Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-23 / 45. szám

Szolnok, Tószegi u. 5. (Interfruct áruház mellett) Kedvező nagykereskedelmi árak! Várjuk kis- és í nagykereskedelmi vásárlóinkat! HAGNOSZ BT. SZOLNOK Jutalom a járőröknek Elfogták a vagondézsmálókat Mint arról korábban tájé­koztatást adtunk, a Tisza- földvári Rendőrőrs járőrei a martfűi növényolajgyárban szolgálatot ellátó biztonsági cég alkalmazottainak segít­ségével elfogták azt a há­rom gyanúsítottat, akik egy étolajjal megrakott vasúti kocsit dézsmáltak meg né­hány héttel ezelőtt. A vasúti társaság tegnap mondott köszönetét az akcióban részt vevő rendőröknek. Tiszaföldvár A MÁV Rt. Szegedi Területi Igazga­tóságának hálája mellett jutalom is megillette az őrs két járőrét, Szaba­dos László főtörzsőrmestert és Sza­bó Ferenc őrmestert azért, mert a biztonsági őrök bejelentését köve­tően húsz percen belül elfogták a helyszín közelében a lopás egyik gyanúsítottját. A férfit akkor kap­ták el, anúkor autójával a vagonból előzetesen a sín mellé kidobált, ét­olajjal teli kartonokat akarta üsz- szeszedni. Két társa sem sokáig rejtőzködhetett, másnap ők is rendőrkézre kerültek. A nyomo­zás során kiderült, a gyanúsítottak felszálltak a gyárból kigördülő sze­relvényre, feltörték a vagon ajtaját, és kidobálták az egyébként orosz exportra szánt árut, közel 200, egyenként 15 liter étolajat tartal­mazó kartont. A sín mentén sora­kozó dobozok egy másik vonat ve­zetőjének tűntek fel, ő volt az, aki elsőként jelzést adott a gyanús kö­rülményekről. Az ezt követő in­tézkedésnek köszönhetően nem­csak a tettesek váltak ismertté, hanem a lopással okozott kár megtérült. HATVANON TÚL. Kerepesi József nyugállományú rendőr zászlós már hétéves korában kutyájával országos ifjúsági bajnokságot nyert. Hirtelenjében nem is tudja, hogy azóta hány országos bajnokságon ért el első helyezést. 7. oldal Megrugdosta a háziorvost /■ Ha az orvost munkaviszo­nyában végzett tevékenysé­ge közben ér inzultus, akkor a törvény szigorúan sújtja azt, aki kezet emel rá. Ez a megyei bíróság által megho­zott másodfokú ítélet indok­lásában hangzott el egy ko­rábbi bűneset kapcsán. Tiszaigar Az elsőfokú bíróság garázdaság miatt mondta ki bűnösségét annak a férfinak, aki évekkel ezelőtt bán­talmazta az akkori tiszaigari házi­orvost helyettesítő doktort. A ren­delőt felkereső beteg utazási utal­ványt akart kérni az orvostól, aki ennek a kérésnek nem tett eleget. A beteg ettől olyan dühös lett, hogy előbb megütötte, majd meg­rugdosta az orvost. A bűncselek­ményt váltig tagadó, korábban már hatszor büntetett férfit az eljárás során orvos szakértő is megvizs­gálta, és megállapította, hogy el­meállapota nem teszi lehetővé azt, hogy mindig képes legyen felmér­ni tetteinek következményeit. A gyengeelméjűségben szenvedő be­teget nem büntette meg a bíróság, próbára bocsátásáról hozott intéz­kedést. A vádlott és védője a fel­mentés reményében fellebbezett. A megyei bíróság azonban nem ta­lált kivetnivalót a korábbi ítéletben, csupán, annyit, hogy a megvalósí­tott bűncselekmény nem garázda­ság vétsége, hanem annál súlyo­sabb: közfeladatot ellátó személy elleni erőszak. A munkáját végző orvost ugyanis fokozott büntetőjo­gi védelemben részesíti a törvény. Ettől függetlenül nem változtattak a vádlottat érintő jogkövetkezmé­nyeken. Elhalasztott összevonás A megyeszékhely közgyűlése megbízta Kovács Libór alpolgár­mestert, hogy május 31-ig vizsgálja meg a Hermán, illetve Eöt­vös általános iskolák összevonási, átszervezési lehetőségeit. A témában a közelmúltban kikérték a szülők, az érintett diákön­kormányzat és a pedagógusok véleményét, valamint pénzügyi kalkulációk is készültek — hangzott el tegnap a városházán. Szolnok Szalay Ferenc polgármester sajtótá­jékoztatóján elmondta, az egyezte­tések folyamán derült ki pontosan, hogy a tavaly bezárt Zöld iskolából 70 tanuló iratkozott át a Hermán, 41 pedig az Eötvös iskolába. Ezzel a létszámbővüléssel a két intéz­ményben együttesen 1120 diák ta­nul. A véleményeket összegyűjtve, valamint figyelembe véve az előze­tes számításokat, mely szerint a két iskola összevonása csupán 5-6 milliós megtakarítást erédményez, a polgármester úgy döntött, java­solni fogja az előterjesztés módosí­tását, azaz az átszervezés elhalasz­tását. Szalay Ferenc véleménye szerint az összevonás akkor lesz indokolt, ha a gyermeklétszám ezt megalapozza, ha a két intézmény­ben együttesen mintegy 800-900 diák tanul. A témában természete­sen a közgyűlés dönt majd. A pol­gármester lapunk