Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-21 / 43. szám

2000. Február 21., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL ’ Százmilliós károk Tiszaföldváron sikerült ugyan megoldani a vízelve­zetést, de a neheze, a károk helyreállítása még csak ez­után fog következni. Az ön- kormányzat ingatlanaiban az előzetes felmérések sze­rint mintegy százmillió fo­rintos kár keletkezett. Tiszaföldvár Nincs könnyű hélyzetben a város önkormányzata, hiszen eddig harmincmillió forintot költöttek a védekezésre, ám állami segítsé­get csak nagyon keveset, alig pár százezer forintot kaptak. Eköz­ben az olvadás és a megroggyanó házak miatt egyre nő a helybéli­ek kára is, több mint száz ház sé­rült meg kisebb-nagyobb mérték­ben. Borza Attila polgármester lapunknak elmondta, hogy há­rom-négy olyan ház van, amelyik helyreállíthatatlan, tehát hama­rosan akár ki is költöztethetik a benne lakókat. Az önkormányzat műszaki szakembereinek becslé­se szerint úgy 140-160 millió fo­rintos lehet a lakossági kár. Ös'z- szesen ezzel a városban eddig a belvíz miatt háromszázmillió fo­rintnyira rúg a helyreállítások költsége. Több tiszaföldvári telefonált lapunkhoz, mondván, az önkor­mányzat nem akar segíteni. Bor­za Attila szerint erről szó sin- ; csen, amit lehet, megtesznek, ám jelen pillanatban nincsen pénzük még arra sem, hogy minimális anyagi hozzájárulást adjanak a sürgős javításokra a leginkább rá­szorulóknak. ____ _______ _____ RE F ocibarátság A múlt évben indította útjá­ra a hagyományt Jánoshida és Alattyán községe, hogy a településeken felváltva a megyei politika, illetve köz­élet alakítói, illetve amatőr kispályás focicsapatok egy- egy barátságos tornán mér­jék össze tudásukat. A tor­na időpontjául a februárt határozták meg. Alattyán Tavaly Jánoshidán rendezték meg a találkozókat, idén pedig - vasárnap - Alattyán adott ott­hont a mérkőzéseknek. A megyei közgyűlés válogatottja, a megyei polgármesterek csapata, illetve egy helyi amatőr kispályás csapat „veselkedett egymásnak”. Az egész délelőttön át egymást kö­vető mérkőzések után a megyei közgyűlés csapata került ki győz­tesen a versengésből, a második helyezést a helyi amatőr csapat szerezte meg, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére a a me­gyei polgármesterek válogatottja | léphetett fel. A tornának otthont adó község polgármestere, Kocz- kás Gábor elmondta, hogy ezek­nek az összejövetelek legfőbb célja a kellemes kikapcsolódás, a barátságok erősítése, illetve egy jó beszélgetés az „összecsapáso­kat” követő ebédnél. bcs Loptak — másnap már ültek Bár egy ideje már megszok­hattuk, hogy van eset, ami­kor a tettes a cselekmény elkövetése után alig pár nap múlva megkapja a bün­tetését, az azonban még e körülmények között is rit­kaságnak számít, ha valakit egyik nap lopáson kapnak rajta, és másnap már jog­erős büntetését tölti. Újszász—Zagyvarékas Márpedig ez történt a minap két újszászi férfival — tudtuk meg Szűcs Zoltán őrnagytól, a Szolno­ki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől. Múlt vasár­nap reggel hirtelen három hely­béli is azon bosszankodott, hogy valaki ellopta a kerékpárját. Az újszászi rendőrök némi kérde- zősködés után már hétfő reggel nyomon voltak, és a siker remé­nyében a szomszédos Zagyvaré- kasra tartottak. A gyanúsítottakat és a bizonyítékokat sem kellett keresniük, ugyanis a két, kerék­párt toló férfival az utcán futottak össze. Különösebb magyarázko­dásra sem volt szükség, mert a náluk lévő bicaj kétségkívül egyi­ke volt azoknak, amelyek újszá­szi gazdáiktól hiányoztak. A 49 éves R. Dezső és a 31 éves Zs. Ró­bert nem is tagadott, elárulták: előző este azért indultak el gyalo­gosan, hogy kerékpárt lopjanak. A másik két hiányzó, az előbbi­nél jóval értékesebb bringákról azonban hallani sem akartak. A lopással vádolt férfiakat [ nyomban bíróság elé állították, akiket a végrehajtandó szabad­ságvesztésről szóló ítélet kihirde­tését követően egyenesen a bör­tönbe vittek át. A törvény szigora minden bizonnyal könynyebben érthető, ha azt is tudjuk, hogy a J tolvajoknak már messze nem ez az első esetük a bírósággal. De­zső 12-szer, Róbert pedig már 15- ször volt kénytelen arra várni a vádlottak padján, hogy ítélkezze­nek tettei felett. hgy TÉLBÚCSÚZTATÓ. A szolnoki