Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-27 / 123. szám

, HUH 2000. MÁJUS 27., SZOMBAT MEGYE I TÜKÖR 5. OLDAL Nézőpont Életünk jobbik felei Az ember tulajdonképpen akkor kezd koro­sodni, ha csemetéjének, csemetéinek szemre­hányóan megjegyzi: Ha én ezt csináltam vol­na, az apám két akkora pofont ad! Vagy: Bez­zeg én a te korodban tanultam, dolgoztam, li­bát őriztem, és ki tudja, hányféle változattal m folytatható a sor. És a legszenzációsabbat majdnem kifelejtettem: Jaj, Istenem, mi lesz belőled, te gyerek?! Mindez mostanság azért időszerű, mert holnap gyereknap. Hivatalosan és nem hivatalosan őket ünnepeljük, életünk job­bik feleit. És reméljük, betöltik majdan a helyünket, netalántán többre viszik, mint mi - ez a legtöbb szülő álma. Sokfélék ezek az apró emberpalánták: szőkék, barnák, feke­ték, tüsihajúak, hosszú fürtös babák, vékonyabbak, vastagab­bak, magasak, kisebbek. Egyben azonosak: bájosak még szuty- kosan is, hiszen fiatalok. Elfogadom, ma gyereknek lenni sok­szor nem könnyű, mert a szülők sincsenek olykor irigyelt, jó helyzetben. Rengeteget robotolnak a szolid megélhetésért, eset­leg a még jobbért, és bizony ebben a hajszában elfáradnak. Mi­, közben megfeledkez­nek az anyagi javak- A szeretet pénzbe sem kerül nál is fontosabbról, .............. ..... gyerekeikről. Arról, m erre járnak, mit csi­nálnak, kivel barátkoznak, mi foglalkoztatja őket. Pedig a törő­dés, a szeretet pénzbe sem kerül. Igaz, időigényes, ugyanakkor ezt minden apró emberi lélek megkaphatja szüleitől, a felnőt­tektől. Függetlenül attól, bíborban született-e vagy faluszéli, nádfedeles vályogházban. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy baj az, ha anyagi javak is társulnak a testi, lelki törődés­hez, bár ezeket a javakat kettészakadt, elszegényedő minden­napjainkban nagyon sok szülő nem, vagy csak nehezen tudja biztosítani utódainak. Még egyet alszunk, és gyereknap, bár ideális az lenne, ha egész évben az ő napjuk lenne. Mert a jövő a kezükben, és ez olyan lesz, ahogyan és amilyeneknek napjainkban mi formál­juk őket. Ha érzik, törődünk velük, minden bizonnyal ők is ezt teszik velünk később. Ha nekünk fontos a család, valószínű, ezt a példát követik. Nekik szintén fontos lesz. Még akkor is, ha évtizedek alatt változik az ember vélemé­nye. Visszanézve a gyerekkor mezsgyéjére, akkor alig vártuk, hogy huszonévesek, felnőttek lehessünk. Hogy ne kelljen ta­nulni, hazajönni már este fél nyolcra, ne parancsolgassanak, a magunk urai legyünk. Sikerült, tessék, felnőttünk, és a legtöb­ben sóvárogva gondolunk létezésünk elejére: de jó dolog gye­reknek lenni! Mert az volt az igazi, gondtalan élet. Lehet, a mai ifjak, ha ezt olvassák, kételkednek az állításban, bár valószínű, évtizedek múlva ők is azt fújják, amit mi most. Hej, ha én még egyszer gyerek lehetnék! Mondjuk ennyi tapasztalattal... £aío kií£tf Menő nők Az ember azt gondolja, si­keresek. Annak látszanak. Jó állásban, elismerten, öt­ven éven felül, amikor már a gyerekek is „kirepültek”, mi gondjuk lehet? De elég egy picit a látszat mögé nézni, máris változik a kép. Pénteken este még előadást hall­gatok arról, hogy beléptünk a nők évszázadába. Ami terhet is jelent, de azt is, hogy újabb lehe­tőségek nyílnak meg előttünk. Az előadás végén odajön hozzám Zsóka, aki városában elismert in­tézményvezető, tevékenységét újabban országosan is díjazzák.