Új Néplap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-28 / 175. szám

2000. Július 28., péntek S P 0 R T 15. OLDAL Mennyi jut Szolnoknak a 21 milliárdból? Ferencz Gábor szerint a nagy segítség mellett a kisebbek is elengedhetetlenek Labdarúgás Csak az elvakult szurkoló nem látja azokat a törekvé­seket, amelyek arra irányul­nak, hogy a magyar futball olyan lehetőséget kapjon, amelynek segítségével meg­nyílhat előtte a fellendülés útja. A kormány 21 milliárd forintot szán a sportág felvi­rágoztatására, és hogy a szándék komolyságán csor­ba ne essen, az ISM és a HLASZ képviselője egyene­sen a miniszterelnök, Orbán Viktor jelenlétében írta alá a megállapodást. Mindössze ennyi — nem kevés — az örömöket és fanyalgásokat, több esetben a kiváltó elvi intéz­kedés, amelynek gyakorlati meg­valósítása még eltarthat egy ide­ig. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy ebből a 21 milliárdból - az egészségügyre 50 milliárd van előirányozva - mennyi juthat közvetlen környezetünkre. Ferencz Gábor, a Szolnoki MÁV FC Kft ügyvezetője, a HLASZ al- elnöke, valamit az MHLL elnöke, hármas funkciójából eredően kö­zelről látja az új helyzet alakulá­sát. Kérdéseinket neki tettük fel elsősorban arról az oldalról in­dulva, hogy Szolnok, mint me­gyeszékhely, s mint a régióban legtekintélyesebb csapattal bíró település mi jóra számíthat a kö­zeljövőben?- Elöljáróban annyit, hogy a 21 milliárdból 12,7 milliárd kerül felhasználásra a stadionok kor­szerűsítése folytán, a többi köt­vény formájában kerül lejegyzés­re. A tervek szerint az élvonal és az NB I/B azon együttesei jöhet­nek szóba, amelyek a kvalifikáció után is „állva maradnak”, tehát 36 csapat létesítménye öltözhet új ruhába. Természetesen közü­lük is csak azok, ahol az elhasz­nálódás mértéke még nem oko­zott helyrehozhatatlan károkat, tehát már nem érné meg a tataro­zás. Mi az 1974-ben átadott tiszaligeti stadiont szeretnénk a reá kalkulálható 300 millióból felhozni a nyolcvanas esztendők nyugati stadionjainak a szintjére. Az ISM-és a HLASZ megállapodá­sa arra is kitér, hogy a korszerűsí­tés után - ami 2002-ig eltarthat - további öt évig az állami költség- vetés terhére történik az üzemel­tetés. Mindez évi 50 milliós tétel, ami öttel szorozva, majd a felújí­tási összeget hozzá adva össze­sen 550 millió forintos támoga­tást jelent a városnak az elkövet­kezendő öt évben. És majd csak a hatodikban fogunk elérkezni oda, hogy a klub bérlőként fogja használni a megszépült stadiont. — De a csapat működtetését to­vábbra is saját erőből kell biztosí­tani1- Természetesen, az építkezési költségeket nem a csapat kapja, nekünk továbbra is a magunknak kell fizetnünk a játékosokat. Mindezt azért fontos megjegyez­ni, mert sokan abban a tévedés­ben élnek már most is, hogy az állam közvetlenül a labdarúgók finanszírozására akarja fordítani a forintjait. Ezért aztán a volume­nét tekintve nagy segítség mel­— Itt jön be a városi önkor­mányzat és a Sportcentrum sze­repe. Velük egyeztettük a munká­latok terveit és azt is, hogy öt év múltával milyen keretek között kerülhet sor, az egész rekonst­rukció fél évet vesz igénybe.