Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-06 / 81. szám

2000. ÁPRILIS 6„ CSÜTÖRTÖK ÉRDEKE S S É G E K 3. OLDAL Ponyvás szekéren a Vadnyugatra Komótosan döcög a pony­vás-szekerekből álló kara­ván. Leginkább vándorcir­kuszosok, vagy Déryné-ko- rabeli vándorszínészek félig nyitott, tetővel védett társze­kerekre hasonlít a jármű. A félkör alakban ponyvával borított szekér a Vadnyugat meghódításának talán leg­fontosabb kelléke volt: pio­nírok százezrei kerestek és találtak vele új hazát. Az új évezredben a múlt iránti nosztalgia nő, és a 49 éves Morris Cárigr ebből él, a jelek szerint nem is rosszul. A nagydarab, cowboy-kalapos férfi John Wayne és Clint Eastwood keveré­ke. 26 éves csinos lányával, Onetával együtt ő viszi - jó pén­zért - a kalandos múltba vissza- vágyókat a legendás Oregon-ös- vény egy részén. A külsőségek teljesen a régiek. Minden holmi, az idősebb utasokkal együtt, a kocsin. A fiatalabbak lovon ha­ladnak. Ha a prérire leszáll az es­te, a tábor ott alszik a szikrázó csillagok alatt. Az út öt napig tart, az órán­kénti haladási sebesség öt-hat ki­lométer. A színhely Wyoming- állam, ami durván az Oregon-ös- vény közepe. 1843. május 22-én a Missouri-állambeli Indepen­dence-ből indult az első karaván nyugat felé, hogy megtegye a 3500 kilométeres utat a másik parton lévő Oregon City felé. A Carter-féle vadnyugati túra a Wyoming állambeli Casperből indul, és magas fűben poroszkál- va ér el öt nap alatt az állam nyu­gati végén lévő South Pass City- ig. Ahogyan a vidám vállalkozó biztatja utasait: romantika, hát­fájás, izomláz garantálva. Az ösz- szesen 120 órás út alatt minden hobbi-pionír fogalmat alkothat magának arról, min mehetett ke­resztül 1843 és 1869 között az a 300 ezer telepes, aki eljutott az akkor földi Édennek hirdetett Oregon államig. Ahol az akkori amerikai kor­mány minden betelepülőnek in­gyen 256 hektár kitűnő termőföl­det adott. Ma már tudjuk, hogy az a hosszú út összesen 30 ezer áldozatot követelt. És azt is tud­juk, hogy ezek elsöprő többségét nem az indiánok ölték meg (a rézbőrűek összesen 362 pionírral végeztek), hanem a higiénia tel­jes hiánya, a himlő és a kolera volt a gyilkosuk. Utódaik mélye­ket szippantanak a préri tiszta le­vegőjéből, élvezik a múltban tett utazást, és csak nagyon fontos ügyben nyúlnak mobiltelefon­jukhoz. DUCHOVNY ÚJ FILMJE. David Duchovny, az X Aktákból ismert sztár új filmje bemutatóján szereplőtársával, Minnie Driverrel. A Return To Me című romantikus vígjátékot április 7-én kezdik ját­szani az amerikai mozik. fotó: feb-reuters Gyilkosság — 1300 éve Az áldozat nemes úr volt, har­mincas évei közepén járhatott, te­hát akkoriban élemedett korúnak számíthatott. A gaztett lényege ma is jól rekonstruálható. A sze­rencsétlent először hátulról, ne­héz tárggyal fejbe vágták, majd, a mai nyomokból ítélve, legalább két ember rontott rá és rövid kardjaikkal agyonszurkálták. Ahogyan a szakértő, dr. Ingo Stork fogalmaz, brutálisan. A szúrások olyan erővel hatol­tak a hasüregbe, hogy mindegyi­kük csontot ért. A professzor nem bűnügyi doktor, hanem régész, aki a technika mai eszközeivel nemcsak e gyilkosság módját ké­pes elénk varázsolni, de időpont­ját is: 1300 esztendeje végeztek az elvetemültek a nemes úrral. A professzor egyébként régen az érdeklődés reflektorfényben áll. Ő vezeti a Baden-Württem­berg tartományban lévő Lauch- heim térségében feltárt alemán település ásatási munkálatait. Az alemánok - bizonyította be a professzor - olyan germánok, akik az Elbától jöttek a mai Ba­den-Württemberg területére Krisztus után 200 körül. Amikor pedig a nyolcadik szá­zadban a Karolingok elűzték a korábbi hódítókat, az alemánok fellázadtak ellenük. 