Napsugár Gyermekház programjaként farsangi hagyományokat idéz- ; ve, úgynevezett alakoskodó felvonulással búcsúztatták a telet - többek között kiszebábu-égetéssel — szombaton. fotó. buqány jános Több a jelentkező, mint a föld Tiszabura A helyi szociális földprogram folytatásához - amint arról ír­tunk - jelentős pályázati támo­gatást kapott a község a miniszté­riumtól. Az előzetes felmérések azonban azt mutatják, hogy Bu­rán nagyon sok a rászoruló csa­lád, hiszen több a jelentkező, mint a rendelkezésre álló föld. Gál Zsigmond polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy az önkormányzat a pályázati értesí­tés után azonnal elkezdte az igényfelmérést. Pályázati kérelmükben 17 hek­táros földterületen, mintegy száz rászoruló családnak kívántak idén munkát adni, ám időközben a jelentkezők száma elérte a két­százat. A hivatal illetékesei éppen ezért részletesen megvizsgálják a jelentkezéseket. Ennek részeként úgymond ellenőrzik majd a je­lentkezők házi kiskertjeit is, ame­lyek állapota jó alapot szolgáltat­hat a differenciáláshoz. Az opti­mális persze az lenne, ha a szoci­ális földalap növekedésével sen­kit sem kellene majd elutasítani a jövőben. Válaszút előtt a képviselők (Folytatás az 1. oldalról) Azok az intézményvezetők, akik komolyan vették a képviselőségét — hogy az elfogultságnak a gya­núját is elkerüljék —, még az isko­lák átszervezésénél is csupán a város érdekeit nézték, és nem lobbiztak az intézményükért. En­nek ellenére fontosnak tartja az összeférhetetlenségi törvény megalkotását. Nem kellene várni a következő választásokig, a lehető leghama­rabb életbe kellene léptetni az összeférhetetlenségi törvényt - véli Tiszafüred polgármestere. Rente Ferenc úgy látja, a jogalko­tók már eddig is túl sokat késle­kedtek. Az önkormányzatokban ugyanis független és objektív képviselőkre volna szükség. Ta­pasztalata szerint pedig a kettős megbízatás, az igazgatói és a kép­viselő gyakran összekeveredik, így van, aki az önkormányzati üléseken intézményvezetőként, míg az általa irányított intézmé­nyében képviselőként viselkedik. Mindebből a városnak már anya­gi kára is származott, mert egy­egy döntésnél a település érdeke helyett az intézményi szempont­ok kerültek előtérbe - állítja a polgármester. Rente Ferenc sze­rint azonban néhány vállalkozó­nál is megfigyelhető, hogy képvi­selőként saját üzleti érdekeinek megfelelően igyekszik befolyásol­ni a döntéseket. Tiszafüreden a tizennyolc fős képviselő-testületben hárman is intézményvezetőként lettek vá­rosatyák. Köztük a polgármester ellenzékének egyik vezére, a szo­cialista párt frakcióvezetője, Bódi György. Ő azonban úgy véli, a Zrí­nyi Ilona Általános Iskola igazga­tójaként is objektív döntéseket tudott hozni - még az oktatási intézményeket érintő kérdések­ben is — az önkormányzatban. Azt azonban elismeri, hogy jogi szempontból felemás helyzet, hi­szen miközben az intézményve­zetők munkáltatója az önkor­mányzat, addig annak döntései­ben is részt vesznek az „igazgató képviselők”. Ezt az anomáliát másfajta törvényi szabályozással is fel lehetne oldani - állítja Bódi György. Ennek ellenére az MSZP- s frakcióvezető sértődöttség nél­kül tudomásul veszi, ha a parla­ment úgy dönt, hogy intézmény- vezetők nem lehetnek önkor­mányzati képviselők. Bár Bódi szerint ezzel a magyar jogalkotás sokat veszít, hiszen az intéz­ményvezetők szakmai — például az oktatást érintő — kérdésekben sokkal nagyobb rálátással rendel­keznek, mint például a beosztott pedagógusok. Jászágó polgármestere is fele­más érzelmekkel fogadná a jog­szabályt. A kistelepülés nyolcfős képviselő-testületében ugyanis ott ül az iskola igazgatója is. Ha őneki távoznia kellene az önkor­mányzatból, azzal vesztene a fa­lu, és nem csak azért, mert köz- megbecsülés alapján választották meg. Szabó Gyula szerint ugyanis az intézményvezetők szélesebb látókörrel rendelkeznek, ami fon­tos lehet egy-egy döntésnél. Ez pedig akkor is hasznos, ha az is­kolát érintő kérdésekben nem tud elfogulatlan maradni. T.J. Vidralesen A Tisza-tó környékén élő vízi emlősök szerencsésen átvészelték a szennyező­hullám levonulását — álla­pították meg a tiszafüredi Nimród Vadásztársaság tagjai. Tiszafüred A vadászok a ciánszennyez következményeit vizsgálva v ' ralesen voltak a