Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-22 / 118. szám
5. OLDAL fim 2000. MÁJUS 22., hétfő HAZAI TÜKÖR Több pénzt a gyógyításra! Ezért lett fideszes az új államtitkár Budapest Az egészségügyi tárca pénteken felmentett politikai államtitkárának, Pusztai Erzsébetnek Horváth Zsolt lesz az utódja. A fideszes politikus abban bízik, hogy több pénzt tud szerezni az ágazatnak. Az új államtitkár biztos abban, hogy a Fidesz-frakcióban szerzett tapasztalatai és kapcsolatai segítik majd munkájában. Erre támaszkodva szeretne néhány szerkezeti és ehhez kapcsolódóan több személyi változást is végigvinni az egészségügyi tárcánál. Ennek részleteit azonban addig nem kívánja nyilvánosságra hozni, amíg nem beszél azokról Gógl Árpád miniszterrel. Szakmai kérdésekről szólva Horváth Zsolt kifejtette: teljes mértékben egyetért a tárca vezetőjével abban, hogy a sürgősségi betegellátást kell elsősorban fejleszteni, mint ahogy a háziorvosi praxisprivatizációt is támogatja. Annál inkább, mert - mint mondta - annak előkészítésében ő maga is részt vett. Hasonlóan gondolkodnak a tárca vezetőjével arról is, hogy bővíteni kell az ágazatra fordítható forrásokat, de konkrét elképzeléseket egyelőre nem fogalmazott meg az új államtitkár. Azt viszont jelezte, hogy a Fidesz-frakció is egyetért az egészségügy eddiginél jelentő- sebb támogatásának elvével. ■ Ki lehet egyetemi tanár? Vita az önállóságról és az ellenőrzésről Budapest A kormány módosítani szeretné a felsőoktatási törvényt, hogy a mostaninál több hivatalos állásfoglalás után lehessen csak kinevezni valakit egyetemi tanárnak. A felsőoktatási intézmények viszont ezt az autonómia csorbításaként értékelik. A módosításról nemrég heves vita zajlott a parlament oktatási bizottságában is. A képviselők csak abban értettek egyet, hogy a felsőoktatásban dolgozó tanárokat az intézményi tanács javaslata alapján az oktatási miniszter terjessze elő kinevezésre. A bizottság tagjainak többsége viszont nem támogatta azt a kormányjavaslatot, hogy emellett még a magyar akkreditációs bizottságnak is véleményeznie kelljen a jelölt eddigi munkásságát, alkalmasságát az egyetemi tanári poszt betöltésére. A vezető kormánypárt tagjai szerint ugyanakkor ez egy újabb minőségi biztosítékot jelenthetne.- Azt még el tudjuk fogadni, hogy ellenőrizzék: mely posztokra és milyen tudományos fokozatú tanárok számára hirdetünk meg pályázatot, de többet nem - mondta el lapunknak Bakonyi László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakértője. - Az egyetemek a középkor óta meglévő belső önállóságát veszélyeztetné a kormány új javaslata, amely külső testületek számára adna felügyeleti jogkört. Az oktatási tárca viszont azon a véleményen van, hogy az egyetemi tanári kinevezés megalapozottságát ellenőrizni kell, s ezt csak külső, független szerv végezheti el. A kormány ebben a kérdésben ez idő szerint hajthatatlan. A vita a parlamentben és azon kívül is folytatódik. - w Itt a kullancsszezon Budapest Ha az élősködő előttünk beteg vad- vagy háziállat véréből szippantott, máris kész a baj. A kullancs terjesztette kórok közül a legveszélyesebb az agyvelőgyulladás. Dr. Krisztalovics Katalin, az Országos Epidemiológiai Központ szakorvosa szerint nagyon fontos, hogy idejében felkészüljünk a kullancsszezonra. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági munka, a hobbikertészkedés, a kirándulás közben egyaránt ki vagyunk téve e veszélynek, a tisztálkodásnál a szokásosnál alaposabban nézzük át testünket. E rovar főként a lábon, a vékony bőrű hajlatokban, a fejbőrön kapaszkodik meg. A kullancs eltávolítására többféle elmélet létezik. A korábban ismert olajos bekenést ma már nem javasolják, mert bebizonyosodott, hogy bár valóban elpusztul tőle az ízeltlábú, fuldoklása közben a korábban felszívott fertőző anyagot az emberbe fecskendezi. A szakorvos a csipeszes eltávolítást javasolja. Ennek során a kullancs feje ugyan beleszakadhat a bőrbe, ám az esetleges káros anyagok a potrohban maradnak, vagyis nem terjed a fertőzés. Az utóbbi években csökkent a kullancscsípés okozta fertőzések száma - tudta meg lapunk -, és egyetlen eset sem végződött halállal. <cs. b. j.) Szórványtanács alakul Háromnapos magyar világkongresszus Megkezdődött a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) V. kongresszusa. A magyar kormány konzultatív testületéként megalakul az úgynevezett Szórványtanács, amelyben a határon túli magyarok mondhatják el véleményüket. Budapest A háromnapos világkongresszus mintegy bevezetője a Magyarok Világszövetsége szerdán kezdődő tisztújító közgyűlésének. A Budapest Kongresszusi Központban tartott megnyitón a leköszönő elnök, Csoóri Sándor elismerte, hogy ellentétek feszítik a szervezetet. Úgy vélte, hogy a politikai pártoknak is fontosabb a hatalom a nemzeti egységnél. Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarok V. Világkongresszusán elmondott beszédében arra biztatta az egybegyűlteket: válasszanak maguknak olyan elnököt, aki alkalmas a jelenlegi kormánnyal való együttműködésre. Egyben megkért mindenkit, tartsák számon a világban szétszórt magyarságot, mert csak így lehet megvédeni azokat, akiket valamilyen sérelem ér. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára bejelentette a Szórványtanács közeli megalakítását, és elmondta, hogy az új fórum Orbán Viktor miniszterelnök Patrubány Miklós, az MVSZ elnök- helyettese és Csoóri Sándor elnök társaságában a világ- kongresszuson FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE a kormány konzultatív testületé lesz. Egyben sürgette a Világszövetség szolgáltató jellegének erősítését. A világkongresszus résztvevői tegnap délután tisztelegtek az Országházban a Szent Korona előtt, és fogadta őket Göncz Árpád köztársasági elnök is. A munka ma bizottságokban folytatódik, holnap pedig a Vigadóban tartják a világ- kongresszus záróünnepségét. _____________■ F enntartani a nemzeti kötődést A Magyarország 2000 elnevezésű konferencia résztvevői úgy vélik: a magyarországi nemzetpolitika megfelelő alap a határon túl élő magyar közösségek nemzeti kötődésének fenntartásához - olvasható a tanácskozás végén elfogadott zárónyilatkozatban. pnpftPFyr az anyaország részéről nem kap----------------------------------------- ják meg a kellő segítséget fennV égül is egyetértésre jutottak a maradásukhoz. A zárónyilatko- határainkon túl élő magyarság zatba Tőkés László református képviselői annak ellenére, hogy püspök, a Romániai Magyar De- korábban az egyik kárpátaljai mokrata Szövetség tiszteletbeli magyar politikus úgy vélekedett: elnökének kifogása nyomán bekerült az a kitétel is, hogy nemcsak Délvidéken, hanem Romániában is fenyegetettségben élnek a kisebbségi magyarok. A dokumentum nagy jelentőséget tulajdonít az úgynevezett státustörvény megalkotásának. A konferencia egyik, Egyesült Államokból érkezett résztvevője azonban kifogásolta, hogy ez csupán a szomszédos országokban élő magyaroknak biztosítana különleges magyarországi jogállást. ■ Az Egyesült Államokban 1,7 millió magyar él Az Amerikai Magyar Koalíció (AMC) az egyik legnagyobb és mindenképpen a legbefolyásosabb magyar emigráns szervezet az Egyesült Államokban. Elnöke, Lauer Edit részt vesz és előad a Budapesten folyó magyarság-értekezleteken.