746-ban ve­zetőiket „békekonferenciára” hív­ták az új urak és amikor a törzsi előkelők megjöttek, lemészárol­ták valamennyiüket. E tömeggyil­kosság után nyomoz most dr. Stork. Tíz parasztportát és egy úri kú­riát tárt fel Lauchheimben a pro­fesszor által vezetett csapat. Osz- szesen vagy kétszáz ember élhe­tett itt, szarvasmarhát, juhot te­nyésztettek, művelték a földet és jó barnasert főztek. Az úgyneve­zett gödörházban a nők szövő­székeken dolgoztak. A földbe süllyesztett faépületekben a hi­deg, nedves levegő ideális volt a textíliák feldolgozásához, állítja dr. Ingo Stork. Abban az időben egyébként az emberi életkor 36.5 év volt és a halálokok között nagy számban szerepelt a vérmérgezés. Elég volt hozzá a legkisebb otthoni, vagy harci sérülés és a seb végzetesen elfertőződött. Az elkövető nem mindig ismeretlen Gyakorlatilag minden nő ve­szélyeztetett, bármely kor­osztályhoz tartozik, bármi­lyen foglalkozást űz. A nagymenő, elegáns nő épp­úgy, mint a jelentéktelen, szürke kis egér. A tettes bár­mikor és bárhol lecsaphat, utcán, lakásban, éjjel vagy nappal. De az elkövető nem midig ismeretlen: közel 70 százalékuk a családi vagy baráti körhöz tartozik! Németországban minden harma­dik percben megerőszakolnak egy nőt, és évente mintegy 200 ezer esetet regisztrálnak. Ilyen statisztika a világ számos orszá­gában készülhetne. Az esetek többsége azonban rejtve marad, a nők nem tesznek feljelentést. A megerőszakolás mindmáig tabu­témának számít a társadalomban. Minden marad tehát a régiben? A férfi többnyire megússza büntet­lenül, az áldozat pedig évtizede­kig vagy egy életen át szenved a megaláztatástól. A megerőszakolt nő nemcsak testileg sérül, de a lelki terheket is cipelnie kell. A lé­lek szinte belehal egy ilyen me­rényletbe. Az áldozat nem képes feldolgozni a szörnyű élményt. Egyetlen ilyen nő sem érzi többé szabadnak magát. A sokk-hatás­nak különböző fázisai vannak. Közvetlenül a támadás után minden nő irracionális állapotba kerül. Van, aki teljesen összeom­lik, mások megpróbálják elfelejte­ni a dolgot. De mindkét módszer követői súlyos lelki válságot él­nek át, a biztonságérzetüket érte kivédhetetlen csapás. A gyűlölet, az undor, az önutálat érzése kerí­ti őket hatalmába. Elengedhetet­len ilyenkor az azonnali nő- gyógyászati vizsgálat is, mely az elviselhetetlenségig fokozza a megaláztatást. Ezek a nők itt nem páciensek többé, hanem egy bűn­ügy alanyai. Hetekkel a merénylet után úgy tűnik, hogy az áldozat lassan visszatér a rendes kerékvágásba. Mindent megtesz annak érdeké­ben, hogy túltegye magát a tör­ténteken; mindent legyűr a tudat­alattiba. Ez az állapot akár évekig is eltarthat. De az álmokban újra­kezdődik minden. Nem ritkán szívpanaszok, szédülés, pánikál­lapot lép fel. Van, aki évtizedekig gyötrődik. És végül jön a nagy összeomlás: idegösszeroppanás, öntudatvesztés, a teljes tehetet­lenség állapota. Ilyenkor van iga­zán szükség a pszichológusra: végre nyíltan szembe kell nézni a problémával. A lényeg, hogy kö­zösen kiássák a mélyből az elte­metett képeket. E teszi lehetővé egy új életvitel kezdetét. A siralomház szakácsa Fehér köpenye és fehér süvege neki is van, a konyhában az ő pa­rancsait is lesi néhány kukta, de nevét nem jegyzik a