Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-28 / 99. szám
4. OLDAL 2000. ÁPRILIS 28., PÉNTEK Hl KOR KÉP ________________________________________________________________________________ Ó vatos létszámleépítés a gátakon (Folytatás az 1. oldalról) A lengyel tűzoltók segíteni jöttek Szolnokra, ám mégis ők kaptak sokat - tapasztalatból. Mindezt a lengyel köztársasági elnök azután jelentette ki, hogy találkozott a Tiszaliget gátjain több mint egy hete dolgozó lengyel tűzoltókkal. Alek- sander Kwasniewski az követően érkezett a megyeszékhelyre, hogy Tiszasüly és Kőtelek között a gáton jelképesen átadta a lengyel állam segély- szállítmányát Katona Kálmán árvízi kormány- biztosnak. Az államfő elmondta, a takarókat, bébiételeket, melegítőket és különböző technikai eszközöket tartalmazó szállítmány köszönet azért a segítségért, amelyet Lengyelország kapott az 1997-es árvíz idején hazánktól. Ugyanakkor bejelentette, hogy a repülőgéppel Magyarországra szállított segélycsomagon túl száz - az árvíz sújtotta területeken élő - gyereket lengyelországi nyaraláson látnak vendégül. Aleksander Kwasniewski Szolnokra látogatva fogadta lengyel kisebbségi önkormányzat tagjait, majd a megye és a város vezetőitől tájékozódott az árvízi helyzetről. A tapasztalatokat ösz- szegezve elismeréssel szólt arról a szervezetség- ről, ami az árvízi védekezését jellemezte. Külön kiemelte a vízügyi szakemberek munkáját, akik hetekkel előbb nagy pontossággal megjósolták a várható vízszintet. A lengyel államfő úgy vélte, ez sokat segített abban, hogy az emberek meg tudták védeni a településeket, hiszen így volt idő a felkészülésre. Lengyelországban ugyanis három esztendeje az információk hiánya okozta a katasztrófát. * Az árvíz visszahúzódása után fokozottan kell figyelni arra, hogy elkerüljük a fertőzésveszélyt. Az ÁNTSZ megyei intézete néhány olyan szabályra hívja fel a figyelmet, amelyet feltétlenül he kpll tartanunk Szolnok Az ár- és belvízről feltételezhető, hogy szeny- nyezett, ezért kerülni kell a velük való érintkezést, különösen a szájba, szembe, testfelületre való jutását. Az elöntött vagy szennyezett ásott kutak vizét tilos ivóvízként használni, amíg a hatékony fertőtlenítésük meg nem történik. A vezetékes ivóvizet lehet használni, ha az ÁNTSZ másképp nem rendelkezik. Ám ha a vízvezetéken csőtörést vagy vízkimaradást tapasztalnak, azt azonnal jelentem kell a vízműnek és az ÁNTSZ-nek. Amíg a víz minőségéről megnyugtató jelzést nem kapnak, csak forralt állapotban lehet használni. A fertőtlenítőszeres kézmosást különösen azoknak ajánlják, akik ár- vagy belvízmentesítéssel foglalkoznak, vagy kapcsolatba kerültek szennyezett tárgyakkal. Ebben az időszakban különös gondot kell fordítani a gyermekek, betegek, idősek megfelelő étkeztetésére, az élelmiszerek biztonságos tárolására, a személyi higiénés előírások fokozott betartására azoknak, akik árvíz és belvíz sújtotta területen élnek vagy részt vesznek a védekezésben. Ha ruhaneműk, textíliák szennyeződnek, csak fertőtlenítőszeres mosás, vasalás után használhatók újra. Ott, ahol házakat öntött el a víz, a lakótereket, pincéket, alagsorokat a víz elvonulása után fertőtlenítés, takarítás után vehetik újra