- Az előadás alatt végiggon­doltam az életemet. Hallgasd meg az összegzést: Ötvenkét éves vagyok, több mint 10 éve ve­zetői állásban dolgozom, miköz­ben egyedül nevelem a három gyermekemet. Úgyhogy az idege­im már nem a régiek. A középső gyerekemnek nincs lakása, nincs állása, a legkisebb még tanul. Két év múlva lejár a vezetői megbíza­tásom, vagy meghosszabbítják vagy nem. Nyugdíjba nem mehe­tek el, mert a legkisebb gyerekem még nem fejezi be az iskolát. Ha újabb négy évre megbíznak ben­nem, az ötvennyolc éves korom­ban jár le, amikor még mindig nem érem el a nyugdíjkorhatárt, és a gyerekem sem végezte el még az egyetemet. Az idős anyósom velünk él, a szomszéd megyében lakó szüle­im kezdenek leesni a lábukról, miközben a munkám gyakran megkívánja, hogy hétvégén is dolgozzam. Ráadásul egymás után jönnek elő az egészségi problémáim. Arra már gondolni sem merek, hogy mikor férne be egy társ az életembe... Másnap reggel Klárival hoz össze a sors a buszmegállóban. — Nyugdíjba készülök — je­lenti ki. - Már lassan meg sem tudom számolni, hogy a megye hány iskolájában fordultam meg, mert mindenütt belekerültem a leépítésbe. Hiába lett országosan ismert, sikeres amatőr művész, a megél­hetési gondok végigkísérték. Volt férje az alkohollal barátkozott, amíg ő a két gyereket egyedül ké­szítette fel az életre. Most úgy ér­zi, nincs tovább, ki akar szállni. — Nem tudom, hány tantestü­letet kellett már megszoknom ed­dig. De ez az utóbbi kiborító. Most annak a lehetőségét kere­sem, hogyan lehetne minél ha­marabb nyugdíjba menni. Hétfőn délelőtt Ilona „tálal ki”. Évek óta ő a település első embere, a választók újra és újra megbíztak benne. — Ezt a két évet még végigcsi­nálom, aztán elmegyek. Hogy hová? Leszázalékoltatom ma­gam. Az ember azt hinné, ha elér valami eredményt egy település élén, utána csak könnyebb lesz. Nem így van. Az örökös pénzte­lenségbe bele lehet fáradni. Az­tán jött a belvíz, az árvíz, talpalni kellett éjjel-nappal. Magas a vér­nyomásom, kivan a sávem. Az orvos azt mondja, pihenjek. És azt hiszem, igaza van. Szeretném megérni, hogy unokázhassak egy kicsit. Még aznap a buszon egy is­mert bolt vezetőnőjét pillantom meg. Előttem ül, ölében bevásár­lókosár. Festett haja lenőtt, az ősz szálak árulkodnak. A körme — persze nincs lakkozva —, le­vágva tövig. A keze száraz bőrű, agyonmosott, agyondolgozott. Szerencsére nem elegyedünk szóba. Az ő történetét így nem hallgatom meg. De el tudom képzelni... PAULINA ÉVA Szanatórium a zsebbén tU mitmvS ***** »at «Mt ki 'DkmmMk I kmukt*. Itttjlil tg«» te íl tss&fctí > ■ ' Kiss Lukács hat éve nem járt or­vosnál. Pedig korábban olyan sú lyos asztma gyötörte, hogy ne­megyszer rohamkocsi szállította kórházba. Mára azonban pana­szai megszűntek. Azt állítja: mindezt saját találmányának, eg kicsiny inhalálókészüléknek kö szönheti. Szolnok Kiss Lukácsnak ma már fel kell tú nia a szekrényét, hogy megtalál kórházi zárójelentéseinek vaski dossziéját. Hat esztendővel ezelí viszont nem kellett volna keresgt nie, hiszen az orvosi papírok mi: den eshetőségre készülve az aszta­lon feküdtek. Nem ok nélkül, a men­tősök