- Az Egyesült Állomokban nemrég nép- számlálást tartottak. Hányán vallották magukat magyarnak?- A végeredmény még nem ismeretes, de reméljük, nem lesz csökkenés a tíz évvel ezelőttihez képest. Akkor 1,7 millió volt a magyar származásúak száma.- Mennyien beszélhetik ebből a nyelvet?- Legutóbb 160-170 ezren nyilatkoztak úgy, hogy beszélnek magyarul.- Az AMC mit tekint fő feladatának? Az érdekérvényesítést, a hagyományápolást vagy a kapcsolattartást az óhazával? *- A mi küldetésünk az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolat építése. Emellett képviseljük tagjainknak azt az elvárását, hogy Magyar- ország demokratikus országgá váljék. Sok szervezeti tagunk elkötelezettséget érez a kárpátaljai magyarok iránt. Mindezekben a kérdésekben folyamatosan tájékoztatjuk az amerikai kormányt, a sajtót és a döntéshozókat. Sajátos vonásunk, hogy anyagainkat angolul adjuk tó, s gyakran még a kuratóriumi üléseken is angolul beszélünk, hiszen másodés harmadgenerációs magyarok is vannak közöttünk.- Eszerint a koalíció nem a hagyományápolást tekinti fő feladatának.- Tudjuk, hogy nyelvében él a nemzet, ezért kulturális és oktatási ösztöndíjakat is odaítélünk. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy újabb nagy tóvándorlási hullám nem várható, ami a nyelvi közösséget erősítené. Nekünk nagyon sok olyan anyagi támogatónk van, aki nyelvtudás nélkül is áldoz a koalíció céljainak megvalósításáért.- Az amerikai kormányzattal szemben nincs szükség a magyarság érdekképviseletére?- Nagyon bízom abban, hogy erre ezután sem lesz szükség.- Az AMC-nek mi most a fő feladata?- A koalíció a közelmúltban komoly szerepet játszott Magyarország NATO-tagságának elérésében. Jelenleg a többi között arra törekszünk, hogy a sajtó, az amerikai törvényhozók legyenek tisztában a vajdasági magyarok helyzetével.- Ön mióta él külföldön?- Szüleimmel 1956-ban kerültünk nyugatra, és két év kivételével azóta is az Egyesült Államokban élek. Amerikai férjem van, aki szíwel-lélekkel és anyagiakkal is segíti a koalíciót. A hetvenes évek óta járok vissza Magyarországra, de főleg az utóbbi év- tizedben érzem úgy, hogy hazajövök, csak elemér AZ ELNÖK TÁMOGATÁSA. A Magyar Demokrata Fórum Országos Választmánya támogatja Dávid Ibolya pártelnök politizálásának irányvonalát. A választmány elnöke elmondta: a testület komolytalannak tartja azokat a feltételezéseket, amelyek az MDF és a baloldal közeledését sugallják. Az MDF múltja, jelene és jövője eleve kizárja az MSZP-vel és az SZDSZ-szel való szövetséget. AZ MSZP JÖVŐKÉPE. A szocialista párt novemberre elkészülő stratégiai programjával világos szociáldemokrata jövőképet szeretne ajánlani Magyarországnak a XXI. század első évtizedére - hangzott el az MSZP választmányi ülése után. A tanácskozáson a választmány tagjai a középréteg tószélesítését jelölték meg fő társadalomépítési célként. A DEMONSTRÁCIÓRÓL. A nemzetgazdaság erősítése ma Magyarországon csakis a vidék és a mezőgazdaság együttes fejlesztése révén mehet végbe - mondta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egy lakossági fórumon. A tervezett agrárdemonstrációról azt mondta, hogy annak semmiféle jelentőséget nem kell tulajdonítani, hiszen nem gazdatüntetésről, hanem az agrári- umot kifosztó szűk tulajdonosi réteg