érdeklődésére közölte, nem szerepel a tervek kö­zött az óvodai igazgatóságok újabb átszervezése, tehát továbbra is ma­rad a négy intézmény, amelyek élére pályázatot ír ki az önkor- mányzat. _______ l.z. Job b előre felkészülni az esetleges árvízre, mint később kapkodni, ezért már most fóliáznak a tlszallgetl körgáton FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Árhullám biztos lesz a Tiszán, ám azt számos tényező befolyásolja, hogy ez a Közép-Tiszán mekkora mértéket ölt. A szakemberek szerint kicsi a lehetősége annak, hogy a tavalyi rekordhoz ha­sonló méretű alakuljon ki. A város et­től függetlenül előre cselekedett: a Ti- szaliget gátját máris lefóliázták. ________ Szolnok ______________ M ég januárban kezdődött a munka, akkor a növényzettől tisztították meg a gátat - tudtuk meg Fodor György alpolgármestertől. A fóliá­zásnak pedig az az oka — magyarázta —, hogy árhullám minden bizonnyal idén is lesz, így az árvízi védekezés részeként végeztetik el a munkálatokat. Ráadásul tavaly búvároknak kellett fáradságos munkával lerakni és lesú­lyozni a fóliát a védvonal Tisza felőli oldalán, ezt kívánják elkerülni a mostani megoldással. Árhullám biztos lesz - válaszolta kérdé­sünkre Lovas Attila, a Kötivízig tájékoztatá­sért felelős munkatársa. Azt is elmondta, hogy egy későbbiekben levonuló árhullám sok mindentől függ: mikor és merről jön a melegedés, milyen magasságig olvasztja el a havat, s lesz-e vele csapadék. Az előrejelzések szerint az elkövetkezendő néhány napban nem lesz még felmelegedés, azonban ezt kö­vetően már a márciusi hőmérsékletek okoz­hatnak olvadást a vízgyűjtő területeken - mondotta a Kötivízig munkatársa, Kovács Sándor. Az eddigi jelentések és számítások szerint a hóban tárolt vízkészlet kisebb a ta­valyi rekordárhullámot okozó hórétegtől, rá­adásul azt eső is kísérte. Kovács Sándor azon­ban hozzátette: a kép kissé csalóka, mert a magasabb területeken jóval tömörebb a hó, mint a múlt évben volt. Mindettől függetlenül kisebb a valószínűsége annak, hogy a rekord­hoz közeli vízállást produkáljon a Tisza a hó­olvadást követően. einväq zoltan Népszavazás, de nem csak a szemétlerakó ügyében? Kedden késő este ért véget az a közmeghallgatás, vagy in­kább falugyűlés, amelynek egyetlen témája a település ha­tárában, a legutolsó házaktól alig egy kilométerre létesíten­dő regionális szemétlerakó és -kezelő ügye volt. Tiszaszőlős __ M ár az előzmények is izgalmakat ígértek, hiszen a Tiszafüredhez tar­tozó településen eddig 513-an tilta­koztak aláírásukkal a már szakható­sági engedélyekkel, valamint az uni­ós pályázati támogatás elnyeréséhez szükséges pozitív véleményekkel rendelkező terv megvalósítása ellen. A gyűlés mindezekkel együtt érde­kes kontrasztot mutatott, hiszen csaknem mindegyik hozzászóló le­szögezte, jelenlegi állapotában való­ban szégyene a Tisza-tavi térségnek a szemét. így még az ellenzők is tá­mogatták egy modem, környezetba­rát szemétkezelő, -lerakó megépíté­sét, de hozzátették: az legyen jóval távolabb, mint a tervekben! Az in­dokok nagyon széles skálán mozog­tak, hiszen az egészségkárosító ha­tások mellett többen féltek» attól is, hogy a négy Tisza-tavi megye - 22 településének megközelítően 60 ez­res népessége - szeméthegye tönk­reteszi az agrárgazdálkodást, a föl­deket, a legelőt, ezzel együtt vesze- lyezteti a falu nyugalmát is. _________________(FOLYTATÁS A 3. OLDALON! K észül a szakmai előterjesztés Hétfőn találkoztak azok a szakemberek és specialisták, akik közreműködnek annak a kormány-előterjesztésnek a kimunkálásában, amely a Ti­szát tönkretevő cianid- szennyezést követő folyóreha­bilitációt hivatott elősegíteni. Szolnok Környezet- és természetvédel­mi, vízügyi, haltenyésztési szak­emberek, valamint biológusok, ökológusok találkoztak Szolno­kon a cianidszennyezést követő­en kinevezett miniszteri bizto­sokkal, hogy megbeszéljék a jö­vő heti kormányülés elé kerülő szakmai előterjesztés, illetve ku­tatási terv részletkérdéseit. A szakértők egyébként úgy vélik, hogy csak tavasszal, a víz felme­legedésével lehet majd pontos képet kapni a cianidszennyezés hatásairól. lz NÉPZENEI ESTET RENDEZTEK TEGNAP a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ pódi- urrftermében. A műsorban felléptek a Bethlen Gábor Református Általános Iskola csoportjai, a Sáfrány Népzenei Együttes és a Béke Mezőgazdasági Szövetkezet két csoportja. fotó: cs. i. ” V Becsomagolták” a Tiszaligetet Hogy mekkora árhullám lesz, még nem lehet tudni \ 977086591503000045

Next

/
Thumbnails
Contents