Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-23 / 119. szám
| 2000. MÁJUS 23., KEDD HAZAI TÜKÖR 5. OLDAL Mádl a frakcióknál Budapest A nemzeti egység érdekében Mádl Ferenc fontosnak tartja az ellenzék támogatását is. Ezt azután hangsúlyozta a politikus, hogy találkozott a koalíciós parlamenti frakciók tagjaival. Az MSZP képviselőcsoportjához ma látogat el a köztár- saságielnök-jelölt. Mádl Ferenc valószínűnek tartja, hogy a kormánypárti képviselők rá szavaznak majd a köztársasá- gielnök-választáskor, mert tegnap mindhárom koalíciós frakció tagjai támogatásukról biztosították. Halász János, a Fidesz képviselőcsoportjának szóvivője például úgy fogalmazott, hogy a jogászprofesszor megválasztásával olyan ember lesz a Magyar Köztársaság elnöke, aki meg tudja testesíteni a nemzet egységét. Ezt hangsúlyozta Torgyán József is, miután a kisgazda frakció tagjainak régi ismerőseként mutatta be az elnökjelöltet. Dávid Ibolya pártelnök annak a reményének is hangot adott a találkozó után, hogy a demokrácia iránt mélységesen elkötelezett professzor tevékenysége köztársasági elnökként megteremtheti a társadalmi békét. A politikus ma találkozik a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP frakciójával, jövő hétfőn pedig az SZDSZ képviselőcsoportjával. A parlamenti pártok közül egyedül a MIÉP frakciója nem kíván találkozni Mádl Ferenccel, mivel ők nem értenek egyet jelölésével. •v Európa oktatási vérkeringése Budapest - OM A híres görög filozófusról elnevezett, Szókratész nevű uniós oktatási program keretében több ezer magyar fiatal tanulhatott Nyugat- Európában. A sikeres együttműködés a tervek szerint a következő években is folytatódik - derült ki Pokomi Zoltán oktatási miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Az Európai Bizottság 1995-ben indította el a programot, amely egyrészt segíti a magyar képzési rendszer átalakítását, modernizálását, másrészt a magyar diákoknak nyújt támogatást külföldi tanulmányok elvégzéséhez. Az első szakasz tavaly év végén zárult le, az idén januárban indult második rész pedig 2006-ig tart. Magyarország 1997-ben, a közép-európai országok közül elsőként csatlako- zott a Szókratészhez. Azóta a magyar oktatási intézmények rendszeresen pályáznak, 2500 hallgató részképzése kezdődött meg külföldi egyetemeken, a nemzetközi együttműködésbe pedig a felsőoktatási intézmények csaknem fele kapcsolódott be. A Szókratész program második szakaszában a tanárok és a diákok külföldi tanulmányútjainak szaporítását, az európai nyelvek ismeretének terjesztését, valamint a távoktatás fejlesztését szeretnék elérni. A miniszter a kiemelt oktatási célok között említette azt is, hogy a magyarok tanulmányaik révén be tudjanak illeszkedni az információs világtársadalomba. -wCsaládbarát munkahely Budapest Első alkalommal adta át a Családbarát Munkahely díjakat Harrach Péter szociális és családügyi miniszter. A kisvállalkozások között a budapesti Stallum S+S Kft., a közép- vállalatok kategóriájában a Magyar Iparszövetség Oktatási Központja nyert. A nagyvállalatok között a kecskeméti Rösch Mode Kft. pályázata volt a legjobb, míg a költségvetési intézményeknél a kaposvári Festetics Karolina Óvoda a győztes. Ezek a munkahelyek viselhetik a Családbarát munkahely feliratot, amely azt jelzi, hogy belső rendjük kialakításánál kiemelten veszik figyelembe a családos dolgozók sajátos igényeit. Az elbírálásnál értékelték, hogy rugalmas-e az időbeosztás, van-e lehetőség részmunkaidős foglalkoztatásra, támogatják-e a továbbképzéseket? Fontos szempont volt az is, hogy a gyesen, gyeden lévő szülőkkel mennyire tartják a kapcsolatot, hogy a szabadságok