Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-28 / 149. szám
Ü 11HH 2000. Június 28., szerda 7. OLDAL # t tjf ■m I Hírhozó A szolnoki munkaügyi központ a közelmúltban kerekasztal-be- szélgetésre invitálta a megye- székhelyen és a környező településeken működő cigány kisebbségi önkormányzatok, roma érdekvédelmi és civil szervezetek vezetőit. A megbeszélésen megvitatták azokat a lehetőségeket, amelyek javíthatják a cigányság körében a foglalkoztatottságot. * * * A záróvizsgával befejeződött a CÉSZ és a Kisebbségi Jogvédő Egyesület által indított kisebbségi közéleti képzés. A tavaly őszszel indult tanfolyamon megyénk szinte összes cigány ön- kormányzatának vezetője részt vett. A képzésben részt vevők a sikeres záróvizsga után oklevelet vehettek át. ★ * * Elsősorban pályakezdő, állástalan fiatalok kapnak munkát Jászapátiban egy most induló útépítésnél. A munkaügyi központ és a város önkormányzata megállapodása szerint a foglalkoztatottak bérét közösen állja a két szervezet. A munka a tervek szerint július 1-jén a Dan- kó Pista utcában kezdődik meg. Életesélyek Ma Magyarországon a cigányok a legkevésbé iskolázottak, a legkevésbé egészségesek és átlag- életkoruk nyolc-tíz évvel kevesebb a magyarokénál - állította Rostás-Farkas György író a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság által rendezett nemzetközi konferencián. Ezt erősítette meg felszólalásában Raduly József, az Országos Cigány Önkormányzat alel- nöke is. Kiemelte: a magyarországi cigányok 72 százaléka halmozottan hátrányos helyzetben van a hiányzó infrastruktúra és a munkalehetőségek miatt. A munkaképes cigányok 78 százaléka segéd- és betanított munkás. Rendkívüli sok a munkanélküli is a romák között, pedig egy cigány családfő három és félszer több családtagot tart el, mint egy átlag magyar családfő. Raduly József arra is felhívta a figyelmet, hogy a mindenkori kormánynak kötelessége a cigány kultúra anyagi támogatása. Ezért felszólította a kormányt, hogy részesítse egyszer valóban értékes állami díjban a cigány kultúra és művészet legjelesebb képviselőit. Tanévzáró keresztelővel Hegedűs T. András nevét vette fel a Roma Esély Jaj, Istenem, hol az otthon? — énekelték cigányok és nem cigányok a Roma Esély Alternatív Alapítványi Szakiskola, Középiskola és Kollégium tanévzáró ünnepségén. A dalban feltett kérdésre a választ is megadták műsorukban a diákok: az iskolában, ahol ezúttal nem tanulni, hanem ünnepelni gyűltek össze tanárok és tanítványok. A tanévzáró minden iskolában vidám. Ám a legtöbb oktatásintézményben még ekkor is szokatlan a vastaps és a diáksereg önfeledt éneklése. A Roma Esély tanulóinak azonban mindez olyan természetes volt, mint átvenni a bizonyítványokat. Szólt is a dal romától és nem romától, cigányul és magyarul egyaránt. Doncsev Toso, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke ezért is vélte úgy, hogy a szolnoki iskola diákjai szeretetből példát mutatnak az egész országnak.- Az esély a jobb életre az iskolában kezdődik - fogalmazta meg köszöntőjében az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Kömyei László szerint ezt értették meg a Roma Esély tanulói, akiknek most az a feladatuk, hogy ezt a környezetükben is tudatosítsák. A kisebbségben élő emberek ugyanis olyanok, mint azok az angyalok, akiket egy szárnnyal teremtett az Isten. Össze kell fogódzkodniuk, hogy repülni tudjanak - mondta Kömyei László. Szolnok polgármestere mindezt azzal egészítette ki, hogy az esélyhez lehetőséget is kell adni. Szalay Ferenc szerint ezt igyekszik is minden eszközzel biztosítani a megyeszékhely önkormányzata. Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke arra emlékeztetett, hogy jó úton indult el a Lungo Drom, amikor 1995- ben, a cigánypolitika rendszerváltó programjának megfogalmazásakor az oktatást állították középpontba. Ezt jelzi az a példátlan társadalmi és politikai támogatás, amit a szolnoki iskola élvez. A cigány politikus szerint azonban még csak félDr. Pálfi Miklós (jobbra) és Kökény Kálmán a cigány önkormányzat nevében koszorúzta meg az iskola névadójának emléktábláját FOTÓ: M. J. úton járnak. Szükség van a Roma Esély program alapján működő óvodákra, általános iskolákra, sőt egy olyan szociálpedagógiai főiskolára, ahonnan a cigány ügyért dolgozni tudó, felkészült szakemberek kerülnek ki. Jelezendő, hogy a Roma Esély már országos programmá nőtte ki magát, a tanévzáró ünnepség végén az iskola felvette egykori szakmai vezetőjének, a közel múltban elhunyt dr. Hegedűs T. András professzornak a nevét. ____________• V alódi változást várva Tanácskozás a roma oktatásról A valódi változások nem történtek meg a romák oktatásában — fogalmazott dr. Kerékgyártó T. István társadalomkutató azon a konferencián, melyen megpróbálták egy asztalhoz ültetni a különböző cigány iskolák vezetőit. A szakember vitaindítójában kijelentette: mindenekelőtt egységes gondolati rendszerbe kellene foglalni az egymás mellett futó iskolai programokat. Doncsev Tosó, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalának (NEKH) elnöke úgy látta, legelőbb a pedagógusoknak kell ! megfogalmazniuk a programokat, amelyek mellé aztán odaállhat a hivatal. Azokat a vélekedéseket azonban túlzásnak tartotta, amelyek szerint a rendszerváltás óta eltelt tíz évben nem történt volna semmi cigányügyben, hiszen elkészült a középtávú kormányzati cselekvési program. De jó esély van arra is, hogy 2002-re két városban - Debrecenben és Szolnokon - cigány kollégiumok jöjjenek létre. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetője elismerte: szükség van a középtávú programra. Farkas Flórián szerint azonban a cigányságnak nincsenek évtizedei kivárni az eredményeket. Ha nem lesznek rövid időn belül érzékelhető változások, akkor felmorzsolódik a cigányság. A roma politikus éppen ezért sürgette, hogy a kormány kezelje nagykorúként a cigányügyet, és adjon a változtatáshoz eszközöket a cigányság legitim képviselőinek a kezébe. Az oktatásról szólva Farkas Flórián kijelentette: minden roma iskolára szükség van, bármilyen program alapján is neveli a gyerekeket. Ám azok működését megfelelő állami támogatások nélkül bizonytalanak tartotta. Szorgalmazta, hogy a pedagógusok közösen fogalmazzák meg a cigány oktatás legégetőbb problémáit, amit aztán az OCÖ kellő súllyal képviselhet a nyilvánosság előtt és a kormányzattal folytatott tárgyalásokon. Farkas Flórián: legfontosabb az együttgondolkodás Többfrontos küzdelem TELEKI JÓZSEF Nehéz feladatra vállalkozik, aki mostanság az elesettek gyámolítására adja a fejét. Különösen így van ez, ha a szegények legszegényebbjeinek, a cigányok megsegítését tűzi ki élete céljául. Bár jogszabályokból, kormányzati programokból és szép szavakból, szólamokból nincs hiány, ám ezúttal is igaz: minden törvény annyit ér, amennyit meg lehet belőle valósítani. Manapság pedig pont ezzel, a megvalósíthatósággal van a legtöbb baj. A jelenlegi, az eredeti tőkefelhalmozás korát idéző társadalmi-gazdasági környezet ugyanis kevésbé kedvez a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását célzó törekvéseknek. A jelmondat Amerikát idézi: kellő erőfeszítéssel, kitartással mindent elérhetsz. Természetesen ez - mint minden jelmondat - sántít. Ám mégis ezt tükrözik, hogy a szociális juttatások leginkább nem a legelesettebbeket, hanem a felfelé kapaszkodókat segítik. Bizonyos szempontból ez rendjén is volna, ha nem mélyülne folyamatosan a felső és az alsó rétegek közötti szakadék. A cigányság felemelkedését előmozdítani akaróknak mindezek mellett egy múltban gyökerező társadalmi berögződéssel is szembe kell nézniük - az előítéletekkel. A