Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-06 / 105. szám

2000. MÁJUS 6., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL KIS KÉMIKUSOK. A hét végén a tizedik Curie kémiaverseny országos döntőjének ad otthont első alkalommal Szolnok. A háromnapos rendezvény tegnap délután gálaműsorral kezdődött a cukorgyár­ban, ahol a megyeszékhely több iskolájának tanulói mutatták be produkcióikat. A Körösi Csorna Sándor Általános és Konstantin Alapfokú Művészeti Iskola másodikosai (képünkön) az Oroszlánkirály című tánccal léptek fel, amelyet Rimóczi Márta balettmester tanított be.________________fotó, mészáros Jól sikerült a váltás Kevesebb pénz jut szociális támogatásra Fegyvernek Idén kevesebb pénz jut szo­ciális kiadásokra a nagy­községben. Szerencsére ez­zel párhuzamosan a rá­szorulók száma is csökkent. Tavaly 132 millió forintot költöt­tek a nagyközségben a szociáli­san rászorulók támogatására, idén 103 millió forintot tervez­tek. Úgy tűnik, hogy most a ki­sebb keret is elegendő lesz, mert csökkent azoknak lakosoknak, családoknak a száma, akiknek olyan a szociális helyzete, hogy feltétlenül támogatást igényel­nek. A helyzet megváltozásának két oka van - tudtuk meg Huber Ferenc polgármestertől. - Egy­részt nőtt a munkalehetőségek száma. A törökszentmiklósi Vi­deoton bizonyult nagy felvevő­helynek és a különböző vállal­kozások. Másrészt folyamato­san történik a gyermekvédelmi támogatásban részesülők hely­zetének felülvizsgálata, vala­mint a korábbi hónapokban a jövedelempótlósok ügyének fe­lülvizsgálata. Igaz, ho» a jöve­delempótló támogatás meg­szűnt, de helyette rendszeres szociális támogatást kapnak az érintettek. Gyermekvédelmi tá­mogatásban eddig 1250-en ré­szesültek a községben, idén ezerre csökkent a számuk, p. á. Keresnek 69 gyereket (Folytatás az 1. oldalról) A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ebben a korban egy év még nagyon sokat szá­mít, a 7. évük betöltése táján is­kolába menő gyermekek éret­tebbek, általában jobb eredmé­nyekre képesek, mint 6 éves társaik. Ebben az évben egyelőre 69 iskolaköteles korú gyermeket nem találnak, azaz őket szüle­ik nem íratták be az iskolába. Berki Ferencné, a polgármeste­ri hivatal osztályvezetője el­mondta, hogy ezek az „eltűné­sek” többnyire a szülők gon­datlansága miatt következnek be, nem íratják be a gyerekeket a megadott időben, elköltöz­tek, és ezt nem jelentik be, vagy már óvodába sem jártak ötévesen a gyerekek. Vannak családok, amelyek sűrűn köl­tözködnek egyik városból a másikba, nem jelentkeznek be, rokonoknál laknak, az ő gyermekeiket nehéz elérni. En­nek ellenére az „elveszett” gyerekeknek körülbelül nyolc­van százaléka megkerül az is­kolaév kezdetére. b. a. Húszezer hektár búza kipusztult (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel szemben a cukorrépamag földbe juttatása elmaradást mu­tat, eddig mindössze 5600 hektárt vetettek be belőle. Az aprómág- vak közül a legjelentősebb a fény­mag, melyet 6,8 ezer hektáron ter­melnek az idén. Mintegy 20 ezer hektárt tesz ki az új telepítésű lu­cerna. A burgonya területe har­Dr. Pataki Mihály, a szolnoki Ti- szaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola igazgatója sze­rint a győri központ létrehozása jó