Új Néplap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-31 / 177. szám

12. OLDAL INFORMÁCIÓK ESEMÉNYEK 2000. Július 31., hétfő □ Vízállás FRIGY A BÁNYÁBAN. Egészen szokatlan helyen, mélyen a Föld felszíne alatt, a nagy-britanniai Helston település ma már használa­ton kívül helyezett és múzeumként működő egykori ónbányájában mondta ki egymásnak a boldogító igent július 29-én a képen látha­tó ifjú pár, Geoff és Cath Williams. Williamsék az első házaspár, akik a bányában esküdtek örök hűséget egymásnak. EPA-EUROPRESS Palacsinta- Ma pedig palacsintát eszünk!- szólt Amálka kellő elszánás- sal, s Pill Elmér tudta, kissé fe­szült napnak néznek elébe. Mert felesége, Amálka bízvást elnyer­hetné a konyhatündéri versenyt, oly otthonosan mozgott a lába­sok és fazekak között, fejedelmi főztjeivel sokszor ringatta már Elemért ernyedten békés hangu­latba, de a palacsintasütéssel ha­dilábon állt. Egyáltalán, ha vala­mely sütemény, teszem azt a Rá­kóczi túrós receptjét megszerezte, bőszen csörömpölt a tepsivel, pa­tikamérlegen mérte ki a hozzáva­lókat, árgus szemekkel vigyázta a sütőt, de a végtermék valahogy sohasem hasonlított a szakács- könyvben pompázó-ringatózó süteménykölteményre. A kegye­lemdöfést Pill Elemér adta meg, aki a konyhában téblábolva szemügyre vette a tepsiben sze­rénykedő balsikert.-Mi ez a laposka? — kérdezte tágra nyílt bociszemekkel, de már sirült is ki vigyorogva a konyhából, Amálka haragja elől. A kudarcok azért nem vették el Amálka kedvét, havonta egyszer rátört a sütési roham, de orvosok mondták, hogy ez nem veszélyes. Csak Pill Elemér nézte ilyenkor szánakozva oldalbordáját, ahogy zokogással küszködve vakargat- ja ki a serpenyőből a leragadt pa­lacsintatésztát. Ám egy este csoda történt. Mi­dőn Pill Elmér elköltötte vacsorá­ját, Amálka sugárzó arccal ho­zott a szobába egy tányérnyi ka­kaós palacsintát, Elemér kedven­cét.- Ez jó volt! - szopogatta ujja­it Elemér. - Te csináltad?- Én! - suttogta boldogan Amálka, s Elemér úgy érezte, meg kéne fújni a fanfárokat. De Amálka pontosított:- Szóval anyukád csak sütöt­te, de a tölteléket én tettem bele...- ZSOLDOS ­NAPTÁR 2000. július 31. hétfő Oszkár napja Napkelte 5.21 órakor, napnyugta 20.19 órakor. Holdkelte 5.26 órakor, holdnyugta 20.50 órakor. E napon hunyt el 1784-ben Denis Diderot francia filozó­fus, regény- és drámaíró. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent Miklós gyógyszertár (Tóth Ferenc út 2/6.) az ügyeletes patika. A Tisza vízállása tegnap Tisza­fürednél 548 centiméter, duz­zasztott, Kisköre felsőnél 727 centiméter, duzzasztott, a víz 20,5 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál -11 centiméter, apadó, Szolnoknál 15 centiméter, apa­dó, a víz 21,4 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 126 centiméter, áradó, a Hármas-Kö­rös Kunszentmártonnál 10 cen­timéter, apadó. SZÓLT A RÁDIÓ. Rádióamatőrök országos kiállításának és vásárának adott otthont a hét végén a ti- szaligeti Turisztikai és Szabadidő Központ Szolnokon.