Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-07 / 5. szám
2000. január 7., péntek Sport 15. oldal Hármas siker a kettős rangadón Régi óhaja teljesült a szolnoki kosárlabda-kedvelőknek azzal, hogy szerdán kettős meccset láthattak a körcsarnokban. A nagyobb érdeklődés az Olaj-Paks találkozót kísérte, amelyen 24 pontos előnyt szerzett a szombati visszavágóra a piros-fekete legénység. Ivkovicsék szokott precíz játékával szemben nem volt ellenszere a Riedet és Mérészt nélkülöző Duna-partiakat. Ki tudja, hogy velük mennyivel lett volna ütőképesebb Fodor Péter csapata? Mindenesetre, ha olykor akadtak még üresjáratok az Olaj gépezetében, biztos győzelmüket nem fenyegette veszély. Igaz, a reváns kedvéért szombaton el kell utazniuk az atomvárosba, de az oda- vágón látottak alapján ott sem történhet nagy baj a szolnoki kosarasokkal. Már csak azért sem, mert nagyon együtt van társaság, mit ahogy edzőjük, Zorán Kmé- zics megfogalmazta: a bajnokság mellett komoly terveik vannak a kupában is. Sőt, a klub vezetői nem titkolják, hogy a Magyar Kupa négyes döntőjét Szolnokon akarják megrendezni március idusán. Visszatérve a szerdára, a nap bombameglepetését a MÁV-Coop női együttese okozta azzaK hogy kiverte a kupából a válogatottakkal felálló Ferencvárost. Hozzá kell tenni, hogy a zöldek éveken át edződtek a négyes döntőkben, eddig tehát igenis fontos volt számukra ez a küzdelemsorozat is. Talán most az okozta a vesztüket, hogy 37 percig vezettek — olykor kilenc, olykor három ponttal —, egyszerűen nem hitték el, hogy kikaphatnak Szolnokon. Egy biztos, hogy a harcosan és jól játszó házigazdáknak ezúttal kijött a lépés, a sok balszerencsével elbukott bajnoki derbi után ráfért már a siker Tóth Attila tanítványaira. Igaz, most jóval többet tettek a győzelemért Orbánék, mint idáig. A lelátóról úgy tűnt, a cserék is jobban örültek a pályán levők sikereinek, mint az elmúlt időszakban. A felfelé vezető első lépcsőn tehát túlléptek a kék-sárgák, most jöhet a bajnoki folytatás. Szombaton a BSE-vel szemben bizonyíthatja a MÁV hölgykoszorúja, hogy a legjobbaknak is méltó partnere tud lenni. Végül és nem utolsósorban ne feledjük, hogy a szerdai kupanapnak volt egy harmadik nyertese is — mégpedig a szolnoki utánpótlás. A szurkolók adakozásából ugyanis 53 ezer forint jött össze számukra, ebből az összegből labdákat fognak vásárolni a kosárlabda-palántáknak. (vécsé) Megkérdeztük a megyei sportegyesületek szövetségének elnökét Mit tett a SOSZ az elmúlt tíz évben? teremfoci szombaton és vasárnap Csábi és a Csatók csábítása Vasárnap csaknem egész napos teremlabdarúgó-tornát rendeznek Szolnokon a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A helyi utánpótláskorú együttesek- SZVSI U12 és SZVSI U16 csapatai — mellett áz NB III-as Szajol és a megyei I. osztály listavezetője, az Ábony lesz a vendége a Szolnoki MÁV gárdájának. És persze az a Szolnokról elszármazott és az élvonalban különböző méretű pályafutást bejárt alkalmi együttes (Dream Teamj, amelynek soraiban pályára lép az Izraelből hazatért Csábi Jóska, a két Csató fivér, Sándor és János, Szekeres Jóska, valamint a hazájába visszatért és letelepedett egykori szegedi és dunaújvárosi kiválóság, de már „nyugdíjas” Repka János. A sor persze jóval hosszabb is lehetne, hiszen jó néhány olyan egykori és mai labdarúgó akad még, aki hasonlóan sokat tett a megye- székhely futballjáért, és még többet köszönhet a Tisza-parti városnak. Talán kár lenne kifelejteni a megyebeli edzőkből verbuválódó alakulatot sem, hiszen Csontos, Rózsavölgyi, Ágh, Varga L. és társaik