- Ezek szerint az is eldőlt, hogy költözik az együttes. Ha igen, mi­kor? A 26 esztendős építmény a kímélő igénybevétel ellenére is modernizálásra, bővítésre szorul fotó. buoány lett, nekünk a napi megélhetés­hez a kisebb támogatók felkuta­tása, meggyőzése legalább olyan fontos, mint egy kulturált futball­környezet kialakítása a Tiszali- getben.- Hogyan állnak a tulajdonvi­szonyok a ligeti stadionnal? dolgozhatunk mi a sportkomple­xumban, mint bérleményben. Je­lenlegi állás szerint augusztus­ban megkezdődik a szakértői fel­mérés, az első kapavágásra jövő nyáron — mivel az élvonalbeli klubok elsőséget élveznek az 5-7 ütemes újjáépítési ciklusokban ­— Tavaszra tervezzük, majd az átalakítás miatt visszatérünk egy szezon tartamáig a Véső utcába. Ennek az „ingázásnak” az a ma­gyarázata, hogy az utánpótlás­csapatokkal együtt nagyon szo­rongunk a MAV-pályán, amely­nek erősen elhasználódott talaja, és a hozzá tartozó korlátozott lo­csolóvíz kapacitás is nehezen vi­seli a fokozott igénybevételt.- Ön szerint a szurkolók ho­gyan fogadják majd a változáso­kat?- Én a türelmüket és a megér­tésüket kérem, hiszen éppen a szurkolók sokkal kulturáltabb el­helyezésének körülményeire irá­nyul ez a beruházás. A Liget, ahová a közlekedés is kényelme­sebb, mint szórakoztató köz­pont, miért ne adhatna helyet egy futballcsapatnak és a rá kíváncsi nézőseregnek. Tudom jól, néhá- nyan a nosztalgia okán nem akar­ják feladni Véső utcai helyüket, de a reményeim szerint belátható időn belül kialakulhat nálunk egy olyan csapat, amelyikért ér­demes lesz új útvonalat választa­ni minden szolnoki labdarúgó-ra­jongónak.- Ki viseli majd gondját a MÁV- pályának, ki gondozza a cukor­gyárit?- Mint tulajdonos, továbbra is a MÁV Rt. lesz a Véső utcai stadi­on kezelője, a felújított cukmgyá- ri létesítményt pedig a MÁV FC Kft. önerőből tartja karban, hi­szen mindkettőre nagy szüksé­günk lesz az utánpótláscsapatok alkotó életterének kialakítása ér­dekében.- Mit gondol, ha netán kor­mányváltás következne be 2002- ben, változhat a jelenlegi prog­ram?- Én attól nem tartok, hogy egy kormányintézkedés bármilyen okból félbe maradna, ez esetben pedig minden kormánynak érde­ke, hogy a hazai labdarúgópályák európai színvonalúakra emelked­jenek, mintegy beépülve a csatla­kozási törekvésekbe. NÉDER ISTVÁN Még egy vasutascsapat Már alig lehet követni mindazt, amit az MLSZ csoportbeosztás és sor­solás címén intézkedik. Vélhetően megint kényszerintézkedésről lehet szó, ami azt jelenti, hogy az NB I/B B-csoportjából a BVSC együttese csütörtökön átkerült az Á-csoportba a MÁV és a Jászberény ellenfele­ként. Ez egyben azt is jelenti, hogy a MÁV augusztus 6-án nem szabad­nappal, hanem a BVSC-vel kezd itthon 16 órakor. Mindehhez hozzá jön még az is, ha a Vác utolsó határidőre sem teljesíti a nevezési felté- teleket, akkor két hetes csoport lesz az NB I/B keletijégiójában. ■ Fantasztikusan játszott, de még nem jutott tovább Egervári Sándor, a Dunaferr lab­darúgócsapatának vezetőedzője nagyon elégedett volt játékosai teljesítményével a horvát Hajdúk Split otthonában 2-0-ra megnyert Bajnokok Ligája selejtezőmérkő­zés után, de figyelmeztetett: a győri visszavágó csak jövő szer­dán következik, csapata még nem jutott tovább.