elképzelés volt, a gyakorlatban azonban kevésbé vált be. Ez jó­részt nem is a győriek hibája, ha­nem azoké az iskoláké, amelyek nem pontosan töltötték ki a jelent­kezési lapokat, a számítógép pe­dig ezeket nem tudta feldolgozni. Országosan 13-14 ezer volt az ilyen lapok száma, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a rendszer mű­ködésében zavarok keletkezze­nek. Ennek nyomán küldtek ki olyan értesítéseket Győrből, ame­lyeket azután újabb levéllel korri­gálni kellett, és ez időben is csú­szást okozott. A szolnoki középis­kolában 18-a helyett végül 20-án madára esett vissza: a jelentések szerint megyénkben mindössze 494 hektáron vetettek krumplit a gazdálkodók. Az utóbbi néhány évben ezzel szemben 1500-1600 hektáron termeltek. A visszaesés oka ebben az esetben is a piaci vi­szonyokban keresendő: óriásiak a felhalmozott készletek, jelenleg alig 10 forintos áron kínálnak ók­kapták meg az értesítést, és a ké­sés miatt sok türelmetlen telefon- hívás futott be a szülők részéről. Az iskolába végül 515 jelentkezési lap érkezett, és az első körben si­került betölteni az indítandó öt el­ső osztály 178 helyét. Juhászáé Zsadányi Erzsébet, a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója a következőket mond­ta az új felvételi rendszerről:- Mint minden új rendszer, ele­inte bizonytalanságban tartott bennünket, de tapasztalataink szerint összességében megfelelő­en működött. Időben továbbítot­tunk minden információt mi is, és a győriek is. Egy-két nap késéssel érkezett vissza a korrigált jegyzék, de most már ez is rendben van. 20-áig kiértesítettük a diákokat, si­került a keretszámnak megfelelő rumplit. A megyei FVM-hivatal vezetője elmondta, hogy olajtök­ből mintegy 1,1 ezer hektárt vetet­tek be, míg gyógynövényeket 50 hektáron termelnek megyénk me­zőgazdasági gazdálkodói. A gaz­dálkodási formát illetően ma már jelentős súlyt képviselnek a ki­sebb termelők. 3x33 főt felvennünk, így nem kell új felvételi eljárást kiírnunk. Fel­lebbezéssel osztályonként még két-két diákot tudunk felvenni. Ér­deklődtem az általános iskolák­ban, a gyerekeket, akiket mi eluta­sítottunk, máshová felvették. Dr. Szűcs lmréné, a jászárok­szállási Deák Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója nem volt ilyen elégedett. „Hosz- szadalmas és nehézkes” - ezzel a két szóval foglalta össze tapaszta­latait az új középiskolai felvételi rendszerről. Mint mondta, bizo­nyos fokig szerencséjük volt, hi­szen téves értesítést nem kaptak a győri központból április 18-án, így április 20-ig gond nélkül tud­ták értesíteni leendő diákjaikat. A legfőbb problémát abban látta az igazgató, hogy februártól április közepéig mind az iskolák, mind pedig a szülők bizonytalanság­ban éltek. Nem tudhatta az isko­la, hogy tulajdonképpen hány di­ákkal kezdheti a következő tan­évet, de a családok sem tudhat­ták, hogy középiskolás korú gyer­meküknek szeptembertől lesz-e helye, s ha igen, akkor hol. Véle­ményét úgy összegezte, hogy az új rendszer debütálása nem sike­rült túl fényesre, sok javítanivaló van még rajta. B. A. Jászberény Tavaly alapította meg a Coop-Star Kereskedelmi Rt.