Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-29 / 74. szám

2000. MÁRCIUS 29., SZERDA MEG Y E » KÖRKÉP 3. OLDAL Csinosítják a strandot Berekfürdő ÉPÜL A BUSZPÁLYAUDVAR. Jól halad az új buszpályaudvar építése Kisújszálláson. A régi buszvá­ró átépítésével nyárra elkészül a mutatós épület. A hatvanmilliós beruházást a Jászkun Volán Rt. fi- nanszírozza, és a Hajlék Kft, végzi a kivitelezést.______________________________________fotó: u. j. Belvízi védekezésre 340 millió A megye önkormányzatai rövidesen hozzájutnak a pénzhez Az elmúlt év októbere és idén január között megyénk 56 önkormányzata összesen 340 millió forintot költött belvízvédekezésre. A felmérés ellenőrzése megtörtént, s rövide­sen az eddig még ki nem fizetett mintegy 175 millió forint is megérkezik a számlákra. Megyei információ Februárban összesítette a megyei területfejlesz­tési tanács titkársága a megye önkormányzatai­nak jelentését. Mint arról akkoriban beszámol­tunk, 56 település folytatott védekezési munká­latokat, melyekre összesen mintegy 340 millió forintot költöttek. A felmérés kiterjedt a belvíz­károkra is: az utakban, valamint az önkormány­zati és a magántulajdonú épületekben keletke­zett károk összességében meghaladták az egy- milliárd forintot. A felmérést február végén a Belügyminisztéri­um megbízásából a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság operatív törzse ellenőrizte. Mint az igazgatóhelyettestől, Tatár Páltól megtudtuk, há­rom munkacsoportot hoztak létre, s így ellen­őrizték a települések jelzéseit, melyek kiterjed­tek a magáningatlanokra is. Tatár Pál kérdé­sünkre elmondta, hogy a korábban felmért ösz- szegben lényegi változás nem történt. Ezt erősítette meg Magyar Béla, a területfej­lesztési titkárság vezetője, aki megjegyezte: az ellenőrzés során azt állapították meg, hogy a te­lepülések a valós helyzetet jelentették. Maga a titkárság pedig már megkapta a Belügyminiszté­riumtól azt a jóváhagyott listát, mely tartalmaz­za az egyes települések védekezési költségtéríté­seit. Ez összességében még mintegy 175 millió forint állami támogatást takar - miután koráb­ban már 165 millió forintot kifizettek az önkor­mányzatoknak -, mely rövidesen megérkezik a települések számláira. Az utakban és az ingatla­nokban esett károk helyreállításának állami tá­mogatásáról egyelőre még nincs rendelkezés — tudtuk meg. Működik a kórházi tanács Karcag Bár csak május elsején kez­dődik a bereki strandsze­zon, már javában dolgoz­nak a kemping és a strand csinosításán, és a szükséges felújításokhoz — melyre mintegy hatmilliót biztosít az önkormányzat — is hoz­záfogtak — tudtuk meg Per- ge Józseftől, a Településellá­tó Szolgálat vezetőjétől. Mint megtudtuk, nyitásra átcsö­vezik a vízelvezető rendszereket, fajátékokat vásárolnak a játszó­térre. Átépítik a jelenlegi színpa­dot is, hiszen nyáron szombat délutánonként most is lesznek kulturális programok, melyekre másfél millió forintot ad az ön- kormányzat. Májusban a nagy­kun nemzetközi művésztelepre, szeptemberben pedig a berekfür­dői írótáborba várják a művésze­ket. Tavaly megtörtént a termálfür­dő melletti új medence műszaki átadása, s az üzemelési tapaszta­latok felhasználásával megkezd­ték az átalakításokat, mellyel má­jusra végeznek is. (Folytatás az 1. oldalról) Megindító történetét előadva rendszerint meg is nyílt a jóté­kony szervezetek pénztárcája, és minthogy jó néhány helyen meg­fordult, napi 10-15 ezer forintot fordíthatott megélhetésére. Az egyik változat szerint nemrégi­ben temette el feleségét, aki bün­tetés-végrehajtási dolgozóként szolgálata teljesítése közben vesztette életét. A másik mese szerint is hasonlóképp végezte a neje, ám ezúttal az asszonyt a BKV jegyellenőreként érte a ke­gyetlen halál. Az élet ilyen ke­gyetlen sorscsapása és az a — szintén kitalált - körülmény, hogy a munkanélküli apának két kiskorú gyermekéről kell gon­doskodnia, minden jóérzésű, gyanútlan emberben a támogatás szükségszerűségét váltotta ki. Ki 3 ezer, ki 15 ezer forinttal tudta kisegíteni a nehéz helyzetben lé­vő embertársát. Hónapokon át így ment ez, sztorijával 55 plébániát és közel egy tucat, a vöröskereszthez tar­tozó intézményt csapott be. Szol­nokon három helyet látogatott meg. A nyomozás eddig ennyi károsultat tart számon, ám mint ahogyan azt a Szolnoki Rendőr- kapitányság vezetője, Vörös Mik­lós alezredes tegnapi sajtótájé­koztatóján elmondta, feltételez­hető, hogy még jó néhányan le­hetnek olyanok, akik szintén a csalássorozat áldozataivá váltak, Tavaly elnyerte Berekfürdő a Virágos település címet, melyre idén pályáznak. Éppen ezért egy kertészmérnök csapat készíti a főtér, a fürdő és a kemping par­kosításának tervét, melyben több ezer palánta ültetése is szerepel. A legfontosabb idei feladatnak a kemping felújítását tartja Perge József, hiszen igazodva az igé­nyekhez, a szezonra két kémiai vécét építenek, a vizesblokkrend­szer és a közös konyha új burko­latot kap, mosósarkot alakítanak ki, felújítják a főzőhelyiséget és a meglévő két lakosztályt. Április­ban pedig megkezdik két új, fűt­hető, így egész évben használha­tó lakosztály építését. A megyei önkormányzat tulaj­donában lévő Touring Hotel bér­leti joga február végén lejárt. A további üzemeltetésre a pályáza­tát benyújtotta az önkormányzat. A megyei önkormányzat felújítja a szállodát; tetőteret kap az épü­let, ahol konferenciatermet, szo­bákat és szaunát alakítanak ki. Perge József szerint a beruházás után az őszi-téli szezonban a ter­málturizmus mellett a konferen­ciaturizmusra is jobban ki lehet majd használni az épületet, d. e. de egyelőre nem tud róluk a rendőrség. A még nem ismert sértettek bejelentései természete­sen előbbre vihetik a nyomozást. Ők a kapitányságon vagy az 56/501-600-as telefonszámon je­lentkezhetnek. B. István - a gyanúsítottat a i rendőrség csak így nevezte meg - ezúttal mégsem a csalásokon bukott le, a nagy hírű bűnözőt egy korábban, Budapesten elkö­vetett kisebb értékű lopás sodor­ta a zsaruk karjaiba. A kocsmai táskalopás miatt országos körö­zését rendelték el, éppen „mun­kába” menet, az újabb kiszemelt plébánia felé tartó útjában, a vo­natcsatlakozásra várva zavarták meg a szolnoki kapitánysághoz tartozó újszászi rendőrőrs jár­őrei. A rutinigazoltatás során de­rült ki, hogy az illetőt körözik. Bósát előállították, őrizetbe vették, elrendelték előzetes letar­tóztatását is. A gyanúsított készségesen vall cselekményeiről. Az ügy vizsgá­lója, Békési Attila százados sze­rint annak, hogy ügyfele esetleg nem mond el mindent, ezúttal valóban csak az emlékezőtehet­ség szabhat határt. A nyomozás tehát még tart, tervezik a gyanú­sított elmeorvos szakértői vizsgá­latát is. A korábbi esetek kapcsán egyébként soha sem merült fel az, hogy a férfi nem tudta volna, mit csinál. HQY A Kátai Gábor Kórházban már megalakult a 12 tagú felügyelőtanács, melynek elnökévé Ebner Józsefnét, a vöröskereszt karcagi terüle­ti titkárát választották meg. Mint ár. Zsembeli József orvos igazgatótól megtudtuk, a kórház ellátási területéről a karcagi, a kis­újszállási és a kunhegyesi önkor­mányzat delegált képviselőt a tes­tületbe, az egészségüggyel kap­csolatban dolgozó társadalmi szervezetek közül képviselteti magát a vöröskereszt, a Belszervi Betegek, Rokkantak Kunsági Egyesülete, a Vakok, Gyengénlá- tók, Hallássérültek Kunsági Egye­sülete és a kunmadarasi Együtt Egymásért Alapítvány. Az intéze­ti közalkalmazotti tanács részéről ápolónő, két gazdasági szakem­ber és a járóbeteg-ellátásban dol­gozó szakasszisztens van jelen. Az üléseken a karcagi önkor­mányzat megbízottjaként részt vesz még dr. Kovács Tibor alpol­gármester és a területi orvoska­mara képviselője. A felügyelőtanács alapvető fel­adat az, hogy kapocs legyen az intézmény és felvevő terület lako­sai között, és képviselje az ő és az érintett önkormányzatok érdeke­it. Emellett véleményt nyilvánít a kórház életében jelentős változá­sokról, és kötelező vele minden olyan adatot megismertetni, amely a kórház forgalmával, gaz­dálkodásával és a fenntartásával kapcsolatos. A tagok nagyon ko­molyan veszik feladatukat, első ülésükön a kórház tavalyi éves gazdálkodási beszámolójával is­merkedtek meg, de kíváncsiak voltak a közvetlen betegforgalmi adatokra is.-DE­SziVvel-lélekkel dolgoztak Karcag Négy évre ismét dr. Karsay Károlyt választották meg a vöröskereszt karcagi terü­leti szervezetének elnöké­vé tegnap a tagok, dr. Mi- kola Zoltánná pedig örökös tiszteletbeli alelnöke lett a szervezetnek. Mint Ébner Józsefné titkár be­számolójából kiderült, az elmúlt négy évben igen tartalmas mun­kát végeztek a vöröskeresztes aktivisták és tanárelnökök Kar­cagon és Kunmadarason. A szervezetnek tavaly 2100 tagja volt a 39 alapszervezetben, s igen örvendetes, hogy az érin­tett 12 iskolából 715 diák a tagja az ifjúsági tagozatnak. Az utób­bi időben a karcagi vöröske­resztnél is előtérbe került a szo­ciális munka, majd’ négymillió forint volt a szociális árusításból befolyt összeg, emellett több százezer forint értékű használt ruhát osztottak szét. Karácsony­kor szeretetcsomagot osztottak, az árvízkárosultak részére pedig ruhaneműt juttattak el. A véradásszervezésből is ki­vették részüket az önkéntes se­gítők. A titkár külön kitért az if­júsági munkára, hiszen ez az a terület, amelyikben a megyében is élen járnak a karcagiak. Évek óta ott vannak diákjaik a megyei és országos legjobbak között mind az elsősegélynyújtó, mind a csecsemőgondozói verseny­ben, de az ifjúsági tanács is ha­tékonyan dolgozik. OE Valóra váltott álom (Folytatás az 1. oldalról) Az 1960-as évek közepén épí­tett, 16 ágyas kőházakat utoljára 1978-ban korszerűsítették, kol­légiumokra emlékeztető három­ágyas szobákat, fürdőt és vécét kialakítva a pavilonokban. Az akkor beépített szekrényeket, nyikorgó ágyakat most korszerű bútorokkal váltották fel - mind­ezt szó szerint önerőből. A Gyermek- és Ifjúsági Közalapít­vány szakemberei ugyanis nem csak a pavilonokat újították fel kívül-belül, de a bútorokat is maguk készítették, jó pár száz­ezer forintot megspórolva így a közalapítványnak és végső so­ron a közalapítványt létrehozó, azt évről évre támogató város­nak, az adófizetőknek. Ráadásul az így megtakarított forintokból a szolnoki gyermekek arcára tudnak mosolyt varázsolni, hi­szen azokat alapfeladatukra, a gyermekek üdültetésére, rászo­ruló kisiskolások karácsonyi megajándékozására fordíthatja a Gyermek- és Ifjúsági Közala­pítvány. T.J. Végigcsalta a fél életét Jól élt még a könyöradományokból is „Anyukám már biztos nem él” Ebben a kis házban történt a szörnyű tragédia fotók, s. j. Visszavont kifogás JÁSZAPÁTI Mint hétfői lapunkban megír­tuk, az MSZP városi szervezete az időközi polgármester-válasz­tás napján kifogással élt a vá­lasztási kampány során tapasz­talt, szerintük jogsértő cselek­mény miatt. Kifogásolták, hogy a választást megelőző napokban olyan röplapot terjesztettek a vá­rosban, melyben közvélemény­kutatási adatokat közölnek, a Fidesz-FKGP közös jelölt győ­zelmét jósolva. A választási bi­zottság ez ügyben tegnap ült össze. Mint Jáger Sándor elnök­től megtudtuk, megállapították, hogy a választási törvény idevo­natkozó előírásai szerint a kifo­gást határidőn túl nyújtotta be a szocialista párt. Ennek fényében az MSZP visszavonta kifogását, amit a bizottság elfogadott, ez­zel lezártnak teltintve az ügyet. BCS (Folytatás az 1. oldalról) Szerencsére a lány végül el tudott szökni előle. Nem lehet pontosan tudni, hogy mikor, de az agyon­vert asszonyt a férfi az udvaron lévő emésztőaknába dobta, végül öngyilkos lett, felakasztotta ma­gát. Megtudtuk, hogy a falu azért il­lette a „kalapácsos” jelzővel a fér­fit, mert jó néhány éve kalapács­csal fordult akkori élettársa ellen. Akkor a szomszédok szedték ki a kezéből a gyilkos szerszámot. Most feleségének nem volt ilyen szerencséje. Az asszonnyal körül­belül fél éve kötöttek házasságot, és mind a szomszédok, mind pe­dig a polgármesteri hivatalban hallottak alapján úgy tűnik, csen­desen élték hétköznapjaikat. Hogy a falakon belül mi történhe­tett, azt persze nem lehet tudni, de kifelé semmi sem jelezte a tra­gédia közeledtét. A férfi két mű­A szomszédasszonyhoz, Nagy Gyulánéhoz szaladt a tízéves kislány szakban járt dolgozni a herényi hűtőgépgyárba, az ismerősök el­mondása szerint jó szerszámké­szítő szakember volt. A tragédiák sorozatát csak tető­zi, hogy K. Vendelnek és meggyil­kolt feleségének úgy másfél hó­napja született egy közös gyerme­kük, egy kislány. A koraszülött csecsemőt jelenleg is a szolnoki kórházban ápolják. Ide került fél­testvére is, aki — értesüléseink szerint — már jobban van. A tíz­éves lány és a csecsemő elhelye­zésének szervezését már meg­kezdték. Várhatóan az anyai nagyszülők veszik gyámság alá az árván maradiakat. A másfél hónapos Krisztina még azelőtt elvesztette szüleit, hogy felfoghatta volna: létezik. A tízéves Viola viszont végignézte édesanyja halálát. Az ő tragédiája a legszörnyűbb. Igaz, a feje és a keze idővel meggyógyul, de a tomboló őrület szaggatta lelki se­bekre talán soha nem találnak igazi gyógyírt. BANKA CSABA

Next

/
Thumbnails
Contents