Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-14 / 62. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2000. MÁRCIUS 14., KEDD Katasztrófa sújtotta Tisza-vidék? (Folytatás az 1. oldalról) Az elhangzottakhoz Szalay Ferenc any- nyit tett hozzá, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság beavatkozására nincs szükség, bár erre természetesen készen áll.' * A nehézfémek az élő szervezetekben feldúsulnak, akkumulálódnak, hatásuk csak huzamosabb idő elteltével jelentkezik. Az állatkísérletek során a nehézfémek idegrendszeri elváltozásokat, zavarokat idéznek elő, de máj- és vesekárosodást is okozhatnak - mondta érdeklődésünkre dr. Zsuga Katalin, a Közép-Ti- sza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség laborvezetője. A Tiszán levonuló szennyezőhullám elsősorban a rendkívül magas ólom- és cinkkoncentráció miatt aggasztja a szakembereket és folyó mentén élőket. A veszélyes fémek oldott, illetve lebegő anyaghoz kötött formában mutathatók ki a Tiszában. Tisza- becsnél literenként 2900 mikrogramm ólmot, ugyanennyi cinket és 860 mikrogramm rezet mutattak ki a folyóban. Összehasonlításként: literenként száz mikrogramm ólmot tartalmazó víz már az erősen szennyezett kategóriába sorolandó. * A Romániából érkezett újabb szennyeződés kapcsán megkérdeztünk néhány érintettet, hogy miképpen vélekednek az esetről. A vélemények talán úgy összegezhetők, hogy újabb „pofont” kapott az élet, az emberi jó szándék. Domokos László, a Tiszafüredi Sporthorgász Egyesület elnöke: - Rengetegen nem kérték vissza a már megváltott horgászjegyeik árát a ciánszennyezés után. Nemcsak szolidaritásból, hanem azért is, mert bíztak abban, hogy az élet nagy úr, s a horgászvizekben újra lesz majd a hal. A reménykedésre okot adott az is, hogy a méregtől megmentett Tjsza-tó- ban valóban pezsdülni látszott az élet. Erre most újra félnünk kell az ólomtól. Remélhetőleg ez az eset is felhívja az illetékesek figyelmét arra, hogy nem a bajt kell kezelni, hanem azt meg kell előzni! Még az írmagját is ki kellene irtani azoknak az üzemeknek, gyáraknak, technológiáknak, amelyek ilyen tragédiákat idézhetnek elő. Mi csak abban reménykedünk, hogy ez a szennyezés nem lesz olyan súlyos, mint a cián. Mindenesetre már sok horgásztársam jelezte, hogy mégis visszakéri a jegye árát, mert fél, hogy ez az újabb pofon tönkreteszi végleg a szeretett hobbiját. Kende Károly, a tiszafüredi Panoráma étterem üzletvezetője: - Az élet már kezdett visszatérni a Tiszába, és erre megkaptuk a második pofont! Jóérzésű embernek is nehéz így kordában tartani az indulatait. Kérdem én, most már bele kell nyugodnunk abba, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva a felelőtlen szomszédainknak? Mert ha ez így lesz, akkor nem érdemes pénzt ölni a rehabilitációba sem, hiszen minden pillanatban érhet bennünket olyan meglepetés, amely egyik napról a másikra tönleeteszi évek munkáját. Az pedig már a dolog legszomorúbb része, hogy idegenforgalomban dolgozó vállalkozóként teljesen kilátástalannak látom a helyzetet. Kovács