Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-26 / 21. szám
2000. Január 26., szerda MEGYE I KÖRKÉP 3. OLDAL Csaltak a támogatásokkal Gyógyszer lesz a Béres-csepp rátm illiÁi m 7 lsnmcí frxttn Is m nn n rr r\n I ^ ~ ^ Kétmillióval károsították meg az önkormányzatot Közel kétmillió forinttal károsította meg két év alatt a karcagi önkormányzatot négy helyi vállalkozó és kilenc polgár, akik jogtalanul vettek fel munkanélküli-járulékot és jövedelempótló támogatást. Karcag A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói V. Pál 43 éves vállalkozót és három társát azzal gyanúsítják, hogy fiktív munkavállalói igazolásokat adtak kilenc helyi lakosnak - tájékoztatta lapunkat a rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A rendőrségi adatok szerint ezek a személyek nem dolgoztak a vállalkozóknál, a munkaadók társadalmi biztosítást nem fizettek utánuk. A csalók azért is folyamodtak ehhez a trükkhöz, mert korábban már kimerítették a jogszabályban biztosított lehetőséget, és csak úgy juthattak volna munkanélküli-járulékhoz, illetve jövedelempótló támogatáshoz, ha 180 nap munkaviszonyt tudnak igazolni. A két év alatt a gyanúsítottak különböző összegeket vettek fel jogosulatlanul az ön- kormányzattól, az egy főre eső legmagasabb tétel 330 ezer forint volt. Arra vonatkozóan is vannak adatok, hogy a munkaadók néhány 10 ezer forint fejében állították ki a hamis papírokat, de ezt majd a rendőrségi vizsgálatnak kell igazolnia. \/ Nyelvvizsga: nincs hátrány Az Oktatási Minisztérium tájékoztatása szerint legkésőbb február 11-ig elbírálják a fővárosi Idegennyelvi Továbbképző Központ és a hozzá kapcsolódó vidéki vizsgahelyek akkreditációs kérelmét. Addig is nagy a bizonytalanság a nyelvvizsgákat illetően. Szolnok A TIT megyei szervezete az egyetlen hely megyénkben, ahol állami, államilag elismert, illetve nemzetközi nyelvvizsgát tehetnek az érdeklődők - tájékoztatta lapunkat Farkas Orsolya nyelviskolai szervező. — Akik 1999. december 31-ig jelentkeztek, már február 5-én, illetve 12-én vizsgáznak. Márciusban nemzetközi nyelvvizsgát is tervezünk. Angolból eddig megközelítőleg kétszázan, németből 110-120-an készülnek nálunk a megméretésre. Akik most jelentkeznek, csupán egy jelentkezési lapot töltenek ki. Miután az Idegennyelvi Továbbképző Központ megkapja az akk- reditációt - várhatóan február 10-e körül — , postázzuk a csekkeket. Akkor lesz érvényes a hallgató jelentkezése, ha a befizetést igazoló csekkszelvényt visszajuttatja hozzánk. Egyébként azoknak, akiknek két éven belül megkezdett állami nyelvvizsgájuk van, az ITK-nál még a régi áron vizsgázhatnak az adott nyelvből. A régi feltételek mellett jelentkezhetnek nyelvvizsgára azok is, akik két éven belül sikertelenül próbálkoztak állami nyelvvizsga megszerzésével, de nyelvek közötü átmenet nincs - hangsúlyozta Farkas Orsolya. - Az új vizsgáztatási rendszerben egyébként magasabb árak várhatóak, viszont nem lesz szervezési díj. A média is sokat foglalkozik a nyelvvizsgáztatás új rendjével. Nem csoda, hogy egy-egy híradás után nyelviskolánkban megszaporodnak a telefonhívások. Igyekszünk mindenkinek korrekt segítséget nyújtani. Ügy tájékoztattak bennünket, a felvételizők sikeres márciusi nyelvvizsgaeredményei beszámítható pontokat jelentenek az idén is, tehát nem kerülnek hátrányos helyzetbe a most nyelvvizsgázó diákok - összegezte Farkas Or-' solya. V A kutató könyvben számol be felfedezéseiről Folyamatban van a Béres- csepp gyógyszerré minősítése, és nemsokára eredmény is születik — tudhattuk meg tegnap azon az előadáson, amelyet dr. Béres József kutató tartott. Szolnok A Magyarok Világszövetsége megyei szervezete és a Keresztény Értelmiségek Szövetségének szolnoki csoportja által a Verseghy könyvtárban rendezett előadást nagy érdeklődés kísérte. Dr. Béres József nemcsak életútjáról számolt be a népes hallgatóságnak, hanem a Béres-csepp útjának jelenlegi állomásairól is. Mint elmondta, az új szolnoki gyártóüzem átadására tavaly azért került sor, mert már három műszakban sem tudták kielégíteni a cseppek iránti vásárlói igényeket. A Béres-csepp iránt változatlanul nagy az érdeklődés külföldön is. Többek között amerikai, tajvani példákat említett. Szerencsére sikerült elérni, hogy a csepp gyógyszerré minősítése folyamatban van itthon, Dr. Béres Józsefet a Tiszaparti gimnáziumba is meghívták, ahol diákoknak tartott előadást FOTÓ: CS I. ami azt jelenti, hogy bizonyos