Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-16 / 139. szám

| 2000. Június 16., péntek SPORT 15. OLDAL Nem lesz unalmas hétvége Kajak-kenu A hét végén Szolnokon ren­dezik a sportág első olimpi­ai válogatóját. Taktikázni lehet, de nem érdemes, aki induló akar lenni Sydney­ben, annak vízre kell tenni hajóját, 91 nappal az olim­piai játékok kezdete előtt. Vajon az érdekeltek ho­gyan vélekednek az esé­lyekről? Angyal Zoltán szövetségi kapitány:- Nagyon nagy küzde­lem várható az első helyekért, többek között ezen fog eldőlni, hogy kik kerülnek be az olimpiai csapatba. Augusztusban lesz a második olimpiai válogató, amely ugyanolyan fontos, mint ez a mostani, de lélektanilag az elsőn van a hangsúly, hiszen az ezen elért eredmény óriási lökést adhat a sportolónak. Vereckei Ákos világbajnok ka­jakozó (Csepel-Alapítvány): — Két számban indulok, 500 méte­ren egyesben és az 1000 méteres négyesben. Jó formában vagyok, úgyhogy remélem, nem fog meg­lepetés érni. Bóta Kinga kajakozó (UTE): - Nem kevesebb mint négy szám­ban is indulok a válogatón. A legnagyobb küzdelem előrelát­hatólag az 500 méteres egyéni­ben lesz, olyan vetélytársakkal, mint a Kőbán Rita, Mednyánsz- ky Szilvia, Kovács Kati, és még nem is soroltam fel mindenkit. De ugyanúgy nagy hajtás várha­tó az 500 méteres párosban is, ahol Kováccsal indulok olyanok­kal szemben, mint mondjuk a Szabó, Viski kettős. Tehát biztos nem lesz unalmas a hétvége. Kolonics György olimpiai és vi­lágbajnok kenus (Csepel- Alapítvány): - Az 500 méteres páros mellett, melyben Horváth Csabával állunk rajthoz, indulok még 500 és 1000 méteres egyéni­ben is. Ezek mellett részt veszek még 200 méteres távon is, de ez nem olimpiai szám, ez az Eb-vá­logatóhoz tartozik. A hét vége programja. Péntek, 8.30: 1000 m.-, 15.00: 500 m.- előfutamok. Szombat 9.00:1000 méteres döntők, 15.00: 200 mé­teres előfutamok. Vasárnap 9.00:500 méteres döntők, 14.25: 200 méteres finálék. _______________________ívtot) Jászberényi éremeső Görkorcsolya Igen mozgalmasan teltek az elmúlt napok a jászberényi görkorcsolyázók számára. Előbb Budapesten a Diák­olimpia Országos Döntőjé­ben, majd hazai környezet­ben az Országos Felnőtt Bajnokságon álltak rajthoz Belovai József tanítványai. A Diákolimpia Országos Döntőjé­nek csapatversenyét az elmúlt évekhez hasonlóan a jászberényi­ek Szolnok megyei együttes nyer­te nagy fölénnyel Komárom- és ■ Vas megye előtt. A 0. korcsoport­ban Földvári Dorina a rövidebb tá­von első, a hosszabbon második lett, míg a fiúknál 'Vígh Dániel mindkétszer a legjobbnak bizo­nyult. Az I. korcsoportnál Lencse Szilvia egy arany és egy bronzér­met, Novák Eliza két ezüstérmet nyert, míg Farkas Dániel és Szalai Milán egy-egy számot nyert. A vál­tóversenyek során a Lencse Szil­via, Novák Eliza, Sándor Ágnes és a Farkas Dániel, Szalai Milán, Vígh Dániel trió is a leggyorsabb­nak bizonyult. AII. korcsoportban Darázs Rózsa mindkét távon baj­nok lett, míg Bábosik Zoltán egy arany- és egy ezüstéremmel, No­vák Péter pedig két harmadik he­lyezéssel zárt. A III. korcsoport­ban, ahol Kis Kata és Darázs Pé­ter mindkét elsőséget begyűjtöt­te, s győzött a Kis Kata, Darázs Rózsa, Lencse Lívia, valamint a Darázs Péter, Szöllősi Szabolcs, Bábosik Zoltán összetételű váltó is. A IV. korcsoportban Kovács Ádám szerzett két előséget. A lá­nyoknál Belovai Judit kétszer is másodikként ért a célba. Az V. korcsoportban Huszár Erika és Huszár Attila gyűjtött be két-két elsőséget, s a herényi éremkollek­ciót két ezüsttel Szöllősi