Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-12 / 9. szám

2000. Január 12., szerda GAZDASÁG Á L LÁSAJÁNLATOK 5. OLDAL Kevesebb külföldi, több belföldi vendég November végéig 5,11 millió vendég 16,12 millió vendégéj­szakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, hasonlóan az előző év azonos időszakához - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi jelenté­séből. Az első 11 hónapban a szál­lásdíjbevétel 68,06 milliárd forint volt, 10,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az emelkedés megegyezik a la­kossági fogyasztói árváltozá­sokkal. A múlt év első tizenegy hónapjában a turizmusból 2.3 milliárd dollárnyi bevétel származott, ami nem érte el az 1998 hasonló időszakában re­gisztrált mértéket. A külföldi vendégek által eltöltött éjsza­kák száma tavaly az első 11 hónapban kismértékben, 3 százalékkal csökkent, míg a belföldiek vendégéjszakáinak száma 6 százalékkal emelke­dett ugyanebben az idő­szakban. Az elmúlt év novemberében a szállásdíjbevétel meghaladta a 4.4 milliárd forintot, ami 7 szá­zalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi adat. A külföldi vendégéjszakák 72 százalékát az Európai Unióból érkezett tu­risták töltötték el, ami 2 száza­lékkal maradt el az egy évvel korábbitól. ■ AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 406,11 Cseh korona 7,08 Euró 254,72 Osztrák Schilling Német márka 18,51 130,24 Lengyel zloty Szlovák korona 61,15 6,02 Svájci frank 158,31 USA-dollár 247,40 Eredményes évet zárt a KÉSZ A gazdasági szabályozók elsősorban a multiknak kedveznek A Kis- és Középvállalkozói Érdek-képviseleti Szövetség (KÉSZ), az IPOSZ, a KISOSZ, az OKISZ és az ÁFEOSZ által alapított szervezet a felemás eredményesség ellenére egyértelműen pozitívan értékelte a tavalyi esztendőt. Véleményük szerint azonban rendkívül sérelmes, hogy a kormány több rendeletével is többletkötelezettséget ró a működő vállalkozásokra. A KÉSZ szerint jelentős ered­ménynek könyvelhető el, hogy szakmai érvei, közvetlen fellépé­sei hatással voltak a Gazdasági Minisztériumra. Nemrég ugyanis döntés született arról, hogy mó­dosítják azt a kormányrendeletet, amely szerint a kis- és középvál­lalkozóknak meg kell újítaniuk telephelyengedélyüket. Ez jelen­tős kiadást okozott volna a vállal­kozások nagy részének, némelyi­kük egyenesen kilátástalannak tartotta az új engedély beszerzé­sét, mert a jelenlegi előírásoknak sok telephely nem felel már meg környezetvédelmi, tűzvédelmi, vagy zajvédelmi szempontból. Szintén pozitív előrelépésnek értékeli a KÉSZ azt is, hogy a kor­mányzat nem foganatosított az el­múlt évben újabb, a kis- és kö­zépvállalkozások számára az ed­diginél is hátrányosabb körülmé­nyeket teremtő intézkedéseket az adó- és társadalombiztosítási rendszerben. Ennek ellenére az érdek-képviseleti szervezet fel­hívta a figyelmet arra, hogy a gaz­dasági szabályozórendszer lénye­gesen előnytelenebb feltételeket kínál minden szempontból a vál­lalkozásoknak, mint a hazánkba csak néhány éve betelepült multi­nacionális cégeknek. A KÉSZ-nél egyébként úgy vé­lik, Magyarország gazdasági csat­lakozását nagymértékben nehezí­teni fogják azok a változások, amelyek a Területfejlesztési Ta­nácsoknak és a gazdasági kama­ráknak kizárólag tanácsadó fel­adatokat adnak, megvonva min­den közigazgatási jogosítványt. E mellett meglehetősen károsnak minősítették, hogy a Chikán Atti­lával távozó államtitkár utóda még nem fejtette ki a kisvállalko­zásokkal kapcsolatos