A hét végén lesz két éve, hogy letette hivatali esküjét az Or- bán-kabinet. A választási ciklus félidejéig vajon mi vált való­ra a társadalomnak tett ígéretekből, s milyen fontos dönté­sekkel maradt adós a kormány? - erről, valamint saját párt­juk belső ügyeiről faggattuk a parlamenti pártok elnökeit, közöttük Kovács Lászlót. Az MSZP első embere úgy gondol­ja, hogy leghangzatosabb választási ígéretei közül a kabinet szinte semmit sem valósított meg, miközben a szocialisták egyre inkább a tömegeket érintő gondokra összpontosítanak. Budapest- A kormánypártok véleménye sze­rint a választási veresége miatt sér­tett MSZP „hangulatkeltésre ját­szik”, azaz még az egyébként elő­remutató intézkedésekben is csak a negatívumokat keresi. Azt üzen­geti az embereknek: lám, ezek a nyomunkba sem jöhetnek...- Az MSZP már réges-régen túl­jutott a vereség okozta sokkon, egyébként pedig a tények önma­gukért beszélnek. A Fidesz vezet­te Orbán-kormánynak legtöbb voksot hozó hangzatos ígéretek közül az elmúlt két évben szinte semmi sem vált valóra. Elmaradt a nagymértékű adó- és járulék- csökkentés, nincs filléres gyógy­szer, ingyenes autópálya és első diploma, nem értékálló a családi pótlék. A kabinet afféle fordított Robin Hoodként inkább a gazda­goknak ad, miközben a szegé­nyebbektől elvesz. Jó példa erre a nagy hűhóval beharangozott új lakástámogatási program, amely megint csak a tehetősebb családo­kat hozza előnyösebb helyzetbe. Noha a gazdaság fellendülése le­hetővé tenné az általános élet­színvonal-emelést, a koalíció sajá­tos takarékoskodása miatt ez el­maradt. A Horn-kormány idején elindított nyugdíj-, adó- és egész­ségügyi reform elakadt, van vi­szont idő és energia a kormány lelkiismeret-furdalását megteste­sítő, grandiózusnak tűnő, ám tar­talmában kétséges Széchenyi- tervre. S ami még szomorúbb: az el­múlt két évben valóságos életha­lálharccá tették a politikát, ketté­szakították az országot, partvo­nalra nyomták az ellenzéket, lefo­kozták a parlamentet. Csoda-e, hogy ebben a kényszerű helyzet­ben végre egymásra találtak, ke­zet fogtak a szakszervezetek? *- Mit ért azalatt, hogy a kor­mány lefokozta az őt ellenőrizni hivatott parlamentet?- A harmadannyit ülésező T. Ház eleve nem végezhet olyan színvonalú munkát, mint koráb­ban. Szánalmasan kevés az új tör­vény, töredéknyi idő jut napirend előtti felszólalásokra, interpellá­ciókra, kérdésekre, s kézlegyin­téssel elintézték a nagyon is indo­kolt vizsgálóbizottságok felállítá­sát is. Divattá vált a gyűlölködő hangnem.- Hogyan igyekszik eközben - a hátrányos körülményeket legyőz­ve - ismét kormányzati pozíciót szerezni az MSZP?- Folyamatos párbeszédre tö­rekszünk az emberekkel. Egy­részt azért, mert az elmúlt két év­I ben tizenhat or- I szágrészgyűlést, | két párbeszéd | napját és számos | kihelyezett elnök­I i ségi ülést szer- | veztünk, s műkö­désbe hoztunk egy ingyenesen hívható zöldszámot is. Noha a kormányoldal még mindig szíve­sen lovagol azon, hogy sértettsé­günk mondatja velünk a kritikai észrevételeket, a valóságban mi indulatok helyett érvekre építke­zünk. Eleinte csak a kormány bí­rálatára futotta, később az Or­szággyűlésben konkrét javasla­tokkal álltunk elő, manapság pe­dig már a nagy, átfogó témákra összpontosítunk. Alternatív költ­ségvetési koncepciónkban példá­ul részletesen felsoroljuk, hogy mire kellene fordítani az idén vár­ható 150 milliárdos többletbevé­telt. Szerintünk 38 milliárd vissza­járna az önkormányzatoknak az ár- és belvízkárok nyomán elvont pénzek kompenzálásaként, 35 milliárdot a nyugdíjasok érdemel­nének, de gyógyszerár-támoga­tásra, informatikai fejlesztésre, a gazdák megsegítésére és a köz­szférában dolgozók béremelésére is nagy szükség volna.