Ferenc, a Fifibusz Kft. ügyvezetője a napokban megalakult vállalkozó érdekvédelmi egyesület a „Ticián” elnöke: - A sors különös fintora, hogy éppen akkor kaptuk a hírt, amikor a tiszafüredi vállalkozókkal összefogva megalakítottuk a Tiszai ciánszennyezés károsultjainak az érdekvédelmi egyesületét, a „Ticián”-t. Mit is mondhatnék? A múlt héten egy osztrák halbiológus, Alexander Puschner és kis csapata volt a vendégem. Együtt vizsgálták a Tisza-ta- vat, amely halállományával víz- és iszapmintájával együtt nagyon is reménykeltő képet mutatott. És erre ez történt! Az osztrák barátaim azonnal kerestek a hír hallatán. Hogy most mi lesz? Nem biztató a kép, hiszen most a Tisza egészségesen maradt szakasza sérült. Komoly nemzetközi szankciók kellenének sürgősen, hogy szó szerint gátat szabjunk, s megelőzzük ezeket a tragédiákat. Mindenesetre a Tisza-tavi vállalkozók helyzete még reménytelenebbé vált, éppen ezért a „Ticián” még komolyabban fogja majd a dolgát tenni, ami esetünkben annyit jelent, hogy minden eddiginél határozottabban fogjuk védeni értékeinket, beleértve azt a környezetet is, amire felépítettük vállalkozásainkat. Mindent megteszünk, hogy a sorstársainkat ért károk valamilyen formában orvosolhatók legyenek. * Végső esetben tilalmat rendel el emberi fogyasztásra az ÁNTSZ a szolnoki ivóvízre. Ez az intézkedés akkor lép életbe, ha a nehézfémszennyezés mértéke túllépi a megengedett határértékeket. Kedvező esetben, megfelelő technológiával Szolnokon szinte teljes mértékben képesek kiszűrni a Tisza-vízből a szennyezést. Ha mégsem, akkor vagy szüneteltetni kell az ivóvíz-szolgáltatást, vagy a víz folyik ugyan, de nem minősül ivóvíznek. Mint dr. Kicsi Jenő megyei tiszti főorvostól megtudtuk, réz-, ólom- és cinkszennyezéssel kell számolnunk. Az ólom esetében literenként 50 mikrogramm, a réz és cink esetében pedig literenként 1 milligramm a megengedett határérték. (Ezek a határértékek tartós vízfogyasztásra vannak megállapítva.) Ezek a nehézfémek akut mérgezést csak nagy adagban és sajátos vegyületeikben (például az ólom-oxid különböző fajtái, cinkszulfát, rézszulfát) okoznak. Legveszélyesebb az ólom, amely lerakódik a csontokban, halmozódik a szervezetben. Végső esetben ólommérgezés lép fel, amely anémiával, idegrendszeri tünetekkel jár. Az ólom nemcsak az ivóvízben veszélyes, hanem akkor is, ha a. táplálékláncban felhalmozódik. Ez a töménység, amely a Tiszában megjelenik, akut mérgezést nem okozhat, de a Ti- sza-víz használatát még állatok itatására sem ajánlják a kritikus időszakban. Ha az ivóvízben a megengedett határérték fölött mutathatók ki a nehézfémek, akkor az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat emberi fogyasztásra tilalmat rendel el. Ez azt jelenti, hogy a csapból folyó vizet nem lehet használni főzésre, ivásra, élelmiszerek elkészítésére. (Mivel a vízellátás teljes szüneteltetése is közegészségügyi kockázatokkal jár, végső esetben feltehetően a tilalmi eljáráshoz folyamodnak.) Ekkor viszont gondoskodni kell a lakosság vízellátásáról, zacskós