elképzelé­seit. I-S-) Minőséghez igazodó árak December 31-ével megszűnt a nagy súlyú sertések interven­ciós felvásárlása és feloldották a hatóságilag rögzített kötelező legkisebb felvásárlási árat. A tavalyi rendkívüli időjárás (ár­víz, belvíz) és az exportpiacok év közepén történt beszűkülése mi­att a sertéságazat működőképes­ségének fenntartása érdekében rendkívüli intézkedéseket veze­tett be az agrártárca. Ennek nyo­mán az ár- és belvíz sújtotta terü­leteken az istálló és takarmány nélkül maradt termelőktől mint­egy 14 ezer különböző korú és súlyú sertést vásároltatott fel álla­mi segítséggel, kilogrammonként 193 forintos áron. Tekintve, hogy a minőségi osztályba sorolható vágósertések jó áron értékesíthe­tők, ezért nem indokolt a 193 fo­rintos legalacsonyabb felvásárlási ár további fenntartása. Az agrártárca közigazgatási ál­lamtitkára szerint évente a koca- állomány 30-35 százalékát selej­tezik ki különböző okok miatt. Ez - 400 ezer tenyészkocával szá­molva - évente mintegy 120-140 ezer nagy súlyú, 200-250 kilo­grammos sertés értékesítését je­lenti. A tenyésztésből kiselejte­zett kocák és ártányok húsipari értéke ugyanis alacsonyabb a 90-110 kilogramm súlyú vágóser­tésekénél. A szaktárca felhívta a sertéstar­tók figyelmét, hogy az értékesítés biztonsága érdekében regisztrál­tassák magukat a Vágóállat és Hús Terméktanácsnál. A termék- tanács szavatolja tagjainak, hogy a vágóhidakkal kötött szerződés­ben rögzített, minőségi vágóser­tések felvásárlásáról folyamato­san gondoskodik. Ez a termelők­nek biztonságot, kiszámíthatósá­got, a húsiparnak pedig kiegyen­súlyozott alapanyag-ellátást és tervezhető exportárualapot je­lent. A minisztérium szerint a vá­gósertés-minősítési rendszert to­vább kell korszerűsítem. A világpiacon jelenleg túlkíná­lat van vágósertésből, ezért a pi­acra jutáshoz szükség van állami támogatásra. A jó minőségű álla­tokhoz kevesebb, a rossz minősé­gűek értékesítéséhez aránytala­nul nagyobb kompenzációra van szükség. A szakminisztérium a jövőben csökkenteni kívánja az állami dotáció mértékét és az ed­diginél nagyobb hangsúlyt fektet- ni a minőség javításásra. u. o. TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK 2000.1. hét ÁRAK (USD/T) ÁRALAKULÁS TENDENCIA Búza FOB francia kiköti 90-91 Erősödő Tartott Kukorica FOB Mexikói-öböl 90-94 Erősödő Erősödő Takarmányárpa FOB európai kikötő 101,103 Tartott Tartott Napraforgóolaj frtaok sáréiul kikötő 430 Lanyha Lanyha Szójadara 46% CIF Rotterdam 186 Tartott Tartott Halliszt FC* Bréma 465 Tartott Erősödő A BÁT JANUÁR 7-1 ZÁRÓÁRAI Ft/t, Budapest Y 2000. MÁRCIUS 2000. MÁJUS 2000. DECEMBER Búza 26 100 27 200 23 240 Takarmánybúza 23 500 25 000 18 300 Tak.kukorica 18 550 19 290 18 000 Takarmányárpa 24 200 25 200 18 450 Napraforgó 42 000­44 000 Szójadara 57 000 57 700­A BÉT RÉSZVÉNYINDEXE I. 5-11. RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK ' Borsodchem:11 300 Ft t Fotex: 95 Ft t Matáv: Mól: OTP: Rába: 1 766 Ft t 5 090 Ft t 14 450 Ft t 2 280 Ft t J 8881,02 8977,88 // 8463,34 A 8694,04 8483,29 Kedd Richter: 16 525 Ft t Zalakerámia: 2 080 Ft l Szerda Csütörtök Péntek Hétfő NAPI ÉRTÉK Nyitóár: 8989,20 Minimumár: 8876,18 Maximumár: 8989,20 5000 Szolnok, Szabadság tér 3. ___________Telefon; 56/414-117 ___________ Ü gyfélfogadás hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön: 8-tól 13 óráig. Pénteken nincs ügyfélfogadás! lakatos Budapest, Szolnok Létszám 21 Kereset 22 500-50 000 esztergályos Budapest, Nagykörű 