Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-24 / 146. szám
2000. Június 24., szombat 5. OLDAL Nézőpont Leégett mezőgazdaság Már azoknak a régen megénekelt „tikkadt szöcskenyájaknak” is alig-alig jut mit „legelészni”, hát még akkor mit szóljanak a földből élők?! Kegyelemdöfés! Körülbelül ezt jelenti az ezer sebből vérző agráriumnak az aszály. *»* Ahogy szélesednek és mélyülnek a repedések a szomjazó táblákon, úgy kerül egyre beláthatatlanabb messzeségbe a gazdálkodók helyzetének javulása. Az árdrágulás pedig, mintegy a gondok lakmuszpapírjaként könyörtelenül jelzi: az eddig sem könnyű helyzet ezután csak romlani fog. Kúszik fölfelé a búza ára. Önmagában ez akár pozitív is lehetne, csakhogy a jó áron értékesíthető gabonából alig terem majd. ....................... ........ Az árnövekedésből peSenki ne higgye,hogy csak a liszt és a kenyér akinek a legnagyobb kerül majd többe szüksége volna az 1 anyagi forrásokra: a termelő. Egyrészt mert - ahogy előbb említettem - kevés piacra vihető áruja lesz! Másrészt mert a honi gazdaság sokéves tapasztalata szerint a haszon általában nem őt, hanem az értékesítési láncban közvetítőként részt vevőket szokta megilletni. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy csak a liszt és a kenyér lesz az, amiért ki-ki többet hagy majd ott az áruházak, piacok pénztárainál a nyár végétől. Alaptermékek lesznek drágábbak, melyek árainak emelkedését számos követi majd; ennek előrelátásához pedig nem kell Nostradamusnak lenni. Merthogy azokból a magokból, amiket el sem vetettek - vagy amelyikeket elvetettek ugyan nagy nehézségek árán, de kikelni nem tudtak - a legfelkészültebb növénytermesztő szakember, még a lehető legideálisabb időjárási körülmények között sem tudna eladható árut nevelni... Ami pedig túlélte a belvizet, meg- küzdött az áradattal és most kibekkeli a szárazságot, az kicsi, fonnyadt, csökkent tápértékű, satnya lesz. Parasztemberek szokták mondogatni: „...amit a Jóisten egyszer elvesz, azt később visszaadja!” Azzal kezükbe fogják a kapát, az eke szarvát, és teszik a dolgukat tovább, ahogy apáik és nagyapáik is tették. Csakhogy idén ősszel külső segítség nélkül képtelenség lesz a földbe tenni azt, ami oda való, no meg előkészíteni a talajt a tavaszi vetéseknek. Ha az országnak nem lesz ereje ezt a segítséget megadni, a gazdáknak pedig kivárni azt, akkor mezőgazdaságunk történetének fekete lapján nagy betűvel szerepel majd a 2000. év! Otthontalanul, az élet alkonyán Ha végre, végre itt a nyár... Körkérdés Ha végre itt a nyár, és meleg az idő — fújta mindenki néhány évtizeddel ezelőtt a közismert slágert. És újra itt a nyár, régebben nem tapasztalt kánikulával, 38 fokkal. Amit akárhogyan is nézünk, mifelénk a napon bizonyára több, jóval több. Vajon ki mit tervez a szaha- rai klímát idéző hetekre, 2000 legelső nyarára? Takács Szabolcsúé, kisújszállási ügyintéző:- Nagyon várom már a szabadságot, bár ebben az évben nem lesz hosszú nyaralás. Még rövid sem, igaz, tavaly sem volt. Vásároltunk egy házat, kívülről rendben van, már felújítottuk, a belseje rám vár. Meszelés, festés, takarítás. Az óvodaszünet hathetes, ebből pár hétig mi leszünk a kicsivel, de besegít a mama is. A nyaralás most annyi, hogy az egyik hétvégén elmegyünk a Körös-partra, a Peresbe. A férjem egyik kollégájának ott a víkend- háza. Varga Nikolett, 19 éves, aki a nyarat Karcagtól tíz kilométerre egy tanyán tölti:- Tanulok egy szakközépben, és ősszel érettségizek. Erre is fel kell készülni. Olvasni szeretek, bár itt a tanyán nincs villany. Napközben segítek a juhok őrzésében, a nagy hőségben kora reggel és este legeltetjük őket. Diszkóba már nem járok, barátom van. Néha bemegyek a városba keresztanyuhoz egy-két napra. Ezenkívül, hogy karbantartsam magam, aerobikozok, futok. Őszszel pedig megpróbálom ugyanabban a suliban az ötödik évet... Tolnai Zoltán, 23 éves, Kunmadarason él a menyasszonyával, és a községházán dolgozik:- Két hetet kiveszek, és elmegyünk vagy tizenöten sátorozni Kunfehértóra. Ez is néhány nap. Azután van 400 négyszögöl szőlőnk, abban is akad kötözni, ka- csolni való, permetezés. Pecázni