kézlegyintésekkel, „nem érdemes segíteni rajtuk, úgyse becsülik meg, amit kapnak”, vagy éppen az „ők nem akarnak beilleszkedni, változtatni életmódjukon” szemlélettel. Tény, hogy a cigányok többségének gondolkodásmódjában is változásra van szükség. Hiszen még a valóban segíteni akarókat is nem egyszer hallom panaszkodni, milyen nehezen tudták megnyerni egy- egy programhoz a romákat. Csak ha eleve feladjuk a harcot - bármelyik fronton is -, ha elfogadjuk, hogy mindez megváltoztathatatlan, akkor lemondunk a legelesettebbek felemelkedéséről, és a társadalom ballasztként cipelheti tovább a leszakadók egyre népesebb táborát. Szerencsére vannak, akik mindezt világosan látják - megyénkben nem is kevesen -, és anélkül, hogy csüggednének, teszik a dolgukat. Kőbe vésett zenészek Kőbe vésik a jászladányi cigány zenészek nevét. A helyi kisebbségi önkormányzat ugyanis a közelmúltban elhatározta: emlékművet állít az elhunyt roma művészeknek. A faluban sohasem volt hiány kiváló muzsikusokból. Az évszázados együttélés során a cigány és a magyar kultúrának egy sajátos keveréke alakult ki a faluban, melyet leginkább a roma zenészek képviselnek. Ezért határozta el a kisebbségi önkormányzat, hogy emlékművet állít a községben egykor élt híres muzsikusainak - mondta érdeklődésünkre Kállai László, a testület elnöke. Az elképzelést a falu önkormányzata is támogatja, annál is inkább, mert szinte nincs olyan cigány család, melynek felmenői között ne akadna legalább egy híres zenész. A legnevesebb a Magyar Rádióban zenekarával először cigányzenét játszó Rácz (Tuskó) László. Leszármazottjai közül ketten is ülnek a kisebbségi ön- kormányzatban. A testületvezető Kállai László az unokája, helyettese, Rácz Aladár pedig a középső fia a neves prímásnak. Rácz (Tuskó) László mellett még hetven, 1850 után született jászladányi zenész neve kerül majd fel az emlékműre, amelynek elkészítésével Pogány Gábor Ben& szobrászművészt bízták meg. Az elképzelések szerint egyméteres dombra kerülne fel az a kőtömb, amelybe belevésnék a muzsikusok nevét. Hogy mikorra készül el az emlékmű, ma még nem tudni, az idei költségvetéséből ugyanis 90 ezer forintot tudott elkülöníteni erre a célra a kisebbségi önkormányzat. Kállai László azonban bizakodó, hiszen a falu az emlékmű felállításához ingyen bocsátotta rendelkezésükre a területet. Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke pedig 200 ezer forintos támogatást ígért, és számíthatnak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának segítségére is. így az emlékmű alapkőletételére már ősszel, a kisebbségi önkormányzat hagyományőrző rendez- vényén sor kerülhet.__________■ Cigányvilág gyermekszemmel A közelmúltban jelent meg a Tiszabőn 1992-1996 között működött Freinet-műhely osztályújságjának, a Palacsintának az írásaiból összeállított könyv. A lapunkban megjelent cikk megjelenése utáni visszajelzések arra ösztönöztek bennünket, hogy rendszeresen szemezgessünk az írásokból, vagy ahogy a műhelyben nevezték, a szabad szövegekből. Úgy hisszük, nem minden tanulság nélküli az, ahogyan a cigány gyerekek látták a világot Én szeretném, ha nem buknék meg, és ha kijárom az iskolát, mennék tovább tanulni ápolónőnek. Ott szeretnék gyerekekkel lenni, öltöztetni, etetni, és nem zavarnának el, csak akkor, ha valami rosszat csinálnék. Ezt szeretném.... Én mindig csak egy emberrel fogok lakni, de csak akkor, ha nem lesz italos. Ha rendes lesz, örökké vele maradok és a gyerekekkel, amíg meg nem halok. (Mága Anna) Én asztalos szeretnék lenni. Jól tanulnék, csinálnék apukámnak bútorokat, és ő nagyon örülne. Lenne egy kamionom... Egy bomba nőt vennék feleségül.... En nem szeretnék olyan lenni, aki gonosz a lányokhoz. Megveri a feleségét, kilöki az utcára. Én megsajnálnám és megölelném a derekát, mondanám neki, hogy gyere lefeküdni. Vennék