Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-22 / 44. szám
VÁLTOZÓAN FELHŐS IDŐ Részletek a 12. oldalon / / o u J XI. évfolyam, 44. szám 2000. február 22., kedd Napi haltetemeink A Tiszabábolnától Kisköréig terjedő Tisza-szakaszon az elmúlt héten 45 tonna haltetemet, valamint három elhullott őzet emeltek ki a vízből — adta hírül a Kötivízig tegnap. Naponta 4-6 tonna haltetemet visznek el a debreceni ATEV- telepre megsemmisítésre. Megyei információ A tetemek kiemelése tegnap is folytatódott, miközben laboratóriumokban vizsgálják mind a vizet, mind pedig a cianidmér- gezésben elpusztult állatokat. Horváth Ferenc, a megyei FVM- hivatal halászati és vadászati illetékese lapunknak úgy nyilatkozott, eddig nem értesültek olyan vadelhullásról, amelyet bizonyítottan a cianid okozott. Mint mondta, a vadak megérezték a mérget, és nem ittak a szennyezett folyóból, nem is kényszerültek erre, hiszen belvíz borítja szinte az egész megyék________________l.z. Dübörgés a főtéren Különös hangokra riadtak fel szombaton éjjel a város főterének környékén élők. A szokatlan zajok a rendőrök érdeklődését is felkeltették. Kunhegyes Aki kinézett a főtér melletti sétálóutcára, felborított beton virágvályúkat, szemetesedényeket láthatott. A tárgyakat méretüknél és súlyuknál fogva csak igen erős emberek mozdíthatták el helyükről. A kiérkező rendőrök két alakot láttak elfutni, akiket rövid üldözést követően sikerült is elfogniuk. A két karcagi fiatalember tagadta, hogy közük lett volna a balhéhoz, ám garázdaság alapos gyanúja miatt eljárás indult ellenük. Az energiával teli fiatalok a diszkóban voltak, és hazafelé menet kerültek útjukba a betontárgyak. Azt is megtudtuk, hogy az eset kirívónak számít Kunhegyesen, ugyanis hasonló esetek még a diszkós napokon sem történnek a városban. H Öntözőgépeket gyárt a Mezőgép Jövőre már több száz darabra fut fel a termelés ■**$r* •* ííVV * v Sri "« * * A Szolnoki Mezőgépnél már megkezdték a legújabb termék, az öntözőgépek összeszerelését. A tervek szerint az idén mintegy ötven, jövőre azonban már két-háromszáz darab értékesítését tervezik. Szolnok Még a múlt évben vásárolta meg a Szolnoki Mezőgép Rt. az osztrák Wolfbauer céget, mely öntözőgépeket gyártott. A gyár Magyarországra való áttelepítése két hét alatt lezajlott - mondotta kérdésünkre Palotai Tamás, a Mezőgép vezér- igazgatója. A műszaki-dokumentációs feltételeket 90 százalékban már megteremtették, a gyártó gépsorok telepítése is folyamatos. Közben a piaci értékesítési hálózatot is építik, melyben azokat a korábbi kereskedőket is megkeresik, akik az osztrák cég gyártmányát forgalmazták. Az osztrák üzemben elkészített alkatrészekből már készülnek az első öntözőgépek Szolnokon - tudtuk meg Pálszabó Istvántól, a projekt felelősétől. Elmondta, hogy az idén mintegy 50 darabot kívánnak gyártani, jövőre azonban jelentősen felfut majd a termelés, miután két-háromszáz darab előállítását és értékesítését tervezik. A fő piac ezen új termék esetében is Nyu- gat-Európa, ahova a Mezőgép termelésének mintegy 80 százalékát értékesíti. A célországok között találjuk Németországot és Franciaországot, valamint Hollandiát is. E.Z. A bevallások 90 százaléka megérkezett Az adó-visszaigénylések összege elmarad a múlt évitől Az egyéni vállalkozók nagy többsége - kilencven százaléka - eleget tett adóbevallási kötelezettségének. Az szja-bevallásokból eddig mintegy huszonegyezer érkezett meg az adóhatósághoz, ami négyezerrel több a tavalyi év hasonló időszakához képest. Megyei információ A február 15-ei határidő már bőven letelt, azonban több bevallásra kötelezett felejtkezett el a nyomtatványt időben eljuttatni az APEH-nak. A gazdálkodóknak mintegy tíz százaléka ™—~ mulasztott, és az egyéni vállalkozóknak is csak kilencven százaléka teljesített határidőre. Az éves áfa-bevallásra kötelezettek esetében még ennél is rosszabb a teljesítés: még a nyolcvan százalékot sem éri el - mondotta érdeklődésünkre a megyei adóhatóság osztályvezetője, Kovács Antalod. Személyijövedelem- adó-bevallásból eddig huszonegyezret nyújtottak be az APEH-hoz, ám ez négyezerrel több, mint amennyi tavaly ilyenkor volt - tudtuk meg az osztályvezetőtől. (FOLYTATÁS A 3. OLDALON) AUTÓ — MOTOR A közelmúltban került hazai forgalomba a Volkswagen Polo legújabb típusa. A család legkisebb gyermekének immár sokadik nemzedéke indul útjára, hogy meghódítsa - elsősorban - a fiatalok szívét. 