még nem koptak ki annyira a kerékvágásból, hogy ne képviselnének komoly játékerőt. Nem úgy, mint a támogatókból általában összeállított sereg. Műsor: SZVSI U 12 A- SZVSI U12 B 9.00, Szolnoki MÁV Neusiedler— Szajol 10.00, Dream Team— Abony 11.00, SZVSI U16 A- SZVSI U16 B 12.00, Edzők— Szponzorok 13.00, Szajol—Abony 14.00, MÁV— Dream Team 15.00. Mindezt megelőzően a Szolnoki MÁV csapata szombaton Kiskunfélegyházán vendégszerepei azon a teremtornán, amelyen tíz NB I-es — többek között a TFC- Cegléd is — és NB Il-es résztvevő lesz a mezőny tagja. A kék-sárgákat Rózsavölgyi László és Pagonyi Ernő vezeti, mivel a vezetőedző, Tóth Dénes péntektől vasárnapig az Epona lovasfaluban szakmai továbbképzésen vesz részt dr. Me- zey György témavezető tanár közreműködésével. N. I. Még a rendszerváltoztatás hajnalán, amikor az állami sporttámogatás szinte „varázsütésre” köddé vált, 1989 júniusában megalakult hazánkban a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ), amelynek kezdetben tizenkét kiemelt vidéki és fővárosi klub volt az alapítója. Hamarosan megyénkből is csatlakoztak, elsőként az akkori MÁV MTE, a Vízügy SE és az Olaj Kosárlabda Klub. Tíz esztendő történelmi távlatokban nem sok, ám a sport sajátosságai miatt jelentős idő, hiszen egy évtized alatt sportolók, edzők sportvezetők, generációk juthatnak a csúcsra vagy éppen tűnhetnek el. Hogy valójában mi volt a célja és a szándéka a SOSZ-nak, miért kötöttek „vérszerződést” az alapítók? — erről Pataki Józsefet, a Szolnoki MÁV SE ügyvezetőjét kérdeztük. Pataki úr az 1996-ban megalakult Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Sportegyesületek Szövetségének is az elnöke, s a tavalyi év végi jubileumi ünnepségen egyesülete nevében díszoklevelet, a maga nevében pedig emlékérmet vehetett át a fővárosban. — Tudvalévő, az 1989-ben megváltozott gazdasági helyzetben a sportirányítás újonnan megfogalmazott elvei közül kimaradtak azok, amelyek arra lettek volna hivatottak, hogy a sportegyesületeket képviseljék. — Ezek szerint gazdasági tömörülésnek is nevezhető a SOSZ? — Nem igazán, de tény, hogy fontos szerepet szánt magának az anyagi támogatások előteremtése terén, továbbá arra vállalkozott, hogy az egyesületek részéről érkező információkat közvetíti az állami irányítás képviselői felé. Elsősorban a verseny- és élsport irányából, amelynek érdekében számos együttműködési megállapodást kötött a szövetség. Például a MÓB-bal, az OTSH-val, majd az ISM-mel vagy a Magyar Sportújságírók Szövetségével. — Milyen eredményekről, netán kudarcokról számolhat be a SOSZ, működésének időtartamát tekintve? — Mindamellett, hogy kezdeményezője volt a Sporttörvény Pataki József, a MA V SE ügyvezetője, a megyei sportegyesületek szövetségének elnöke megalkotásának, megpróbálta kezeltetni — például átütemezni — azokat a felhalmozott adósságokat, amelyeket az egyesületek már képtelenek voltak önmaguk- tól rendezni az állam felé. Központi szinten nemigen akadtak ebben a folyamatban nagyobb gondok, ellenben a főként vidéki kis egyesületek parciális érdekeit tekintve számos kellemetlenség okozott fejtörést. Ezért is döntött úgy a SOSZ 1996-ban, hogy a vidéki, szerényebb klubok érdekében regionális központokat hoz létre, mintegy kite- rebélyesítve a SOSZ-t, a megalakított megyei szövetségekkel. — Mint megyei elnöknek milyen feladatokkal kell szembenéznie? — Össze kell gyűjtenem a régióba tartozó, mintegy 236 kisebb- nagyobb klubtól az információkat, s azokat segítségnyújtási szándékkal továbbítom az országos szövetség felé. Nem akarom eltitkolni, hogy eddig a