is szeretek, no meg Máriával, a párommal eltűnünk néhány napra a világ szeme elől. Ha ezt ösz- szeadom, oda is az a tíz-egyné- hány nap, ami most nyáron a kötetlen időt jelenti. Fejes Imre Nagyivánban él. A feleségével három aranyos kislányt, egy négy-, egy hat- és egy nyolcéves hölgyet nevelnek. Mindketten az ottani szeretetotthonban dolgoznak. De hát a kereset egy dolog, éppen ezért, hogy többre vigyék, gazdálkodnak:- Most nem sok sikerrel dolgozunk, mert ez a vidék amúgy is száraz, de ekkora aszályra én sem emlékszem. Van száz birkánk, meg a szaporulat. A bárányokat eladjuk, bár évek óta ugyanaz az ár. Akad egy hold hagymánk is, a fele kikelt, a többinek erre sem maradt ereje. Megöntöztettük, nyolcvanezerbe került, és rájött az afrikai hőség. Nem megy semmire, ha egy kiadós eső nem éri, leírhatjuk az egészet. Éppen ezért az idén egy-két éjszaka jelenti a nyaralást, elmegyünk sátorozni valahová, utána folytatódik minden tovább. Felső Tibor tanár, irigyelt helyzetbe került a nyárra:- A kunhegyesi strandon úszásoktatást vezetek, így ha nagy a meleg, magam is csatlakozom a lubickolókhoz. Ahogy figyelem az idei nyarat, ez erre kiváló... így igaz, mert akkora az aszály, hogy furulyáznak a kukoricák, a földben kucorog az ujjnyi vékony hagyma, és zápor után sóvárog a napraforgó, a cukorrépa. Miközben a fél termést hozó kalászosokat már harapják a falánk kombájnok... D. SZABÓ MIKLÓS Tiszavárkony Nagy Lászlónénak fáj minden lépés, minden mozdulat. Mégsem múlik el úgy nap, hogy ne sétálna át a fél falun, és ne nézné meg azt a házat, ami negyven éven át az otthona volt. A hetvenedik életévét taposó asszony és nyolcvanesztendős férje ugyanis már két hónapja hajléktalan. A tikkasztó hőségben kihaltnak tűnik a község. Még a levegő sem moccan. Az iskola környékét is csend üli meg. Nem csoda, egy hete lakat került az ajtóra, tombol a vakáció. A szomszédos öregek napközi otthonát is bezárták. Az emeletes épület ajtaja mégis tárva-nyitva. Két hónapja ugyanis itt lakik egy idős házaspár. Várkonyon ugyan mindenki tudja, mi történt Nagyékkal, az idős asszony azonban a mai napig szégyelli, hogy negyven év kemény munka után kegyelemkenyéren él. így ha valaki lakcíméről kérdezi - legyen idegen vagy helybéli —, még mindig a régit, a negyven esztendőn át megszokottat mondja. Pedig a portán már szinte semmi sincs. Elmosott mindent a Tisza. Nagy Lászlóné szeme megtelik könnyel, ha azokra az áprilisi napokra gondol, amikor Odalett minden - mondja az idős asszony emelkedett a folyó — márpedig két hónapja csak arra tud gondolni. Egy hét alatt negyven év munkája lett oda. Az egyik nap még csak a kert végét nyaldosta a víz, másnap azonban Ez volt az otthonuk negyven éven át FOTÓI CSABAI ISTVÁN már költözködniük kellett. Markos legények jöttek, és elvittek mindent a kultúrházba, ami mozdítható volt. Csak a két öreg nem akart menni. Az ár levonulta után is még napokig Szolnokon élő lányuktól - ahol esténként álomra hajtották fejüket - „hazajártak”. Nem csináltak ők semmit, csupán behúzódtak a góré árnyékába, és nézték azt, ami megmaradt életükből: a romba dőlt vályogfalakat. Talán még most is ott ülnének, ha nem maga a polgármester kéri meg őket: ne tegyenek már csúfságot a faluval, költözzenek be az öregek napközi otthonába. Nagyné állítja, nem bánta meg, hogy hallgatott a polgármesterre. Bár- be kellett érniük egy, a társalgóból szekrényekkel leválasztott kis kuckóval, ahová a két ágyon és egy kis asztalkán kívül semmi más be nem fért. A napközi otthonnak ugyanis nem ők a egyetlen lakói. Egy régi szomszédjuk is itt húzza meg magát. A két gyermekét egyedül nevelő asszony valamivel „szerencsésebb”, neki és fiainak legalább egy kulcsra zárható szoba jutott. Az idős házaspárt azonban sem ez, sem a társbérlők nem zavarják. Annál is kevésbé, mert Nagyné és férje napközben csupán fekszik az ágyon és bóbiskol. Addig ugyanis nem fáj a jelen, az otthontalanság. Az önkormányzat ígérte, segítenek. Az idős házaspárnak azonban nem pénz kell, hanem egy ház, mely, mint a régi, csak az övék. Hogy mikor teljesül vágyuk, nem tudják. Mint ahogy azt sem, mi