használatba. Ezeken a területeken a háztartási hulladékot vízmentes helyre kell elszállítani. A szabályok betartása mellett is előfordulhatnak megbetegedések. Lázas, hasmenéses panaszok esetén azonnal jelentkezzen a beteg az orvosnál. Ha a környezetben elhullott állatot találnak, az állat-egészségügyi szerveknek kell bejelenteni. ___________________________________ _____________________LZ.TJ.P* T otális bevetés a szúnyogok ellen A család barátja Próbaút: Opel Zafira Comfort 1.6 Az Opel Zafira egyedi módon ötvözi az elegáns limuzint és a praktikus kombit, ám ha arra van szükség, tekintélyes rakománnyal is elbír fotó: cs. i. A lassan visszahúzódó Tisza bőven hagy maga után olyan területeket, pangó vizeket, amelyek kiváló szúnyogbölcsők lehetnek. A A Corax Kft. lapunkhoz eljuttatott értesítése szerint a cég ma és holnap Szolnok közigazgatási területén belül légi kémiai szúnyog- irtást végez. A felhasználandó anyag, a K-Othrin 1 ULV méhek- re veszélyes, ezért kérik az érintett méhészeket, hogy szíveskedjenek a méheik védelméről gondoskodni. Az irtásokat 18 órától végzik. vérszívók elleni támadás ezért már ma teljes erővel megkezdődik. Könnyen elképzelhető, hogy idén az árvízi és belvízi helyzet miatt minden eddigit felülmúló számban támadnak majd a szúnyogok. Illetve csak támadnának, mert szerencsére hathatósnak ígérkező védekezés kezdődik ellenük. Szolnokon a budapesti székhelyű Corax Környezetvédelmi Kft.-vel kötött hároméves szerződést az önkormányzat a szúnyog- gyérítésre, amelyből a tavalyi év volt a kezdő esztendő. Mint azt érdeklődésünkre a kft. ügyvezető igazgatója, Lőrincz Árpád elmondta, a mostam munkájukat megnehezíti a viszszavo- nuló ár, amely kitűnő szúnyogte- nyészhelyeket hagy maga után. A védekezés éppen ezért több fronton is kezdetét veszi: biológiai védekezéssel a lárvák, illetve földi és légi úton kémiai védekezéssel a csípő egyedek ellen. A „totális bevetés” már ma megkezdődik és holnap folytatódik Szolnokon. Földi géppel, úgynevezett meleg- köd-képzéssel egyébként már végeztek is gyérítést a Tiszaligetben a napokban. Az igazgató hangsúlyozta: olyan állapotot szeretnének elérni, hogy elviselhető le- gyen a szúnyoghelyzet. boy Az Opel hamar felismerte az úgynevezett buszlimuzinok várható piaci térhódítását, ám kezdetben az anyacég, a General Motors amerikai modelljeivel, a termetes Pontiac Trans Sporttal, később az Opel Sintrával próbálkozott — kevés sikerrel. Az új Astrából kifejlesztett kompakt egyterű, a tavaly tavasszal bemutatkozott Zafira viszont gyorsan a kategória élmezőnyébe vereked- te magát, ami mindenekelőtt példátlanul sokféleképpen variálható, hétüléses utasterének köszönhető. A szolnoki Opel-Inveszta Kft. tesztautójával szerzett tapasztalataink szerint más szempontokból is kiemelkedően teljesít a Zafira. Az Opel nagy dobásának bizonyult, hogy Európa egyik legjobban fogyó kocsiját, az Ástrát vette egy kompakt méretű buszlimuzin kifejlesztése alapjául. A Zafira, különösen elölről nézve le sem tagadhatja a rokonságot, a markáns Astra-ábrázat masszivi- tást, kézben tarható erőt sugall. A mindössze 4,32 méter hosszú, 1,74 méter széles és 1,68 méter magas, robusztus autó hihetetlen térrel dicsekedhet, s