Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-03 / 53. szám

" ü 2000. MÁRCIUS 3., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Kihalt a feldolgozó Zagyvarékas Az OTP Rt. ez évre biztosítja a Hajdú-Bét Rt. rövid lejáratú for­góeszköz-finanszírozását, a cég tulajdonosai pedig esélyt látnak a baromfi-feldolgozó nyereséges működésére. Ám ebből úgy tűnik, a zagyvaré- kasi gyár kimarad. Információ­ink szerint 20-án megtörténik a végleges felmondás a 220, alkal­mazásban levő dolgozónak. La­punk úgy tudja, jelenleg is dol­goznak a gyárban, igaz, ez ele­nyésző munka a korábbiakhoz képest. Néhány tucat ember ugyanis csomagol, a hasz­nálható bútorokat a napokban elszállítják. Április elejétől pedig már csak az őrző-védő cégé ma­rad a terep. Ti Tízezer jelentkező (Folytatás az 1. oldalról) A jelentkezési határidő a napok­ban járt le, a becslések szerint tízezer jelentkezőt regisztrálhat­nak. Ugyanakkor a meglévő négy szak mellé ősszel egy újab­bat, a pénzügyi szakot szeret­nék indítani. Á szak akkreditá- ciója májusban-júniusban tör­ténhet meg, így erre a szakra pótfelvételit terveznek majd ki­írni. A főiskola azonban már rég kinőtte épületbeli és egyéb lehe­tőségeit. Más városokban is foly­tatnak képzést (Kaposvár, Buda­pest, Miskolc, Székesfehérvár), mert ennyi hallgatót csak így tudnak elhelyezni. Az intéz­mény szeretne továbblépni, fej­lődni: 2001-től gazdasági karral működne, amelynek pénzügyi és számviteli szaka lesz, vala­mint kiépül a kereskedelmi kar nemzetközi kommunikációs szakkal, és az egészségügyi kar, felsőfokú egészségügyi szak­ápoló- és felsőfpkú egészség- ügyi nővérképző szakkal. Hogy az új feladatoknak meg tudjanak felelni, szeretnének építeni többek között a tiszalige- ti oktatási centrumban egy 300 és egy 400 személyes nagyelő­adót és egy oktatási szárnyat, amelynek beruházási költsége mintegy 900 millió forint. Fej­leszteni akarják a könyvtárat és az informatikai központot. A volt bábaképző épülete adhatna helyet a felsőfokú szakképzés­nek, a főiskolai tovább- és átkép­ző tanfolyamoknak, valamint az egészségügyi karon folyó okta­tásnak. Mivel a hallgatói létszám megnőtt, a Mártírok úti kollégi­um mellett egy 300 személyes kollégiumi szárnyat kellene épí­teni, amelynek költsége megha­ladja a 700 milliót. Ehhez azon­ban a Hotel Student mögötti te­rület jogi rendezése a feltétel. P. É. ÁLLAMISÁGUNK 1000 ÉVE címmel hirdetett rajzpályázatot a szolnoki Mátyás Király Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. A legszebb alkotásokból nyílt tegnap kiállítás a Városi Művelődési és Zenei Központ első emeletén, ahol a legjobb munkákért járó díjakat is átadták _______________________________________________________________________________________________________________POTÓi MÍBZÁRO» Kapcsolatépítés Pest megyével Megyei információ Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye intézményesíte­ni szeretné eddig kialakult kapcsolatait. Ennek kiindu­lópontja lehet egy, a megye­határ menti térségi fejlődést elősegítő együttműködési megállapodás megkötése. Bár a régióalakítási törekvéseknél Jász-Nagykun-Szolnok megye leginkább Pest megyével szeretett volna közös régiót létrehozni, ez mégsem nem sikerült, és így a „felülről erőltetett” Észak-alföldi i régióba lépett Hajdú-Bihar és Sza- bolcá-Szatmár-Bereg megyével együtt. Azonban Pest megyével az addigi kapcsolatépítés tovább­ra sem szakadt meg. Ennek jele, hogy együttműködési megállapo: dást írhatnak majd alá a felek Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye­határ menti térségi kapcsolatai­nak fejlesztéséről. A megállapo­dás aláírására egyébként a megál­lapodásban részt vevő kilenc együttműködő fél (megyei önkor­mányzatok, megyei területfej­lesztési tanácsok és az érintett kistérségi társulások) egyetértése nyomán lesz lehetőség. A Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Köz­gyűlés erre legutóbbi ülésén mondott igent. Megyénk szabályozott együtt­működéseiből — mint az Észak- alföldi Regionális Fejlesztési Ta­nács, a Tiszazug Térsége Prog­ramtanács, a Heves és Jász-Nagy­kun-Szolnok között létrejött együttműködési megállapodás — már csak a Pest megyéi kapcsolat intézményesítése 'hiányzik, erre tesz javaslatot az együttműködési megállapodás és az operatív program tervezete. A Pest megyével aláírandó együttműködési megállapodás - amelyben olyan kistérségek