Tisza-tónál < folyó mentén a hét végén szemle után Andrássy Lórin. vadásztársaság elnöke élne ta: a mérgezett víz és az elpu; tűit halak elsősorban azok vidrákat veszélyeztették, an lyek az élő Tisza medréből szei zik be zsákmányukat. Ezek kö­zül a haltetemeket begyűjtő ha­lászoktól kapott jelzések szerint kettővel-hárommal végzett a ve­szedelmes méreg. A tó környé­kén lévő 30-40 vízi ragadozó azonban még nincs biztonság­ban. A vadászok az elkövetkező napokban tovább pásztázzák a területeket, hátha elgyengült vidrákra akadnak. __________________________________(MTI) F rontáttörés A Baloldali Front nem a Munkáspárt ifjúsági szer­vezete, de követendőnek tartja a párt által vallott ér­tékeket — jelentette ki a munkás ifjúsági szövetség országos szervezője. A szervezet országos képvi­selő-testületében tevékeny­kedő ifj. Bendó Mihály el­mondta, megyénkben szombaton harminc taggal jött létre a szövetség, ám a helyi csoportokat még most kezdik szervezni. Szolnok Esztendőnként 40 ezerrel fogy Magyarország lakossága. Évről évre kevesebb gyermek szüle­tik, és csökken a házasságköté­sek száma is. Mindez a megfele­lő ifjúságpolitika hiányát bizo­nyítja — vélte ifj. Bendó Mihály. A Baloldali Front szerint a kor­mányzat csak látszatintézkedé­seket hozott, amelyek az ifjúság, elsősorban a hátrányos helyzetű fiatalok életkilátásain nem javí­tottak. Ilyen látszatintézkedés volt az új lakástámogatási rendszer, mely . éppen a legrászorultabba- kon nem tud segíteni. Az igazi megoldást az állami lakásépíté­sek beindítása jelentené. Mind­ehhez a pénz is előteremthető volna, ha nem a hadikiadásokat növelik meg jelentősen. Hazánk ugyanis a NATO-csatlakozás óta 49 százalékkal költ többet a hadseregre - állította ifj. Bendó Mihály. TJ JÁSZKUN VILÁG. A Jászkun Világ Művészeti Szemle rendezvénysorozat keretében a hét végén a szolnoki Millenniumi Vasutas Klub adott otthont a harmadik elődöntőnek, amelyen főleg táncos pro­dukciókkal szerepelt a részt vevő huszonnégy együttes. Képünkön a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola másodikosai és harmadikosai láthatók. fotó: csabai istván Becsület helyett megaláztatás? Közel egy éve, hogy megala­kították Szolnokon a „Mun­kanélküliség a jövőért” Szolnok Kht.-t. A cél nem más volt, mint hogy munká­hoz jussanak a város tartó­san munka nélküli, jövede­lempótló támogatásból vagy rendszeres szociális segély­ből élő lakói úgy, hogy ez a város valamennyi polgára hasznára váljon. Szolnok A munkaügyi központ által ki­közvetített — rendszerint különö­sen nehéz sorsú, nemegyszer haj­léktalan - emberek többféle tevé­kenységet végeznek a kht.-vel kö­tött szerződés alapján. Ezek kö­zött csupán az egyik az, amely a város tisztán tartását szolgálja. Mint azt a társaság ügyvezető igazgatójától, Juhász Gyulánétól megtudhattuk, minthogy szemét­ből akad bőven a megyeszékhe­lyen, a jelenlegi létszámnál lénye­gesen több embernek adhatná­nak munkát, ám a város önkor­mányzata és a munkaügyi köz­pont által a szervezet működésé­re biztosított pénzügyi források természetesen erősen behatárol­tak. A dolgozók többsége tisztessé­gesen és becsületesen elvégzi a munkáját, pozitív fogadtatásra ta­lált ennek látható eredménye is. A város lakossága örömmel fo­gadta, hogy végre újabb szerve­zet is felvállalta a köztisztaságért való tenni akarást. Sajnos - iga­zából érthetetlen módon - akad­nak olyanok is, akiknek nemhogy a lakókörnyezetük tisztasága nem fontos, hanem éppenséggel azon vannak, hogy pluszmunkát adjanak a közhasznú munkások­nak. A legdurvább mégis az, ami­kor megalázzák ezeket az embe­reket. Az ügyvezető igazgató el­mondta, nem egyedi eset, hogy a formaruhájukról felismerhető dolgozóik szeme láttára szándé­kosan szórják szét a szemetet, de az is előfordult, hogy a Széche- nyi-lakótelepen tevékenykedő munkásokra az egyik emeletes ház ablakából dobáltak le „szóra­kozásból” mindenfélét, csurgat­tak rájuk tejet. A tóit. ugyan minden lehetősé­get megragad, hogy a jövőben a foglalkoztatás bővítésével többet tehessen a város tisztán tartása érdekében, de félő, hogy ezzel még nem tűnik el a szemét az ut­cákról. Juhász Gyuláné szerint ehhez szemléletváltásra lenne szükség, legalábbis a lakosság egy részét illetően. _______hoy

Next

/
Thumbnails
Contents