______ ___ _ ____________fotó.buoányj. B ALESETEK, BŰNÜGYEK Traffipax A rendőrség sebességmérő autói -ma a 4-es számú főúton, Szol­nok és Kisújszállás között figye­lik a gyorshajtókat, de ellenőr­zésre kell számítaniuk az uta­kon közlekedőknek a 44-es szá­mú főközlekedési úton, Cserke- szőlő külterületén, valamint mér még a radar a 33-as főúton, Tiszafürednél. Adatgyűjtés A Központi Statisztikai Hivatal értesíti a lakosságot és a gazdál­kodó szervezeteket, hogy 2000. augusztus 1. és 14. között repre­zentatív állat-, gép- és eszközál­lomány összeírást végez a me­gye 49 településén. Az adatszolgáltatás kötelező. Ez a gazdálkodó szervezetek esetében postai úton, az. egyéni gazdálkodóknál összeírással történik. Az adatgyűjtést végző biztosokat megbízólevéllel lát­tuk el. Az egyedi adatokat mind a biztosok, mind a KSH hivatali ti­tokként kezeli, azokat más szer­vezetek részére nem szolgáltatja ki, az eredményeket pedig csak összesítve hozza nyilvánosság­ra. Feszített Felfeszítette a lakatot, így hatolt be az ismeretlen tettes Szolno­kon egy Nagy I. krt.-i lakás pincé­jébe. Távozásakor a helyszínről egy-20 000 forint értékű kerék­párt vitt magával. Ékszertolvaj Betörés történt egy Fényes Adolf úti lakásban, Szolnokon. A tettes az ajtót befeszítve jutott a lakás­ba, ahol érték után kutatott. En­nek során az ott talált arany ék­szert videomagnót, hifitornyot tulajdonította el, melynek összér­téke meghaladja a félmillió forin­tot. Zárás után Tiszaföldváron 71 000 forint kárt okozott az a betörő, aki a Kék La­gúna italboltban járt július 30-án, a hajnali órákban. A hívatlan sze­mély az italboltba ablakbetörés útján jutott be, és onnan a fenti összegben dohányárut és édessé­get tulajdonított el. Kisgyereket gázolt Szolnok belterületén, a Ságvári krt.-on július 28-án, a délutáni órákban 8 éves gyermeket ért Szúnyogirtás Szolnok. Augusztus 4-én, 5-én és 6-án 18 órától napnyugtáig a város közigazgatási területén belül légi-kémiai szúnyogirtást végez a Corax Kft. A felhasznált anyag (Reslin Super ULV) veszé­lyes a méhekre, ezért az érintett méhészek gondoskodjanak mé- heik védelméről. ■ közlekedési baleset. A kisfiú az úttest szélén parkoló gépkocsik takarásában, hirtelen lépett az út­testre. Ezt a Várkonyi tér irányá­ból szabályosan közlekedő se­gédmotor-kerékpáros nem észlel­hette, és az ütközést már nem tudta elkerülni. A gyermek 8 na­pon túl gyógyuló sérülést szenve­dett. Eltűnt baromfi A kerítésen át ismeretlen csirke­tolvaj mászott be egy Szolnok, Pöltenberg úti családi ház udva­rára, ahonnan 29 darab csirkét vitt magával. A baromfi értéke kb. 13 000 forint. Dolgos betörő Ismeretlen betörő hatolt be Szol­nokon egy Uszály úton lévő hét­végi házba. A bejutáshoz először az azt körülvevő kerítést kellett megbontania, aztán a bejárati aj­tót védő lakatot lefeszítenie, ezt követően a hengerzárat kitörnie, és ezután tudta befeszíteni az aj­tót. A házból 335 000 forint érték­ben élelmiszert, elektromos gé­peket, konyhai felszerelési tár­gyakat tulajdonított el. IA HÍREKET A RENDŐRSÉGTŐL KAPTUK) Lottószámok Ötös lottó. A 30. heti nyerőszá­mok: 21, 44, 53, 56, 77. A nyer­tes dzsókerszám: 553 106. Hatos lottó. A 30. héten a kö­vetkező számokat húzták ki: 2, 4, 7,12,29, 35. Pótszám: 5. Totóeredmények 1. Auxerre-Sedan 2 2. Bordeaux-Metz X 3. Guingamp-St. Etienne X 4. Lille-Monaco X 5. Lyon-Rennes