leadásakor figyelembe veszik-e a családok igényeit. Forgó Györgyné, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője lapunk érdeklődésére elmondta: mind több civil szervezet tekinti feladatának ezeknek az elveknek a támogatását. A közelmúltban alakult Családbarát tanácsadó műhely pszichológus, közgazdász, tanár tagjai sajátos eszközeikkel, különféle ismeret- terjesztő programokkal, előadásokkal arra törekednek, hogy széles körben tudatosítsák a családos életforma értékét a gazda- ságban. ____________ics. b.j.) H eves vita a pártingatlanokról Az MSZP a semleges Számvevőszékre bízná az elosztást Az Országgyűlésben letette hivatali esküjét Nógrádi László, akit a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök 2000. június 1-jétől közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterré nevezett ki a felmentett Katona Kálmán utódjául. Megkezdődött a részletes vita a pártingatlanok használatáról. Budapest - Országgyűlés Az állam részéről a pártoknak ingyenes használatra juttatott irodaépületek és helyiségek kérdéséről szóló törvényjavaslat ismét heves indulatokat keltett. A kormánypárti képviselők a törvényjavaslatban foglaltak mellett érveltek. Eszerint az állam egyenlő módon akar viszonyulni a pártokhoz, mindegyiknek legfeljebb 30 darab ingatlant (maximum 5000 négyzet- métert) ad, ez a minimális feltétele az országos működésnek. Amelyik pártnak ennél többre van szüksége, az a választási eredmények arányában kapott állami támogatásból bérelhet további ingatlanokat az önkormányzatoktól vagy máshonnan. Az MSZP, amelynek a törvény elfogadása esetén kártalanítás nélkül megszűnne a használati joga 356 ingatlanra, 87 ezer négyzetméterre, természetesen tiltakozott. Megítélésük szerint együttesen kellene számba venni az állami és az önkormányzati tulajdonú székházakat és irodákat, mert úgy mindjárt arányosabb lenne a kép. Önkormányzati bérleménye ugyanis az MSZP-nek lényegesen kevesebb van, mint a többi, főleg kormánypártnak. A szocialista felszólalók az MSZP hajléktalanná tételével, politikai ellehetetlenítésével vádolták a javaslat előterjesztőit, akik szerintük attól sem riadtak vissza, hogy tudatosan rosszul számlálják össze az ingatlanokat. Azt javasolták, hogy a pártok közötti esélyegyenlőség megteremtését bízzák egy független grémiumra, például az Állami Számvevőszékre. Szita Károly, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azért rótta meg a szocialista képviselőcsoportot, mert nem akarják megszavazni a helyi önNógrádi László leteszi az esküt FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE kormányzati képviselők összeférhetetlenségéről szóló törvényt. Úgy látszik - mondta -, az MSZP-nek csak a szavak szintjén fontos a közélet tisztasága, de nyilván nem akarják, hogy helyi embereik elveszítsék jól fizető igazgató- tanácsi, felügyelőbizottsági posztjaikat. s.a. Világmegváltó tudósok Jövőre 18 milliárddal több jut kutatásra A kormányzatnak ma nem lehet fontosabb feladata, mint hogy minél több fiatalnak nyújtson esélyt a jó minőségű tudás megszerzésére. Ezt Orbán Viktor mondta, amikor közel 400 hazai és külföldről érkezett magyar származású tudóst köszöntött tegnap a Magyar Tudósok Világtalálkozóján. Budapest A magyar tudósok még a század- fordulón óriási elismerést vívtak ki maguknak. Az akkortájt, és azt követően külföldre került fiatal matematikusok és fizikusok csodálatos tradíciót teremtettek a magyar tudomány, a magyar tudósok számára - fogalmazott lapunknak Klein György akadémikus, biológus kutató, aki Svédországból érkezett a „Tudóstalálkozó 2000” rendezvényére.