3 25 000-60 000 gépjárműszerelő Budapest, Szolnok 8 22 500-50 000 hegesztő Budapest, Szolnok 16 megegy. sz. asztalos Szolnok, Tószeg 11 22 500-tól ács-állványozó Szolnok 6 30 000-40 000 autódaru-vezető Szolnok 2 40 000-70 000 szakács Szolnok 2 30 000-50 000 ápolónő Szolnok 1 30 000-50 000 fodrász Szolnok 6 megegy. sz raktáros-targoncás Szolnok 1 55 000 számítástechnikus Budapest 10 100 000-300 000 szakorvosok Szolnok 16 megegy. sz. mérlegképes könyvelő Szolnok 1 60 000 pénzügyi asszisztens Szolnok 1 65 000 titkárnő Szolnok 1 megegy. sz. diszpécser (megvált, munkakép., idegennyelv-tudással) Szolnok 3 megegy. sz. 5300 Karcag, Madaras; ót 27. T.; 59/311-622 Létszám Kereset üvegfúvó szakmunkás Berekfürdő 30 45 000-55 000 gépi varró Kisújszállás, Karcag 50 25 500-28 700 hegesztő (MIN/C02) Budapest 15 55 000-65 000 szakács Karcag 1 25 500-35 000 vas- és fémszerk. lakatos Budapest 15 50 000-55 000 lakatos Karcag 5 25 000-60 000 lakatos Kunmadaras 3 35 000-40 000 villanyszerelő Tilalmas 1 25 500 vegyesbolti eladó (tartós mn. vagy pályakezdő) Kisújszállás 1 25 500-30 000 Állást keres:- kisújszállási hölgy általános irodavezetési, szállítmányozói, kontírozó könyvelői, raktárvezetői, pénztárosi gyakorlattal, továbbá számítástechnikai, külkereskedelmi ügyintézői és vámügyintézői ismeretekkel,- karcagi érettségizett fiatalember vendéglátó-ipari vezetői gyakorlattal,- karcagi autószerelő végzettséggel, érettségivel és raktárosi gyakorlattal rendelkező férfi,- kisújszállási férfi víz-, gázszerelői, valamint minősített hegesztői szakképesítéssel,- kisújszállási megváltozott munkaképességű (67%-os munkaképesség-csökkent) villamosenergiai ipari technikus, számítógép-programozó, PLC-programozó munkát keres. A munkavállaló a távmunkavégzés követelményeinek is megfelel. 5351 Tiszafüred, Fő út 14. Telefon; 59/351-322/210 Létszám Kereset gépi varró Tiszafüred 18 25 500-45 000 lakatos Vasvár 10 50 000-65 000 hegesző(l) Balatonfüred 20 65 000-98 000 varró Tiszaderzs 1 megegy. sz. minősített hegesztő(3) Százhalombatta 15 55 000-65 000 szerkezeti lakatos (2) Százhalombata 15 50 000-60 000 betanított elektroműsz.(2) Zalaegerszeg 10 65 000-90 000 üzletkötő Tiszafüred 2 Jutalékos gépi varró(3) Tiszanána 25 30 000-50 000 operátor(2) Székesfehérvár 25 35 400 rakodómunkás (4) Tiszafüred 1 megegy. sz. vendéglátó-ipari eladó Tiszaörs 1 26 000 esztergályos Kunmadaras 3 35 000 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata hegesztő lakatos pultos kőműves Kunmadaras Kunmadaras Tiszafüred Budapest 35 000 35 000 25 500 megegy. sz. (1) Minősítés szükséges (AWI), (2) Szállás biztosított, utazás támogatott, (3) Ingázáshoz a cég autóbuszt biztosít, (4) Tartós munkanélküli Mezőtúr, Rákóczi út 3. Tel.; 56/350- 994 Létszám Kereset érték, és market, középv. **” r Mezőtúr 1 70 000-75 000 általános iskolai tanító Mezőtúr 1 Kjt. szerint szám.techn. rendszerg.** Mezőtúr 1 70 000-80 000 üzemelt.-karbant.., vez.