X 6. Nantes-Lens 2 7. Toulouse-Bastia 2 8. Basel-Grasshoppers 1 9. FC Zürich-St. Gallen X 10. Xamax-Yverdon X 11. LASK Linz-Bregenz 1 12. Rapid Wien-Grazer AK X 13. Sturm Graz-Ried 1 14. Innsbruck-Austria Wien lapzárta után Telefondoktor Mától az anyatejes táplálásról, annak fontosságáról beszél, va­lamint hasznos tanácsokat ad e témakörben a telefondoktor, akit a szokásos 06-40/400-083- as telefonszámon hívhatnak. Hörcsög a Merciben Hamrny, az aranyhörcsög elbújt a Mercedesben. A jó tízmillió fo­rintot érő jármű gazdája a kisfiá­nak vette a kedves, ám rengeteg gondot és kiadást okozó kis álla­tot. Hazaérve ugyanis nem talál­ták a négylábút a kocsiban. Az aggódó liverpooli családapa ezért egy autószerelő műhelyt bízott meg a hörcsög megkeresésével. A szakemberek előbb csak az üléseket szedték szét, majd meg­bontották a belső kárpitot is. Mi­vel Hammy nem lett meg, a ka­rosszériát is szétszerelték, hátha megtalálják, ám hiába. Még az ál­latvédők sem tudtak mit tenni. A mentőötlet végül is az autószere­lő műhely marketing-igazgatónő­jétől származik, aki egy hörcsög­lányt helyezett el a darabjaira szedett Mercedesben. Kis idő múlva Hammy megjelent. A nős­tény illata előcsalogatta máig ki­derítetlen rejtekhelyéről, és el­kezdett udvarolni! A legjobban a fiú járt, ugyanis két hörcsöge lett. A papa pedig kifizette a hörcsög­számlát a Mercedes-szerviznek. ÄJANLO MOZI Szolnok, Nemzeti: Tök alsó (amerikai) 16.30, Sikoly 3 (amerikai) 18.30, 20.30; Tisza: A lé meg a Lola (német) 18.00, Hete­dik érzék (amerikai) 20.00, 22.00; Tallinn: Hulla hó, telizsák (am.) 19.00; A mú­zsa csókja (am.) 21.00; Jászberény: Halálsoron (amerikai) 18.00, 20.00; Túrkeve: Észvesztő (amerikai) 19.00; Berekfürdő: Árvák hercege (amerikai) 19.30. Várható időjárás: Jász-Nagykun-Szolnok megye # CíS c£b derült 889« felhős <£b párás ködös borult <ß 0 0 zivatar esős 0 havas eső hózápor <£> havazás Ma estig változóan felhős időre lehet számítani. Rövi- debb-hosszabb időre min­denütt elöbújik a nap. Szór­ványosan várható zápor- eső. A kezdetben még erős északnyugati szél fokozato­san mérséklődik. Mérsékel­ten meleg lesz, délutánra 23,24 fok valószínű. Kéuítetta: j%. Nedves útszakaszok előfordulnak. Az oldalszél figyelmet érdemel. 'K|§r Lassan megszűnik a hidegfronti hatás. HiBigáfli Biztosító Bt Partnerkeresés képtelefonon A japánok már a társkeresést is magas fokon elektronizálták. A csinos ifjú hölgyek, akik szakíta­ni akarnak a családi hagyomá­nyokkal, életük párját egy ideje már a mobiltelefonjukon keresz­tül igyekszenek megtalálni, amelynek kijelzőjén a jelentke­zőt egyúttal látják is. A képtelefo­non feltűnő urat észrevétlenül ki lehet arról faggatni, mennyit ke­res és van-e rendes lakása. A kép­telefonos társkereső természete­sen nem mindenkinek áll rendel­kezésére. Ahhoz, hogy valaki az éteren keresztül vadászhasson párjára, be kell lépni egy tlázasságközve- títő klubba. Ennek a számítógépi adattárába a mobiltelefonon ke­resztül lehet bejutni, miután az ember lánya a fényképek alapján válogathat. Sok ezer személyről lehet a tárolt adatok alapján úgy képet kapni, hogy az illetővel nem kell megismerkedni. Ha tetszést aratott egy