gasztronómi­ai tőzsdéken, a sokcsillagos étter­mek jegyzékén. Igaz, nála szinte soha nincs reklamáció. Még akkor sem, ha a delikvensnek netán nem ízlik az általa főzött étel. Ő ugyanis a nevezetes texasi Huntsville bör­tönben a siralomház szakácsa. A halálra ítélteknek főzi a ki­végzés előtti utolsó ételt. Az ő igazi főztje tehát valóban az, ami Leonardo da Vinci halhatat­lan művének a címe: „Az utolsó vacsora”. A szakács maga is fogoly. Hal­lotta, hogy hóhér-szakácsot ke­resnek és senki nem akarja vállal­ni a hátborzongató foglalatossá­got. Ő vállalta. Ideje bőven van rá. 1992-ben tizenöt évet kapott, amiért megerőszakolta volt fele­ségét (!). Azelőtt fotózással és ze­néléssel foglalkozott és a főzés csak a hobbija volt. Most már a szakácskodás a főfoglalkozása. A napokban megjelent összeállítása 140 féle utolsó vacsoráról, ha úgy tetszik siralomházi menüről szól. Brian Price - ez a férfiú neve - el­árulta: érintkezésbe lépett híres Guinness Rekordok Könyve szer­kesztőségével, vegyék jegyző­könyvbe, hogy ő tartja az utolsó vacsorák készítésének számszerű rekordját. Mint megjegyzi, az ő szakács­művészetének a börtönszabály­zat, valamint a börtönraktár áru­készletének végessége szab ha­tárt. így aztán ha egy halálra ítélt netán homárt kér, ő csak a ren­delkezésre álló tengeri herken­tyűt készíti el, „lehetőleg a ho­márra legjobban emlékeztető mó­don.” A siralomházba azonban általában nem ínyencek kerülnek és a legtöbben hamburgert kér­nek végső ételként. Voltak-e érdekes utolsó kíván­ságok? Természetesen igen. Egy rab valami „haláli jót" kért. Meg­kapta. De talán a legemlékezete­sebb az a „vendég” volt, aki haj­nali kivégzése előtt csak joghur­tot kért. Mint mondta, este a ne­hezebb kaják megfekszik a gyonnát és utána egész nap po­csék a közérzete. Megtalált Kaland A kalózhajót, amelyet három év­százada keresnek a felételezett kincs miatt, Adventure-nek, va­gyis Kalandnak hívták. Barry Clifford, évek óta igyekszik a Ka­land nyomára jutni. Most sikerült neki. Clifford csapata a Mada­gaszkár előtt lévő Sante Maiié szigettől 38 métene, mindössze 6.70 méter mélyen bukkant a ha­jó maradványaira. A korabeli ira­tok szerint kapitánya, William Kidd volt, aki 1645-ben született skót család sarjaként. A fiút ko­rán vonzotta a tenger, sok évet töltött a hadi- és kereskedelmi flottában. Negyven évesen, kapi­tányi rangban vett el egy gazdag nőt. New Yorkban elegáns ház­ban élt. 1696-ban azonban ott­hagyta a jómódot és hajóra szállt. Lehet, hogy a kalózok el­len szervezett akció vezetését bízták rá, de Kidd átállt a másik oldalra. Toborzott vagy száz mar- talócot és elkezdte fosztogatni a többi hajókat. A feljegyzések sze­rint a hajón mai értékben vagy 150 millió dolláros nagyságrendű kincs lehetett és a kutató nem tit- kolja: elsősorban ezért igyekezett annyira megtalálni a Kalandot. Meg is találta, de gyomrában csak törött rumosüvegeket lelt, azok­ból viszont sokat. A legnagyobb dínó Dél-Amerika déli végén, az Ar­gentínához tartozó Patagónia keleti részén megtalálták az ed­dig ismert legnagyobb dinosza­urusz maradványait. A lelet nemcsak a rekordméret miatt je­lentős, hanem azért is, mert a mostanáig ismeretlen állat csontjai bizonyítják: a tudo­mány eddigi elképzeléseivel el­lentétben ezek a hatalmas álla­tok mégsem magányosan, ha­nem csoportosan vadásztak ál­dozataikra. Philip Cárié paleon­tológus, a kutatócsoport vezető­je szerint ez a dínófajta százmil­lió éve élhetett és nagyobb