- Izgalmas kérdés, hogy az MSZP nagyreményű terveit - vá­lasztási győzelem esetén - ki vezé­nyelheti: ön vagy a nemrég haza­tért exkormányfő, Németh Miklós?- Ez a kérdés 2002 tavaszán lesz időszerű. Addigra túljutunk az ősszel esedékes, nagy hordere­jű tisztújító kongresszuson, s ad­digra az is kiderül majd, hogy a párt az ő vagy az én miniszterel­nöki jelölésemmel lát-e nagyobb esélyt a győzelemre. Ugyanis nem az egyéni ambíció, hanem a közös érdek a legfontosabb szempont. TAKÁCS MARIANN Balaton helyett a tenger A hazai kempingárak már európai színvonalúak A hazai nyaralási szokásokat legin­kább a pénztárca teherbíró képessége alakítja. Felmérések szerint a nagy szabadságolások idején egyre többen választják a kempingeket, elsősorban nem a romantikájuk, hanem olcsósá­guk miatt. Budapest Természetesen viszonylagos, hogy kinek mi az olcsó, mert a lakosság nagy része még a kempingeket sem engedheti meg magának. Helyette marad a városszéli kis­kert, vagy a legközelebbi strand, ahonnan naponta haza lehet járni. Azok az átlagos jövedelműek, akik mégis szeretnének na­gyobb távolságra eljutni, általában a legol­csóbb szállásnak számító kempingeket választják. A turisták azonban egyre keve­sebben választják a sátrakat, inkább a fa­házakat, vagy a rögzített lakókocsikat kere­sik, ahol hálózsák helyett ágyban tudnak aludni - mondta el lapunknak Koncsik Béla a Magyar Camping és Caravaning Club el­nöke. Szállodában éjszakázni egyébként Magyarországon átlagosan hatvan száza­lékkal kerül többe, mint kempingezni. A legnépszerűbb belföldi célpont mindig is a Balaton volt, ez várhatóan idén sem vál­tozik, de egyre népszerűbbek a meleg vizes gyógyforrásokkal rendelkező települések és a Kelet-Magyarország Balatonjának neve­zett Tisza-tó is. Utóbbi forgalmának emel­kedése a nagy folyószennyezésig töretlen volt és egyelőre csak remélni lehet, hogy néhány hét múlva újra visszatérnek a ven­dégek - tette hozzá a szakember. Nyugaton elsősorban nem az olcsóságá­ért szeretik a nomád életformához vonzó­dó polgárok a sátrazást, hanem azért, mert izgalmasabbnak találják. Ennek ellenére a hazai árak alakulása még őket is elriaszthat­ja és más országok iránt ébreszt érdeklő­dést. A sátorhelyek ára mellé ugyanis az ön- kormányzatok egyre magasabb idegenfor­galmi adót számolnak fel, ami esetenként duplájára is növelheti a kempingekben be­szedett díjakat. Feltehetően ennek is kö­szönhető, hogy egyre több magyar gondol­ja úgy: ha ugyanazért a pénzért, sőt sok­szor kevesebbért a Balaton helyett leutaz­hat az Adriára, vagy Görögországba, akkor miért nézze a Badacsonyi hegyeket, ame­lyeket már amúgy is látott. Ez pedig hosszú távon veszélyes lehet a hazai turizmus ala­kulására. Egyetlen megoldás az lenne, ha a helyhatóságok mérsékelnék magukat és HAZAI KEMPINGEK ÁRAI (Adó az idegenforgalmi adóval együtt) faház sátor (fő/éjszaka) (fő/éjszaka) Badacsony 935 Ft + 890 sátorhelydíj Siófok Aranypart 3600 990 Ft + 610 sátorhelydíj Balatonfüred 4500 1080 Ft + 1930 sátorhelydíj Szántód­900 Ft + 570 sátorhelydíj Galyatető 1200 500 Gyula 2000 400 Orfű 2500 800 Ft + 800 sátorhelydíj Tiszafüred 1000 300 Ft + 250 sátorhelydíj vendégbarát adókat állapítanának meg - véli Koncsik Béla. A versenyt az is élezi, hogy a legtöbb külföldi szálláshely a napozási és fürdőzési lehetőségeken túl pluszszórakozást is tud nyújtani. Például gasztronómiai esteket, vagy a helyi népszokások bemutatását, amelyek korábban inkább csak a hotelek programjában szerepeltek. Szerencsére a hazai vállalkozók is ebbe az irányba moz­dultak, így egyre több helyen van a kem­pingek, apartmanok közelében lovaglási lehetőség és