pillanatig mindössze tíz megyei egyesület lépett a sorainkba, holott az éves tagsági díj igen méltányos, csupán 2000 forint. — Nem talán a tájékozatlanság okozza a távolmaradást? — Inkább arról lehet szó, hogy a megyében rengeteg az amolyan egy szakosztályos és a labdarúgást favorizáló tipikus kis klub, amelyeknek a vezetői társadalmi munkában dolgoznak településeik sportjáért. Ilyen formában nem könnyű a csatlakozás részükről. Bár azt sem titkolom, hogy az állami támogatás megszűnése több vezetőnél elkedvet- lenedést, reményvesztést okozott, ami miatt a közömbösség is elburjánzott. — Mik a teendők 2000-től? — Mint a megyei szövetség elnöke azt a célt tűztem magam elé, hogy minél több sportvezetőt bevonjak a munkába. A SOSZ az elmúlt tíz év alatt kivívta magának azt a tekintélyt a magyar sporttársadalomban, amelyet kapcsolatai révén az állami sportirányításban érvényesíteni tud. Az egyesületek közül talán kevesen tudják, hogy létezik egy takarékpénztári rendszer, aminek szolgáltatását igénybe lehet venni időszakos likviditási nehézségek esetében. A felvehető összeg legfeljebb 2 millió forint lehet három hónapos időtartamra, 1-2 százalékos kezelési költséget felszámítva. Nyilvánvalóan a (pénz(kérelem elbírálása attól függ, mekkora összegről van szó, milyen indokkal kérik, és persze a banki garanciák sem hiányozhatnak az igénylő részéről. „Sok kicsi sokra megy” — tartja a közmondás. Lehet tehát csatlakozni a SOSZ-hoz még akkor is, ha a megyében többségében kis egyesületek találhatók. Hátha sokra viszik még egyszer. - néderFutball-klubvilágbajnokság Nehezen győztek az esélyesek A Brazíliában megkezdődött első labdarúgó-klub-vb nyitónapján a Real Madrid a szaúd-arábi- ai Al-Nassr, a brazil Corinthians a marokkói Raja Casablanca ellen nyert nagy küzdelemben. A spanyolok a Sao Pauló-i Morum- bi stadionban 40 ezer néző előtt hiába szereztek Anelka révén vezetést a 20. percben, ellenfelük még az első játékrészben egyenlített al-Huszeini tizenegyesével. A meccs 62. percében Raul használta ki a szaúdi védők figyelmetlenségét, nyolc perccel később pedig Savio büntetőből bizonyult eredményesnek. A második találkozón, 80 ezer néző előtt a házigazda brazilok bajnoka, a Corinthians a 49. percben Luizao találatával vezetett Afrika legjobb együttese, a marokkói Raja Casablanca ellen. Ezután a marokkóiak vették át az irányítást, de a legnagyobb helyzeteket is kihagyták. Az ösz- szecsapás a 65. percben dőlt el: Luciano távoli lövése után a labda a felső kapufáról lepattant, a marokkói védők felszabadítottak, ám Stefano Braschi olasz játékvezető gólt ítélt. Tegnap lapzártánk után a B- csoportban is elkezdődnek a küzdelmek: a Manchester United a mexikói Nexana, a brazil Vasco da Gama pedig az ausztrál South Melbourne — Udvarácz Milán csapata — ellen lép pályára. Mindkét mérkőzést Rio de Janeiróban játsszák. Jégkorong / Újabb halasztás Eddig sem gondoltuk azt, hogy a magyar hokisport második vonalában minden rendben menne, ám ami a Jászberény 77 együttesével megint megesett, az már megmosolyogtató körülmény. A jászsági amatőr csapat mindeddig csupán két bajnoki találkozót tudhat maga mögött — két győzelmet —, az előző évben meccsek sokaságát kellett elhalasztani különböző okok miatt. Többek között a Váci Darazsak elleni ütközetet, amelynek pótlására január 7-én pénteken Jászberényben került volna sor a két csapat megegyezése alapján. Igen ám, de most a szövetség odázta el újra a mérkőzést arra való hivatkozással, hogy a küldőbizottság nem tud játékvezetőket biztosítani a két vidéki együttes mérkőzésére. Információnk