Új Néplap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-28 / 175. szám
2000. Júuus 28., PÉNTEK KÖR KÉP 9. OLDAL Kiben, miben bízik, hisz a legjobban? Körkérdés Az élet öröme, a holnap öröme — vallja a régesrégi bölcsesség. A holnappal, a jövővel kapcsolatban együtt jár ae, hogy valakiben, valamiben hiszünk. írásunkban arra keressük a feleleteket, hogy a kétezredik esztendő nyarán ki miben és kiben bízik a legjobban. Kapaszkodásképpen néhány fogalmat említettünk. Úgymint: a család, a szeretet, a munka, a kitartás, az Isten, valamelyik párt, a mindenkori hatalom, a szerencse, a szorgalom, illetve a barátok. Adódott, aki közülük választott, mások mást hoztak fel példaként. Csorna Gábor, Szolnokon a Halász Kft. ügyvezető igazgatója: — Én a családomban hiszek, bennük még soha nem csalódtam. A menyasszonyomban, a szüléimben, a testvéremben, szóval a környezetemben. Ezenkívül van három olyan barátom, aki családtagnak számít. Bízom a közvetlen munkatársaimban, mert bizalom nélkül nagyon nehéz dolgozni. Még egy dologban hiszek, a kitartó munka eredményében. Úgy érzem, a szívósságnak, az állhatatosságnak előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. Aki ebben a mai, rohanó világban ide-oda csapong, szóval nem kitartó, elveszett. Lázár Mihály vállalkozó, Újszász: - Agrármérnök a végzettségem, és amit most csinálok, a baromfitenyésztés finoman fogalmazva takaréklángon lobog. Pedig ehhez értek, erre tettem az életem. Most éppen el kellene adni őket, és el is adom, csak éppen áron alul. Mert 1995 óta az energia- és a takarmányár vagy tizenötször emelkedett. A csirke ára is, de a haszon nem a termelők zsebébe kerül. Hiszek abban, hogy azért előbb-utóbb valami változik ezen a területen is, mert ha nem ezt tenném, abbahagynám. Elvégre mint vállalkozó, még munkanélküli-segélyhez sem jutnék, ha tönkrementem után esetleg ezt kérnék. Bozsik Orsolya, 23 éves számlázó, Szolnok: - Legelőször is a szerelmemben, Zsoltban hiszek, akivel három éve járunk együtt, és eljegyzett. Ami őt illeti, megbízható, dolgos, szeret, és én is szeretem. Korban hozzám illő, egy évvel idősebb nálam. Emberséges ember, ami ebben a farkastörvények uralta világban fontos. Azután hiszek egy jobb jövőben, mert ez a világ most eléggé zavaros. Remélem, idővel egyértelműbb lesz, és az ember tudja, mit hoz, mit hozhat a holnap, ami ma kiszámíthatatlan. Szabó András iskolaigazgató, Kunhegyes: - Legjobban a családomban és magamban bízom. Ugyanis ha elrontok valamit, nem hibáztathatok senkit, nem foghatom a körülményekre, csak magamat okolhatom. Ha már beismertem a hibámat, abból nincs gond, nem kell senkivel összeveszni, hogy miért tolta el ezt vagy azt a dolgot. Ugyanakkor az élet, a siker, a ragyogás olyan, hogy olykor máról holnapra, vagy valamivel lassabban, minden odalesz, elmúlik. Velük együtt távozik a siker is - csak a család marad. Magyarul hiszek a családban, mert az nem csak hátországot, de egyfajta biztonságot is jelent. Kállai Ildikó fittnessvilágbaj- nok, aki hétről hétre szolnoki tanítványt is oktat: - Igazából hiszek önmagámban. Abban, hogy a kitűzött célt elérjem, az iszonyatosan sok munkában. De cél nélkül a munka sem sokat ér, mivel fontos az, mit miért csinál valaki. Állítom, az élet bármilyen területén a végzett munka vagy előbb, vagy utóbb meghozza eredményét. Hiszek a szeretetben és a családban, elvégre mindkettő olyan kincs, ami megsokszorozza az ember erejét. Szóval nálam a család, a szeretet, a munka áll az élen, ezek a legtisztább, legiga- zabb fogalmak. És bízom szolnoki versenyzőmben, hogy fittnessben két éven belül a csúcsra jut. Járvás István, 47 éves ország- gyűlési képviselő a Fidesz színeiben, aki Jászapátin él: - Én a demokráciában hiszek, amelyhez sok minden tartozik, így a többpártrendszer is. Ugyanis ez biztosítja a lehetőségeket, az egyenlőséget. Ez nagyon fontos, elvégre egyfajta átmeneti állapotban vagyunk, és ez lassú, nagyon lassú folyamat. Egy diktatúra gyors, de a demokráciát építeni kell. Közben folyton-folyvást