-t a Jászsági ÁFÉSZ, a Dél- Pest Megyei ÁFÉSZ és az Észak-pesti ÁFÉSZ. Dr. Rédei István, a Jászsági ÁFÉSZ, valamint a Coop- Star Rt. elnöke tegnap a szövetkezet küldöttgyűlését megelőző sajtótájékoztatón kedvező tapasztalatokról számolhatott be. Mint mondta, nettó 90 milliós nyereséggel zárta az évet a Jász­sági ÁFÉSZ. ’99 második negye­détől a Coop-Star Rt. vette át a ke­reskedelmi forgalmazást, és a tö­redék évben mintegy 50,5 millió forintos pozitív eredményt köny­velhettek el a cégnél. Az össze­hangolt munka, a közös üzletpo­litika meghozta eredményét, boltjaik helyzete stabilizálódott. Idén hétmilliárdos árbevétellel és „Az MDF Megyei információ Forr az élet az MDF körül — mondják többen is. Példa­ként egyrészt az MDF és az FKGP között kialakult, nem éppen felhőtlen viszonyt, másrészt az MDF általános alelnökének lemondását hozzák fel. Az MDF-ről pe­dig időközben már szinte úgy beszélnek, mint a koalí­ción belüli „konstruktív el­lenzékről ”. Mennyiben fedi mindez a valóságot? — kér­deztük Petronyák Lászlótól, az MDF megyei elnökétől.- Nem árt tisztázni, hogy nem az MDF a koalíció gyenge pontja - mondta bevezetőként az elnök, aki a Gémesi-üggyel kapcsolat­ban kifejtette: — Mi is csodálkoz­tunk kissé Gémesi György beje­lentésén, ugyanis ő az általános alelnöki posztról való lemondási szándékát már egy korábbi me­gyei elnökök ülésén bejelentette. Indoklásként kommunikációs problémákat említett, úgy érezte, hogy Dávid Ibolya elnök mellőzi a döntések meghozatalában. Te­hát szó sem volt arról, hogy ezt összefüggésbe hozta volna akár a legfőbb ügyész, akár az államfő jelölésével. Ezt utólagosan tette hozzá. Mint a megyei elnök hangsú­lyozta, az ügy különösebb vi­hart nem kavart, a szerdai or­szágos elnökségi ülésen az el­nökség teljes mellszélességgel felsorakozott Dávid Ibolya, így mintegy 40 millió forintos ered­ménnyel számol az rt. Ez évben 250 millió forintot fordítanak fej­lesztésre, beruházásokra, példá­ul az egységes informatikai háló­zat létrehozására. A Coop-Star Rt. igazgatósági ülésén május 12- én döntenek arról, hogy a társa­ság tőkéjét 210 millióval meg­emelik. Ezzel az rt. törzstőkéje egymilliárd 243 millióra nő. Az emelésből 113 millióval veszi ki részét a Jászsági ÁFÉSZ, ezzel az rt. tulajdonának több mint felével rendelkezik majd. A tőkeemelés­sel a Coop-Star az ország legna­gyobb szövetkezeti vállalkozásá­vá lép elő, illetve a harmadik leg­nagyobb kiskereskedelmi forgal­mat bonyolítja le. A szövetkezeti üzletrész tulajdonosainak lehető­ségük lesz arra, hogy üzletrészü­ket részvényre cseréljék. Mint megtudtuk, a rt.-hez várhatóan augusztusban újabb szövetkeze­tek csatlakoznak. ____ BCS e gységes” az MDF politikája és egysége mellett.- Többször ért minket a Kis­gazdapárt részéről olyan bírálat, hogy adott esetben balra tolódna az MDF. Ez természetesen min­den alapot nélkülöz - fogalma­zott Petronyák László. - Az MDF egyébként sem a jelenben, sem a jövőben a mostani baloldali pár­tokkal politikai-választási együtt­működést nem tervez, kivéve a parlamenti munkával együtt járó kötelezettségeket. Ugyanakkor ki­csit furcsállom, hogy az a párt vá­dol bennünket ilyesmivel, amely Fehérgyarmaton egy volt tsz-ve- zetőt jelölt képviselőnek, vagy az Antall-koYmányból való kiválásá­val éppen a baloldalt segítette. Mint mondta, a köztársasági- elnök-választás esetében valóban nem támogatták Torgyán jelölé­sét, mert úgy érezték, olyan jelöl­tet támogathatnak, amely a társa­dalom nagy részének bizalmát is élvezi. Az MDF megelégedéssel és örömmel fogadta Módi Ferenc akadémikus köztársasági elnök­ké jelölését. A legfőbb ügyész esetében pedig a többszöri fel­szólítás ellenére sem konzultált velük sem a Fidesz, sem az FKGP a jelölésről.