volt, mint az eddigi rekorder, a Ty- rannosaurus Rex. Hossza elér­hette a 13.7 métert és a többiek­hez hasonló farka és rövid mell­ső lába volt. A monstrum kopo­nyája meglepően hosszú és kes­keny. Fogai olyan élesek és he­gyesek voltak, hogy zsákmá­nyukat szinte orvosi precizitás­sal marcangolhatták szét. Ro­konságban állott a kilencven millió éve élt, de „csak” 12.5 mé­ter hosszú Gigantosaurusszal. A lelethez 1995-ben egy helyi pa­raszt vezetette el a tudósokat, de az ásatások csak két éve kez­dődtek. Jack Homer, az ameri­kai Montana állam egyetemé­nek tanára kijelentette: számára nem a méret a legérdekesebb, hanem az a felismerés, hogy ez az óriás nem volt magányos va­dász. ____ ■ M it ettek az Képzeljük csak el: az afrikai sza­vannákon az egyideje már ki­egyenesedve járó ősember, az australopitecus lépked. Nagyon- nagyon éhes, talán már napok óta nem evett. Letérdel, és a föld­ben kaparászni kezd, majd elfo­gyasztja az ott talált kevéske gi­lisztát, svábbogarat, illetve rovar­lárvát. Igazán jó napja van, ha esetleg néhány madártojásra is rálel, vagy netalán megszerezhe­ti egy frissen elhullott állat csont­velejét. Délután - amúgy „nassolásként” — növénygyökereket rágcsál, va­lamint néhány hízott termesz- hangyát fogyaszt. Számunkra kissé hátborzon­gatóan hangzik ugyan, de való­színűleg tényleg így lehetett. De honnan tudjuk, mit evett korai elődünk? Elsősorban a fogazata árulko­dik róla. Az afrikai Ádám min­denevő volt. A tüzet még nem is­ősemberek? merte, így jobb híján mindent nyersen fogyasztott, ami az útjá­ba került. A rovarok egyébként valósá­gos fehérjebombák - magyaráz­ta egy táplálkozási szakértő, Maike Wolters. - 100 gramm ter­meszhangyában például közel kétszer annyi fehérje van, mint ugyanannyi húsban. Többek kö­zött ennek a táplálkozásnak kö­szönhető, hogy az ősember agy­térfogata viszonylag gyors ütem­ben tovább nőtt. Az ázsiai, latin-amerikai, vala­mint afrikai országokban egyéb­ként még ma sem berzenkednek annyira az emberek a rovarokból összeállított csemegéktől, mint a civilizáltabbnak mondott Euró­pában. A skorpió például Japánban ma is rendkívül finom falatnak számít, ami után a keletiek meg­nyalják mind a tíz ujjúkat. Életmentő kutyák Két kutya mentette meg a na­pokban a négyéves Dewayne Johnson életét, aki elkódorgott otthonról s egy éjszakát kény- szerűségből a szabadban töltött a Mississippi folyó mellett. A fiú még délután fél négykor tűnt el hazulról, és több mint 100 ön­kéntesnek sem sikerült nyomára akadni Memphisben. A család és a szomszéd ku­tyája azonban elkísérte vándor­lása során, és a fagyos éjszakán végig testével melegítette. Ezt később maga Dewayne mesélte el, amikor reggel a mentőheli­kopter rábukkant. A két hűséges kutyus egysze­rűen ráfeküdt a kisfiú hidegtől reszkető testére, és reggelig élet­ben — melegen — tartotta. A kis­fiút aztán lóháton vitték haza, ahol ünneplő tömeg fogadta, a kutyákat pedig életmentő kitün­tetésre terjesztik fel a boldog szülők. *.**».*** TÖRVÉNYT SERTETT A MICROSOFT. Bill Gates és Steve Ballmer a Microsoft képviseletében tar­tottak sajtótájékoztatót. A bíróság állást foglalt ügyükben: a Microsoft eszerint megsértette a trösztel­lenes törvényt. ítélet nem született (ez pénzbírságtól a cég szétdarabolásáig sokminden lehet), a Microsoft már most fellebbez az állásfoglalás ellen, amely Gates szerint nem volt váratlan az eddigi bírósági hozzáállást tekintve. f°tó: feb-reuters

Next

/
Thumbnails
Contents