politikai nyomásgyakorlásáról van szó. HELYCSERE. Őry Csaba a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára lesz - közölte Stumpf István kancelláriaminiszter azután, hogy Harrach Péter, a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) vezetője bejelentette: a tárca átszervezése után már nem indokolt, hogy munkaügyi szakember legyen az SZCSM politikai államtitkára. NEMZETISÉGI PARK. A magyarországi nemzetiségek napján Esztergomban felavatták a város és a magyarországi nemzetiségek millenniumi parkját. Ünnepi beszédében Doncsev Toso, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke hangsúlyozta: a csemetefák elültetése kifejezi azt a reményt, hogy nyelvükben és identitásukban megerősödve még száz év múlva is létezni fognak - miként a mai facsemeték - nemzetiségiek. A KORRUPCIÓ ELLEN. A jog harmonizáció és az új Btk. előkészítése mellett a korrupció elleni nemzeti stratégia kidolgozását tartja a jogalkotás ez évi legfontosabb feladatának Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, aki Balatonfüreden, az Ötödik Jogászgyűlés zárónapján tartott előadást. m ELŐGYEREKNAP. Gyermek- és sportnapot rendezett szombaton a szolnoki „Széchenyi-lakótelepért” Egyesület a városrész egykori Zöld Iskolájában. A kirakodóvásárral és műsorokkal egybekötött rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt találtak kedvükre való szórakozást. ________________fotói buoánvj A csont és ízület évtizede A fejlett országokban, így Magyarországon is sokan küszködnek mozgásszervi panaszokkal. Nem véletlen, hogy az agy évtizedét mostantól a csont és ízület évtizede váltja fel a kiemelt nemzetközi egészségügyi programokban. Budapest Magyarországon körülbelül 80-100 ezer sokízületi beteg él, 800 ezren szenvednek csontritkulásban, és körülbelül 1 millió az ízületi kopásos betegek száma. Ilyen sokan bíznak abban, hogy a mostaninál jobb körülmények alakulnak majd tó a gyógyításban, a rehabilitációban - mondja a program hazai koordinátora, Bálint Géza, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) főigazgató főorvosa. - A csontritkulást tekintve Svédország mellett nálunk a legrosszabb a helyzet a világon. A szakma a betegség veszélyeire már több évtizeddel ezelőtt felhívta a figyelmet, de csak most kezdik komolyan venni. A megelőzés azért nem egyszerű, mert a csontritkulásos esetek 70 százaléka genetikai tényezőkre vezethető vissza, és csak 30 százalékban felelősek a környezeti tényezők. Ajossz életmód, a mozgás hiánya, a sok ülés már fiatalkorban is kellemetlen panaszokat okoz. A súlyfölösleg aránytalanul megterheli a csípő- és térdízületeket. Eredményesen vehető fel a harc a csontritkulás ellen rendszeres mozgással és megfelelő kalciumbevitellel, a már kialakult betegség esetén pedig gyógyszerrel. A csont és ízület évtizedének tegnapi ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédében Bálint főorvos főként arról szólt, mi mindent kell még pótolni ezen a területen az országnak.- A mozgásszervi betegek, a rokkantak számára a legfontosabb az volna, ha a társadalom belátná: ezeknek az embereknek a mindennapi életvitelhez elengedhetetlen a külső segítség. Betegségük állandó fájdalommal jár, fogyatékosságuk kívülről látható, ami legtöbbjük számára megalázó helyzeteket teremt. Amíg egy mozgáskorlátozott sok esetben még az otthonát sem képes elhagyni, esélye sem lehet a teljes életre. A róluk szóló évtized legnagyobb eredménye az lenne, ha ők is bekapcsolódhatnának a társadalom vérkeringésébe. HORVÁTH MAGDOLNA