7. oldal Utcára vonulnak a gazdák? Veszélyben az agrárbéke Mivel a tavalyi szolnoki agrárnagygyűlésen megválasztott tárgyalódelegáció és a szaktárca által szeptemberben megkötött úgynevezett agrárbéke-megállapodásban rögzítetteknek csupán a töredéke teljesült, a gazdák képviselőiből megalakult demonstrációs bizottság úgy döntött: készültséget tart fenn, s e hónap végéig ad haladékot a megegyezésre. Szolnok Várnái Csaba, a Jászkun Teszöv titkára, a demonstrációs bizottság tagja érdeklődésünkre elmondta, február 8-i döntésük, mely szerint készültséget tartanak, s amennyiben a hónap végéig nincs megegyezés, az utcákra vonulnak, a jelek szerint eddig süket fülekre talált, a szakminisztériumból nem érkezett hír a gazdákkal való tárgyalásokra vonatkozóan. Ezzel szemben arról igen, hogy az idei évre tervezett támogatás, így például a reorganizációra ígért keret is egyre kisebb összegű. Az érdek-képviseleti vezető úgy vélte, az agrárbéke-megállapodásban rögzítetteknek csupán a töredéke teljesült eddig, s a dolgok nem abba az irányba haladnak, hogy megvalósulhatnának a gazdatársadalom - a szakminisztérium által is elismert — kérései. Az egyeztetésekig még van néhány nap, hiszen a gazdák tárgyalódelegációjának február 29- ig kell beszámolnia a demonstrációs bizottságnak arról, hogy mire jutottak a szaktárca képviselőivel a tárgyalóasztalnál. Ha viszont az FVM-mel történő egyeztetés eredménytelenül zárul, úgy márciusban az utakra szólítják a gazdákat. _________________l.z. A rendőrök ellenálltak a vesztegetni próbáló autósnak Vesztegetés alapos gyanúja miatt tett feljelentést a Szolnoki Rendőrkapitányság egy 24 éves fiatalember ellen, aki 5 ezer forinttal akarta rávenni az intézkedő rendőrt arra, hogy tekintsen el a szabálysértési feljelentéstől — tájékoztatta lapunkat Lengyel György rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtó- szolgálatának főnöke. Szolnok A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított, egy szolnoki férfi jogosítvány és forgalmi engedély nélkül közlekedett személygépkocsijával a hét végén éjszaka a megyeszékhelyen. Az autóst a rendőrkapitányság közlekedési rendőrei igazoltatták, és amikor közölték, hogy feljelentést tesznek az okmányok hiánya miatt', a fiatalember egy 5 ezer forintos bankjegyet nyomott az egyik rendőr kezébe, miközben azt mondta, hogy ezzel a dolog el van intézve, és elindult a járműve felé. Az intézkedők azonban nem hagyták ennyiben a történteket, hanem előállították a vesztegetőt a rendőrségre, ahol kihallgatták, és lefoglalták tőle az 5 ezer forintost. Kártyáznak Április 1-től szigorodik a háziorvosok finanszírozása, érvényességi idejük lesz ugyanis a tb-kártyáknak. A háziorvosok nem kapják meg automatikusan a náluk lévő betegkártyák után a tb-finanszírozást, csak akkor, ha találkoztak is a kártya tulajdonosával. Megyei információ A kormányrendelet szerint a polgárokat életkor és egészségi állapot szerint csoportosítják majd. E csoportoknak megfelelően a betegeknek egy-, kettő-, illetve háromévenként legalább egyszer találkozniuk kell háziorvosukkal ahhoz, hogy az orvos megkapja a tb-től a beteg után járó kártyapénzt. A rendelet célja az, hogy a szűrővizsgálatok rendszeres elaz orvosok végzésére és a megelőzésre ösztönözze a háziorvosokat. Maga az intézkedés kizárólag őket érinti. A betegeknek ugyanis semmi hátrányuk nem származik abból, ha nem mennek orvoshoz. A kormány döntése ellen tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara, hiszen az orvos számára nem járhat hátrányos következményekkel, ha a hozzá bejelentkezett emberek nem keresik fel a rendelést. Az állampolgároknak ugyanis nem kötelező rendszeresen elmenniük háziorvosukhoz. Megyénk háziorvosai meglehetősen tanácstalanok. Hivatalosan ugyanis mostanáig semmiféle értesítést nem kaptak. Közben a betegek - főként azok a nyugdíjasok, akiknek ugyan pillanatnyilag nincs panaszuk, de a megjelent hírt úgy értelmezték, hogy ez év április 1-ig mindenkinek — az idővel „le kell jelentkezni” orvosánál - sorra érkeznek a rendelőkbe. Egyre kevesebb idő jut tehát a valóban betegekre, így nemhogy nőne, de inkább csökken a gyógyítómunka hatékonysága. Pedig a kormány által meghatározott új rendszer csak április 1-jén lép életbe, tehát a leginkább veszélyeztetett csoport tagjait is csupán 2001. április 1-ig kell megvizsgálni ahhoz, hogy továbbra is megkapja az orvos az úgynevezett kártyapénzt. Ráadásul sok orvos még nem tért át a számítógépes nyilvántartási rendszerre, tehát meglehetősen körülményes lesz az ellenőrzés. Magát a kezdeményezést ugyan jónak tartják, egyelőre azonban csak szóbeszéd alapján van elképzelésük róla, milyen pluszfeladataik lesznek április elsejétől. SZILVÁS! FELÚJÍTJÁK A TISZAROFFI REFORMÁTUS TEMPLOMOT. Még az elmúlt évben leverték róla a málló vakolatot, most pedig a tető javításán dolgoznak. A roffi templom különlegessége a telje- sen különálló torony. ____________________ ____________ ___________fotó, mészáros