Boglárka is kiegészítette. Ezt az éremgyűj­teményt a Huszár Erika, Szöllősi Boglárka, Belovai Judit és a Hu­szár Attila, Kovács Ádám, Belovai Dénes alkotta váltók tették teljes­sé győzelmükkel. A diákolimpiái döntőt követően a jászberényi nemzetközi szintű, tavaly átadott versenypályáján a Felnőtt Országos Bajnokság futa­mait rendezték. A hölgyeknél Huszár Erika minden távot meg­nyerve szerzett összetett bajnoki címet. A dobogó második és har­madik fokára is a JSE-Balczó DSE versenyzői állhatták. Ezüstérmes Kis Kata, bronzérmes Belovai Ju­dit lett. A férfiaknál a szombathe­lyi Szántó Kornél szerezte meg az összetett bajnoki címet a jász­berényi Kovács Ádám és Gémesi Balázs előtt. _______________________IW.T.I T ávol a vén Európa zajától Forma—1, Kanada Nagydíj______ A kanadai kitérőt, távol az európai pályák intenzitásától, örömmel fogadja a legtöbb csapat. Jacques Villeneuve (BAR) viszont roskadozhat az elvárások súlya alatt, hiszen hazai nagydíján vesz részt, ahol ráadásul a pályát édesapjától, Gilles Villeneuve-ről nevezték Michael Schumacher nem kapta meg azt a 10 pontot, amelyet pedig megérdemelt volna Monacóban, de fő riválisa, Mika Häkkinen (McLaren) sem, ezért úgy tűnik, David Coulthard (McLaren) lepipálta kétszeres világbajnok csapattársát. Monacóban az első hely az ölébe pottyant, ennek ellenére a versenyen végig messze Häkkinen előtt ment. Úgy tűnik, a szerencse végre az ő oldalára állt a McLaren depón belül. Ralf lába Michael Shumacher szomorú volt, mikor megtudta, hogy testvérét kórházba szállították lábsérüléssel. - Ha olyasvalakivel történik ilyesmi, áld számukra fontos, akkor annak mindig különös jelentősége van. Szerencsére a kis Schumacher sérülése nem volt olyan komoly. A sebet összevarrták, amely ugyan kellemetlen, de legalább hamar gyógyul. A kérdés az, hogy vajon rajthoz állhat-e Kanadában? Érdekesebb lenne, ha kihagyná a futamot, mert akkor Frank Williams behozná helyette Juan-Pablo Montoyát, jelenlegi Indy 500 győztesét, aki állítólag lecseréli Jenson Buttont a jövő évben. A pilótapiac Azt már mindenki tudja, hogy Jaqes Villeneuve el szeretne szerződni a BAR-tól, s Johnny Herbert (Jaguar) helye sem biztos, ha csak nem javul meg jelentősen a teljesítménye. A pilótapiac ugyanis izzásba jött. Hallani, hogy Alexander Wurz (Benetton) helye biztos a csapatnál az év végéig, Flavio Briatore, a Benetton csapatfőnöke nem kommentálja a hírt, miszerint Wurz ideje a bizonyításra lejárt. Wurz lefulladása a monacói rajtrácson és későbbi karambolja sem sokat javított már amúgy sem túl rózsás helyzetén. Állítólag Mika Salo (Sauber) közel áll ahhoz, hogy aláírjon a Toyotával 2002-re. Salónak szoros kapcsolata van a japán csapattal, hiszen Japánban versenyzett, és a menedzsere, Mike Greasley, sok Toyotával kapcsolatba került ralipilótának is a menedzsere. A kanadai se nem lassú, se nem gyors pálya. Vannak hosszú és lassú kanyarjai, hajtűkanyarjai, amellett elég egyenes ahhoz, hogy nehéz legyen megtalálni a megfelelő autóbeállítást. Nagyon igénybe veszi a pálya az autók motorjait. Nehéz dolga lesz annak, aki célba akar érni Kanadában, de azoknak mégjobban, akiknek nagy esélyük van a pontszerzésre.