jelent­kező, a nő a mobiltelefonján ke­resztül felhívhatja. Ezek után a férfin áll, akarja-e ő is a szóban forgó hölgy barátságát. Az újfajta szolgáltatás tagdíjként beszedett ára meglehetősen magas: átszá­mítva 780 ezer forint. Ehhez járul még további 70 ezer forintnyi összeg, melyet videotelefon­használat címén gombolnak le. Ez viszont nem szegi kedvét a szigetországbelieknek. Sőt, ug­rásszerűen növekszik Japánban a belépni igyekvők száma. SZUPER LEXRMSS1 Számítógépek, alkatrészek nyerő áron! Leadtek TV+FM+TXT kártya 26000 Ft AMS 74" CDR 210 Ft, TDK 74" CDR 310 Ft Philips 74" CDR 270 Ft, Fuji 80" CDR 350 Ft Komplex Computers, Szolnok, Ságvári krt. 4. Telefon: 56/414-775, 56/513-032 .mm MOBILTELEFONT a Westel-től kiszállítással. Üzletkötő Kovács Károly: 06-30/9305-653.------------------------------------------- *27814* ÁRNYIKA erkély napellenzők 27.000 Ft-tól. F&F Redőnyszaküzlet Szolnok, Zrínyi u. 7., 56/340-222, 30/9281-757.------------------------------------------------------------------------ *27868* 8 ÜZEMEK, irodák, lakások takarítását vál­laljuk. Szőnyeg-, kárpittisztítás. Tel.: 06- 30/9789-739. I ------------------------------------------------------------------------ *28909* SZANDÁLOK 1000-3400 Ft-os végkiárusítása az Olcsó cipőboltban, Magyar utca elején, az Árkád presszóval szemben. SZANDÁL VÉGKIÁRUSÍTÁS az Olcsó cipőbolt­ban Szolnok, Mikszáth út 1. (TB mellett).--------------------------------------------------------------- *30282* SPORTEGYESÜLETEK! Mezek, mezgarnitú­rák, futballcipők kedvező áron. Szolnok, Thö­köly 85. Tel.: 30/2363-205.--------------------------------------------------------------- *29973* 9 CSATORNA építésben jártas művezetőt al­kalmaznék hosszabb távra Törökszentmiklós és környékéről. Érd: 06-60/386-502.----:---------------------------------------------------------- *30292* M UNKATÁRSAT keresünk a megyei napilapok kézbesítésére TISZAFÜRED területére. Jelent­kezni lehet: Barnaki Ferenc Tiszafüred, Téglás út 4. Telefon: 59/352-141.----------------------------------------------------------- *30296* TAFI TAPÉTAVÁSÁR! NSZ fűrészporos 230 Ft/10 m, NSZ habtapéta 690-750 Ft/10 m, selyemtapéta 1290 Ft/10 m. Szolnok, Nagy­sándor 22., Abonyi 90., Elek 1. T.: 414-478. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjai Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András • Tervezőszerkesztő: Bódi Béla, Zsoldos György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1., PL: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-192 • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • Árusításban terjeszti a .Kőröshír Kft." Szolnok, Gárdonyi Géza út 2. Tel: 56/410-514. A lapok előfizethetők a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel: 56/424-444) és ügynöksé­geinél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előlizetési díj egy hónapra 785,- Ft, negyedévre 2355,- Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 Az újság a szerkesztőségi rendszerrel ki Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadók érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Esetleges kérelmükre töröljük adataikat nyilvántartásunkból.

Next

/
Thumbnails
Contents