ugyanis szinte hetente „vendé­gek” voltak a háznál. Akkoriban a lakásból is alig mert kimenni, félve attól, hogy ép­pen az utcán lesz rosszul. A gyógyulás reményében Kiss Lukács mindent kipróbált: marékszámra szedte a tablettákat, naponta kapta az injekciókat, járta a szanatóriumokat, előbb itthon, majd külföldön. Egy-egy embert és pénztárcát megterhelő kúra után is azonban legfeljebb egy-két hónapig lélegezhetett fel. Négy or­szág szanatóriumaiban tett látogatásoknak mégis meglett az eredménye. A németor­szági, szlovákiai, romániai, bulgáriai gyógy­intézetekből ugyanis nem üres kézzel tért haza. Kocsijának csomagtartójába mindig bekerült egy zsáknyi azokból az ásványi anyagokból, amelyekről úgy érezte, hasz­nált. Itthon aztán törte a fejét, miként tud­ná visszavarázsolni a szanatóriumi környe­Kiss Lukács bízik találmánya sikerében zetet. Kezdetben egy gázálarc szénszűrőjé­nek helyére erősített egy különleges anyag­gal töltött tartályt. Bár a hatás nem maradt el, de az inhalálókészülék használata meg­lehetősen körülményes volt, így változta­tott. A kicsi, tenyérben elférő tartályra pipát erősített, és azon keresztül lélegzett. Eleinte a készüléket le sem rakta, azzal feküdt, azzal kelt. Keze ügyében volt tévé­nézéskor, és ott lapult a zsebében, ha ki­merészkedett a házból. Ahogy egyre job­ban érezte magát, úgy hagyta el az orvosok által felírt gyógyszereket. Ma már egyetlen tablettára sincs szüksége, az inhalálót is legfeljebb fél órára veszi kézbe, és újra úgy él, mint az egészségesek. Hogy mit rejt a készülék, az hétpecsétes titok. Annyit azonban elárul, a külföldi sza­natóriumokban összegyűjtött természetes anyag sajátos keverékét helyezi a szűrők közé. A különleges anyag mole­kulái a levegővel a tüdő minden részébe eljutnak, és feloldják a fulladásos tüneteket okozó lerakó­dásokat. A készüléket termé­szetesen orvosoknak is megmutatta. Sőt az aszt­maklubok országos ta­nácskozásán is előállt ta­lálmányával. A doktorok azonban csak abban vol­tak biztosak, hogy ártani nem árt Kiss Lukács ta­lálmánya. A feltaláló sze­rint viszont saját, no meg az országban már közel száz, a készüléket hasz­náló asztmás példája bizonyítja, a Könnyű Légzésre keresztelt inhaláló gyógyít. Sőt, nemcsak az asztmát, hanem a hörghurutot, a szénanáthát is, mivel megnyugtatja a nyálkahártyát. Kiss Lukács szerint a „Köny- nyű Légzés” elterjedése a betegek mellett az államnak is megkönnyebbülést hozhat­na, az egészségbiztosító ugyanis százmilli­ókat spórolhatna meg azzal, hogy kevesebb fogyna a drága gyógyszerekből. Ha az orvosok még nem is, de a feltalá­lók már felfigyeltek az inhalálókészülékre. A legutóbbi Géniusz 2000 nemzetközi ta­lálmányi vásáron éremmel jutalmazták. Sőt forgalmazása iránt is akadt érdeklődő. Kiss Lukács szerint mindennél fontosabb, hogy befejeződjön végre a két éve elindult szaba­dalmi eljárás. TELEKI JÓZSEF FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS •» Bealkonyul a hazai rizstermelésnek A Nagykun Együttműködési Társulás (NET) települései el­készíttették vidékfejlesztési programjukat, melyben jelentős szerepet szántak a rizstermesztés fejlesztésének. Most azonban úgy tűnik, ez hiábavaló munka volt, a napokban aláírt megállapodás értelmében ugyanis az Európai Unió évente 40 ezer tonna rizst exportálhat vámmentesen ha­zánkba. A szakemberek úgy látják, e lépés következménye­ként — támogatás híján — tönkremegy a hazai rizságazat. Nagykunság A NET többmilliós támogatást ka­pott a kistérség fejlesztési tervé­nek kidolgozására. Hogyan látja most a rizstermesztés jövőjét dr. Ducza Lajos, a Tessedik Sámuel Főiskola docense, a NET korábbi elnöke?