- Mindenki kiváló teljesít­ményt nyújtott - nyilatkozott a szakvezető. - Ezt a védekezést gyakoroltuk a nyári edzőmérkő­zések során, ahol több váratlan vereséget is szenvedtünk. Ez volt az ára annak, hogy a csapat elsa­játítsa az új játékrendet. Sikerült a horvátokat rákényszeríteni ar­ra, hogy kapunk elé ívelgessék a labdát, és megakadályoztuk őket abban, hogy a gyors, rövidpasz- szos taktikájukat játsszák. Tökö­li Attila vezető gólja sokkolta őket, utána éreztük, hogy nagy sikert érhetünk el. A győri vissza­vágó nagyon nehéz lesz, mert a horvátok még nem mondtak le a továbbjutásról, ezért az első perctől kezdve maximálisan kell figyelnünk. Győrben is valószí­nűleg a legerősebb összeállítás­ban küldöm pályára az együttest, mert a látszatát is szeretném el­kerülni annak, hogy lefutottnak tekintem az összecsapást. ■ Hét végi sportműsor Péntek Labdarúgás. NB I: Győri ETO- Kispest-Honvéd (ml), 18. Kun Kupa, Szolnok, Tiszaliget, Vegyi­művek pálya, 9. Szombat Atlétika. Országos bajnokság, Budapest, Népstadion, 10. Evezés. Tisza Kupa, Szolnok, 14. Labdarúgás. NB I: Nyíregyhá­za-Tatabánya, 17. Haladás-Ma- táv Sopron, 20. Pécs-MTK, 17. Újpest-Debrecen (ml), 17. Va- sas-Videoton, 20. Előkészületi mérkőzés: Kunszentmárton­Martfű, 10. Kiskunfélegyháza- Jászberény, 10.30. Amadeus 2000 Pusztamonostor Kupa: Hat­vani Lokomotív-Zagyvaszántó, 15. Pusztamonostor-Boldog, 17. Röplabda. Előkészületi mérkő­zés: Magyar junior válogatott­jászberényi „öreg lányok”, Jász­berény, Hűtőgépgyári Sportcsar­nok, 16. Sakk. Milleniumi nemzetközi verseny, Szolnok, Hemo, 14. Vasárnap Atlétika. Országos bajnokság, Budapest, Népstadion, 9. Autósport. Forma-1 Német Nagydíj (ml), 14. Evezés. Tisza Kupa, Szolnok, 10. Labdarúgás. NB I: Nagykani- zsa-Zalaegerszeg, 17. Lovassport. Electrolux-kupa díjugrató verseny, Jászberény, 10. Sakk. Milleniumi nemzetközi verseny, Szolnok, Hemo, 14. Hat arany Evezés maoyar bajnokság Szegeden rendezték az evező­sök 101. magyar bajnokságát, melyre huszonegy klub küldte j el képviselőit. Természetesen nem hiányoztak az indulók kö­zül a szolnoki Tisza Evezős Egylet tagjai sem, akik hat első, öt második és három harmadik helyet szereztek a népes me­zőnyben. Eredmények - csapatpont­verseny: 1. Csepel 244,2. Győr 186, 3. Vác 148, 4. Danubius Nemzeti Hajós Egylet 134,5. Ti­sza Evezős Égylet 121 pont. Fiúk, ifi egy pár: 1. Szabó Kor­nél. Serdülő kormányos nélküli kétevezős: 1. Franczen Árpád, Úri Szabó Károly. Kormányos négyevezős: 1. Makai Csaba, Ve­res Dániel, Kiss Patrik, Deák Zoltán, kormányos: Károlyi László, 2. Hajdú Adám, Sárközi Balázs, Franczen Árpád, Úri Szabó Károly, korm.: Veress Pé­ter. Kormányos négypárevezős: 1. Veress Ádám, Püski Csaba, Franczen Árpád, Űri Szabó Kár­oly, korm.: Károlyi László. Mi­ni egypár: 1. Simon Béla, 3. Ba­logh Ákos. Serdülő nyolcas: 1. Deák Zoltán, Makai Csaba, Püski