folklórbemutató. ________- w­S oron kívüli olajügyek Csak három megyében nincs eljárás Budapest Jelenleg 93 úgynevezett „olajügy” és 5 sortűzper fo­lyik a bíróságok előtt, ame­lyekkel kapcsolatban Dávid Ibolya igazságügy-miniszter soron kívüli eljárás elren­delését kérte az Igazság­szolgáltatási Tanácstól. Egyes perek soron kívüli elbírálá­sának elrendelése még nem ga­rancia a gyors befejezésre - nyi­latkozta Solt Pál, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) és a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke. Összesen 93 olajügy van folya­matban a bíróságokon, s mind­össze Nógrád, Tolna és Zala me­gye érintetlen ebben a pillanat­ban - derült ki az ÓIT ülését kö­vető tegnapi sajtótájékoztatón. Solt Pál szerint bizonyára jelent valamit az a tény, hogy a 93 bün­tetőügyből mindössze egy zajlik a békési megyeszékhelyen. Ko- márom-Esztergom megye viszont élen jár a maga 10 olajügyével. Az érintett bíróságok vezetőinek elő­ször októberben kell jelentést tenniük a perek állásáról. Az igazságügyi tárca vezetőjé­nek soron kívüli kérelméhez a legfőbb ügyész is csatlakozott. A társadalom széles rétegét érintő, kiemelt figyelmet igénylő ügyek esetében az ÓIT elrendelheti a soron kívüli eljárást. Ebben az esetben az adott ügy minden más pert megelőz. Az már azon­ban a bíró mérlegelésétől függ, hogy mennyi időre és hány bizo­nyítási eljárásra van szüksége, il­letve, hogy mikor tartja „ítéletre érettnek” a rá bízott anyagot. Ér­dekességként megemlítette: csak a mosonmagyaróvári sortűzper- ben több mint 50 órányi film­anyagot csatoltak a peranyaghoz. Eddig 340 vádlottal szemben született jogerős döntés olaj­ügyekben, akik közül 256-ot el­ítéltek, 66 esetben a döntés fel­mentésről szólt, 18 vádlottal szemben pedig megszüntették az eljárást. HORVÁTH MAGDOLNA HÍREK RÖVIDEN Robbanás Dunaújvárosban Egy ember meghalt, kettő pedig megsérült, amikor tegnap délelőtt robbanás történt Dunaújvárosban, a Dunaferr kokszolóművénél egy úgynevezett mosótorony hegesztésekor. Környezetkárosító anyag nem került a levegőbe. Felsőoktatási tervek Az Oktatási Minisztérium tervei szerint a 2001/2002-es tanévtől a je­lenlegi 43500 helyett 50 ezren vehetnek majd részt államilag finan­szírozott nappali tagozatos alapképzésben. A hamarosan a kormány elé kerülő javaslat szerint levelező tagozaton hétezren, esti tagoza­ton kétezren folytathatnák felsőfokú tanulmányaikat. Cser Ágnes pert vesztett A Legfelsőbb Bíróság elutasította Cser Ágnes 1998-ban be­nyújtott keresetét. Ezzel azt mondta ki a bírói testület, hogy fel­mentése az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatói posztjáról jogszerű volt, tisztségébe nem kell őt visszahelyezni. Frajna Imre, a területet felügyelő politikai államtitkár üdvözölte a döntést. Szoptatni fél évig Az anyatejes táplálás népszerűsítése a célja annak a kampánynak, amelyet most indított az Egészségügyi Minisztérium és az Egész­ségügyi Felsőoktatási Ifjúsági Bizottság (EFIB). Gógl Árpád hangsú­lyozta: a programmal arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a szoptatáskor a csecsemő és az édesanya között létrejövő intim kap­csolat része a gyermek egészséges fejlődésének, amely mással nem pótolható. Előzetesben az ámokfutó Budapest Akár életfogytiglani börtön- büntetést is kaphat a fővá­rosban lövöldöző B. Zsolt, akit előzetes letartóztatás­ba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság. Tegnap reggel a kórházban bele­halt sérüléseibe második áldoza­ta, egy 23 éves budakeszi fiatal­ember is. B. Zsolt sem elfogása­kor, sem azóta nem tanúsított el­lenállást, s lassan a nyelve is megoldódik. Az elmeorvosi vizs­gálat előtt álló gyanúsított ej- mondta, hogy