- A programok készítésénél kezdettől fogva olyan kulcsnö­vénynek láttuk a rizst, amely a vi­dék felemelkedését jelentheti, hi­szen a szebb időkben 40 ezer hektáron termeltek rizst. Mivel az EU rizsből nem önellátó, akkor úgy láttuk, hogy korlátlan meny- nyiségben, bátran exportálható lesz a hazai rizs, melyhez a karca­gi hántolót szervező-koordináló bázisnak tekintettük. Nem sza­bad elfelejteni, hogy szakembe­rek tucatja nőtt fel itt, s a termelés felfutása néhány száz embernek munkaalkalmat is jelentett volna. Az új fajták, termesztési techno­lógiák biztonságossá tették a 3,5- 4 tonnás termést, ezért is bíztunk ebben a növényben, valamint azért, mert a fejlesztési progra­munkat az országos területfej­lesztési tanács is befogadta, és a tavaly elkészült vidékfejlesztési Sapard programnak is része a rizstermesztés volumenének nö­velése. Ezért aztán reméltük, hogy az ágazat fejlesztésére és a piacra jutás ösztönzésére sikerül támogatást szereznünk. Most nagy gondnak látjuk a bejelentett importlehetőséget. A napokban Ernst Zimmerl osztrák mezőgazdasági attasé előadásában a csatlakozás utáni várható következményekről szólt. Elmondta, hogy a csatlako­zásnak áldozatai is vannak, és ke­resni kell a konszenzust.- Akkor Ön szerint mi lehet a megoldás?- Az EU-ban a gazdák jövedel­mének nagyobb hányadát az álla­mi szubvenciók adják. Ott is le vannak szorítva az árak, de a kü- lönbözetet a parasztoknak kom­penzációként odaadják. Vélemé­nyem szerint hazánkban is ez lesz a jövő, hiszen ha az ár lejjebb megy, akkor is nyugodt vagyok, mert 60-70 százaléka a jövedel­memnek támogatásként biztosí­tott. Ha súghatnék a mezőgazdasá­gi kormányzatnak, akkor azt mondanám, hogy a rizstermesz­tés alaptámogatását kellene vala­milyen módon megoldani. Akkor a termelőknek nem okozna gon­dot, hogy az 58-62 ezer forintos felvásárlási ár hirtelen 45 ezer lesz. Beszéltem termelőkkel, ők is azt tartanák jónak, ha úgy, mint a kertészeti kultúrák eseté­ben, a rizstermesztésre berende­zett terület után is járna támoga­tás. Én is ebben látnám a megol­dás kulcsát, hiszen az elkészült programokban már sok-sok mil­lió, a telepek kialakításában száz­milliók vannak, adottak a célgé­pek, és ezek mind kihasználatla­nul maradnának — vélte dr. Du­cza Lajos. Karcagon működik hazánk egyetlen nagyüzemi rizshántoló- ja. Az Alföldi Gabonaipari Rt. üzemében jelentős fejlesztések voltak, és most 26 féle terméket állítanak elő. A rizstelep-felújítási támogatásnak köszönhetően je­lenleg a korábbi 2000 helyett 2500 hektáron termelnek rizst. Vajon hogyan érinti az EU és Ma­gyarország közötti megállapodás a rizshántolót? - kérdeztük Faze­kas Gyula üzemvezetőtől. — A hír nagyon meglepett ben­nünket. A 40 ezer tonnás beho­zatali lehetőség majdnem megfe­lel a hazai szükségletnek, így bajba kerülhet a hazai rizster­mesztés és üzemünk is, mely na­ponta 250 