sze­repelnek, mint Dél-Pest megye, a Galga mente és Gödöllő környé­ke, a Tápió mente, a Jászság, Szolnok és térsége - elsődleges célja a területfejlesztés és a terü­letrendezés, valamint a gazdasági és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésével elősegíteni a me­gyehatár menti térségekben a fej­lődést és az együttműködést, egyes kisebb térségekre irányuló fejlesztési tervek kezdeményezé­sét, végrehajtását. Az együttműködő felek közös tevékenységüktől azt várják, hogy javul a térségek általános infrastrukturális ellátottsága, a szolgáltatások minősége, meg­élénkül a piaci és gazdasági szer­kezet átalakítása, bővülnek az ak­tív munkahelyek, erősödik a tér­ségek gazdasági, idegenforgalmi lehetőségeinek hasznosulása, és javul a területi érdekek érvényre jutásával a központi gazdaság- szervező döntések végrehajtásá­nak területi összehangolása és szervezése. ___________________ K üszöbön a reform (Folytatás az 1. oldalról) — Nem engedjük meg, hogy a gyógyszerárakat a következő év­ben hat százaléknál nagyobb mértékben emeljék! - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: a kor­mány azon dolgozik, hogy a szo­ciális helyzet senkinél se jelent­sen akadályt a megfelelő gyógy­szer megszerzésében. A járóbe­teg-ellátás fejlesztésének elve az lesz, hogy ne a betegnek kelljen egy-egy szakrendelésre a másik városba utaznia, hanem heti rendszerességgel a szakorvosok jelenjenek meg az adott települé­sen. A fekvőbeteg-ellátásnál kü­lön kategóriákba sorolják a kór­házakat, melyek közül némelyek a sürgősségi ellátásra, mások a programozható ellátásokra sza­kosodnak. A harmadik kategóriá­ban pedig azok az intézmények szerepelnek majd, ahol a hozzá­tartozók nélkül élők ellátását ol­danák meg. Új elemként jelenne meg az otthon ápolás feltételei­nek megteremtése. Az ellátó rendszer reformjáról májusban nyújtja be a tárca javas­latát — mondta a miniszter Jász­apátit BANKA CS. Van új a Szolnok A fűtési hőmérséklet egy fo­kos csökkentése körülbelül hatszázalékos energiameg­takarítást eredményez, és hosszabb távon a költséges­nek tűnő fűtéskorszerűsítési beruházások is megtérülnek — hangzott el a megyeházán tegnap megtartott energeti­kai szakmai fórumon. Mint dr. Barcsik József, a megyei önkormányzat szakfőtanácsosa lapunknak elmondta: az energia­felhasználást, ennek költségeit és a megtakarítás lehetőségeit több megyei intézményben is megvizs­gálták már. Néhány helyen a kö­zelmúltban végezték vagy éppen most végzik a fűtési rendszerek teljes cseréjét. Ahol azonban erre nincs szükség, ott is van mód a költségek csökkentésére. A legna­gyobb mértékű megtakarítás a ta­nap alatt pasztalatok szerint az energiahor­dozók cseréjével vagy a szabályo­zó rendszerek korszerűsítésével érhető el. A szakmai napon azon­ban bemutatták a napenergia hasznosításának módszereit is. A Tiszaföldvári Építőipari Szö­vetkezet már a nyolcvanas évek végén gyártott napkollektorokat. Akkoriban ezeket kísérleti jelleg­gel megyei intézményben is al­kalmazták, hogy spóroljanak a többi energiahordozóval. A ked­vező tapasztalatok ellenére az új technológia mégis háttérbe szo­rult, mivel sem a gyártóknak, sem a felhasználóknak nem volt gya­korlatuk annak kezelésében és karbantartásában. Az elmúlt idő­szakban viszont kormányhatáro­zat született a napenergia felhasz­nálásának szorgalmazásáról és támogatási szándékáról. Ez pedig új lendületet adhat a napkollek­torok elterjedésének is — véleke­dett a szakember. buoány Nőnapi Szolnok A Munkáspárt március 8- ára, nőnapra tüntetni hívja a fővárosba a rendszervál­tás veszteseit. A demonstrá­ción szociális alkotmány el­fogadását követelve petíciót is át kívánnak adni a mi­niszterelnöknek. A szociális alkotmány nem más, mint megegyezés a társadalom és a politika hatalmat gyakorlók kö­zött - mondta tegnapi sajtótájé­koztatóján a Munkáspárt megyei elnöke. Kántor István szerint erre az egyezségre azért van szükség, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással egyetlen társadalmi csoport életkörülményei se romol­janak. Éppen ezért a Munkáspárt szerint alkotmány erejű törvény­ben kell rögzíteni a teljes foglal­koztatást, az ingyenes egészség- ügyi ellátást és oktatást, az első tüntetés munkahelyhez és lakáshoz való jogot. A Munkáspárt szorgalmaz­za egy új munka- törvénykönyv | megalkotását, mely az európai normáknak megfelelő védelmet J ad a dolgozóknak és az érdekkép- | Cseleteknek. Követelik, hogy az uniós csatlakozás időpontjára a legalacsonyabb fizetések is érjék el a létminimumot. Azonnal intéz­kedést szorgalmaznak a benzinár­ban lévő adó húsz forintos mér­séklésére, az autópályák állami tu­lajdonba vételére, az útdíjak csök­kentésére, a kenyér-tej és az ener­gia áfamentességére, a kórházak adóságának eltörlésére. Kántor István érdeklődésünk­re kifejtette, a tüntetést azért a nőnapra szervezték, mert az anyák érzik legjobban a családok elszegényedését. A demonstráci- ' óra megyénkből külön buszokat is indít a Munkáspárt, és várható­an 150-en utaznak majd a fővá- [ rosba. t.j. Sorozás „menetrend” szerint Változatlan létszá Megyei információ A kormány még nem döntött a Magyar Honvédséggel kap­csolatosan lezajlott stratégi­ai felülvizsgálat eredményei alapján, jóllehet az abban szereplő, általánosságban már nyilvánosságra hozott tervek szerint a jövőben el­kerülhetetlennek látszik egy sor katonai alakulat, objek­tum, közöttük katonai ki­képzőbázis megszüntetése. Mindez természetesen kihatással lesz a sorkatonák sorozási, illetve bevonultatási rendszerére is, ám mint azt megtudtuk, vélhetően az említett döntés hiányában egyelőre minden megy a megszo­kott „menetrend” szerint. Jónás József alezredes, a me­gyei hadkiegészítő parancsnokság tóegészítési osztályvezetője la­punknak elmondta, a március 16. és április 15. között lezajló esedé­kes sorozás körülbelül két és fél ezer fiatalt érint megyénkben. A sorozás elsősorban a 22-25 év kö­zötti fiatalokat érinti, de behívják hívják be az utánpótlást azokat a 25-30 év közöttieket is, akik eddig tanulmányaik miatt maradtak távol a seregtől. A legfi- atalabbakat, a 19-20 éves korosz­tályt azonban csak saját kérésükre sorozzák be. A bizottság elé hívot­tak létszáma ezúttal sem külön­bözik a korábbiaktól, mint aho­gyan az sem, hogy a szolgálatra alkalmasnak minősített újoncok - márciusra, augusztusra és novem­berre tervezett - bevonulásuk kapcsán valamennyi kiképzőköz­ponttal, tehát Szabadszállással, Szombathellyel és Kalocsával egy­aránt kalkulálhatnak. Azok a fiúk, akiket már márciusban várnak a sorozóbizottságok elé, már meg­kapták értesítésüket, a többiekhez folyamatosan kézbesítik a megje­lenésre felszólító papírokat. An­nak érdekében, hogy zökkenő- mentesen menjenek a dolgok, az osztályvezető hangsúlyozta: a so­rozásra hívott fiatalok ne felejtsék el magukkal hozni irataikat, há­rom hónapnál nem régebbi kelte­zésű orvosi dokumentumaikat. Aki tanul, annak erről kell igazo­lást bemutatnia. HOY Interpelláció a Holt-Tiszáért Szolnok Dr. Füle István szocialista képviselő a parlamentben interpellált a szolnoki Holt- Tisza tartalék vízbázissá alakításának ügyében. Er­ről tegnap az újságírókat is tájékoztatta. Szolnok az egyetlen város a Tisza mentén - kezdte tájékoztatóját dr. Füle István -, ahol a vízmű tel­jes egészében a folyóból veszi a vizet. A Tiszát azonban állandó­an fenyegetik különféle szennye­zések, ezért egyre sürgetőbb tar­talék vízbázis kialakítása. Erre a 17 kilométeres Holt-Tisza a legal­kalmasabb. A munka teljes elvégzéséhez azonban 1,6 milliárd forintra len­ne szükség. A város több ízben is pályázatot nyújtott be ennek az összegnek az elnyerésére, de si­kertelenül. Dr. Füle István az interpelláci­ójában ismét fölhívta a figyelmet Szolnok helyzetére, és sürgette a szükséges anyagiak biztosítását a holtág rehabilitációjához és a víz­műben szükséges munkák elvég­zéséhez. Válaszában dr. Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár jelezte, hogy a város május 5-ig benyújthat pályázatot a beruhá­zási koncepcióra címzett támoga­tásért. A parlament méltányolja Szolnok problémáját, és a 2001- es költségvetésben benne lehet a szükséges összeg. Szintén a Ti­szával összefüggő témaként dr. Füle István elmondta, hogy a fo­lyó nem halott ugyan, de beteg, ezért most minden szennyezés hatványozottan ártalmas a szá­mára. Több Tisza menti települé­sen készül a szennyvíztisztító­mű, amely csökkentené a folyót érő szennyezést. Éppen ezért ne­hezen érthető, hogy a közbeszer­zési pályázatok vizsgálatára ala­kult bizottságban egyesek, noha a vizsgálat még meg sem kezdő­dött, máris törvénytelenséggel vádolnak egyes beruházásokat, közöttük megyénkben lévőket is. Ez a munkák elhúzódásához ve­zethet. ■ 1 literes étolaj most: aHÉLIKER üzletekben

Next

/
Thumbnails
Contents