esetekben támogatásra is kaphatják majd a rászoruló betegek. Hamarosan megjelenik az a könyvújdonság is, amelyben a kutató leírja, milyen biológiai faktor okozza a rákot, és milyen biokémiai körülmények között keletkeznek a daganatos betegségek. __________________ P. É. # V A búzájuk ára után futnak A magyar kultúra lovagjai^ Szolnok—Jászfényszaru A magyar kultúra napja alkalmából január 21-én Budapesten, a Stefánia Palotában átadták a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elismeréseként'a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetéseket. Ezt Jász-Nagykun-Szolnok megyében ketten kapták meg: a megyei TIT javaslata alapján Kaposvári Gyula, a szolnoki Damjanich János Múzeum egykori igazgatója, a TIT elnökségének örökös tagja, akinek özvegye vette át a rangos elismerést. A másik kitüntetett Kovács Andrásné Dávid Rozália jász- fényszarui nyugalmazott tanár, drámapedagógus. Az ő kitüntetését a Fényszaruiak Baráti Egyesülete kezdeményezte. A Magyar Kultúra Lovagja címet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány államiságunk ezeréves évfordulója alkalmából hívta életre. Az elismerést — amelyben idén 36, hazánkban és határainkon túl élő magyar állampolgár részesült - ezentúl a magyar kulturális örökség megőrzéséért és alkotó/fejlesztéséért adják át az év ugyanezen napján. _________________________I Na gyiván A Nagyiváni Mezőgazdasági Szövetkezet, betartva a törvényes előírásokat, 1999 júniusában alakult kft.-vé. A faluban először sokan ágáltak az új szervezeti forma ellen, de mint később kiderült, a kedélyek megnyugodtak, hiszen a korábbi üzletrész-tulajdonosok közül csupán 18-an nem léptek be az új rendszerű vállalkozásba. fgy jelenleg 214-en bíznak abban, hogy sikeres lesz a kft. első teljes esztendeje. Hiába adottak azonban a feltételek, hiába végezték el időben az őszi munkákat, az évindítás eléggé bizonytalan., . Ebben nem csak az játszik közre, hogy még folyamatban van a kft.-nek a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő földbérleményei tulajdonjogának a tisztázása, s még azt sem tudják, hogy a világörökség részévé vált hortobágyi földjeiken, legelőiken milyen környezetvédelmi szigorításokat kell betartaniuk, hanem rajtuk kívül álló okok is. Lajtos István ügyvezető ugyanis egy olyan peres ügyről számolt be, amely tipikus példája lehet a vidéki agrárvállalkozások kiszolgáltatottságának. Elég bajuk volt az'is, hogy csupán tavaly júniusban tudták eladni ’98-as búzájukat, de mint kiderült, az alacsony ár mellett ez volt a kisebbik rossz. Ugyanis üzleti partnerük, a Budai Hengermalom időközben tönkrement, sőt az ügyvezető szerint a\ szerződés ellenére úgy dolgozta fel az 1040 tonna iványi búzát, hogy azért egy fillért sem fizetett. A kft. megunta a hercehurcát, s tavaly ősszel rendőrségi feljelentést tett, hiszen akkora összegről van szó, amely csaknem kiteszi a teljes évi bérkeretüket. A kft. vezetőinek egyedüli reménye, hogy a rendőrségi vizsgálat lezárása után a magyar jogrend lehetővé teszi, hogy megkapják pénzüket a felszámolás alatt álló hengermalomtól. Idén megépül a lerakó (Folytatás az 1. oldalról) Döntés született arról, hogy a társulás keretében létrehozzák a Re- gio-kom Térségi Kommunális Szolgáltató Kft.-t, melynek egyik legfőbb feladata lesz a hulladék- lerakó üzemeltetése. Tenk polgármestere, Török Margit kiemelte, hogy a tulajdonosok közössége nem akarta kiengedni kezéből az egész országban is példaértékű összefogással létrehozott regionális hulladéklerakót. Lapunk kérdésére a jelenlévők elmondták, hogy a társaság minden településen egységes díjszabást érvényesít, de az, hogy az egyes településeken ezen belül milyen fizetési metódust vezetnek be, a helyi képviselő-testületek döntésétől függ. A szemétdíj pontos összegéről egyelőre nem tudtak nyilatkozni, ám azt még a települési költségvetések elfogadása előtt kidolgozzák. BANKA CSABA Hasznot hoztak az adónyomozók /(Folytatás az 1. oldalról) A Szolnokon működő hivatal öt nyomozóval kezdte meg tevékenységét, az év közben adódó bővítési lehetőségnek köszönhetően mára nyolcra emelkedett a létszám. Burillák Attila úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a szolnoki nyomozóhivatalhoz 141 — zömmel adócsalásra utaló - feljelentés érkezett az év végéig. Ezek többsége nyilván az APEH-től származik, de jöttek ügyek a különböző felszámolócégektől, a rendőrségtől, a vám- és pénzügy- őrségtől, az ügyészségtől és a