azon a bizonyos éjjelen öngyil­kossági szándékkal vette magá­hoz pisztolyát, de amikor belé­pett a McDonald’s étterembe, egy zajongó asztaltársaság úgy fel­idegesítette, hogy inkább közé­jük lőtt. A pisztolyt egyébként valaki korábban a BRFK által szabályo­san kiadott fegyverviselési enge­déllyel birtokolta, de mert az ille­tő később szabálysértést követett el, az engedélyt visszavonták tő­le. A Browingot hatástalanításra egy fegyverboltnak adták át, ám hogy az innen, vagy más úton ju­tott-e a lövöldöző férfihoz, azt még nem tudni. Változatlanul homály fedi a szörnyű tett indítékát is. Gyer­mekkori traumá­ra utaló jel, hogy B. Zsolt a szülei és a közte lévő nem felhőtlen viszony miatt jó pár évvel koráb­ban öngyilkosságot kísérelt meg, s emiatt kezelés alatt is állt. ■ EMBERÖLÉS FEGYVERREL 1998 1999 2000 44 51 15 Béremelést szorgalmaznak Budapest - SZCSM A szociális ágazat dolgozói is ré­szesülnek bérjuttatásban; a szak­tárca tervei szerint ez vagy soron kívüli fizetésemeléssel vagy egy­szeri kiegészítéssel valósulhatna meg - közölte csütörtökön a szo­ciális és családügyi miniszter. Harrach Péter beszámolt arról, hogy levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnök segítségét az ága­zat bérhelyzetének javítása érde­kében. Elmondása szerint a kor­mányfő támogatásáról biztosítot­ta az elképzelést, előbb azonban ehhez forrást kell találni. A tisztességes mértékű jutta­táshoz legalább ötmilliárd forint szükséges, a végleges javaslaton a tárca szakértői dolgoznak - je­lezte a miniszter. A tárca a bér­emelést részesítené előnyben az egyszeri kiegészítéssel szemben. Fizetésemelés esetén olyan bér­szorzót alkalmaznának - hang­súlyozta -, amely a felsőfokú dip­lomával rendelkezőknek juttatna magasabb, a középfokú végzett­ségűeknek valamivel csekélyebb összeget. A miniszter szerint ez enyhítené a minimálbér 40 ezer forintra tervezett emelésével je­lentkező bérfeszültséget, amely a szociális ágazatban dolgozók csaknem felét érinti. Emlékeztetett arra is: a norma­tívába beépített összegből tisz­tességes béremelést lehetett vol­na végrehajtani ebben az évben is, az önkormányzatok jó része azonban nem tette ezt meg. ■ Kezdődik az újjáépítés ____ Budapest A kormány a héten átutalta a tavaszi árvíz miatt össze­omlott és megsérült épüle­tek felújítására szánt pénz első részét az önkormány­zatoknak. Ezt a Helyreállí­tási és Újjáépítési Tárca­közi Bizottság vezetője jelentette be tegnap. Bakondi György, az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta: a kötelező önkormányzati feladatokat ellátó intézmények rendbehozatalára 3 milliárd 125 millió, míg a ma­gánlakások felújítására csaknem 6 milliárd forintot fordítanak. Az önkormányzatoknak most az igényelt pénz 70 százalékát küld­ték el, ellenőrzés után pedig a fennmaradó összeget is kifizetik. A magánlakások felújítására igényelt pénz felét utalták ki. De ezt az összeget az önkormány­zatok kapják meg, rendeletet al­kotnak a támogatás felhasználá­sáról, s ezt követően szerződést kötnek a károsult magánszemé­lyekkel. A hitel lehet visszatérí­tendő vagy vissza nem térítendő támogatás, építőanyag, illetve építőkapacitás felajánlása - is­mertette Bakondi György. Hozzá­tette: elképzelhető olyan megol­dás is, hogy az önkormányzat üres lakásokat vásároljon, és azokat bérlakásként utalja ki. A bizottság több építőipari céggel is tárgyalt, ennek ered­ményeként a károsultak számos kedvezményt vehetnek igénybe, ha bemutatják az önkormány­zattal kötött szerződés másola­tát. Az önkormányzati épületek felújítását iskolakezdésig, a ma­gánlakásokét pedig az őszi, esős időszak beálltáig szeretnék be­fejezni.

Next

/
Thumbnails
Contents