lett azzal a pénzzel, amit az egyik kereskedelmi rádió nekik gyűjtött. Még egy riporter is járt náluk, és ők - ahogy az asszony mondja - beszéltek a mikrofonba. Hallhatta is mindenki az országban szerencsétlenségük történetét. Miképpen azt is, hogy beolvassák, milyen bankszámlaszámon gyűjtenek az időseknek. Azóta hetek teltek el, segély azonban nem jött. Nagy Lászlóné vár. Várja, hogy lanyhuljon a meleg. Akkor férjével összecihelődnek, és elindulnak oda, ahová szívük húzza. Bár fáj minden lépés, végigsétálnak a fél falun a régi házukhoz, és még egyszer szemügyre veszik mindazt, ami meg maradt életükből: a romba dőlt vályogfalakat. TELEKI JÓZSEF Ötven esztendő a színpadon Czakó Jenő a Szigligeti Színház örökös tagja lett Szolnok A legutóbbi évadzáró társulati ülésen Schwajda György igazgató többek között bejelentette, hogy Czakó Jenő a színház örökös tagja lett. Ebből az alkalomból kerestük meg, és kérdeztük indulásáról, pályájáról, szerepeiről.- Milyen előzmények után, és mikor határozta el, hogy színész lesz?- Igazából énekesnek készültem. Már 18 évesen a kántor mellett énekeltem a jászalsószent- györgyi templomban, állandó szereplője voltam a műkedvelő előadásoknak. ’37-ben, 21 évesen a János vitézben énekeltem, amikor egy kúriai bíró megnézte az előadást, és nagyon biztatott, ígérte, hogy segít elintézni, hogy meghallgatásra behívjanak az Operaházba. Megtartotta a szavát, behívtak próbaéneklésre, de közben meghalt az apám, és a halálos ágyán meghagyta, hogy segítsek gondoskodni a nővérem két gyerekéről, meg a gazdaság gondja is rám szakadt, úgy látszott, föl kell adni az énekesi ambíciókat. Katonakoromban is énekeltem, akkor is javasolta egy tábornok, hogy képezzem magam, megígérte a segítségét, de azzal sem élhettem. ’44-ben részt vettem egy tehetségkutató versenyen, de már ismét katona voltam, amikor megjött az értesítés, hogy megnyertem a versenyt. Nem szereltek le, utána meg fogságban töltöttem néhány évet.- Nehéz indulás volt, de végül mégis eljutott a színpadra.- Szinte megismétlődött az 1937-es eset. Jászalsószentgyör- gyön ismét műkedvelő előadáson léptem föl. Akkoriban az volt a szokás, hogy az ilyen előadásokat egy-egy színész patronálta. Heré- di Gyula javasolta, hogy jöjjek Szolnokra a színházhoz. 1951- ben alakult a szolnoki színház, először Szolnokon és Békéscsabán is játszottunk, azután ’54-től már csak Szolnokon. Tudomásom szerint én vagyok az utolsó alapító tag, ősztől megkezdem az 50. évadomat a Szigligeti Színházban.- Milyen volt akkor a színházi élet Szolnokon?- Rengeteget kellett dolgozni. Évadonként 16-17 bemutatót tartottunk, az első néhány évadban szünnap nem volt, hétfőn is játszottunk. Minden előadást elvittünk tájra, vidéken 220 előadásunk volt. Békéscsabára vonattal, tájelőadásra fapados busszal, úgynevezett faka- russzal, de jobb időben néha ponyvás teherautóval jártunk. Mégis ez a három év volt a legszebb, Daniss Győző igazgatósága alatt. Meg most az utolsó néhány év, amikor Schwajda György volt az igazgató. Közben elég tarka időszakokat éltünk át, de nem panaszkodom, jól megvoltam a színházban akkor is.- Melyek voltak a legemlékezetesebb, legsikeresebb szerepei?- Legjobban a János vitézt és A vándordiákot szerettem, de nagy Jelenet Lehár A vándordiák című operettjéből siker volt a Dohányon vett kapitány című szovjet nagyoperett is, abban volt olyan számom, amit szinte minden este kétszer-há- romszor meg kellett ismételni. Játszottam prózai darabokban is kisebb-nagyobb szerepeket, például a Rokonokban.- Összességében milyen érzéssel tekint vissza a pályájára?- Sajnos a háború kettétörte a karrieremet, megakadályozta, hogy énekesként komolyan tanuljak, képezzem magam. Már eléggé benne voltam a korban, amikor a színházhoz kerültem. De azért nem panaszkodom, csak helyre vergődtem valahogy. Tavaly megkaptam a Gobbi Hilda Alapítvány Aase-díját, most a színház örökös tagja lettem...- Örökös tagként milyen tervei vannak?- Hát milyenek lehetnének? Már nem kellene dolgoznom, de azt kértem, hogy az ötvenedik évadomban még játszhassak, és megígérték, hogy kapok szerepet. BISTEY ANDRÁS