Csaba, Veress Ádám, Ve­res Dániel, Kiss Patrik, Úri Sza­bó Károly, Franczen Árpád, korm.: Károlyi László. Ifjúsági kettőpár evezős: 2. Szabó Kor­nél, Püski Attila. Serdülő kettő­pár: 2. Veress Ádám, Püski Csa­ba. Lányok, tanuló négypár: 2. Balogh Emese, Tóth Zsuzsanna, Papp Katalin, Veres Zsuzsanna, korm.: Sebestyén Gabriella. Mi­ni egypár (12 év): 2. Hargitai Blanka. Tanuló kettőpár: 3. Sár­közi Beáta, Papp Katalin, 4. Tóth Zsuzsanna, Veres Zsu­zsanna. Mini egypár (13): 3. Hargitai Blanka. Miközben Szabó Kornél és Püski Attila a szolnoki klub két üdvöskéje Zágráb felé veszi az útirányt (ott rendezik az ifi vb- t), a megyeszékhelyen a Tisza Kupa versenyeit rendezik szombaton és vasárnap. __________________________lOJ) F rédi és Béni utódai Abdán jártak Közép-Európa legerősebb embereinek versenye Köztudottan két ágon zajla­nak a hazai erős ember via­dalok: az egyik vonalat csu­pán a nemzetközi porondon is ismert Fekete László kép­viseli - nem véletlenül ren­dezték Cserkeszőlőben pá­ros világbajnokságot a kö­zelmúltban -, míg a másik oldalát egy népes tábor al­kotja, mely elsősorban itt­hon örvend nagy népszerű­ségnek. Nos, ez utóbbiak olyan versenyt hívtak élet­re, amilyenre még nem volt példa a sportág történeté­ben. Tizenketten neveztek arra az ab- dai eseményre, melyen Közép- Európa legerősebb óriásai léptek közönség elé. A négy magyar le­gény mellett németek, osztrákok, szlovákok és csehek érkeztek a Győr-Sopron megyei településre, hogy két nap alatt tíz számban összemérjék erejüket. A verseny rangját emelte, hogy az 1999-ben világbajnoki harmadik helyezést elért Heinz Olesch vállalta a főbí­rói szerepkört. Amint azt már megszokhattuk a hasonló erőfel­mérőkön, a szolnoki Ulviczki Mi­hály és Kövér Gyula könnyedén kapott indulási jogot, mellettük a győri Darázs Ádám neve cseng is­merősen a szakág ismerői köré­ben. A nyitónapon súlypakolásban (5x100 kg), gumiborogatásban (4 mázsa), 30 méteres futásban betonkofferrel (160 kg), súlypira­misban (140, 160, 210 kg-ot kel­lett öt lépcsőfokon felcipelni) és telefonkönyvtépésben (30 dara­bot másfél perc alatt) bizonyít­hatták erejüket a résztvevők, majd másnap kombájnhúzásban (13 tonna), farönknyomásban (165 kg), söröshordó-dobásban (625 cm), Polski Fiat-cipelésben (teteje és az alja ki volt vágva, Flinstone-módra kellett 15 mé­terre elvinni) és kőgolyó-pako- lásban (105, 115, 125, 145, 165 kg) vetélkedtek a legények. Óriási csata alakult ki az első helyért, végül minimális kü­lönbséggel Darázs Ádám nyert a sokszoros osztrák bajnok előtt, míg Kövér Gyula farönknyomásban új országos csúcsot ért el 165 kg-mal - ha­sonlóan nagy csatában utasítot­ta maga mögé a második számú bécsi versenyzőt a dobogóért folytatott viaskodásban. A verseny végeredménye: 1. Darázs Ádám (Győr) 104, 2. Manfred Gruber (Áusztria) 102, 3. Kövér Gyula (Szolnok) 82, 4. Gratzer (Ausztria) 80,5. Ulviczki Mihály (Szolnok) 74, 6. Möbius (Ausztria) 58 pont. ______________________________________IOMII Kövér Gyula (jobbról) a dobogó harmadik fokára állhatott

Next

/
Thumbnails
Contents