kiigazítani az élet asszimetriáit. Hiszek a családban is, ami pótolhatatlan háttér. Minden reggel onnan indu-' lók, oda érek haza, közben az emberekért, meg értük is dolgozom. Mezei Eszter, 17 éves szolnoki gimnazista: - Abban hiszek, hogy a tanulásnak és a munkának meglesz az eredménye. Bízom magamban, hogy a céljaimat és a terveimet megvalósíthatom. Természetesen akkor, ha dolgozom értük: kitartóan, keményen. És még valami fontos: a család, az emberi tisztesség és a lelkiismeretesség, azon fogalmak, amelyekben mindenek előtt és felett hiszek. D. SZABÓ MIKLÓS Nem adják át az épületrészt Kisújszállás A művelődési ház egy részét a helyi iparosok építették, az államosítás után azonban 1950-ben elvették tőlük. Az ipartestület vezetői évek óta szeretnék visszakapni az önkormányzattól. A döntés értelmében a művelődési házban kaptak egy helyiséget az iparosok. Néhány hónapja pedig kizárólagos használatra adta át nekik a ház északnyugati részét a város, és a képviselők hozzájárultak ahhoz is, hogy a testület saját költségén külső bejáratot alakítson ki a helyiséghez. Az iparosok azonban újabb kérelmet adtak be, melyben az épület ezen részének a tulajdonjogát kérték a várostól. A képviselők, mérlegelve hogy a hajdani városi tanács anyagi támogatást nyújtott az iparosoknak a Széchenyi út 21. szám alatti épületrész megvásárlásához, úgy döntöttek, nem adják át a kért épületrész tulajdonjogát. A város vezetői szerint a művelődési ház épülete továbbra is a város közművelődé- sét kell hogy szolgálja. ______de N EMERE ISTVÁN: Szerelmes szélhámos (kisregény) 22. A házigazda hallotta, hogy jön a lány, és látta, hogy Flóri tartása megváltozik. Valamit megérthetett a dologból, mert igen csendesen csak annyit mondott:- Tűnjön el, de azonnal! Flórit csaknem kettészakították az érzések. Egyrészt nagyon szívesen tűnt volna el sebesen, nehogy a hatóságokat is belekeverjék az ügybe - ugyanakkor végre láthatta Kingát, de éppen most menjen el...? Habozott, úgy hitte, ez sokáig tartott, de csak pár pillanat lehetett. Aztán még egy pillantást vetett a lányra, és eltűnt az ágak között.- Ki volt az? — kérdezte Kinga. Hangja kellemesen csendült. Érződött, hogy nincs benne rosszakarat, ilyent talán el sem tud képzelni. Az apja még a mozgó ágakat nézte. Ellentétes érzelmek voltak benne is. Kivárt egy percet, csak utána válaszolt:- Valami csavargó. Azt mondta, ennivalót keres.- És nem adtál neki ? - Kinga csodálkozott, és kissé fel is háborodott. Az apja elfordult tőle:-Talán nem is azért jött... Meg aztán van olyan éhség is, amit nem kell csillapítani. Megyek, megnézem, kimászott-e. Ha nem, hát megkeserüli a dolgot - és a baltára fonódott a keze. Flóri megkönnyebbült, amikor leugrott a kerítés külső oldalán. Sietett vissza a másik ligetbe, hogy öltözetet cseréljen. Szé- gyellte magát az ügyetlenségéért. Megszokta már, hogy minden akadályt le tud győzni. Most kudarcot vallott. „Néha ez is kell. Ez tartja formában az embert, és így nem bízhatom el magamat”, vigasztalódott halványan. De azért egy csöppet sem örült. Délutánra kitalált egy másik tervet. Szokásos külsejét öltötte magára, de egy nulla dioptriás, eléggé vastag keretes szemüveget is feltett. így nem ismerheti fel az, aki délelőtt torzonborz, szakadt csavargóként látta. Nem kell vesztegetni az időt, tudta. Fél kettőt sem mutattak az órák, amikor taxival vitette magát a főtérről ki a mezőre. Kingáék kerítése előtt megkérte a sofőrt, nyomja meg a dudát, háromszor, hosz- szan. Aztán némi borravaló fejében rábeszélte, hogy hajtson el a telek sarkáig, forduljon a kerítés és az erdő mögé, és tűnjön el ott, a kaputól ne lássák. Ő meg kiszállt, lehúzogatta zakója szélét. Kifogástalan volt az öltözete, még nyakkendőt is viselt. Egy hivatalnok benyomását keltette, kezében majdnem új aktatáskával. Jól számított. A házigazda bukkant fel. Közelebb jött a kerítéshez, talán csodálkozott, hogy nem látja az autót, amelyből dudáltak, de ezt nem mutatta.- Jó napot! - Flóri még fejet is hajtott, jól nevelten. A hangja most természetesen nem volt azonos a délelőtti csavargó mély dörmögé- sével.- Jó napot. Hozzám jött?- Igen, a biztosítótól. Van egy remek javaslatunk az ön számára... - Flóri régebben nem csak traktorokkal házalt, hanem biztosításokkal is, persze falun. Tűz- és jégkár volt a „specialitása”. Az aktatáskában volt is néhány nyomtatványa, amelyek csak kitöltésre vártak.- Már van biztosításom ! - felelte mogorván amaz, és el akart menni.- Ön nyilván életbiztosításra gondol!- Igen.- Nos, és ez a telek? Ez a gyönyörű birtok? A ház, és ez a szép erdő?- Honnan tudja, hogy van ott bent egy ház is? - a gazda bizalmatlanul lesett rá. Flóri végre felülkerekedett, és ezt nem is titkolt büszkeséggel, sőt felsőbbséggel tette:- Egy jó biztosító mindent tud. És ha van is valamilyen biztosítása, a mi cégünk ennél jobbat ajánl. Igazán kár lenne, ha baj érné! Egy üyen ház a boldogság záloga önnek is, és a lányának is. A gazda alaposan szemügyre vette Flórit. A férfi már azt hitte, győzött, de amaz váratlanul így szólt:- Nem ismerem én magát valahonnan? Nem állt szándékában kinyitni a kaput. Talán nem is volt nála a kulcs. Flórit azonban nem múlhatta felül így sem, ő már végigjátszotta a szerepét: — Ma reggel érkeztem a megyétől. Még sohasem jártam Ötvösházán, de tetszik a város. Nos, kedves uram? Egy jó biztosítást még senki sem bánt meg. Olyan részlet- fizetési kedvezményünk van, amilyen még senkinek sincs ebben az országban. Ami nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy cégem egy francia biztosítótársaság, a lyoni székhelyű Alliance Sécurité... - folyamatosan hazudott, és ez egy csöppet sem esett nehezére. — Nem kell. Viszlát - mondta a gazda, és elfordult. Ez a viselkedés azért meglepte még Flórit is. Mit akar a pasas? Miért ilyen elutasító? Hiszen most nem a lányához jöttem! „Dehogynem a lányához jöttem! Csak hozzá!” - ismerte el oh belül, de persze hallgatott. Mielőtt szólhatott, köszönhetett volna, a férfi eltűnt a fenyők között. Flóri most hajlamos volt végleg megutálni ezeket a fákat. _______________________________{FOLYTATJUK! DISZKONT Mór megszokhatta, hogy a Jééé Diszkont árai mindig kedvezőek - óm most még ebből is engedünk! Július 31. és augusztus 20. között alábbi termékeinket szokatlanul alacsony, akciós áron kínáljuk Önnek, a készlet erejéig: Csirkemell előhűtött tálcás 699-/kg PINI párizsi 500 g-os rúdban 189-/db Parmalat tartós tej, 2,8%-os, II 119Karaván sajt 1099-/kg Kristálycukor, 1 kg 143Soap Drops folyékony szappan, pumpás (jojoba, aloe vera) 259- Soap Drops folyékony szappan utántöltő (jojoba, aloe vera) 229- Crepto eü. papír, 8 tekercses 219Nárcisz papirzsebkendő, 10x10 db-os 170Dosia Bio Active, 3,6 kg 799Dosia Bio Color, 3,6 kg 789WU 2 sampon, 1 I 339Néhány példa a törlesztőrészletekre: Futamid 3sszeg (Ft) 200 000 500 000 1000 000 3 000 000 24 10 670 26 676 53 351 160 054 36 7 948 19 869 39 739 119 216 48 6 627 16 567 33 135 99 404 60 5 866 14 664 29 328 87 984 ( 06 40 444 444 56/511 A táblázatban szereplő havi törlesztőrészletek kamatváltozás eseten módosulhatnak. A bank a kölcsönt a hitelelbírálatfeltételei alapján nyújtja. A hirdetés nem minősül a bank részéről nyilvános tájékoztatónak és ajánlattételnek. A teljes hiteldíjmutató 29,3%-tó! 41,37%-ig terjedhet' a hitelösszeg és futamidő f'ügg\'ényében. A hiteldíjmutatóról, a kezelési költségről és az igénylés feltételeiről a Bankvonalon vagy fiókjainkban érdeklődhet. További részleteket a bankfiókban található Szerződéses feltételek személyi kölcsön folyósítására című dokumentum tartalmaz. Ajánlatunk a forint alapú Személyi Kölcsönre érvényes.-013 • Törökszentmiklós, Kossuth Lajos u. 125. Tel.: 56/390-784 Valósítsa meg álmait a tetszőleges célra felhasználható ABN AMRO Személyi kölcsön segítségével! Ha 2000. augusztus 31-éig igényel ABN AMRO Személyi kölcsönt, I % kamatkedvezményt nyújtunk Önnek. ABN AMRO Bank Bankfiókjaink: Jászberény. Szabadság tér 1. Tel.: 57/411-422 • Szolnok. Kossuth Lajos u. 16. Tel.: Valósítsa meg álmait!