- Számos magyar tudós nem itthon, hanem külföldön ért és ér el világra szóló eredményt. Ennek pusztán anyagi okai vannak?- A magyar Nobel-díjasok - Szentgyörgyi kivételével - mind külföldön dolgoztak, és adtak a világ számára fölülmúlhatatlan eredményeket. Külföldön találták meg ugyanis azt az alkotó légkört, amelyben maguk is ki tudták teljesíteni képességeiket. A hagyományosan feudális, tekintélyuralmi hazai iskolarendszer, bár rendkívül jó alapokat adott, rettenetesen korlátozta az alkotó szellemet. Amikor én 25 évesen, az egyetemet elvégezve kikerültem Amerikába, újdonságként hatott rám, hogy nem kell megszeppenve a sarokba húzódnom pusztán azért, mert fiatal vagyok és még nem sok mindent tudok.- Azaz alkotó, jó szellemiségű, szabad közösségben jöhetnek létre világra szóló eredmények?- Valóban. Pénz is és jó eszközök, felszerelt laboratóriumok is kellenek az eredményekhez, de ha egy jó kutató ajánlatot kap valahonnan* az első kérdése az: ki dolgozik ott? Egy tehetséges fiatalember oda megy, ahol történik valami, ahol olyan problémákkal találkozhat, amelyek gondolkodásra, alkotásra késztetik. A pénz másodlagos. Horváth Magdolna VILÁGKONGRESSZUS. A Magyarok V. Világkongresszusa a munkabizottságok ülésével folytatta munkáját Az oktatás kérdései között felvetődött, hogy túl sok erdélyi középiskolás tanul Magyarországon. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány Iroda igazgatója elmondta, hogy egy esztendő alatt mintegy egymilliárd forintot szánnak a határon túli magyar oktatás támogatására. NÉPESSÉG. Csökkent a halálozások száma és folytatódott a születések lassan emelkedő üteme az idén az első negyedévben, ezért a népesség természetes fogyása kisebb mértékű volt, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Flivatal (KSH) jelentéséből. 2000 első három hónapjában 6141 pár kötött házasságot, 23 828 gyermek született és 37 581 lakos halt meg. ÁLLAMTITKÁRCSERE. Új közigazgatási államtitkára lesz a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak, miután Bán Tamás munkájára a tárca távozó vezetője, Katona Kálmán a jövőben is igényt tart. Nógrádi László, az új miniszter közölte: Tombor Sándort, az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. igazgatóját kérte fel a posztra. INFLÁCIÓ. Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára elmondta: az első negyedév után úgy tűnik, hogy valamivel magasabb az infláció szintje, mint amivel számoltak, de ez még nem jelenti azt, hogy az év egészére előre jelzett tartós inflációcsökkenés ne valósulna meg. Ám, ha a vártnál mégis nagyobb lesz a pénzromlás, akkor az év végén, vagy a jövő év elején megadják a nyugdíjasoknak az egyszeri kiegészítést. FELVÉTELIZŐK. A felsőoktatásban tanulni vágyók idén átlagosan két helyre adták be felvételi kérelmüket. Akadt azonban olyan diák is, aki megpróbált biztosra menni, ezért 44 helyre jelentkezett. A legnépszerűbbnek ez évben is művészeti főiskolák mellett a jogi, a közgazdasági és az orvosi egyetem bizonyult. ALIGA SORSA. Az Egészség- ügyi Minisztérium május 31-én hivatalosan is átveszi a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a Club Aliga üdülőkomplexumot, amely az orvosok és a szakdolgozók továbbképzésének fő színhelye lesz - jelentette be Gógl Árpád. A tárca nem kizárólag költségvetési forrásból szándékozik fenntartani az intézményt, számítanak az ott rendezendő konferenciák, kiállítások bevételeire is. ■ Klein György Orbán Viktor társaságában fotó: feb/diósi imre Egy sokoldalú énekesnő Beszélgetőpartnerünk: Szulák Andrea Senki nincs biztonságban Magunknak kell megvédenünk otthonainkat Színházi előadásokban és televíziós műsorokban is egyre gyakrabban tűnik fel az egyik