vízzel, lajtos kocsikkal, tartalék kifolyók felszerelésével addig, amíg megfelelő vízminőséget nem tudnak biztosítani - hangsúlyozta a megyei tiszti főorvos. _______________________________BA,l2,Pt,P>l, BJ • M egkérdeztük Lapunk néhány ember véleményét is megkérdezte a szomorú eset kapcsán. Tóth Eszter, 16 esztendős középiskolai tanuló:- Nem értem, hogy ma, a 21. században miért engednek még mindig működni olyan üzemeket, amelyek ekkora veszélyt jelentenek több ország lakosságára és természeti értékeire nézve is. Sokkal szigorúbb ellenőrzésnek kellene alávetni ezeket a cégeket, mert így azt tehetnek, amit csak akarnak. Persze valahol mi is hibásak vagyunk, hiszen a legutóbbi szennyezés után is kiderült: talán mégiscsak lett volna valami halvány remény a védekezésre. Czuczi Mihály, 50 éves, Kunszentmárton polgármestere:- Amíg a románok nem hajlandók aláírni a rájuk is kötelező érvényű nemzetközi környezetvédelmi szerződéseket, addig szankcionálni sem igazán lehet az efféle hatalmas kártételeket, nemhogy azok megakadályozhatok, megelőzhetők volnának. Jómagam a Tisza és a Körös közvetlen közelében éltem le eddigi életemet. Mindkét folyó a szívemhez nőtt, és most sem csupán a Tiszát, a Tisza mentén élőket sajnálom. A szőke folyó ismétlődő szennyezései miatt ugyanis most már a Körös partján is szenvednek, mivel itt is teljes horgászati-halászati tilalmat rendeltek el. Pedig ez a térség is a vízből, annak közelségéből él. Ha elveszíti a horgászat, a halászat és a folyóhoz kötődő turizmus lehetőségeit, szép lassan a balkán szintjére süllyed... Egy neve elhallgatását kérő 36 éves férfi:- Az újabb tiszai szennyezés is elsősorban a legszegényebb rétegeket sújtja. Szerintem a kormány is felelős azért, hogy nem tesz semmit, amely megakadályozhatná ezeket a katasztrófákat. A románoknak pedig sajnos teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Ezek után viszont annyit azért mégis megtehetnénk, hogy minden kapcsolatot megszakítunk ezzel az országgal, és lezárjuk a közös határszakaszt. Tudom, hogy ezzel a folyók szennyezését nem lehet megállítani. Magyarország azonban EU-tagságra törekszik, egy ilyen Romániának pedig semmi keresnivalója Európában. Szalainé Dobos Mária, 50 esztendős laborasszisztens:- Munkám miatt közvetlenül is foglalkoztat a Tisza vízminősége. Emlékszem, az 1970-es évek gyakori, bár jóval kisebb mértékű szennyezéseit követően 10-15 év kellett a Tiszának ahhoz, hogy valamelyest regenerálódjon. Félek, az utóbbi hetek katasztrófái után sokkal tovább tart majd e folyamat. Mindenképpen el kellene érnünk, hogy a környező országokban is biztonságos, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő technológiákkal dolgozzanak. Ez az egyetlen jó megoldás, mert ha az ember - akár jobbító szándékkal is - belenyúl a természet és a vizek egyensúlyába, azon már javítani nem tud, csak rontani képes... ra (srasMujßjii ad Dijji äoa KEDVEZMÉNYEZETTSÉGRE jogosult szervezet neve: Szolnoki MÁV Kórházért Alapítvány 5000 Szolnok, Verseghy u. 6-8. Az alapítvány célja: A szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet dolgozói továbbképzésének támogatása, tudományos tevékenység elősegítése, az egészségügyi kultúra emelése, orvosi műszerek, berendezések, eü. nyilvántartásokra alkalmas számító- gépes és információs rendszerek vásárlása. Adószám: 19219794-1-16. *7731* TISZA TÁNCEGYÜTTES MŰVÉSZETI EGYESÜLET. Cím: 5001. Szolnok, Pf.: 130. Célja: A Tisza Táncegyüttes ismét bízik abban, hogy támogatói segítségével továbbra is a néptáncmüvészet élvonalában maradhat és ezáltal hozzájárulhat a Jászkunság és Szolnok hírnevének növeléséhez itthon és szerte a világban. Érdeklődni lehet: Tisza Táncegyüttes telefon: 56/412-273, 420-948, 340-773. Adószám: 18820250-1-16. *9«9* A TISZA KLUB környezet- és természetvédő szervezet, Szolnok, Szapáry u. 19. kiemelten közhasznú, így jogosult az önök szja 1 %-ának befogadására. A befolyt összeget a Tisza rehabilitációjának elősegítésére, a folyó vizének és völgyének közös védelme érdekében nemzetközi programok kezdeményezésére, a lakosság tájékoztatására kívánjuk fordítani. Érdeklődni: a 56/375-497, vagy hétköznap 10- 15-ig 06-80/200-038-as ingyenes számon lehet. Adószámunk: 19219725-1- 16. Köszönjük: Tisza Klub. *9069* TISZTELT Támogatóink! A Szolnoki Búvár Sportegyesület tagsága ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik az 1997. és 1998. évi adójuk 1 %-ával segítették működésünket. Az összeget verseny-előkészítésére, versenyeztetésre, felszerelés vásárlásra használtuk fel. Amennyiben úgy dönt, hogy a továbbiakban is egyesületünk javára ajánlja fel adója 1 %-át a rendelkező nyilatkozatot az alábbi kedvezményezettadószámára tegye meg: 18822520-2- 16. Támogatását előre is köszöni a Szolnoki Búvár SE elnöksége. *9499* A MAGYAR VIDÉK ÚTON EURÓPÁBA c. II.Konferencián átfogó tájékoztatást kaphat a 2000. ÉVI TÁMOGATÁSI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK-ről AKTfV PÁRBESZÉDET FOLYTATHAT a Minisztériumok, MÉH, Országgyűlés szakmai bizottságok, 0MFB, Magyar Turizmus Rt., MVA, Kistérségi fejlesztő szervezetek, Regionális Önkormányzatok, AMC, ITD, szakmai kamarák meghívott előadóival és jelenlétükben BEMUTATHATJA SAJÁT PBOJECTJÉT, KEZDEMÉNYEZÉSÉT A rendezvény célja: Bemutatni a magyar vidék eredményeit, kezdeményezéseit az EU-hoz való csatlakozás folyamatában. Segítséget nyújtani a támogatási rendszerben való eligazodásban, a kétirányú információ áramoltatásban és a vállalatok közötti, aktívabb együttműködések elindításában. A konferencián részvevők kedvezményesen bekerülhetnek a helyi kezdeményezések megismertetését célzó KIADVÁNYba. Időpont: 2000. március 24-25. Nyíregyháza, Polgármesteri Hivatal Részvételi díj: 9.800 Ft+Áfa (2 napra: ebéd, kávészünetek, esti fogadás) Információ: Stroh & Mayer Ügynökség, 1063 Budapest, Szív u. 26. Tel/ Fax: (361 (312-1438* (361) 3120-536 * (20) 326-5568 #<-X -X -8<- X-3«« -X -X- X- X-X -X X- X-X -X X- X- JELENTKEZÉSI LAP Kérjük a fenti fax számra továbbítani Cég:..................................................................................Telefon/Fax:..................................... Jelentkező/k neve:..................................................................................................................... Számla küldési cím: ................................................................................................................... Rész letes tájékoztató anyagot kérek: igen □ nemD aláírás A részvételi díjat kérjük a DAEWOO Bank 13597539-27430716-40110000 számiaszámra átutalni szíveskedjenek. Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal. l/íGted (Jr INGATLAN «SZOLNOKON, Baross úti üzletsor fölött, II. emeleti, 88 m2-es, 3,5 szobás, étkezős lakás, garázzsal eladó. Érdeklődni: 30/9438-470, este 56/372-791 telefonon. *8512* AB0NYBAN, vasútállomáshoz közel, 100 m2-es, összkomfortos, 3 szoba és nagy nappalis családi ház, sarki üzlethelyiséggel, forgalmas helyen, nagy garázzsal eladó. Tele- fon: 53/360-150, 30/9538-750. *946i* ÚJ tanya sürgősen eladó 2.5 ha földdel. Érd.: 66/327-487. *9535* BÉKÉSCSABÁN, a Lencsési úton III. emeleti lakás áron alul eladó. Telefon: 66/271- 942,06-30/205-9681. *9537* _________ A DY - Gerle u. sarkán épülő társasházban 28 m2 -103 m2-ig lakások igényelhetők. Érdeklődni: 06-30/9833-073. *9585* SZOLNOK „Rózsadombján”, Kaán Károly úton, 1000 m!-es építési telek eladó. Érd.: 30/9387-690 telefonon 9-16 óráig. *9504* 8 MARTFŰN, kertvárosi környezetben rendezett, kertes családi ház eladó. Telefon: 56/451-967. *9510* SZOLNOKON, Levél úton 2 szobás családi ház eladó. Érd.: 56/431-115. *%44* «JÁSZSZENTANDRÁSON, a Vörösmarty út 14. szám alatt 2 szoba összkomfortos, gázos, telefonos, családi ház eladó. Érd.: 57/446-263. *9658* SZOLNOKI lakás eladó, kiadó. 56/411-124. •9670* JÁRMŰ « NYUGATI gépkocsiját megvásároljuk. Kereskedelmi Iroda Abony 53/360-594, 20/9834-198. *8396* ______________________ H ONDA Accord 2.0 i., ‘86. évj. eladó. 20/9585-477. *9390* nmiWTMmm'Am Használtautó-kereskedés Szolnok, Abonyi út 1/c. 56/379-666 TRANS HOLDING GROUPg EREDETVIZSGÁLAT, ÁTÍRATÁS HELYBEN ff SZOLNOK, ADY E. ÚT 2S/A 56/411 -108 B FIAT Unó 1.3 TIE ‘86-os, bal elején törött, 1 év műszakival, eredetiség vizsgával, kiváló motorral eladó. Tel.: 20/9350-394. *9460* a SEAT Ibiza dízel, 1700 cm3-es, 1987-es évjáratú eladó. 57/436-583,16 óra után. *9462* FIAT Regata 75S sürgősen eladó. Irányár: 290 E Ft. Tel.: 06-20/9688-543. *9542* RENAULT Mégane eladó. 66/457-294. •9547* « ELADÓ garantáltan príma állapotú VW Golf, 1100 cm3,1983. 12. évjárat. Tel.: 56/451-967. *9597* Eredetiségvizsgálat Szerviz tevékenység Sérült autók javítása N Ring Autóház Kit Szolnok, Fék üt 3. Tel.: 56 512*432. 8 NYUGATI gépkocsikat vásárolnánk készpénzért, tulajdonostól. 53/360-891, 30/2180-787. *96ia*______________ 8 NYUGATI gépkocsiját megvásároljuk. Kereskedelmi iroda, Abony. 53/360-594, 20/9834-198. *9525*_______________ « VW Golf ll-es, 1988. decemberi, jó állapotban, 1.3-as, benzines, 5 ajtós, tulajdonostól eladó. Érd.: 57/441-333. *9642* «‘92. novemberi 2,0i Honda Accord nagyon szép megkímélt állapotban eladó. Tel.: 30/9432-766. Iá.: 1,57 millió Ft. *9653* IV. Golf, ‘98-as, 1.6-os, magyarországi eladó. 06-30/9384-655. *96úi* MERCEDES 124,300 D eladó. Tel.: 30/243- 1198. *9603* HASZONGÉPJÁRMŰ IFA WL 50 rövidplatós teherautó 1989-es évjáratú, kitűnő műszaki állapotban, friss műszakival eladó. Érd.: 20/9260-554. *9466* s 50-es, billenős IFA műszakival eladó. Telefon: 56/395-368. *9628* GÉPEK E-400-AS esztergapad összes tartozékkal eladó. Tel.: 06-20/3378-745. *9549* 8 ÖNJÁRÓ fűkasza, rezgőkéses eladó. Ára: 160.000 Ft. Érd.: 77/420-002. *9556* 8 DÍZELtargoncák, talajmaró, tornádó műtrágyaszóró, műtrágyaőrlő, nagy teljesítményű szivattyúk, kompresszorok, IH mélylazító eladó. Érd.: 76/441-556 vagy 60/449- 958. *9669* ÁLLÁST KÍNÁL 8 BIZTONSÁGTECHNIKAI, VAGYONVÉDELMI RENDSZER SZERELŐ és telepítő tanfolyam indul. Érd.: TERMINÁT0R 2003 Bt. 56/422- 100,06-30/2181-038. *8413*_______ O FSZET gépmestert keresünk színes munkák készítésére Heidelberger GT0. gépre. 06-20/9423-399. *9024*_____________ V ARRÓNŐKET és szalagvezetőt sürgősen felveszek. Tel.: 06-30/224-7845. *9055* VAGYONVÉDELMI cégTúrkeve - Mezőtúr térségéből érvényes vagyonőri igazolvánnyal rendelkező biztonsági őröket keres. Érd.: 06-30/9252-991. *9471* SPORTBOLTBA, eladói munkakörbe szakképzett, szolnoki munkatársat keresünk. Tel.: 56/343-913. *9307* _____________ Ú J ÉV, új lehetőség! Fehérneműk értékesítése mellékállásban, postai szállítással is. Kereset 15-30.000 Ft/hó. Tel.: 88/442- 854,88/325-373,8.00-16.30-ig. *9379* SZAKÁCSOT felveszünk. Tel.: 56/410-066. *9454* A „SZŐKE TISZA" JNSZM Fogyatékosok Otthona a tiszaugi telephelyére Tiszaug és környékén lakó gépkocsivezetőt keres azonnali belépéssel. Érdeklődni munkaidőben Rontó Zsuzsanna telefon: 56/328-024. *9488* MUNKALEHETŐSÉGET ajánlunk mobiltelefonálás, mikrohullámú sugárzás ellen! Szervezői és felvilágosító tevékenység. 06- 20/9160-330. *9532* ÜZEMANYAGKÚT üzemeltetését végző kft. keres könyvelőt főállásba, vagy könyvelő irodát. Érdeklődni lehet munkaidőben az 56/421-336, 420-912, 520-240 telefonszámokon. *9560* AVON kozmetikumok forgalmazásához jelentkezőket keresünk. Telefon: 57/456- 377, 06-30/2054-557, *9566* FELVESZÜNK szakképzett vagy gyakorlott vendéglátó eladót Tiszaföldvárra. 06- 20/9139-409. *958i* SZOLNOKI sörözőkbe pultos-felszolgáló hölgyeket keresek. Korrekt, megbízható munka - magas jövedelem. Tel.: 06- 30/9387-690,9-16 óráig. *9605* AZ UNIMAX-HUNGÁRIA Rt. részmunkaidős takarítónőt keres. Érdeklődni lehet, Tary Katalintól a 06-20/9259-430 telefonszámon. *9594* (Folytatás a 10. oldalon.) ÉDESIPARI ÉS SÜTŐIPARI TERMÉKEK FORGALMAZÁSÁVAL FOGLALKOZÓ KÜLFÖLDI CÉG SZOLNOKI MUNKAHELYRE KERES RAKTÁRVEZETŐT. Elvárásaink: - középfokú végzettség,- 2-3 éves raktárvezetői gyakorlat,- számítógépes felhasználói ismeret (Word, Excel),- 25-40 év közötti életkor,- angolnyelv-tudás előnyt jelent. Önéletrajzokat az alábbi címre várjuk a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül: I.D.C. HUNGÁRIA Rt. j 1145 Budapest, Róna u. 207. Tel.: 1/222-0968 Fax: 1/223-3104 *