mindezt az Opel-zsargonban „flex 7”-nek nevezett zseniális ülésrendszerrel maximálisan kihasználhatóvá tették. A szisztéma lényege, hogy a középső üléssor síneken csúsztatva állítható, a hátsó két ülés pedig egyszerű kézmozdulattal a padlózatból kihajtható. Ötüléses „üzemmódban” már-már arisztokratikus fej- és lábtér áll az utasok rendelkezésére, e mögött pedig a kalaptartóig mérve 600 literes poggyásztér nyeli el a család nyaralási kellékeit. A hatodik-hetedik ülés a középső üléssor el- csúsztatását követően csalogatható elő, ezek is teljes értékű ülések, ám ide a körülményes beszállás miatt leginkább gyerekek férnek be. Ha a Zafira vezetője hat utast visz magával, egyetlen kompromisszumot kell kötnie, a csomagtér ugyanis így 170 literre szűkül. Ha viszont csak ketten utaznak az egyterű Opelben, kis túlzással egy zongorát is magukkal vihetnek, miután így a raktér majdnem két köbméteresre növekszik. A belső tér kiképzése otthonos, a plüss uralkodik a műanyagok felett. A szép ívű műszerfal áttekinthető, a kormány jó fogású, magassága állítható, az ülések németesen kemény párná- zatúak, kiválóan támasztják a testet, a pedálok elhelyezése optimális, a bal láb pihentetésére pedig külön e célra kiképzett padlórész szolgál. Az apróságoknak (például pohár, térkép, kulcs stb.) is bőven jut tárolóhely, az ülés alatt pedig fiókot találunk. Ezek után szőrszálhasogatásnak tűnik, de a kesztyűtartó nem zárható. Tesztautónk első kerekeit a más Opelekből ismert és bevált 1,6 literes 16 szelepes, száz lóerős motor hajtotta. Az erőforrás alacsony fordulatszámon is duzzad az „izomtól”, megnyugtató erőtartalékot sejtet. A könnyen kapcsolható és remekül áttételezett váltónak köszönhetően negyedikben, ötödikben, alacsony fordulatszámról is meglepő dinamizmussal mozgatja az 1300 saját tömegű, 175 kilométeres végsebességre képes Zafirát. Az egyterű átlagfogyasztása az EU-nor- ma szerint 8,3 liter, ami szintén nem lebecsülendő ebben a kategóriában. Az Opel buszlimuzinja menet közben is remekül állja a sarat. A legújabb generációs blokkolás- gátló, az elektrohidraulikus szer- vókormány, az elektronikus fék- erő-elosztó és nem utolsósorban a DSA-futómű együttesen magas szintű menettulajdonságokat eredményez. A kocsi precízen irányítható, úttartása, kanyarstabilitása mintaszerű, a fékek működése szintén meggyőző. A Zafira rugózása kiegyensúlyozott, finoman nyeli el az út egyenetlenségeit. Az alapfelszereltség magában foglalja a kor számos biztonsági és kényelmi berendezését (vezető és utasoldali légzsák, ABS, szervókormány, pollenszűrő, fűthető és elektromos külső tükrök, távirányítású központi zár, színezett üvegek), oldallégzsákot azonban csak felárárért kaphatunk. A 4 233 ezer forintért kínált, általunk kipróbált Comfort verzióhoz még több kényelmi berendezés jár, így az elektromos ablakemelők, a deréktámasz, a kormánykerékről vezérelhető rádiómagnó, a 12 V-os csatlakozóaljzat a csomagtérben. Ha mindezt egybevetjük a hét ülés vagy az óriási raktér nyújtotta lehetőséggel, hozzáadjuk a kiváló motort és futóművet, az egyenlet végén egy sokoldalú, gazdaságos családi autót kapunk az alsó középkategóriás személyautókat csak kevéssel meghaladó áron. L.Z. Két ajánlat a kukorica gyomirtására 1. A DuPont „takarékos" ajánlata a Basis® 75 DF-re épül, mely önmagában irtja a magról kelő egy- és kétszikű gyomokat, atrazinnal és/vagy 2.4 D-vel kiegészítve pedig kiváló megoldást nyújt a mélyről kelő és „tarackos” kétszikűek ellen is. Mennyit jelent ez a termelőnek? Ha a gyomok és a kukorica kelése előtt végzünk gyomirtást akkor ez 8000-10000 forint is lehet hektáronként. A később kelő, az alapkezelést túlélő gyomok (pl. maszlag, napraforgó árvakelés, szerbtövis) ellen egy állománykezelés plusz költsége 1500-4000 forint is lehet hektáronként, így összesen 9500-14.000 forintba is kerülhet a gyomirtás. Ugyanakkor Basis® 75 DF-el egy hektárnyi terület kezelése 5600 forint körüli költséget jelent, ha kiegészítésekre atrazint vagy 2-4 D-t alkalmazunk, akkor eléri a 6500-7000 forintot. A Basis® 75 DF tehát 3000-7000 forinttal olcsóbb hektáronként. A kukorica öt leveles koráig használhatjuk fel, 20 gramm/hektár dózisban. 2. Másik, már régebben ismert megoldás a kukorica gyomirtásban, a rugalmasan és egyszerűen kezelhető Titus® Plus DF. Megújult, a hatóanyagokat száraz granulátum formában tartalmazza, még egyszerűbb a használata, mint a korábban forgalmazott ikercsomagnak. Megkésett, késői gyomirtásra is jól alkalmazható. Egy hektár kukorica permetezésére egy tasak tartalmát használjuk fel, ott ahol magról kelő vagy évelő fűfélék és széles levelű gyomok ellen kell védekezni. A kukorica 7-8 leveles nagyságáig van időnk a kijuttatására. A részletekről bővebb Információt kaphatnak a DuPont szakembereitől a 06-60/398-393-as, a 06-1/474-3400-as, vagy a DuPont területi képviselőjétől a 06-30/9702-853-as telefonszámokon. A Szerelem a Szigligetiben Három nővér, három szerelemre - életre! - éhes lány, és csak egyetlen férfi, annyi marad-jut nekik, hogy férjhez menjenek, hogy kiszabaduljanak abból a sivár, prózai, szürke világból, amelyben élnek, akárcsak élniök kelletett szüleiknek. És az is micsoda figura! Egy beteges, bogaras kishivatalnok, adótisztecske. Furcsa, marakodássá is fajuló játék bontakozik ki: kié is legyen ez a nem éppen férfiasnak mondható férfiú. Barta Lajos Szerelem című „vidáman szomorú vagy szomorúan vidám” drámáját játssza a Szigligeti Színház, s az a Verebes István formáz belőle erőteljes vonásokkal tragikomédiát, akinek művészi erényei közé tartozik a merészség is — szokatlanul izgalmas formájú előadást, anélkül, hogy az eredetin színházi hentesmunkát végezne, trancsírozná. Jó érzékkel, határozott rendezői szándékkal csupán idillikus hangvételű jeleneteitől „fosztja meg”, s a bevégzésben rövidít szükség szerint, hogy kifejezhesse, mit gondol az egészről, a nővérek harcáról s velük együtt az adótiszt sorsáról, azokról, akik felvonulnak a játékban. Bátorsága igazán abban áll, hogy nem csak szemléli- szemlélteti a szerencsétlen lányok vergődését reménytelen és megalázó helyzetükben, de fel is háborítja a látvány, ahogyan kitömi szeretnének a számukra elviselhetetlen börtönné váló, kisszerű világból. Dühítő, ahogy ezek a szebbre vágyó fiatalok Iti vannak szolgáltatva körülményeiknek - elöregedett hagyományok, avas szokások, buta erkölcsök. Ez a Verebes-féle Szerelem valójában indulatos tiltakozás eme kiszolgáltatottság ellen, tiltakozás a boldogsághoz való jog nevében. Innen az előadás talán meglepő, meghökkentő, ám igen kifejező vizuális képe, a teljesen szürkébe borult színtér — Kis-Kovács Gergely díszlete - hatalmas, robusztus falakkal körülzárva, rajtuk résnyi az ablaknyílás, amelyen át csábítóan néz be a virágzó külvilág, aztán a rácsozott ki- s bejárat, meg a szegényes berendezés - valósággal börtön benyomását keltheti bennünk, súlyosan, nyomasztóan. Akárcsak benne a játék: keményre, feszesre kalapálva, indulatosra, már-már „dühödtre” hangszerelve, felfokozott szenvedélyesség, kihívó agresszivitás a nővérek igen sűrű, intenzív játékában. Császár Gyöngyi a vénlány szerepében ordas farkasként igyekszik távol tartani testvéreit, ellenfeleit a magának kiszemelt férfitól, goromba és kegyetlen; Szőlőskei Tímea Lujzája, a középső lány, kit a fővárosért hágy el költőszerelme, robbanó és fortyanó érzelmű, teli feszültséggel, Böske alakjában Cseke Katinka is a harcos elégedetlenséget hangsúlyozza, harsányan. Mindez hatásos, ám a jellemek rajzában kissé hátraszorítja az árnyalatokat. Kevesebb tere van itt a lírának, ha van is, azt főleg az epizódfigurák jelentik, az igen joviális, kedves fűszeres - Ujlaky László remek játékával -, avagy a nővérek halk szavú, megfáradt, idős papája, akit Czibulás Péter mintáz meg szeretetreméltóan. Milyen megindító, ahogy például szokása szerint sétára indul, majd lánya ironikus megjegyzésére visz- szafordul, leül magányosan egy székre, hosszan néz maga elé, aztán kezét fel akarja emelni, mintha mondana valamit, de lassan visszaejti, majd könny szökik szemébe, és zsebkendőjével törölgeti — egyetlen szó nélkül mondja el, mennyire nem érti ezt az egész érzelmi hercehurcát: vérbeli színészi lelemény! Emlékezetes, akárcsak Mészáros István groteszk humort temetésrendezője. Margitai Ági a lányait határozottan féltő, ám értük gyengéden aggódó anyát hozza színre; Petridisz Hrisztosz - Lujza szerelme - az elhivatottságában magabiztos költő, lelkesen önző; Vida Péter hadnagya — Böske szerelme — sajnos túlságosan elrajzolt alak, kinevetni- valóan közönséges. (Vajon miért?) Megemlítendő Molnár László neve, ő a postás, aztán a Sebestyén Éváé, aki egy polgárasszony, kicsiny szerepükben is karakteresek, továbbá a cselédet játszó Kádár Krisztináé. Végül, de korántsem utoljára, akinek játéka az előadás sava- borsát adja, azaz jellegzetesen tragikomikus ízeit: Benedek Miklós. Az ő sápadt, félszeg, hajlott adótisztjében pompásan van együtt, ami vidám és ami szomorú. Csak bámulattal lehet szólni arról, ahogyan az alak esetlenségét, bogarasságát, különcködését tudja felmutatni járásban, tétova gesztusaiban, furcsa mosolyában, egész megjelenésében. És amennyire megmosolyogtató, annyira szánandó is szerelmi kudarcaival, ahogy őt is rabul ejti a boldogság utáni vágy. Mennyi finomság a színészi eszközökben, mennyi pontosság a lélek rajzában. Ezt a szerepet az Isten is neki teremtette, és ahogy ő is előteremti: valóban isteni: igazi varázslat. Végtére is: olyan bemutató ez, amelyben művészi akarat testesül meg sok-sok tehetséggel, s ezt a közönség is magasra értékeli, forró tapsokkal ünnepli. VALKÓ MIHÁLY