Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-03 / 53. szám
8. OLDAL TŰK Ö R 2000. MÁRCIUS 3., PÉNTEK 1IHI Szolnok A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az angliai Grantham College közötti kapcsolatok segítségével, az európai uniós Leonardo program révén két angol fiatalember egy hónapig Szolnokon, a Pelikán Szálló konyháján ismerkedett a magyar ízekkel és a magyar ételek készítésének rejtelmeivel. Az egy hónap lassan lejár, Daniel Greene és Simon Hardy már szerezhetett bizonyos tapasztalatokat Magyarországról. Ezekről érdeklődtünk tőlük, elhívva őket néhány percre a tálak, fazekak világából. Elmondták, hogy a főiskolán, ahol tanulnak, jelentkezni lehetett a magyarországi gyakorlatra, s ők bár nem sokat tudtak Magyarországról, vállalták az utazást. Tapasztalataik kedvezőek, sőt kedvezőbbek, mint amit vártak. Hogy mit vártak? Maguk sem tudják miért, úgy gondolták, itt Csak a paprikával nem tudtak megbarátkozni A Pelikán konyhájában gyorsan feltalálták magukat, igaz, volt, akivel angolul beszélhettek, de maguk is törekedtek a legfontosabb magyar szavak megismerésére. Készítettek egy kis szótárt is önmaguk számára, talán ennek köszönhető, hogy a sót és a cukrot egyszer sem tévesztették ösz- sze. A magyar ételeket egy kissé fűszeresnek, de ízletesnek találják. Főztek itt néhányszor jellegzetes angol ételeket marhahúsból és csirkéből. Ha pedig hazamennek, a főiskolán szokásos nemzeti estek egyikén majd magyar fogásokkal lepik meg társaikat. Amikor érdeklődtünk, hogy visznek-e haza ételrecepteket, nevetve előhúztak a zsebeikből egy szakács- könyvre való receptet, ami azt ígéri, hogy akár több magyar esten is tudnak majd változatos minden régi, ódon, az időjárás pe- kedvességét, a jó közbiztonságot, azt válaszolták, hogy itt például menüvel szolgálni, dig sokkal hidegebb, mint náluk. Amikor megkérdeztük, hogy mi- nem találkoztak fiatalok bandái- A további terveikre vonatko- Dicsérték az emberek nyíltságát, hez képest tartják olyan jónak, nak utcai csatáival... zó kérdésre Daniel azt mondta, Simon Hardy és Daniel Greene a szolnoki Pelikán Szálló konyhájában a haditengerészethez szeretne menni szakácsnak, Simon még nem döntött véglegesen: ő is a haditengerészethez megy, vagy kitelepül Ausztráliába, ahol idővel átveheti egy húsbolt vezetését. Búcsúzóul megkérdeztük Somosi Vilmosáé étteremvezetőt, hogy mi a véleménye a fiúk munkájáról.- Nagyon elégedett vagyok velük - válaszolta. - Kezdetben volt bennük egy kis visszafogottság, de gyorsan megtalálták itt a helyüket. Ügyesek, érdeklődők, tanulékonyak, csak az apró, méregerős csicseri paprikával nem tudtak megbarátkozni. Főztek angol ételeket, és megismerkedtek a magyar konyha sajátosságaival is. Ez a tapasztalatcsere-kezdeményezés nagyon jó ötlet, jó volna, ha időnként más nemzetiségű fiatalok is megfordulnának nálunk. B. A. ÖO Nincs havi díj. Nincsenek számlák. SMS-küldési lehetőség akár e-mail címre is. Másodperc alapú számlázás. PluszNulla szolgáltatás. A Praktikum Classic segítségével ez mind-mind elérhető. A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SIM-kártyával használhatók. A további részletekről érdeklődjön területi képviseletünkön (Szolnok, Kossuth L. út 9.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu Az élvonal. PANNON GSM Csúcsidőben bruttó 90 forintos, csúcsidőn kívül és hétvégén bruttó 36 forintos percdíj • Előfizetését éjjel-nappal feltöltheti az Euronet Bankomatoknál • Egy feltöltéssel egy év elérhetőség » Csúcsidőn kívüli időszak már délután 6 órától lassic előfizetés + Nokia 5110 bruttó 33 900 Ft ÜB raktikum lassic előfizetés + Ericsson TlOs bruttó 44 900 Ft fÜܧ raktikum lassic előfizetés + Nokia 3210 bruttó 50 900 Ft tUSi Pannon Praktikum Mert a percdíj számít! Mesterbérlet Kovács Lászlóval ___ Szolnok Hétfőn este a Szigligeti Színházban a Szolnoki Filharmonikusokat Kovács László vezényelte, s ezzel a Mesterbérlet sorozata is véget ért. A műsor mindegyik darabja közismert és kedvelt volt, így akár a Népszerű zenekari esték sorozatába is beillett volrta. Schubert Rosamunda nyitánya nagyon kellemes zene, tele szép dallamokkal. Másodikként Beethoven I. C-dúr szimfóniája hangzott el, szünet után pedig Brahms Magyar táncaiból kaptunk egy nagy csokorra valót — úgy a teljes sorozat felét. A Szolnoki Filharmonikus Zenekart ezen az estén Kovács László a is jó volt hallgatni. Újra meg újra bizonyítják, hogy igényes zenélésre képesek, itthon és külföldön is büszkeségeivé válhatnak a városnak. Ezen a nehéz és fáradságos úton sok túl szerencsésen a második félidőben - gyengébben sikerültek. A sok kisebb karakterdarab lan- kadhatatlan feszült figyelmet követel meg a karmesteri pálca felemelésétől a végső leintésig. Ezenfelül a Szolnoki Filharmonikusoknak még a korábbi, sok-sok előadásuk rárakódott „porától” is meg kellett tisztítani Brahms remekét. Jó úton járnak, bár ez most egy sajátságosán összetett interpretáció volt. Kovács László karmesteri pálcával ezeket is, mint a hangverseny minden darabját, kotta nélkül, igen határozottan vezényelte, mintha saját zenekara előtt állna. A zenekart ezúttal is jó volt hallgatni koncert, s természetesen még több próba áll előttük. Schubert nyitánya igen szépen szólt, Kovács László akarata érvényesült, ami meg is hozta a sikert. Beethoven szimfóniája a komolyzenei slágerek közé tartozik, így szinte mindenkinek van emléke, s ez még nehezebbé teszi az előadók dolgát. Ebben kisebb hibák is előfordultak, ám ezzel együtt egy lendületes produkciónak tapsolhattunk. Brahms Magyar táncai ezen az estén — dramaturgiailag nem Ezzel feladta a leckét: kövesse a zenekar, ami csak többé-kevés- bé sikerült, mert sok apró hibával tarkított, de igén életteli, színes tánckört varázsoltak elénk. Mindezt a közönség is sokra értékelte, s Kovács László hangos, ráadásokkal ékített sikert aratott. A Szolnoki Filharmonikus Zenekar következő hangversenye jövő hétfőn este lesz a megyeháza dísztermében, amikor Vashegyi György vezényel Mozart- és Brahms-műveket. DENKE GERGELY