tonna hántolatlan rizs feldolgozása képes. Ha ez meg­szűnne, csak a behozott kész ter­mék forgalmazására korlátozód­na munkánk. Amikor az rt. menedzsmentje értesült a hírről, az Agrárrendtar­tási Hivatalhoz eljuttatta azokat a számításokat, amelyekből kide­rül, hogy a magyar rizs nem ké­pes felvenni a versenyt az EU-ból érkezővel. Miután a termelőkkel megkötött szerződéseinket kény­telenek vagyunk módosítani — a tonnánkénti 58 ezer forintos ár helyett 45 ezret ajánlunk -, így kértük, hogy az agrártárca vala­milyen módon próbálja a terme­lőket kompenzálni. Azért is látjuk ennek szükségességét, mivel az elmúlt években a hazai 12-15 ter­melő komoly állami támogatást vett fel a telepek felújítására.- Hogyan fogadják a szerző­désmódosítást a termelők? — Miután a döntés meghozata­lakor a terület egy része már be volt vetve, a többi pedig elő volt készítve, így csak elvileg voltak döntéshelyzetben. Gyakorlatilag a bizonytalanra vetettek, kényte­lenek tudomásul venni, és elfo­gadni az alacsonyabb árat. Miu­tán a szaktárca jelentős támoga­tást adott a telepfelújításokra, bí­zom abban, hogy a termelők piac­ra jutási támogatásként megkap­ják a két ár különbözet ét - mondta Fazekas Gyula. DARÓCZI ERZSÉBET Nyomdászzseni Szolnokról Az ország legjobb ifjú nyomdásza szolnoki, leg­alábbis Czifra Zoltán az Or­szágos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért első helye ezt jelenti. A nyomdászcsa­ládból származó fiatalem­berrel szakmájáról, tervei­ről beszélgettünk. Zoltán Békéscsabára, a Tevan An­dor Nyomdaipari Szakközépisko­lába jár, tehát a siker valamelyest a viharsarki városé is. Sikerében viszont egyértelműen nagy szere­pe van szüleinek.- Édesapám és édesanyám ve­zetik a családi vállalkozásban működő kis nyomdát, ahol lénye­gében a fél gyermekkoromat töl­töttem. Már egészen kicsi korom­ban ott voltam a műhelyben, igaz, végleg csak közvetlenül a középiskola előtt döntöttem a nyomdászszakma mellett - me­sélte Zoli. Határozottan cáfolta, hogy szülői akarat vezérelte a pályára, ám azt nem tagadta, örültek dön­tésének, s támogatták, amiben csak tudták. Az eredmény már is­mert: első hely a legrangosabb szakmai versenyen. Ez pedig megnyitotta előtte az utat a felső- oktatás felé.- Ősztől a Könnyűipari Mű­szaki Főiskolán folytatom tanul­mányaimat. Utána még nem biz­tos semmi, de szeretnék közgaz­daságtant is tanulni, mert vala­mikor majd én folytatom szüle­im munkáját. Zoli először szeretné magát kipróbálni valamelyik nagyobb nyomdában, hogy igazán nagy gépek közelében is megmutat­hassa, mit tud. Szüksége is van erre a tudásra, hiszen elég nagy a konkurencia manapság a nyom­dászoknál.- Sajnos az utóbbi időben na­gyon elszaporodtak a nyomdák, ami értelemszerűen a szakma fel­hígulását is jelentette. Az egész országban csak három ilyen jel­legű iskola van, s tudomásom szerint Szol­nokról az el­múlt négy év­ben csak ketten ^ tanultunk to- * vább ebben a szakirányban. Ke­vés az igazi szakember, betanított munkások dolgoznak a gépek mellett. Czifra Zoli távlati célja pontos, megbízható szakemberré válni, dolgozni a családi nyomdában, s egyszer talán valami igazán nagy dolgot véghezvinni, mert a név és az elért siker kötelez.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents