Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-08 / 32. szám

MBB 2000. Február 8., kedd 9. OLDAL SPORT És lám, a szakvezető a sípmestemek adott igazat ______________NÉPÍR ISTVÁN______________ D e jó volt hallani Talán már az újszülöttnek sem újdonság az a fajta emberi, sportolói magatartás, amely­nek nap mint nap részesei vagyunk. Ami­lyen tempóban ránk tört a nagy szabadság, ugyanabban az ütemben elkezdődött valami, ami immár teljesen háttérbe szo­rította a sportszerűség, a fair play jelentőségét. Fő a győzelem! Bármilyen áron! Ilyen és hasonló jelszavak fogalmazódtak meg, ha nem is nyíltan hangoztatva, de mindenképpen a belső törek­vés által vezérelve. Óvások, fellebbezé­sek, nyílt levelek, anyázások, botrá­nyok, doppingolá­sok — mindahá- nyan, amolyan természetes kellékekké váltak a stadio­nokban, csarnokokban, világversenyeken és hazai baj­nokságokban egyformán. Ilyen helyzetben nehéz a lényegre figyelnie annak, aki csupán a verseny izgalmáért, a szép játékért, netán a buzdítás szándékával látogat az eseményekre. A magam­fajta tollnokféle bizony megedződött az „átalakulás tré- ningjeinek” hatására, a korábban oly szokatlan otromba stílussal szemben mára védettséget termelt ki a szerveze­te, szelektív hallása pedig abban segíti, nehogy önmaga is szélsőségessé váljon. Hát csoda, ha egy sima edzömeccsen felüdül, amikor félig rest fülei ilyesmit hallanak: „Kérj tőle bocsánatot!” Ez pedig megtörtént, miután a csúnya szabálytalanság és a bíró megsértése miatt a játékvezető - tréningmérkő­zésen ez gyakorlat - a jogos kiállítástól eltekintve, végle­ges cserét kért a csapat edzőjétől. És lám, a szakvezető a sípmesternek adott igazat — ez sem jellemző már —, saját játékosát pedig leparancsolta a pályáról. Néhány perc múlva szünet következett, amikor is a nyelvelő, őszintének látszó fizimiskával bocsánatot kért a sporitól. Mire ő csak annyit mondott: „ha az edző­je úgy gondolja, visszatérhet a pályára.” Vissza is jött. Láthatóan rendezettebbé vált a viselkedé­se, és csak a játékkal törődött. Mert hát a sport valójában arról szól (na), ha az anyagiasság nem kerítené ennyire hatalmába, ha nem az érvényesülés kíméletlen eszközé­nek használják fel. De jó volt hallani ezt a bocsánatkérős történetet. Hi­szen olyan ritka, mint a fehér holló. Kifutott a Kispestnek Hétfőn délután a PNB-s Kispest Honvéd vendége volt a Szolnoki MÁV Neusiedler NB I-es labdarú­gócsapata. A Tisza-partiak 5-0-s vereséget szenvedtek (félidőben 1-0 volt az állás) a Bozsik stadion­ban. MÁV I. félidő: : Bak - Né- medi — Fehér, Müller — Fe- dor, Bábik, Kádár, Szobosz­lai, Balogh — Urbán, Major S. II. félidő: Szabó — Ács — Né- medi, Balogh — Bernáth, Kui, Bábik, Antal, Pelles — Ivitz, Német. A szolnoki együttes csütör­tökön Vácott vendégszerepei, | szombaton délelőtt pedig Sza- jolban játszik az NB III-as ha- zai gárdával. ______________■ M olnár jobb mezőnyértékkel nyerte a nyílt bajnokságot Az utolsó két fordulóval és az eredményhirdetéssel be­fejeződött a harmadik hete zajló megyei egyéni nyílt sakkbajnokság. A verseny­nek helyet biztosító szolno­ki Hemo számos érdeklődőt is vonzott, akik maguk is asztalhoz ülhettek, egy-egy játszmát váltani. Sakk A nyolcadik fordulóban az első táblán Molnár-Sápi összecsapá­sát láthatták az érdeklődők, amely csemegének ígérkezett, hi­szen Molnár nem titkoltan a baj­noki címre pályázott, míg Sápi végig igen jó formában játszott, és régi erényeit csillogtatta. A vá­rakozások korán szertefoszlot­tak, hiszen Molnár a középjáték­ban minőséget nyert, és ezzel sö­tét sorsa megpecsételődött. To­vábbi érdekesebb eredmények: Papp-Pápista 0-1, Ondok-Pintér 1-0, Varga-Telek 1-0, Dancza- Barta 1-0. Megemlítendő, hogy mindegyik játszma a csapattár­sak barátságosnak nem nevezhe­tő ádáz küzdelmét hozta, ami a jövőre vonatkozóan megmutatta a pillanatnyi erőviszonyokat. A záróforduló előtt tehát újra átren­deződött az élcsoport. Molnár az első helyre került, míg Varga és Ondók helycserével a másodikra, harmadikra ugrott, ugyanakkor leszorult a dobogóról Papp (4.) és Sápi (5.), valamint Pápista. Ezek után az utolsó forduló egyese- j két már a befutó helyen talált, így a Molnár—Ondók mérkő­zés sem küzdelmet, sem izgal­makat nem ígért, hiszen a döntetlen Molnárnak, jobb mezőnyértékkel biztos első helyet jelentett, míg Ondók­nak a Varga—Pápista mérkő­zés eredményétől függött a helyezése. így tehát a máso­dik, harmadik, negyedik táb­lákra irányult a figyelem, j Utóbbin gyors eredmény szü­letett, Sápi végzetes hiba után tisztet és partit vesztett, míg ellenfele az ötödik helyre ér­kezett be. Kádas igencsak hul­lámzó teljesítmény után az utolsó fordulóbeli győzelmé- í vei búcsúztatta ellenfelét a dí­jas helyektől, míg Pápista az időzavarban hibázó ellenfelé­vel tette ugyanezt. Végeredmény: 1. Molnár (Újszász) 7, 2. Pápista (Kevi- terv) 7, 3. dr. Ondók (Kevi- terv) 6.5, 4. Kádas (Űjszász) 6.5, 5. Dancza (Törökszent- miklós) 6.5, 6. Pintér (Kevi- terv) 6 ponttal. Különdíjasok: a legeredményesebb szenior Ragó László (Rákóczifalva), a legeredményesebb ifjúsági Te­lek Gábor (Uj szász), a további sorrend. 2. Kovács Dávid (Ke- viterv), 3. Molnár László (Ke- viterv). Kérdések, vélemények múltról és jelenről Szombaton este három, világot járt, többévi profiskodás után hazatért labdarúgó volt a vendége a jászladányi sportbálnak. Név sze­rint a Lombard FC Tatabánya három „sztár- játékosa”: Kiprich József, Mészöly Géza és a Szolnokon is megfordult Géléi Károly. Jászladány Az egykori válogatott futballisták tisztességgel áll­ták a kérdések özönét, pedig a jelen lévő szurko­lók nem kímélték őket, pályafutásuk legapróbb titkaira is kíváncsiak voltak. Lázár Tamás több mint 100 kilométert au­tózott - Halásztelekről érkezett - azért, hogy személyesen találkozhasson kedvencé­vel, Kiprich Józseffel: - A mexikói világbaj­nokság előtt Európa legjobbjaként tartották számon válogatottunkat, az­tán az oroszok ellen belesza­ladtunk egy hatosba. Miként látta a pályán belülről a tör­ténteket?- Remek erőben, kimon­dottan jó formában érkez­tünk Mexikóba, s az utolsó előkészületi meccsünket kö­vetően egyöntetű volt a véle­mény, akár 3x90 percet is le tudnánk darálni. Erre szinte még véget sem ért a him­nusz, máris ,2-0-ra vezettek a nyitányon Belanovék. Közel másfél évtized távlatából sem tudom megmondani, miért, de már a bevonulás­kor úgy éreztem, éreztük, hogy az oldalvonalban is hasra esünk. A csúfos vere­ség pedig meghatározta to­vábbi vb-szereplésünket. Jánosi Zoltán benzinkutas Mészöly Gézát fogta vallatóra: - Franciaországot nem szá­mítva, kimondottan egzotikus országokban játszott. Korea, Ciprus, Izrael egyaránt isme­retlennek számít a magyar szurkolók előtt. Milyen arrafelé a foci? — A herényi Pecha Lacival 1991-ben mi vol­tunk az első fecskék, akik Magyarországról a távoli Dél-Koreába szerződtünk. Nagyon jól éreztük magunkat Szöulban, de cseppet sem volt könnyű akklimatizálódni a minden­napi élethez: más az éghajlat, új étkezési szo­kások, más a kultúra, egyszóval idegenek voltunk. Annyit talán sehol máshol nem edzettem, mint ott. Nem véletlen, hogy a ko­reai futball egyre markánsabban van jelen a nemzetközi porondon. Ciprus megint más világ volt, ám a klubok szervezettségben, a csapatok fegyelemben elmaradnak a Távol- Keleten megszokottól. Izrael sokáig úgy élt a magyar játékosok képzeletében, mint a Ká­naán földje, ám utóbb kiderült, ott is köny- nyen ígérnek, ám nehezen teljesítenek a ve­zetők. A szurkolók viszont imádják a focit. Vincze Gábor, az általános iskola igazgató­ja a magyar labdarúgók küzdőképességét kérte számon Géléi Károlytól: - Miért van az, hogy csapataink sorozatban képesek az igazi tétmeccseken katasztrofális vereséget szenvedni? Időnként az akarat sem igen lát­szik játékosainkon. — Erre csak kinti példával tudok szolgálni. A belga Antwerpennél 20-25 futballista pá­lyázott a kezdőcsapatba kerülésért, ezért már az edzéseken is szikrázott a levegő. Ezt a mentalitást pedig a meccsekre is átvitték magukkal a játékosok. Ott nem félnek a tré­ningeken, hogy bármelyik sztár megsérül. Nálunk, azt hiszem, ez még mindig nem egé­szen így van. A kérdések özöne az idő előrehaladtával sem csökkent, ám 11 óra tájban a házigazdák nagy bánatára a vendégek elbúcsúztak, hi­szen vissza kellett térniük a Lombard vár- gesztesi edzőtáborába. A három játékos is­mét nagy útra készül, csütörtökön a ligaválo­gatott tagjaként Dél-Ámerikába utaznak. ______________________________________ Mészöly Gézát, Géléi Károlyt és Kiprich Józsefet a település polgármestere, Dankó István fogadta fotói mészáros Halasztana a Pécs Szerdán újabb kört ren­deznek a felsőházban; a forduló rangadójának az Olaj KK-Matáv-Pécs (té­vés) meccs ígérkezik. Bár a legfrissebb hírek szerint a pécsiek halasztanának, ha lehetne, ugyanis sok a sé­rültjük. Játékosaik közül Czigler, Mészáros, Csirke és Sajni jelen piilanatban is harcképtelen — állítják . Kosárlabda Telefonon megkerestek bennün­ket a Matáv illetékesei, hogy já­ruljunk hozzá a mérkőzés elha­lasztásához, mivel több kulcs­emberük is maródi - kezdte Tóth Zoltán, az Olaj KK Kft. ügy­vezetője. - Mi megértjük a prob­lémáikat, de nem tudunk segíte­ni rajtuk. Hivatkozni mi is tu­dunk, sajnos nekünk is vannak sérült, „összedrótozott” embere­ink - Ivkovics, Takács és Parker. Szponzorainkkal, hirdetőinkkel is megegyeztünk, és közönsé­günk is nagyon várja már a talál­kozót. Úgy készülünk tehát, hogy lesz mérkőzés szerda este 18 órakor, amit az MTV 2 is köz­vetíteni fog. — Szurkolóinkat nagyon kérjük, hogy sportszerűen vi­selkedjenek a mérkőzésen, mert a bedobálásokat, trágár kórusokat szigorúan bünteti az MKOSZ, sőt ezek miatt akár még a meccset is lefúj­hatják a játékvezetőt. Mi min­dent megteszünk majd a rend érdekében: a sportcentrumo- sokkal és rendőrséggel kar­öltve az ittas egyéneket már a Tiszaligetben kiszűrjük, sőt az ajtóknál minden egyes be­lépőt ellenőrzünk, hogy sze­szes italt és veszélyes tárgya­kat ne vigyenek be a létesít­ménybe. A büfében termé­szetesem még a sör árusítása | is szünetelni fog. A torlódá­sok elkerülése érdekében ma reggel 7-től 16-ig, szerdán pe­dig 7-től 14-ig elővételben le­het majd belépőket vásárolni az Olaj-csarnokban — tudatta velünk az ügyvezető. ________________________________(VÉCÉÉI Túri botlás, szolnoki menetelés Bíró Norbertét meghívták a válogatottba Férfi teke NB I. Sz. MÁV-Járműjavító— Szentgotthárd 6:2 (4315:4168) Szolnok: Rigó 707, Mátyás 687, Tihanyi 746, Klak 723, Molnár 718, Bíró E. 734. NB II. Földeák—Mezőtúri AFC 5:3 (2984:2914) Mezőtúr: Rácz 484, Egei 501, Hegyi 502, Szöllősi 440, Bordács 486, Polgár 501. NB III. Szotek—Uniforce-Szank 7:1 (2580:2349) Szotek: Nagy D. 410, Spa- nyiel 446, Földi 420, Lőrin- czy 456, Hajdú 447, Berta 401. Bíró Norbert és a „béklyója” FOTÓ: M. J. Dobogón a honvédosok Cselgáncs A második országos felnőtt dzsúdórangsorversenyt rendez­ték Budapesten, amelyen négy érmet szereztek a Szolnok HSE sportolói. A 73 kg-osok között az éremesélyes Kosztyú Tamás egy győzelem után vereség­gel folytatta, majd sérülés mi­att — fejbőrét össze kellett varrni — sajnos a verseny fel­adására kényszerült. A legnehezebbek között, a +100 kg-ban csupán a későb­bi győztes tudta csak legyőz­ni Kovács Gábort, aki három győzelemmel lett harmadik. 90 kg-ban Bodnár József a vi­gaszágra került, ahol min­denkit ipponnal legyőzve szerzett bronzérmet. Németh Tibor (81 kg) Tölgyesi Kriszti­ánnal szemben (UTE) szikrá­zó csatában maradt alul, majd mindegyik ellenfelét biztosan verte, végül bronz- j éremmel vigasztalódott. Ko­vács Imre a 60 kg-osok között szoros csatában veszített a későbbi első helyezett ceglé­di Vargával szemben, majd két gyors ipponos győzelem- | mel a harmadik helyet csípte j el. A Budapest Honvédra és Szolnok HSE-re épülő felnőtt cselgáncscsapat utazik febru­ár 24-én Franciaországba egy nemzetközi megméretésre. A tervek szerint a szolnokiak közül négy dzsudoka vesz majd rész a már hagyomá­nyos úgynevezett CIMSZ-via- dalon. ■ A Bíró fivéreknek „ne­héz” gyermekkoruk volt. Per­sze eme állításunk csupán ab­ban az esetben állja meg a he­lyét, ha annak a játékszernek a tömegét méregetjük, amellyel az idősebb Ervin és hat évvel fiatalabb öccse, Norbert guri- gázott anno naphosszat. A sú­lyos „béklyót” a szintén a teke­sport rabságában töltő édesap­juk rakta „kezükre” (azaz a ke­zükbe), de a srácok egyáltalán nem bánták ősük terhes örök­ségét. Az elmúlt évadban lejtőre került a szolnoki férfi tekézés: a járműsök kiestek a szuperli­gából, a főszponzor elhagyta őket, a csapat motorja, a kapi­tány, Kántor Sándor befejezte aktív pályafutását. A sportág hívei azonban nem nézhették ölbe tett kézzel a lecsúszást, s azonnali változást eszközöl­tek. Bíró Józsefet kérték fel az NB I-es gárda irányítására, de az NB III-as Szotek edzését is a szakemberre bízták. A döntés remeknek bizonyult, hisz a vasutasok újból a szuperligás csoportra kacsingatnak, a má­sik szolnoki együttes pedig a negyedosztályú bajnoki cím egyetlen várományosa. Ráadá­sul a tréner 22 esztendős fia, Ervin a MÁV-Jármű egyik hú­zóembere, utánpótlás-váloga­tott. A másik gyerkőc, a 16 éves Bíró Norbert pedig a napokban kapta meg a meghívót a hét vé­gi, Zalaegerszegen zajló két- nemzetes válogatott verseny­re, amelyen a magyar csapat tagjaként a horvátok ellen bi­zonyíthat. Norbi, aki a szolno­ki kereskedelmi szakközépis­kola másodéves diákja, tavaly megnyerte az országos serdü­lő seregszemlét, s akkor figyel­tek fel rá a válogatók. Persze ez a kitüntetett figyelem előbb- utóbb már dukált a fiatal sport­embernek, aki hűen követi fa­míliája idősebb tagjainak pél­dáját. MÉSZÁROS

Next

/
Thumbnails
Contents