Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-01 / 77. szám
2000. ÁPRILIS 1., SZOMBAT MEGYEI 3. OLDAL KORKÉP Az unióval ismerkedtek SzolnoiT Tudományos Akadémia Regioná-------------- lis Kutatások Központja vezető A lapképzés keretében ismerked- oktatói és kutatói tájékoztatták hettek az Európai Unióval térsé- az EU aktuális kérdéseiről, günk településeinek vezetői csü- A megyei önkormányzat szántörtökön és pénteken a megyei déka az volt, hogy e kezdemé- önkormányzat oktatási és to- nyezéssel előmozdítsa az unióval vábbképzési intézete szervezésé- közvetlen kapcsolatba kerülő ben. köztisztviselők képzési rendsze- I A kétnapos rendezvény két rének kialakítását, továbbá a tér- \ helyszínen: a megyeházán és a ti- ség felkészülési folyamatának szaligeti honvédüdülőben zaj- zökkenőmentességét is biztosít- lott, ahol a résztvevőket a Pécsi sa. Tudományegyetem és a Magyar _________________________ti H onfoglalás kori emlékek Mezőtúr Az 1996-os Magna Hungária Expedíció részleteivel, az ősi magyar nép hagyományaival ismerkedhettek azok az érdeklődők, akik meghallgatták Petraskó Tamás előadását a Közösségi Házban. A Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Alapítvány kuratóriumi elnöke napokban tartott előadásában kihangsúlyozta, hogy céljuk a magyar kultúra gyökereinek felelevenítése és megismertetése. Őseink mindennapi életébe adnak betekintést, a kultúránkban lévő belső erőt szeretnék érzékeltetni és közelebb hozni a mai kor emberéhez. A kiállításon - amely április 10-ig látható Mezőtúron - saját készítésű korhű ruhákkal, fegyverekkel, szerszámokkal és tablókkal mutatják be a honfoglaló magyarok életét, fejlődését.. Az alapítvány már jó ideje dolgozik egy ősi magyar falu felállí- i tásán, amely a Bodrogközben kapna helyet, hiszen itt több olyan sírt tártak fel a régészek, amely a X-Xl. századból valók. | A rekonstruált település betekin- j tést engedne az egykori életbe, mivel terveik szerint benne folyamatosan különböző mesterek és kézművesek dolgoznának. Petraskó Tamás szerint méltóképpen kellene megemlékeznünk őseinkről a millennium évében. Ők előadásaikkal közelebb hozzák a magyar emberekhez történelmüket. RSZ Trabantot gyártanak (Folytatás az 1. oldalról) Azóta megalakult a Trabant Hungária Kft., melyben a németeken kívül a hazai befektetők és a szolnoki önkormányzat is részt vesz, a gyártás megindítását, a kocsi piaci bevezetését pedig a Gazdasági Minisztérium támogatja.- Azért tartottuk eddig titokban mindezt, mert sok bizonytalansági tényezővel kellett számolni. Most azonban már a célegyenesbe értünk - nyilatkozta Szalay Ferenc arra a kérdésünkre, hogy eddig miért nem hozták nyilvánosságra a gyártásra vonatkozó terveket. A kocsiról, amely szinte minden magyarban nosztalgiát ébreszt, egyelőre nem sok adatot sikerült összegyűjtenünk. A Trabanton ugyanis apró változtatásokat javasolnak a németek a piaci igények elemzésének tükrében. Az egyik zwickaui konstruktőrtől telefonon annyit azonban megtudtunk, hogy a kétütemű, ám katalizátorral ellátott motor teljesítménye 32 lóerőre, for- gatónyomatéka 16 százalékkal emelkedik, a csomagtartó fedele mélyebbről nyílik majd, ezáltal terjedelmesebb poggyász is betuszkolható. Az ülések is újak lesznek, ahogy a négyküllős kormánykerék is. Sajnos légzsák j nem lesz hozzá rendelhető, viszont a karosszériát több ponton | (oldalsó oszlopok, küszöbök, kereszttartók stb.) megerősítik, a benzintank a motortérből a hátsó ülés alá kerül, és szériafelszerelés lesz a biztonságiöv-előfeszítő. A kocsi ára értesüléseink szerint 550-600 ezer forint közé várható. A gyártás színhelyéül felme- i rült az egyik gépipari cég valamelyik telephelye, ám erről még információnk szerint nem született döntés, a tárgyalások most folynak. A szerződések alapján azonban mintegy 15-20 millió eurós beruházás eredményeképpen ez év szeptemberében készülne el Szolnokon az első magyar Trabant, 400-500 embernek teremtve munkalehetőséget. A Trabantok megyei forgalma- j zását a szolnoki Nesztor Kft. kezdi meg. Tekintettel a várható nagy érdeklődésre, az előjegyzéseket ma 9-12 óra között, az 56/512-414-es telefonszámon várják. Később természetesen bővül a Trabant-márkakereske- dők száma. i_z. SZÁRÍTÁS INFRAVAL. Infraszárítóval gyorsítják meg az alapozási munkát a kisújszállási Ford Sándor Szervizben. Az infralámpa a fémet melegíti, így a felvitt alapozót belülről kifelé szárítja, meg- gyorsítja ezáltal a munkát, fotó: m. j. Alamizsnáért lopták a rezet Mezőtúr Úgy tűnik, a bűnüldözők változatlanul reménytelen harcot vívnak az illegális színesfém-felvásárlók ellen. A tapasztalat ugyanis az, hogy még ha egy két órán belül el is fogják a tolvajokat, az ellopott, nagy értékű vörösréznek már bottal üthetik a nyomát. Az értékes zsákmány olyan gyorsan és szervezetten vándorol egyik orgazdától a másikhoz, hogy azt szinte lehetetlenség utolérni. Hasonlóan végződött a Mezőtúri Rendőrkapitányság nyomozóinak esete is a napokban. Bár ritka dolog az, amikor a rendőrség hamarabb elfogja a lopással gyanúsítható tetteseket, mint ahogyan a károsult maga a sérelmére elkövetett bűncselekményt észlelné, Mezőtúron mégis ez történt az elmúlt hét végén. Lakossági jelzés alapján indultak el a kapitányság bűnügyi osztályának emberei - tudtuk meg az osztály vezetőjétől, Erdős János alezredestől -, akik csakhamar nyugtázhatták: a hír igaz, a kábelekkel ro- gyásig megrakott bicikliket toló emberek nem a törvényes utat járják. Mint az később kiderült, a 62 méter hosszú, több mázsa súlyú és 230 ezer forintot érő, vörösrézből készült elektromos kábel egy helybeli cég telephelyéről tűnt el. A tolvajok - három férfi - hazacipelték a súlyos zsákmányt. Nem kis erőfeszítésükbe kerülhetett, hogy a hosszú szálat méteres darabokra vagdossák, és eltávolítsák róluk a műanyag szigetelést. Mindenesetre gyorsan végeztek ezzel, mert mikorra a nyomozók megérkeztek, ők már túl is adtak a szajrén. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, nagy nehezen azt is elárulták, hogy ki vette meg tőlük a sokat érő holmit csupán 20 ezer forintért. Csakhogy az orgazdát is hiába keresték fel, a vörösréz már megint messze járt, és ezzel - ami a lopott érték visszaszerzését illeti - megpecsételődött ennek a nyomozásnak a sorsa is. Csak a mostani vizsgálat során, szintén a gyanúsítottak elmondásából derült ki, hogy a háromtagú csoport két héttel azelőtt már járt egyszer a kérdéses cég telephelyén, akkor is hasonló mennyiségű rézkábelt tulajdonítottak el. Tisztázódott az is, hogy a tolvajok igenis tudatában voltak annak, hogy az a pénz, amit a lopott holmiért kaptak az átvevőtől, csupán a töredéke a kábel valóságos értékének. Az igazi, ráadásul jóval kevesebb rizikóval járó haszon természetesen az orgazdák zsebét húzza. A pénzre, bármilyen keveset is kaptak, azonban szükségük volt a 18 éves fiataloknak, aznap este ugyanis Túrkevén rapkoncert volt... HGY Változó díjadományozás Túrkeve Túrkevén mindössze tíz év kell ahhoz, hogy bármely lakos, akit jelölnek, megkapja a Túrkeve Város Szolgálatáért díjat. Természetesen ezen egy évtized alatt jó színvonalú munkával, a város fejlődése érdekében kell tevékenykedni. Nem csak az oktatás, sport, művelődés, hanem a közbiztonság, közigazgatás, szociális ellátás, gazdasági fejlődés, illetve tűzvédelem és üzemeltetés területén is eredményes munkára van szükség. A kitüntetés kiterjed a közszolgálatban dolgozók teljes körére és a hozzá kapcsolódó civil tevékenységi formákra. Á városi képviselő-testület szükségesnek ítélte, hogy legyen egy olyan egységes szabályozás, ami felöleli az önkormányzati igazgatás minél szélesebb körét, valamint jól körülírt, pontos rendelkezést tartalmaz. Az előző évektől eltérve a díjak adományozását a jövőben nem évenként, hanem a választási ciklus második évében határozzák meg, illetve a díszpolgári cím kivételével mindegyik kitüntetés civil szervezeteknek is adható. R.SZ. Kunkapitány és redemptio Kisújszállás Ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a kisújszállási városatyák a település mezővárosi rangjának és vásártartási engedélyének évszázadokkal ezelőtti elnyeréséről a csütörtöki képviselő-testületi ülésen. A redemptiós eseményeket dr. Ducza Lajos települési képviselő idézte fel. Eszerint Mária Terézia 1745. május 6-án szentesítette a kunok régi kérését, és hozzájárult, hogy magukat megváltsák a jobbágysorból, és visz- szaállítsák önálló közigazgatásukat. Kisújszállás 296 családja 26 800 forintot fizetett, s ezzel megindult a település fejlődése. Az eltelt két és fél évszázad jelentősebb állomásait — köztük az 1806-ban elnyert vásártartási jogot, valamint az 1872. augusztus 26-i kerületi közgyűlésen történteket, melyen bejelentették, hogy Kisújszállás városi rangot kapott — is felidézte a szónok. A megemlékezés után több napirendet is megtárgyaltak a képviselők. így határoztak arról, hogy a millenniumi Nagykunsági vigasságok eseménysorozathoz kapcsolódóan, a Nagykun Együttműködési Társulás településeivel közösen, a történelmi hagyományok jászkun kerületi továbbélésére a jászok példáját követve kunkapitányt választanak. ________________________________________DB K orrupciómentes bírák (Folytatás az 1. oldalról) Lapunk kérdésére az elnök elmondta, a március elsején hatályba lépett új szabálysértési törvényből adódó többletfeladatok ellátására az igényelt 120 bírói álláshely helyett egyelőre 45- öt oszthatott szét az ÓIT a megyei bíróságok között, ám azt, hogy az új követelmények milyen helyzetet teremtenek, most még csak becsülni lehet, szükség esetén remélhetőleg magasabb létszámmal gazdálkodhatnak majd. Mint megtudtuk, a korrupció ez idáig nem vetődött fel a bíróságot érintően. - Szilárd meggyőződésem - nyilatkozta dr. Solt Pál -, hogy ez a bírói kar tagjainak személyében rejlő okoknak köszönhető, tény azonban az is, hogy a korrupcióra gondoló ügyfelek helyzetét megnehezíti az eljárás többszintű rendszere is. Ma Magyarországon 2500 bíró dolgozik, és évtizedek óta nem fordult elő olyan ügy, amely vesztegetés miatt indult volna. Mint azt dr. Solt Pál kijelentette, a korrupció ismeretlen a bírói karban. HGY Röghöz kötöttekből túszok (Folytatás az 1. oldalról) A lakótelepen élők szerint mindez ámítás. A 15 százalékos árengedmény és az 500 ezer forintos kamatmentes kölcsön ellenére sem tudják kifizetni a vételárat. Milliós banki hitelért pedig hiába is állnak sorba a nyugdíjasok, de a havi 30-40 ezer forintot kereső dolgozók is. Az otthonukat féltők nem csoda, ha úgy érzik, pokolra jutottak, pedig egykoron a TVM- lakótelep — saját stranddal, művelődési házzal, teniszpályával — maga volt a paradicsom. Annak idején ugyanis a cég legfőbb irányítói mellett azok a dolgozók kaptak lakást a telepen, akiknek a munkája nélkülözhetetlen volt a vegyiművek folyamatos működéséhez. Az egyik idős lakó szerint gyakran megtörtént, hogy éjszaka riasztották, és be kellett mennie dolgozni. A „nagyfőnökök” az esztendők során azonban elköltöztek a lakótelepről, ám a könnyű elérhetőség miatt a középvezetőknek és a melósoknak ezt nem engedték meg. Mindezt azonban kevesen tudják - állítja egy idősebb hölgy, aki szerint a városban, de még a gyárban is kivételezetteknek teltintették a TVM-lakótelepen élőket. Ezek az ellenérzések érződnek azokban a vélekedésekben, mely szerint a megyeszékhelyen kialakult árakhoz viszonyítva 2,5-3 millió forint nem sok egy másfél-kétszobás lakásért. Az ott élők szerint viszont azt is be kellene kalkulálni az árba, hogy munkájuk eredményeként épült fel a TVM-lakótelep. Mindezek ellenére a lakók megvennék otthonaikat, ha olyan feltételekkel jutnának hozzá, mint tíz esztendővel ezelőtt az önkormányzati és szolgálati lakások bérlői. Erre azonban csak akkor volna mód, ha a lakótelep az önkormányzat tulajdonába kerülne, ám ezzel évek óta hiába próbálkoznak a lakók, akik úgy látják, „röghöz kötöttekből túszok lettek”. Ezzel Bállá György is egyetért. A képviselő szerint ugyanis a Bige Holding a privatizációs szerződés felülvizsgálatáról az ÁPV Rt.-vel folytatott tárgyalások során „fegyverként” használja a lakótelepen rekedt családokat. A honatya úgy látja, a privatizáció törvényes volt, de az ÁPV Rt. hibázott. A gyártól ugyanis külön kellet volna értékesítem a lakótelepet, és akkor nem alakult volna ki a mai áldatlan helyzet. A csorba kiköszörülésére a vagyonügynökség tavaly kísérletet is tett, megpróbálva szétválasztani a Bige Lászlóval folytatott megbeszéléseken a gyár és a lakótelep ügyét. A lakók úgy tudják, még azt is felajánlotta a privatizációs szervezet, hogy visszavásárolja a lakótelepet. Bige László egy, a lapunknak adott korábbi nyilatkozatában azt is cáfolta, hogy az ÁPV bármiféle ajánlatot tett volna. Mindezek ellenére Bállá a megoldás lehetőségét továbbra is az APV Rt.-ben látja. Annál is inkább, mert a privatizációs szervezet tavaly a lakók képviselőinek ígéretet tett, hogy 220 millió forintot biztosít a lakótelep megvásárlására. Ebből a pénzből és a bérlők hozzájárulásából pedig ki lehetne fizetni a tíz tömbházért a Bige László által kért árat. Bállá György ígéretet tett, hogy segít ismét tárgyalóasztalhoz ültetni a lakók képviselőit és az ÁPV illetékeseit. Am ha ők dűlőre is jutnak, akkor is meg kell egyeznie a privatizációs szervezetnek és a Bige Holdingnak. Ebben pedig - különösen hogy a közelmúltban beperelte a APV Rt. a Bige Holdingot - a lakótelepen kevéssé hisznek. Már csak a csodában bíznak. Kérdés, hogy Bállá György tud-e csodát tenni. TELEKI JÓZSEF ADJ BÉKÉT, URAM! E címmel nyílt meg a vallásnak a jászok életében betöltött fontos szerepét, illetve történetét bemutató időszaki kiállítás a jászberényi Jász Múzeumban a héten. Az intézmény e különleges rendezvénnyel tiszteleg államiságunk és a magyar kereszténység 1000 éves évfordulója előtt. FOTÓ! S. J.