neki gyűrűt, és ha születésnapja lenne, meglepném tortával és ruhákkal, akkor megcsókolna és én nagyon örülnék neki. (Mága Dezső) Szeretném, ha mennék tovább tanulni. Zongorázni is jó lenne megtanulni. Nem szeretném, ha olyan lennék, mint a többi munkanélküli, hogy csak a családi pótlékból élnék. (Mága Barna) Olyan ember szeretnék lenni, aki nem jár kocsmába inni, és egészséges akarok lenni, tehát nem fogok cigizni. Becsületes és jó akarok lenni. Szeretnék tovább tanulni, ha elvégzem a nyolc osztályt. Ha azt is elvégzem, akkor dolgozni akarok, nem akarom, hogy a munkanélküliekhez osszanak be.... nekem ha lesz feleségem, akkor nem iszom el a pénzt. (Burai Ferenc) A telepek jó tündére Felkelteni a cigányokban is az igényt önmaguk iránt, hogy taníttassák gyerekeiket — erre tette fel életét Rafael Jánosné. Már egy esztendeje nem múlik el hét, hogy ne látogasson el Szolnok valamelyik cigánytelepére, még akkor is, ha a Lungo Drom Oktatási és Továbbképzési Központ munkatársaként erre senki és semmi nem kötelezi. Ez utóbbi persze nem teljesen igaz. Hivatalosan ugyan tényleg semmi nem kötelezi Rafael Jánosnét missziójára, ám indítéka mégis van számtalan. A legfőbb, hogy maga is telepi gyerek volt. Bár abból az időből csak elmosódott emlékei maradtak, de annál élénkebben élnek benne a megtapasztalt előítéletek. Az első munkahelyén például nem egyszer hallotta: „bízd rá a koszos cigányra”. így nem csoda, ha akkor ő a munkahelyén, gyermekeik pedig az óvodában sírtak. Évekbe telt, míg bebizonyította: ugyanúgy képes dolgozni, mint más. Rafaelné persze azt szeretné, hogy a mostani gyerekeknek könnyebben kezdődjön az életük. Ezért is határozta el tavaly tavasszal, amikor az abonyi polgár- mesteri hivatalból az oktatási alapítványhoz hívták. dolgozni, ha teheti, segít a telepi cigányokon. Az alapítvány vezetőjében, Paksi Évában kitűnő társra talált, nem csak engedik, de ösztönzik is önként vállalt feladatában. A kezdet persze így sem volt könnyű. Amikor először ment ki az egyik városszéli telepre, nem éjrpen szép szavakkal fogadták. Am amikor cigányul köszönt rájuk, megváltoztak az emberek. Azóta hetente két-három napot is közöttük tölt. Beszélget velük, meghallgatja a problémáikat, és ha tud, segít. A közelmúltban még egy szociológiai felmérést is készített. Mindezt csontig hatoló fagyban és tűző napsütésben, az utcán. Rafaelné szeretne egy közösségi házat a telepen, ahol nem csak a személyes problémáikat mondhatnák el az emberek, de tanfolyamoknak, továbbképzéseknek is helyet adhatna. Sőt, még felnőttek iskolája is működhetne ott, ahol az írástudatlanok megtanulhatnák a betűvetést. , A célnak megfelelő üres lakás is akadna a telepen, az önkormányzat azonban kiutalás helyett csupán sátrat ajánlott fel az asz- szonynak. Rafaelné szerint viszont nem sátorra, hanem rugalmasságra volna szükség. A legtöbb jó ötletnek ugyanis nem főként a pénz, hanem a rugalmasság hiánya a legfőbb kerékkötője. Eredmények azért így is vannak szép számmal. Nemrégen zárult le például a telepi cigányoknak szervezett szőnyegszövő tanfolyam. Az, hogy többen eljutottak a vizsgákig, nem kis mértékben köszönhető a munkaügyi központ támogatásának, hogy a szolnoki „tanulóknak” is tudtak útiköltséget fizetni. A telepen élő családoknak ugyanis a napi 400-500 Rafael Jánosné: leginkább a hivatalok rugalmasságára lenne szükség forint, amit buszjegyre kellett költeniük, tetemes kiadást jelentett volna. Rafaelné most azon fáradozik, hogy a telepeken a házak körül kis konyhakertek virágozzanak. Az ott élő cigányemberek érdeklődését már sikerült felkelteni, és úgy tűnik, az önkormányzati ingatlanokat kezelő Szollak Kft. is támogatja az ötletet. így Rafaelné joggal reméli, hogy jövőre ez az álom is valóra válik. Nem a legelesettebbeket, hanem a felfelé kapaszkodókat segítik