legsikeresebb hazai énekesnő, aki ezekben a napokban kezdi meg vidékjáró körútját. A hivatalos adatok szerint valamelyest javultak a bűnügyi statisztikák, ám a betörések száma nem csökkent a kívánatos mértékben. Budapest Az indulásnál, a hollandiai és az angliai fellépések után Moszkvában OIRT-fesztivált nyert, több lemeze a Neoton együttessel látott napvilágot. Igazi fordulatot mégis az Egerben megrendezett táncdalfesztivál hozott az életébe, amikor az év énekesnője lett. Sorra jelentek meg albumai. Színházi bemutatkozása a Budapesti Operett Színházban volt, a Hotel Mentholban derült ki, hogy ezt a műfajt is jól műveli. Ezért invitálták a Komédiumba a Dizőz című önálló estre, majd Győrbe a Nemzeti Színházba, a Hello, Dolly címszerepére. Később Győrött is színre vitték a Hotel Mentholt.- Szulák Andreát mind gyakrabban láthatja a közönség a televízió képernyőjén, mostanában karcsúbban, mint korábban.- Szívesen játszom társasjátékokban, jól érzem magam a felvételek idején. Ami pedig a súlyomat illeti: pillanatok alatt felszedem és le is dobom magamról a felesleget. Most sok fellépés vár rám, így ideje volt megszabadulnom a nem kívánt többlettől.- Milyen tervei vannak az idei nyárra?- Egy úgynevezett Road Showra indulok a napokban. Az ország minden nagyvárosában bemutatkozunk, utazunk Miskolcra, Debrecenbe, Nyíregyházára, Békéscsabára, Kecskemétre, Szombathelyre, Győrbe és Kaposvárra. Háziasszony vagyok a színpadon, afféle hoppmester és megkísérlem humorral fűszerezve felkonferálni a kollégákat. Nyáron lesz még színházi előadás a Margitszigeten a Szabadtéri Színpadon, ahol a Hotel Menthol kerül a publikum elé. Augusztus 20-án Szegeden, a Szabadtéri Színpadon Kerényi Miklós Gábor rendezésében oratórium koncert formájában kerül színre az István a király című musical és ebben számomra megtisz- telő szerepet kaptam. ______».a Bu dapest Ennek egyebek mellett az is az oka, hogy a lakosság még mindig nem védi hatékonyan az otthonát. Az Országos Bűnmegelőzési Tanács (OBMT) pályázatot hirdetett a helyi elektronikus médiumok számára, hogy a körzetükben élőket tájékoztassák a betöréses lopások elleni védekezés lehetőségeiről. Nincsenek biztonságban a városokban a lakások, a családi házak, de gyakori a betörés a tanyákba és a hétvégi házakba is. A bűnözők nem finnyásak, visznek mindent, amit érnek, készpénzt, értéktárgyakat, műszaki cikkeket. Gyakran a károsultak is tehetnek arról, hogy a betörők kiürítik otthonukat. Egy felmérés szerint ugyan a megkérdezettek 40-50 százalékának van veszély- érzete, de csak elenyésző kisebbség vélte úgy, hogy ő maga is valamilyen bűncselekmény áldozata lehet. Az emberek többsége nem épített ki megfelelő védelmi rendszert. A szakemberek nem titkolják, hogy olyan épület nincs, amibe az igazi profi alvilági „mesterek” ne hatolnának be, ám a jól megválasztott, hatékony mechanikus és elektronikus biztonsági és riasztó rendszerek kombinációja visszatarthatja őket. Országrészenként és régiónként is változik a betörések módja: a fővárosban és környékén, valamint a fejlettebb nyugat-magyarországi megyékben szervezettebbek a betörőbandák, mert a nagyobb értékű házakat, berendezési tárgyakat már jobban védik tulajdonosaik, nehezebb a behatolás. A szegényebb vidékeken jellemzőbb, hogy „megélhetési” bűnözők találomra törnek be. Jármy Tibor az OBMT titkára elmondta: a legfontosabb tennivaló a megelőzés. Ezért is kérik a helyi rádiók, televíziók segítségét, hogy ismertessék meg a polgárokat a betörések elleni védekezés lehetőségeivel. Az OBMT az év közepétől kampányt is indít a betöréses lopások megelőzése érdekében. _______________________(BIHARI!