szerint csupán az tűnik biztosnak, hogy a Jászberény vasárnap déli 12- kor—amikor a közönség éppen ebédszünetet tart a helyi jégpályán — Debrecenben játssza soros bajnoki találkozóját a pont- vadászat jegyében. Azt már csak félve merjük leírni, hogy a váciakkal január lóra és 19-re kötődött a legújabb megállapodás. Hátha a szövetség beletesz még egy-két „kanyart” a buliba. (ni) Bokszhagyomány Októberben szeretne nehézsúlyú női ökölvívó-mérkőzésen találkozni egymással Jacqueline Fra- zier-Lyde és Laila Ali. Az amerikai nehézsúlyú olimpiai bajnokok, majd profi bokszlegendák — Joe Frazier és Muhammad Ali — lányai 25 évvel az édesapák után mérnék össze erejüket. Muhammad Ali és Joe Frazier háromszor találkozott egymással, kétszer Ali győzött.- Folytatni fogjuk a családi hagyományokat, óriási meccset vívunk egymással — jelentette ki Frazier-Lyde. — Most még Aliék vezetnek, de októberben egyenlítek. A 38 éves, háromgyermekes családanyát két edző készíti fel a párharcra. A 21 éves Laila Ali eddig mindhárom hivatásos összecsapását kiütéssel nyerte meg. — Számomra Frazier sem lesz komoly ellenfél, legkésőbb a harmadik menetben kiütöm — hangoztatta Ali. - Felőlem készülhet akár öt edzővel is, akkor sem tanul meg bokszolni. A legszebb az lenne, ha októberben valóban megmérkőzhetnénk a szorítóban. Elrajtolt a Dakar-rali. A 17 szakaszos verseny mezőnyében ott található a magyar Szalay—Jakab duó is. A viadal egyik esélyese azonban a három évvel ezelőtti címvédő japán Sinozuka — felvételünkön ő látható Mitsubishi járgányával. fotó: feb/reuers Menni vagy maradni? Megkezdődött a labdarúgó-átigazolási időszak I. Lassan-lassan ismét benépesülnek a futballcsapatok öltözői, a majd másfél hónapos pauza után (alapozó) edzésre szólítják a mesterek játékosaikat. Persze minden szünetben akadnak olyan labdarúgók, akik a felkészülést már új állomáshelyen kezdik meg. Hogy a beszélgetések, tárgyalások végül valóban klubcseréhez vezetnek-e, legtöbb esetben csak az átigazolási időszak utolsó napján derül ki. Jánoshida Gömöri Béla edző távoztával jó néhány játékos is búcsút int(het) Jánoshidának, hiszen például Kis András és Varga László kimondottan a régi mester csábításának engedve igazolt a piros-fehérekhez. A gárda meghatározó embere, Csabai Antal a télen súlyos sérülést szenvedett — lábát törte a rákóczifalvi fiú —, felépülése hosszabb időt vesz igénybe. Lejárt viszont az ősszel Jákóhalmán szerepelt Káplár Gábor kölcsönadása, az ő sorsa egyelőre kérdéses. Jászjákóhalma Az elmúlt esztendő meglepetéscsapata a télen is szolgált váratlan húzással, menesztette eddigi edzőjét, s helyére a szolnoki Jegesi Lászlót szerződtette, aki az Eger, Ózd és Hódmezővásárhely színeiben éveken keresztül játszott a másodosztályban. Nos, a felnőttek közt újonc trénernek nem lesz köny- nyű dolga, hiszen Ladányi kapus már bejelentette távozási szándékát — a hírek szerint szülőfaluja, Tiszaszentimre felé kacsingat —, Káplár kölcsönadása lejártával ismét a Jánoshidáé, Kátai Zsolt után Jászapáti érdeklődik, míg a két Móczó, valamint Vaskó a leállás gondolatával foglalkozik. Rákóczifalva A tavaly még NB III-as együttes az ősszel, egy osztállyal lejjebb sem váltotta meg a világot, hiszen csupán a középmezőnyben sikerült tanyát vernie. Információink szerint a katonaságtól leszerelt Ádok kapus már el is búcsúzott társaitól, helyére a szajoliak portását, Fényi Róbertét csalogatják a vezetők. Molnár Sándor sem Rákóczifal- ván kezdi a felkészülést, a MÁV egykori játékosa állítólag hazafelé, Törökszentmiklós felé veszi az irányt. (Géléi)