Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-27 / 123. szám

IFARJVISHOW Helyszíne: Szolnok, Katonai sátor lett a házuk Zsákai Erzsébeték kiszorultak az udvarra. A népes család ti­zenkét tagja lakik egy hete két katonai sátorban; a legidősebb 28 éves, a legfiatalabb 8 hóna­pos. A József Attila utcai famí­lia szomszédjában sem jobb a helyzet: ott két család nyolc tagja él az udvaron felállított sátorban, itt a két fiatalas­szony ráadásul terhes is. Tiszabö Zsákai Erzsébet (jobbra) és rokonai nem igazán európai körülmények között élnek FOTÓ: MÉSZÁROS A falu túlélte az árvizet, de még mindig annak utóhatásaival küszködnek. A település 600 há­zából kevés az olyan, amelyik ne szenvedte volna meg kisebb-na- gyobb mértékben a hatalmas vi­zet. Az adatok szerint a házállo­mány több mint fele mindenkép­pen komolyan megsérült, jelen­leg majdnem 30 házat nyilvání­tottak életveszélyessé. Ezek la­kóit ki kellett költöztetni, zömü­ket a házak udvarán felállított ka­tonai sátrakban helyezték el. Összesen 13 sátorban közel 40 ember lakik. így kerültek ki szó szerint az udvarra Zsákai Erzsébeték is. A fiatalasszony testvé­reivel, rokonaival mindössze két hónapja lakott abban a komfort nélküli vályogház­ban, amelyik megadta magát. A három csa­lád tizenkét tagjából hat kisgyerek. A házat már bontották is, belőle csak a legszüksé­gesebb holmikat, leginkább az ágyakat vit­ték ki, persze nem is igen volt más. A múlt szombaton kerültek ki a sátrakba, ahol éjjel hideg, nappal forróság van. Víz csak az ud­vari csapból folyik, a komfort a döngölt ud­var szintjével egyenlő. A szomszédban, Maga Jámséknál is ha­sonló a helyzet, csak itt kevesebben, nyol­cán szorultak ki a sátorba. A két asszony azonban terhes. Már itt is bontották az élet- veszélyessé nyilvánított házat. A József At­tila utcában egyébként négy épületet kell „eltakarítani” a föld színéről, de ez a szám még nőhet. Lehet, hogy több mint hatvan házat kell majd idővel lebontani a faluban. __________________ (FOLYTATÁS a J. OLDALON) Ezúttal a védőt büntették A megyében eddig nemigen volt tapasztalható, hogy a bün­tetőügyekben meghatalmazott védők sorozatos mulasztásai miatt feneklett volna meg egy-egy eljárás, jóllehet a mosta­ni, immár példátlannak mondható fejlemények sem megye­beli ügyvédekhez kötődnek. Az első fokon már elítélt vád­lottak közel két és fél éve élnek bizonytalanságban. Megyei információ februárjában egy török kamion­sofőrrel történt intézkedésük al- Hivatali visszaéléssel vádolnak kalmával követtek el szabályia­két - jelenleg beosztásukból fel- lanságot. A vádlottakat első fokon függesztett - kunszentmártoni elmarasztalta a bíróság, ám egyenruhás rendőrt, akik 1998 ügyük fellebbezés folytán a me­gyei bíróságra került másodfokú eljárásra. A két, már igen hosszú ideje bizonytalan helyzetben lévő rendőr jövője szempontjából ter­mészetesen nem mindegy, mikor zárul le végleg az ügy, ezúttal azonban sem ők, sem az igazság­szolgáltatás nem tehet arról, hogy a másodfokú eljárás lefolytatása többszöri „nekifutás” ellenére is csak kísérlet maradt. (FOLYTATÁS A 3. OLDALON) Gyanúsan csábító ajánlat Országszerte közel harminc középfokú intézményt érint az a csalás, melynek me­gyénk egyik legpatinásabb középiskolája is csaknem szenvedő alanya lett. Első­sorban az igazgató ébersé­gének köszönhető, hogy a diákoknak végül nem szár­mazott káruk az ügyből. A történet május elején kezdő­dött, egy váratlan telefonnal. Az iskolaigazgatót lakásán kereste egy férfi, aki brüsszeli uniós kép­viselőként mutatkozott be. El­mondta, hogy az ausztriai válasz­tások eredménye miatt az Egye­sült Államok