________________________■ J arno Trulli (Jordan Peugeot) több szemcsére számít Kanadában, mint amennyivel Monacóban kalkulálhatott, hiszen a nagyhercegségben a második rajtrácsról indulva volt kénytelen feladni. Sztárparádé az ugrógálán Atlétika Vívás ; A szolnoki Körösi DSE évadzáró házi versenyt rendezett a minap. AIII-V. osztályosoknál: Kiss Vin­ce, Horváth Zsófi, Kálmán Vik­tor, a IV-VI. osztályosoknál: Ső- reg Réka, Vágó Brigitta, Péter Polett és Kovács Zsuzsa, vala­mint a haladók között: Tóth Ta­más, Barta Dániel, Besze Erika sorrend alakult ki. Külön dicsé­retet érdemel Sőreg Réka teljesít­ménye, aki az egész versenyen egy találatot sem kapott. A fiata­lok felkészítője: Vágó Béláné. Fittball Mától folytatódnak a nagysikerű fittball közönségórák a Szolno­kon, a Thököly úti Fitness City­ben. A díjmentes foglakozások­ra június 16-án, 23-án és 30-án este hét órától várja sportág hó­dolóit Dalmadi Andrea edző. Szombaton a somoskői Váralja Sportcentrumban kerül sor a Ma­gyar Millenniumi NAP Ugrógálá­ra, amelyen 10 ország 44 atlétája indul. A hagyományos versenyen legizgalmasabbnak a férfi magas­ugrás ígérkezik, ahol a sevillai vi­lágbajnokság visszavágójára kerül sor az aranyérmes orosz Vo- ronyin (2,37 m) és az ezüstérmes kanadai Boswell (2,35) között. Női rúdugrásban az olimpiára ké­szülő Szabó Zsuzsa legnagyobb ellenfele a 4,45 méteres ered­ménnyel rendelkező orosz Iszim- bajeva lesz. Női magasugrásban a szintén sydneyi csapattag Győrffy Dóra az esélyes. A verseny egy­ben magyar-brit-görög-román- orosz válogatottviadal is lesz. A műsor: 15 ó: női rúd, férfi magas 17 ó: női magas, férfi rúd. Fővárosban a szolnokiak A Szolnoki MÁV-Ideál és az SZVSI atlétái szombaton a fővá­rosban a Honvéd-Iharos Cent­rumban állnak rajthoz. Mint Ecseki Tibor edző elmondta, kü­lönösen a futószámokben felnőtt és utánpótlás szinten az egész magyar élmezőny ott lesz az in­dulók soraiban. A kék-sárgákat többek között: Szabó Enikő, Ölh- baum Emese, Óvári Zita, Kürti Szabina, Balogh Bettina, Németh Klári és Csilla, Urbán Szabó Gá­bor, Rigó Robi és Tógyer Feri kép­viseli a megméretésen. A verseny kitűnő felkészülési lehetőséget nyújt majd a közelgő korosztá­lyos országos bajnokságokra. v.cs. VITORLÁSBEMUTATÓ A TISZA TAVON. A nemrégiben megalakult abádszalóki Tisza-tó Vitorlás Klub nagyszabású rendezvényt tart szombaton reggel 9 órától, és vasárnap az Attila-öbölben. A minden bizonnyal szép számú érdeklődő a bemutatók mellett tesztvitorlázást is láthat. Bónuszként pedig kipróbálhatják, valamint megvásárolhatják az érdeklődők, a Style Jach Kft. két darab Sholtz 22- es hajóját. A rendezvényről érdeklődni lehet a 06-60/482-789-es telefonon.______________________■ Nosztalgiameccs Kécskén Immár három esztendeje an­nak, hogy a második vonal­ban bajnoki címet szerzett Tiszakécske FC labdarúgó- csapata, jogot szerezve vele az élvonalban való szerep­léshez. Igaz, a legjobbak kö­zött csupán egyetlen bajnoki évadot tölthetett el a Tisza- parti csapat, de azzal a tetté­vel egy csapásra országos hírnévre tett szert a Bács- Kiskun megyei kisváros. 1997-ben nem csak a labdarúgók minősítése érte el a magyar első osztályt, hanem a stadionjuk is szinte napok alatt kiterebélyese­dett. Mindössze a nyári holt idényt használták fel arra, hogy körbe kerítsék, 3000-es ülőlelátót és 1500-as álló szektort alakítsa­nak ki a villanyvilágítással már korábban ellátott létesítmény­ben. Amely mostanság csaknem üresen tátong, csupán a helyi utánpótlás-nevelésnek ad helyet, kéthetente pedig a megyei II. osz­tályban szerepelő szomszéd falu, Tiszajenő legényei játsszák ott esti fénynél bajnoki meccsüket. Mert Tiszakécskének nincsen futballcsapata! Tudvalévő, hogy a tulajdonosváltás következmé­nyeként tavaly Ceglédre költözött az idén 7. helyen végzett NB I-es gárda. Szombaton fél négykor azonban legalább egy barátsá­gos mérkőzés tartamáig lesz csa­pata az elárvult stadionnak, hi­szen a 97-es bajnokcsapat tagjai adnak ott randevút egymásnak. A nosztalgiameccsre az egykori csapatkapitány, Török László verbuválja össze korábbi játszó­társait a Kispest Honvéd elleni találkozóra. Természetesen az alkalmi szakvezetői feladatokat Szurgent Lajos, az akkori siker- edző - és segítője Lódi László - látja majd el, a már azóta bepo­rosodott kispadra ülve azért, hogy még egyszer együtt láthas­sák aranycsapatukat. Benne Nagy Zsoltot, Bállá Mihályt és Lászlót, Izsákot, Vidakovicsot, Besermant, Molnárt, Maczkót, Hegedűst, Ézsiást, Barna Zsol­tot, Szántót és a többieket. N.l. Szombaton nyit a MÁV-strand Ha szombat, akkor MÁV-strand - ajánlhatjuk azoknak a figyel­mébe, akik kedvelik a Véső utcai létesítményt. Június 17-én, szom­baton - naponta 9 órától 19 órá­ig — egészen augusztus 27-ig vár­ja pihenni vágyó vendégeit a pa­tinás strandfürdő. Akik az első napon a legkorábban érkeznek, azoknak külön meglepetéssel kedveskedik az üzemeltető. Júni­us 19-től indul az úszóoktatás, el­sősorban gyermekek és felnőtt hölgyek részére, érdeklődni lehet a 426-622-es telefonon. ■ Pünkösdi király kerestetik Sakk Egy hatalmas kupáért, valamint további huszonöt tárgyjutalo­mért ülnek szombaton asztal­hoz a villámsakk kedvelői. A Május Sakkvarázs rendezvény- sorozat utolsó programjára reg­gel 9 órától kerül sor a szolnoki HEMO nagytermében. Hogy ki lesz az idén a „Pünkösdi király”, azt közel 100, egyenkét 5-5 per­ces snell-partikban fogják eldön­teni a résztvevők. Nevezni a helyszínen lehet, felnőtteknek 400, diákoknak 200 forintért. Amennyiben az idáig két alka­lommal is diadalmaskodó Kádas Gábor mester újra győzedelmes­kedne, úgy a kupa végleg a birto­kába kerülne. ■ Tutti olaszok EURO 2000 B-csoport, 2. forduló: Olaszor­szág-Belgi- i um 2-0 (1-0) Brüsszel, 45 000 néző, v: Garcia-Aranda (spanyol) FIJRO Gólszerzők: Totti (6.), ,ir.y.yyj Fiore (65.) Olaszország: Toldo - Mai­dini, Cannavaro, Nesta, lulia- no - Fiore (Ambrosini, 83.), Zambrotta, Albertini - Inzaghi (Delvecchio, 77.), Conte, Totti (Del Piero, 63.) Belgium: De Wilde - Def- landre, Valgaeren, Staelens, Vanderhaeghe - Wilmots, Goor, Van Kerckhoven (Hend- rikx, 45.) - E. Mpenza, Strupar (Nilis, 58.), Verheyen (M. Mpenza 67.) A hazai együttes támadásai­ból hiányzott a fantázia, míg az ellenfél a gyorsan megszerzett vezetés után nagyon taktiku­san játszott. Dino Zoff, olasz kapitány: ­A belgák jobban játszottak ,mint a törökök, de mi is jobbak vol­tunk, mint az első mérkőzésen. Tökéletesen reagáltunk a belgák erőjátékára. Nem gondoltam volna, hogy két mérkőzés után hat ponttal állunk majd. Robert Waseige, belga kapi­tány: - Elégedett vagyok a játé­kosok igyekezetével, sőt a mu­tatott játékkal is. Sajnos ma semmi sem sikerült. Sem a szé­leken, sem pedig a büntetőte­rületen belül nem boldogul­tunk. Ettől az olasz válogatottól nem szégyen kikapni. Remé­lem, magunkhoz térünk, és a törökök ellen győzni tudunk. Az Európa-bajnokság góllövő­listája: 2 gólos: Zahovic (szlovén), Milosevic (jugoszláv) 1 gólos: Goor (belga), E. Mpenza (belga), Mjällby (svéd), Conte, Inzaghi, Totti (mind olasz), Fiore (olasz), Okán Buruk (török), Blanc, Hen­ry, Wiltord (mind francia), F. de Boer (holland), Moldovan (ro­mán), Scholl (német), Figo, Joao Pinto, Nuno Gomes (mind portu­gál), McManaman, Scholes (mind angol), Iversen (norvég), Pavlin (szlovén), Drulovic (jugo­szláv). _______■ E URO 2000 1

Next

/
Thumbnails
Contents