- A fentiektől függetlenül me­gyénkben az MDF kapcsolata a Kisgazdapárttal korrektnek és ki­egyensúlyozottnak mondható - tette hozzá az elnök —, azaz az országos politika nem vetítődik ki megyei szintre, és semmiféle nézeteltérésünk nincs. BGY EINVÁG Vizsgázott az új felvételi rendszer Ebben az évben új rendszer szerint szervezték a középis­kolai fölvételeket. Egyetlen központban gyűjtötték össze a fölvételi lapokat, ahol a számítógép nyilvántartotta, hogy egy diák hány helyre adta be a jelentkezését, és nyomon lehetett követni, hogy kit hova vettek már föl. Ezzel akar­ták elkerülni azt, a korábbi években kialakult helyzetet, hogy egy diákot akár három helyre is fölvettek, s az iskola szinte őszig nem lehetett biztos benne, hogy végül hány di­ákja lesz. Az új rendszer elvben célszerűnek látszott, a gyakorlatban azonban nem sikerült elkerülni a kezdeti za­varokat. Néhány középiskolában arról érdeklődtünk, hogy milyennek bizonyult az új szisztéma. Megyei körkép Szökésben a Whiskys 10. Pénztárosok álnéven Május 17-én kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bírósági tár­gyalása. Ambrus Attila most má­sodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablássorozat, majd le­bukás után tavaly júliusban sike­rült megszöknie. Két ismert újság­író, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának kö­rülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őrei­vel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. Forgalmas út, kétszer három sáv, plusz HÉV, zakatolás, autózaj. Az utca másik oldala reménytelenül messze van. A ku­tyának sem tűnik fel, ha valaki benyit a nem túl nagy OTP-fiókba, és eltölt ott né­hány percet. Azt mondják, hogy általá­ban kettő-négy percet vesz igénybe egy jól előkészített és problémamentes bank­rablás. A Grassalkovich úti fiókot különö­sen kedvelik a rablók. Öt év alatt hétszer jártak itt, ötször fegyverrel, kétszer pedig késsel kényszerítették az alkalmazottakat a pénz átadására. Az itt dolgozó asszo­nyok hozzászokni ugyan sohase fognak a fegyveres fenyegetéshez és a megalázó padlóra fektetéshez, mégis kitartanak munkahelyük mellett, és ahogy mondják, egymást sem hagyják cserben. A hét itte­ni bankrablásból négy egyedül Ambrus Attila sara. 1996 szeptemberében hét és fél, ’97 májusában huszonötmillió, majd az év decemberében nyolcmillió forinttal távozott. Szökése és bujkálása alatt első pénzszerző útja is idevezetett. Látogatá­sának nyomát ma már csak a plafonon éktelenkedő lövésnyom őrzi. Katalin 47 éves, 25 éve dolgozik az OTP-nél, 13 éve a Grassalkovich úti fiók­ban. Valamennyi fegyveres rablást átélte.- Egyik esetben sem ismertem meg Ambrus Attilát, még most, legutóbb sem. Csak később, amikor a TV-ben láttam a képét, akkor látszott ismerősnek a szeme. AlÁor mondtam, hogy biztosan ő volt. Máskor el volt maszkírozva. Bajuszt ra­gasztott, vagy parókát vett fel, de július­ban már nem álcázta magát. Azt hiszem, azt gondolta, hogy neki már úgyis min­den mindegy.