** Mezőtúr 1 70 000-80 000 csatornaőr* Mezőtúr 1 35 000-40 000 pék Mezőtúr 2 40 000-50 000 pultos Túrkeve 1 25 000 tűzőnő Mezőtúr 10 25 000-30 000 fizika + bárm. szakos tanár Mezőtúr 1 Kjt. szerint varrónő Túrkeve 8 22 500-30 000 recepciós*** Kétpó ^ 1 45 000-50 000 gépésztechnikus Kisújszállás 1 40 000-60 000 kőműves Mezőtúr 3 40 000-50 000 ács-állványozó Mezőtúr 3 40 000-50 000 külker, ügyintéző** Kisújszállás 1 40 000-60 000 pultos Mezőtúr 1 30 000 * mezőgazdasági középisk. végzettség + saját motorkerékpár, ** németnyelv- tudás,*** angolnyelv-ismeret szükséges 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 9-11. ____________Telefon/ fax; 59/326- 546________ el adó Portelek 1 30 000 szállodai portás Jászberény 1 30 000 baromfigondozó Jászberény 2 35 000 varrónő Jászárokszállás 10 25 500 mech. műszerész Nagykáta 10 42 000 karbantartó Jászberény 1 30 000 gyártósori összeszerelő Nagykáta 140 39 000 takarító Jászberény 3 30 000 konyhai kisegítő Jászberény 2 25 500 teremőr Jászberény 1 35 000 Iroda ­5435 Martfű, Lenin út 1/c Telefon: 450-049 Lészám Kereset pizzakiszállító, anyagbesz. Martfű 1 megegy. sz. ruház, bolti eladó, üzletv. Martfű 1 25 500 betanított varrómunkás Tiszaföldvár 10 23 000-55 000 varrónő Tiszaföldvár 15 23 000-60 000 szakképzett varrónunkás Tiszaföldvár 15 23 000-60 000 vendéglátós, üzletvezető Tiszaföldvár 1 megegy. sz. faiprai gépmunkás Szolnok 3 megegy. sz. villanyszerelő Budapest 10 megegy. sz. gumitermékgyártó, préselő Kiskunmajsa 44 000 betanított munkás* Törökszentmiklós 40 27 000 * Martfűi, tiszaföldvári, cibakházi munkavállalók szállítását a munkáltató saját buszai Törökszentmiklós, Táncsics u. 1/a Telefon/fax; 56/390-941, 390-190 Létszám Kereset faipari mérnök vagy technikus és erdészm. vagy technikus Bánhalma 1-1 megegy. sz. művelődésiház-vezető és angpl-magyar és matematika­szám. tech. tanár* * * * * 1-1 megegy. sz. könyvelő* Bánhalma 1 megegy. sz. asztalos szakmunkás Bánhalma 5 megegy. sz. betanított szakmunkás** Bánhalma 5 megegy. sz. programfejlesztő* * * . Budapest 2 100 000-300,000 betanított munka Székesfehérvár 15 30 000-50 000 operátor Törökszentmiklós 25 25 000-35 000 precíziós gépbeállító* * * * * Törökszentmiklós 2 40 000+ jutalék hegesztő Kunmadaras 2 35 000 vasesztergályos Kunmadaras 1 35 000 lakatos Kunmadaras 5 35 000 raktáros Bánhalma 1 megegy. sz. betanított munka - műanyag nyílásszárók gyártása Bánhalma 5 megegy. sz. * közgazdasági közép- v. felsőfokú végzettséggel, * * szakmunkás végzettséggel, átképzés asztalos szakmunkára, “‘felsőfokú szám.tech. • végzettséggel, német v. angol nyelvtudással, ****műszaki, gépopari középfokú vagy felsőfokú végzettséggel kőműves Törökszentmiklós Létszám Kereset 1 kjt. szerint festő Törökszentmiklós 1 kjt. szerint sütőipari szakmunkás férfi Törökszentmiklós 2 30 000 épületasztalos Törökszentmiklós 1 30 000 szivattyúkezelő Törökszentmiklós 1 megegyezés szerint betanított operátor* Törökszentmiklós 10 27 000 gépésztechnikus** Törökszentmiklós 1 50 000-100 000 gépbeállító*“ Törökszentmiklós 8 27 000 művezető““ Törökszentmiklós 2 megegyezés szerint bolti eladó Fegyvernek 1 25 500 tehergépkocsi-vez. C+E kát. Törökszentmiklós 1 25 500 autószerelő Törökszentmiklós 3 szak. gyak. függ. ‘minimum 8 ált. iskolai végzettséggel **autoked terv. program ismerettel ** ‘gépipari technikus, elektrotechnikus iskolai végzettséggel 5440 Kunszentmárton, Mátyás király út 5. ______________Telefon; 56/461-523__________ 5 100 JÁSZBERÉNY, JÁSZTELKI U. 17. ___________________Tel.; 57/412-822_____________ L étszám Kereset minőségi, műszaki ellenőr Nagykáta 5 39 000 bérelszámoló Jászárokszállás 1 60 000 Létszám Kereset autószerelő Cserkeszőlő 1 megegyezés szerint karosszérialakatos Cserkeszőlő 1 megegyezés szerint betanított munkás Törökszentm., Székesfehérvár 15 teljesítmény általános iskolai tanító Öcsöd 1 bértábla szerint hegesztő Kecskemét 2 megegyezés szerint lakatos Kecskemét 10 megegyezés szerint

Next

/
Thumbnails
Contents