kormánya megvon­ta az osztrák diákoktól az ameri­kai nyelvtanfolyamok ösztöndíj­lehetőségét, s ezt a kvótát Ma­gyarország kapta meg. Gyors döntéssel kiválasztottak az or­szágból harminc középiskolát, melyből összesen kétszáz gyer­mek pályázatát fogadhatják el, s „örömmel értesítette” az igazga­tót, hogy az általa vezetett intéz­mény egyike a harminc kiválasz­tottnak. A diákok 8-10 hetes nyelvtan- folyamokra, illetve egyéves nyelvvizsga-előkészítő tanfo­lyamra pályázhattak, kizárólag útiköltség-térítéssel, sőt, néhány rászoruló, jó képességű tanuló teljes költségtérítéssel utazhatott és tartózkodhatott volna Ameri­kában. A vonzó ajánlatot termé­szetesen örömmel vette az igaz­gató, csupán annyit kért, hogy a postán érkező jelentkezési lapok mellé a képviselő úr mellékeljen egy részletes írásbeli tájékozta­tót. Az első gyanús jel az volt, ami: kor megérkezett az igencsak szűkszavúra sikeredett tájékozta­tó levél, melyen semmiféle cégjel­zés vagy pecsét nem szerepelt. Egyébként úgy tűnt, minden rendben van. ____________(FOLYTATÁSA 3. OLDALON) V asúti menetrend 9-10. oldal A Magyar Honvédség egy éven belül létrehoz egy saját, állandó­an mozgósítható különleges ala­kulatot. Ezt Fodor Lajos vezérkari főnök jelentette be Ankarában, miután találkozott a török vezér­kari főnökkel — adta hírül az MTI. Közölte: a könnyű fegyver­zetű egységet Szolnokon, a gyorsreagálású erők bázisán ala­kítják majd ki. A honvédség sze­retné ugyanis, ha lenne egy állan­dó jelleggel készenlétben lévő és hadra fogható olyan alegysége, amely bárhol, bármilyen béke- fenntartásban, békekiképzésben részt tud venni, akár NATO-, akár ENSZ-felkérés alapján. Azoknak a katonáknak, akik eb­ben az alegységben szolgálnak majd, igyekeznek a kor színvona­lának megfelelő felszerelést biz­tosítani. A hivatásos katonákból álló, 1200 fős csapat kialakítása 2-3 milliárd forintba kerül. GYERMEKNAP. Hagyományos gyermeknapját rendezte meg tegnap a szolnoki Kolozsvári úti óvoda. A számtalan játék mellett a tűzoltó- és rendőrbemutató tette emlékezetessé a kicsiknek délutánt. FOTÓ: CS. I. XV tartalomból:- Asszony a fél házért?- Lotti- Kiváló orrú szélhámos HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ AZ GAZDASZEMMEL G A dolog úgy kezdődött, hogy * néhány éve a kengyeli Olcsók I Sándor vásárolt egy tehenet. ~ ! Gyémánt a neve, szelíd az ár- I tatlan, és ami nem mellékes, I naponta harminc liter körül te- ■ jel. 7. oldal | Százharmincmilliós banki segítség a helyreállításhoz Megyei információ Az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke, Wolf- gang Roth a tiszai árvíz ide­jén Magyarországon járt, s látva az áradás okozta pusztítást, felajánlotta a bank segítségét a helyreállí­táshoz — tudtuk meg Varga Mihály pénzügyminisztéri­umi államtitkártól. A bank 500 ezer eurót, azaz 129 millió forintot ajánl fel segélyként az árvíz sújtotta területeknek a különböző épületekben, infrast­ruktúrában keletkezett károk h pl vrpá llftá qá r a A felajánlott összeg elosztását a Pénzügyminisztérium gondoz­ta. Az összegből öt Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei település részesült. Ez alapján a követke­ző településeken lévő épületek helyreállítására jutott az EIB- pénzből: Abádszalókon a Közös­ségi Házra 41 millió forint, Ti- szaburán az általános iskola épületére 34 millió forint, a szol­noki Tiszaligetben a Szolnoki Főiskola épületére, illetve a meg­sérült utakra 21 millió forint, Nagykörűben az általános iskola konyhájára 18 millió forint, Tó­szegen pedig a szociális otthon­ra 15 millió forint. Elitalakulat Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents