Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-15 / 89. szám

2000. ÁPRILIS 15., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Szaporodnak a szivárgások „Tengerben" a Szajol-Szolnok közötti pályaszakasz fotó: csabai (Folytatás az 1. oldalról) Ilyen szempontból jelenleg a Kisköre és Szolnok közötti települések a legveszélyez­tetettebbek. Éppen ezért az Országos Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság egyik me­gyénkbe települt operatív csoportja tegnap Tiszasülynél dolgozott. Ezeken a területe­ken azonnali alkalmazási készenlétbe he­lyezték a lakosság kimenekítésére, kitelepí­tésére előkészített erőket, eszközöket. A megyei védelmi bizottság ugyanakkor az árvízi védekezés térségében szesztilalmat, a szeszes ital forgalmazó helyiségek bezá­rását is elrendelte. — Kisebb településeken betartható a szesztilalom, de egy nyolcvanezres város­ban nem - mondta el érdeklődésünkre Szolnok polgármestere. Szalay Ferenc ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Ti- sza-parti szórakozóhelyeket már korábban bezáratták. így a gátakon ittasan csellengő­ket nem lehet látni. De nem is emiatt főtt a fejük tegnap Szolnokon a védelem vezetőinek. Nagyobb gondot okozott ugyanis, hogy a Tiszaliget- ben két tízméteres szakaszon bedőlt a ho­mokzsákokból emelt nyúlgát. A töltést gyorsan újra építették, és 3700 méteres sza­kaszon karókkal és drótkötéllel támasztot­ták meg. A gátat védő fóliát is — búvárok segítségével - visszahelyezték. Szolnokon a közlekedésben komoly fennakadásokat okozott a belvárosi Tisza- híd lezárása. A reggeli órákban dugók ala­kultak ki a 4-es főút városi elkerülő szaka­szának fel- és lehajtóinál. Éppen ezért a szolnoki polgármester és Búsi Lajos, a me­gyei védelmi bizottság vezetője arra kéri a Kertvárosban, Szandaszőlősön, Rákóczifal- ván, Rákócziújfaluban, valamint a Szajol- ban élőket, hogy lehetőség szerint a tömeg- közlekedési eszközöket használják. Mivel a víz már a vasúti töltések koronáját közelíti, Szolnok és Szajol között óránkénti 40, illet­ve 10 kilométerre korlátozták a vonatok se­bességét. Jászboldogháza és Újszász között óránként 20 kilométeres sebességgel közle­kedhetnek a szerelvények. * * * Tiszasüly és Kőtelek között az úgynevezett kolopi résznél április 13-án este töltésrepe­dést észleltek. A védekezést nagy erőkkel megkezdték és azóta is folytatják. A töltésre­pedés a nyomópadka koronájában keletke­zett három helyen, amelynek következtében a töltésrézsű megcsúszott. A kritikus 600- 700 méteres szakaszon a gátat megtámasz­tották, majd a töltésre terített terhire több tíz­ezer homokzsákot raktak. A védekezésben háromszáz ember — köztük 100 katona — és 45-50 szállítójármű vesz részt éjjel-nappal. A munkát nehezíti, hogy a töltésrepedések nem közvetlenül a műút közelében találha­tók. A felázott gáton a homokzsákokat szállító gépjárművek a több száz méteres távolságot már csak könnyített teherrel teltetik meg. Tiszasülyön mindenki homokzsákot tölt, és reménykedik, a katasztrófát elkerülik. Csörögi Tibor polgármester tegnap összehív­ta a polgárvédelmi parancsnokokat és helyet­teseket, s irányításukkal a község valameny- nyi lakosát tájékoztatták arról, mi a teendő­jük egy eseüeges kitelepítés esetén. Eddig 24-en jelentették be, hogy távoznak Sülyről. A polgármester úgy látja, időben hozzáláttak a védekezéshez, fegyelmezett, összehangolt, megfeszített munka folyik. Az emberi ténye­zőn nem múlhat a folyó mederben tartása. A kora esü órákban Tiszasülyre látogatott Katona Kálmán árvízi kormánybiztos. A mi­niszter a halmozottan veszélyeztetett gátsza­kaszt tekintette meg. A bejárás után elmond­ta, az idei árvíz során ilyen rövid szakaszon ennyi repedést és megcsúszást még nem lá­tott. Úgy vélte: a helyzet nagyon rossz, de nem reménytelen. Katona Kálmán ugyanak­kor elismeréssel szólt a helyi védelemveze­tés, a katonák és a lakosság munkájáról. Sö­tétedéskor megkezdték a kolopi rámpától a veszélyeztetett pontokig a zúzott kővel borí­tott út építését. Éjszakára Besenyszögről 40- 50 önkéntessel megérkezett a polgármester, hogy részt vegyenek a védekezésben. Tiszafüred és Tiszabura közötti Tisza szakaszon Pusztataskony térségében szin­tén kriükus helyzet alakult ki. Egyrészt volt olyan töltésszakasz, ahol a délelőtti órák­ban mért 10 méter 22 centis víz már a ma­gasító homokzsákokat mosta, másrészt a gátak talán itt vannak a legjobban átázva. Tiszaburánál 11 órakor legalább 500 polgári személy, közmunkás, vízügyes és katona dolgozott egy öt kilométeres gátszakaszon, ahol még 20 centis emelkedést várnak a hétfői tetőzésig. A legtöbb munkát ebben a térségben ezért a védőgátak megerősítése, leterhelése jelenti. Tiszafüred és Poroszló között murvából és homokból készítettek védőtöltést a 33-as főút víztározó felöli pad­kájára, mert a víz szintje egyes helyeken már elérte az útburkolatot. Drávucz Sándor, a MÁV szolnoki állo- másfőnök-helyettese lapzártakor arról érte­sítette szerkesztőségünket, hogy a vízszint emelkedésével további korlátozások várha­tók Szolnok és Szajol között a vasúti forga­lomban. Elképzelhető, hogy nem közleke­dik majd minden vonat, illetve a két állo­más között vonatpótló autóbuszok szállítják majd az utasokat. Kérik ezért az utazókat, hogy elindulás előtt érdeklődjenek az állo­másokon. (Információnk szerint a szolnoki vasúti Zagyva-hídon az egyik vágány lezárá­sára készülnek a vasutasok, ha a vízszint el­éri a híd alját.) ______________________________________T. J., J. ZS., P. M„ L. Z. Ötvenmillió árvízi közhasznú A munkaügyi tanács tegna­pi ülésén döntött a 1,5 milli­árdos decentralizált foglal­koztatása alap átcsoportosí­tásáról. Mint a sajtótájékoz­tatón elhangzott, plusz 50 millió forintot szavaztak meg a közhasznú munka keretösszegére, hogy ezzel is segítsék az árvízvédelmi munkálatokat. Szolnok Lényegesen nem módosultak az egyes programokra még tavaly megszavazott összegek - mondta a megyei munkaügy tanácsülést követő sajtótájékoztatón Temes­vári Lajos soros elnök. Az egyik leglényegesebb döntés az volt, hogy plusz 50 millió forinttal tol­dották meg a közhasznú munká­ra szolgáló keretet. Ezt azért tet­ték - indokolta a döntést az elnök -, hogy az árvízi védekezés során még véletlenül se fordulhasson elő forráshiány az önkormányzat­oknál. A kisebb összegű módosí­tások elsősorban az egyes progra­mok erősítését szolgálja. így többlet forrással rendelkezik majd az ifjúsági program és a vál­lalkozóvá váláshoz is több mun­kanélküli juthat támogatáshoz. Ezzel kapcsolatban - utalva a me­gyei foglalkoztatási koncepcióra is - Szekeresné dr. Kálmán Mária, a munkaügyi központ PR-referen- se megjegyezte, hogy idén azok a leendő vállalkozók részesülnek majd előnyben az említett, vala­mint az önfoglalkoztatási támoga­tás elbírálásakor, akik a pályázat előtt részt vettek vállalkozói isme­reteket oktató tanfolyamon. A sajtótájékoztatón arról is szó esett, hogy idén már nincs lehető­ség a munkahelyteremtő beruhá­zások támogatására. Ez az eszköz a Gazdasági Minisztérium kezé­ben van, s erre célra országosan 1,2 milliárd forint áll rendelkezés­re. Pozitívan értékelte azonban Temesvári Lajos azt, hogy az ösz- szeget a megyei munkaügyi köz­munkára pontokon keresztül kívánják a vállalkozókhoz eljuttatni, így me­gyénkből a központ is pályázik J 200 millió forintos keretösszegre. I Ezt egészíti majd ki a területfej­lesztési tanács, és a vállalkozók­nak közös pályázatot ír ki a két szervezet. Szekeresné dr. Kálmán Mária a foglalkoztatási koncepci­óról szólva elmondta, hogy május 1-től igen jelentős tömeg kerül ki az ellátási rendszerből, hiszen megszűnik a jövedelempótló tá­mogatás. A tervek szerint el akar­ják érni, hogy ezeket az embere­ket visszavezessék a munkaerőpi­acra. E. Z. A bátorító nevelés Csoportban könnyebben fejlődünk Szolnok Kétnapos országos vándor- gyűlés kezdődött tegnap a megyeszékhelyen, amelyet a Magyar Individuálpszicho- lógiai Egyesület rendezett. A rendezvényen pedagógusok, orvosok, pszichológusok, szociális munkások cserél­ték ki tapasztalataikat. Magyarországon 1990-ben kez­dődött az Individuálpszicholó- giai tanácsadók képzése, ame­lyen megyénkből is részt vett né­hány szakember. Később megin­dultak a pedagógiai intézet szer­vezésében az úgynevezett bátorí­tó nevelés tanfolyamok, amelye­ken több mint 400 óvodapedagó­gus és tanár vett részt. Ezek a tanfolyamok hozzásegítenek a gyermeki világ megismeréséhez és ahhoz, hogy a nevelés körül­ményeit kedvezően változtassák meg. A vándorgyűlésen előadó­ként szerepelt többek között Ke- nesseyné Szobányi Mária, a Nemzetközi Tanácsadói Szekció alelnöke Zürichből. A nemzetkö­zileg elismert szakember el­mondta, az emberi problémák az egész világon egyre nagyobbá válnak a pszichológiai ismeretek ellenére. Szakemberek rájöttek, hogy az ember egy csoporton (akár egy családon) belül sokkal könnyebben gyógyítható, illetve fejleszthető. Svájcban például úgynevezett szülőképzés folyik, ami felkészíti a leendő anyákat és apákat a gyermek fogadására. Ez azért is fontos, hangsúlyozta Ke- nesseyné Szuhányi Mária, mert minden neurózis az első 3-4 év­ben alapozódik meg. ___________________ P.É. H étfőtől termel • • • (Folytatás az 1. oldalról) Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta, a korábbi tulajdonos, Zöld Gyula tegnap végre kifizette a dolgozók márciusi bérét. Mindenkivel lea­datta a munkaruhát és a szerszá­mait. Ezenkívül kiadta, hogy a dolgozóknak hétfőn továbbra is meg kell jelenniük a gyárban, és amíg más utasítást nem ad, addig mindennap ezt kell tenniük. Ezeket az intézkedéseket senki nem érti, minthogy azt sem, hogy Zöld Gyula, mint a Solami vezető­je, azaz a munkáltató miért nem mond fel a dolgozóknak. Kapuvári József hangsúlyozta, szerinte Zöld Gyula „túszként ’ használja a kiszolgáltatott dolgo­zókat, amit mélységesen mega­lázónak és tisztességtelennek tart. Két betörő egy pár (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt a Szolnoki Rendőrkapi­A szülőket egy akció végeredmé- tányság vezetője, Vörös Miklós al- nyeként tegnap hajnalban fogták ezredes a tegnapi sajtótájékozta el, a kicsi elhelyezéséről pedig a tón elmondta, ebben az irányban rendőrség intézkedett. A házku- tovább folyik a nyomozás. Az tatás során nem sok mindent ta- egyébként érdi, de egy szolnoki láttak a zsaruk, ebből arra követ- albérletben élő gyanúsítottakat keztetnek, hogy igen jól működő őrizetbe vették, és kezdeményez- értékesítési hálózat állhat a bűn- ték előzetes letartóztatásukat. cselekmény-sorozat hátterében. ________________________»cay­J ászárokszállás Város Önkormányzatának képviselő-testülete a város központjában tervezett, építési engedély szintig kidolgozott bevásárló központ (pavilonsor) beruházói feladataira- beruházási feladatokra,- építési, szerelési, kivitelezői munkálataira, a külön pályázók részére átadott részletes pályázati feltételek mellett pályázatot ír ki. Érdeklődni: Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda Péter Sándor irodavezető, 57/531-059 Sok fiatal kér abortuszt Tinédzser ambulancia a Hetényiben Ma már több mint 40 tinédzser­ambulancia működik az ország­ban azzal a céllal, hogy segítse­nek a fiatal lányoknak elkerülni a nem kívánt terhességet, és megfe­lelő tanácsadásban részesítsék ezt a korosztályt. A gyógyszer- gyári támogatással létesült szol­noki ambulancia délután várja a pácienseket, délelőtt pedig általá­nos ambulanciaként működik. Mint a tegnapi átadáson dr. Szeverényi Mihály egyetemi do­cens, osztályvezető főorvos el- A modem, hangulatosan berendezett tinédzserambulancián délután 13-tól 15 óráig várják mondta, Magyarországon magas a fiatalokat. fotós csabai Szolnok Tinédzserambulanciát ad­tak át tegnap a Hetényi kór­ház szülészet-nőgyógyászati osztályán, ezzel egy orszá­gos hálózathoz kapcsolódott az intézmény. a terhességmegszakítások ará- folytatott tanácsadással és a fo- nya: 90-100 ezer szülésre 70-80 gamzásgátlás segítésével igyekez- ezer abortusz jut. A terhesség- nek csökkenteni ezt a tendenciát, megszakítást kérők 35-40 száza- hanem rendszeresen tartanak fel- léka a tinédzserek közül kerül ki. világosító előadásokat is az isko- Ezen a helyzeten szeretnének ja- Iákban, vítani. Nemcsak az ambulancián _________________________ T ánccal emlékeztek Szolnok Várhelyi Lajos táncművész, koreográfusra és Kulcsár Balázs iskolaigazgatóra teg­nap táncgálával emlékeztek a Tisza Táncegyüttes és a Corvinka tagjai a Városi Művelődési és Zenei Köz­pontban. Várhelyi Lajos a Corvinka alapító­ja, Kulcsár Balázs pedig az együt­tes bázisiskolájának, a Mátyás Ki­rály Általános és Alapfokú Művé­szeti Iskolának az igazgatója volt. Kettőjük arcképe alatt, zsúfolásig telt nézőtér előtt léptek pódiumra a táncosok. A műsor első száma stílszerűen Várhelyi Lajos egyik koreográfiája, a Bodroghalmi tán­cok volt. Ezután Kovács Mihály, a Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesü­let elnöke rövid megemlékezésé­ben arról beszélt, hogy az ilyen emlé­kezés szomorú és örömteli egyszerre. Szomorú, mert olyanokra emléke­zünk, akik már nin­csenek közöttünk, de örömteli is, mert szép emlékeket idézhetünk, oszto­zunk abban az örömben, amellyel ők ajándékoztak meg minket. A programban videobejátszás se­gítségével fölidéz­ték Kulcsár Balázs Képünkön a Corvinka együttes fotó: cs. i. és Várhelyi Lajos alakját. A íelkes közönség a leg- umról. A nagy sikerű, lelkes han- több produkciót vastapssal fogad- gulatú gála után a művelődési ta, volt olyan szám, amelynek ház aulájában a táncosok tánc­előadóit többször is visszatapsol- házra várták az érdeklődőket, ta, alig akarta leengedni a pódi- ___________________________S

Next

/
Thumbnails
Contents