- Mire gondol, amikor kiderül, hogy az ügyfél bankrabló?- Nagyon rövid idő alatt zajlik le az egész. Az ember sokkal hosszabbnak gondolja az eltelt időt. Én nem is tudom, hogy gondolok-e akkor konkrétan valami­re. Megnyomjuk a riasztót, és próbáljuk az időt húzni, már amennyire lehet. Ami­kor aztán minden véget ér, akkor jön ki minden az emberen.- Miért szeretik a rablók ezt az OTP-t?- Nincs előttünk forgalom, nincs a környéken buszmegálló vagy bevásárló- központ. Semmi nincs itt. Olykor sokáig járókelőt sem látunk elmenni az utcán. Itt csak az áll meg, aki kifejezetten ide jön. Zita 1996 novembere óta dolgozik itt, a második rablás után került az OTP-fiók­ba.- Volt olyan bankrablás, amikor a fér­jemmel a fiók előtt mentem el, miközben bent volt a rabló. Be is néztem, de nem láttam semmit. A férjem még nyugtatott is, hogy, „Látod, nélküled is mennek a dolgok.” Később derült ki, hogy a bent lé­vők a padlón hasaltak...- Olyan könnyen mondta ki ezt a szót, hogy „hasalnak”. Mit éreznek olyankor?- Iszonyatos. Gabriella 34 éves, 15 éve dolgozik ebben a fiókban, férje és egy 13 éves lánya van.- A rabló bejön, és kapásból azzal kez­di, hogy lő egyet. Az első pillanatban fé­A kedvenc OTP-fiók fotó: diósi imre leimet kelt bennünk, megdermedünk, az­tán az asztal alatt érezzük a heves szívdo­bogást, forróság önti el az embert, és arra gondolunk, hogy menekülni kellene. Pró­bálunk búvóhelyet találni. Én is átéltem mind az öt fegyveres rablást. Az első volt a legszömyűbb. Zárás előtt voltunk né­hány perccel, amikor nagy hanggal kö­szönt valaki, szinte üvöltött, ami egy bankban szokatlan. Aztán máris átlen­dült a pulton, és a pénzt követelte. Katalin:- Én most örültem, hogy lehasalhat­tam, mert máshogy nem értem volna el a riasztót. Álltam, de túlságosan messze a pedáltól. A lehető legjobb volt, hogy le kellett mennem az asztal alá, mert csak így tudtam megnyomni a riasztót.- Milyennek látták a júliusi rablót?- Agresszív volt. Azt kiabálta, amikor bejött, hogy „Tudják, ki vagyok, nekem semmi veszítenivalóm nincs!”- Mekkora a kockázat, ha megnyom­ják a riasztót? Zita:- Nagy. A második rablásnál iszonya­tosan féltem, mert megnyomtam a riasz­tót, pedig a rabló azt mondta, lelövi, aki megpróbálja. Az emberben nem az dol­gozik ilyenkor, hogy úgysem lő, meg hogy nem is akar áldozatot, mert kizáró­lag a pénzt akarja. Az ember arra gondol, hogy bármi megtörténhet. Katalin:- Ilyenkor a pillanatok is óráknak tűn­nek...- Hány percig tartott a júliusi rablás?- Három-négy percnél nem tartott to­vább. Máskor egy-két perc az egész, de a rabló nem akarta elhinni, hogy nincsen több pénz. Ideges volt, biztosan érzékel­te, hogy nem szerzett túl sokat, tudta már, hogy súlyban mi a különbség két­millió és húszmillió között. Nem akarta elhinni, hogy be kell érnie kétmillióval. Sürgetett minket, hogy mikor nyílik már az időzáras kassza, de az sok idő. Hango­san számoltuk visszafelé a perceket, de nem maradt ideje, hogy tovább várjon, úgy látszik, kifutott a magának kiszabott időből. ___________________IKOVWIKMZIKl a rablás művészetei

Next

/
Thumbnails
Contents