lakosságtól is. Az elrendelt nyomozásoknak több mint a fele már 1999 év végéig - vádemelési javaslattal — lezárult, a még folyamatban lévő eljárások között azonban több, nagy volumenű ügyet találhatunk. A szóvivő tájékoztatása szerint Szolnok megye nem tartozik az adózással összefüggő bűncselekményekkel „fertőzött” területek közé, ám az adónyomozók által vizsgált esetek kapcsán néhány sajátosságot mégis felfedezhetünk. A feketefoglalkoztatás mellett tipikus - egyenként 10-15 millió forintos kárértéket képviselő - megyei ügynek tekinthetők azok az esetek, amelyek a termelőszövetkezetek üzletrész-felvásárlásaihoz kötődnek. A vizsgálat során alapos gyanú merült fel arra, hogy egyes vezetők a számlán szereplő összegnek valójában csupán 10 százalékáért jutottak hozzá a tagok által átadott üzletrészekhez. Mivel az adókedvezményt a számlán szereplő, jóval nagyobb összegre vették igénybe, ezért kár érte az államot. Az eset további sajátossága, és ez egyáltalán nem mellékes körülmény, hogy a gyanúsítottak még a büntetőeljárás ideje alatt visszaadták azt a pénzt a költségvetésnek, amelyhez jogtalanul jutottak hozzá. A megyei adónyomozók által vádemelési javaslattal eddig lezárt ügyekben egyébként összességében mintegy 213 millió forint megtérülésére számíthat az állam. Nemet mondtak a /készenléti ügyeletre Karcag A képviselő-testület tegnapi ülésén többek között megtárgyalták a gyógyszerészek kérését. A város gyógyszerészei azzal fordultak a működési engedélyüket kiadó megyei tiszti főgyógyszerészhez, hogy engedélyezze a gyógyszertárak új szolgálati idejét. A patikusok emberkímé- lőbb ügyeleti rendre szeretnének áttérni, így éjszaka például készenléti szolgálatot vezetnének be, és szombaton a város- központban csak egy gyógyszertár lenne nyitva. Bár a döntés a megyei tiszti főgyógyszerészé, a kérdéssel a képviselők is foglalkoztak, akik városérdekből nem értenek egyet a kért átszervezéssel. A szombati nyitva tartás rendjét el tudják fogadni, de a lakosság érdekeinek védelmében a készenléti ügyelet bevezetését nem. A laktanya jelenlegi használója a Honvédelmi Minisztérium. Mint dokumentumokból kiderül, 1935-40-ben a komplexumhoz a földterületet a város mint tulajdonos biztosította. A laktanya vélhetően az államosítással kerülhetett a minisztérium kezelésébe. A város az épületet most visszavenné. Miután a tulajdonba vétel szándékának kinyilatkoztatása önkormányzati hatáskör, erről a képviselők meghozták pozitív döntésüket. Májustól várható a hitelroham A kormány idén 130 milliárd forintot szán lakástámogatásra Tíz éve nem juthattak az állampolgárok ilyen olcsó hitelhez, s ez komoly eredmény — ecsetelte tegnap Rákóczifalván tartott sajtótájékoztatóján a lakás- program előnyeit Sasvári Szilárd, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke, a program szakértője. Rákóczifalva Sasvári szerint az új támogatási formának köszönhetően a következő két évben harmincezer lakás fog felépülni, ami óriási előrelépés az előző évekhez képest. Már most is nagy a lakosság érdeklődése, holott a kérelmeket csak később lehet benyújtani. — A kormány tavaly százmilli- árd forintot szánt lakástámogatásra, idén ez 130 milliárdra emelkedik - magyarázta Sasvári Szilárd. - A szocpolnak nevezett állami segítség is még egy évig él. Az új rendszer remélhetőleg gyorsabb ügyintézéssel fog működni, az államigazgatási eljárás határideje harminc nap. Lapunk kérdésére, hogy vár-e rohamot a bankoknál, Sasvári elmondta: egyelőre nem számit erre, hiszen még az sem tisztázott, mely pénzintézetek vesznek részt a hitelprogramban. A február a szakember szerint a bevezetés ideje lesz, úgy jó három hónapra saccolta azt az időszakot, amire az emberek igazán megismerik a hitelfelvétel feltételeit.- A kormány célja az volt, hogy a jelzálog-hitelezés felé forduljon a lakástámogatás. Az emberek előzetes reakciója azt mutatja, jól döntöttünk. Sok olyan új elem is van, ami a korábbi lakásépítési kölcsönöket nem jellemezte. Ilyen például, hogy nem csupán házaspárok, hanem gyermeküket egyedül nevelők számára is adott a lehetőség a kedvező kamatozású hitelre. Aztán említhetném még az általános kamattámogatást, amit például lakásbővítésre vehetnek igénybe az érdeklődők. Ez utóbbi elem kifejezetten a nagycsaládosok egyesületének kérésére került bele a programba - mondta a politikus. PÓKÁSZ E. Terv a bűnözés ellen A szolnoki közgyűlés csütörtöki ülésén tárgyalja és föltételezhetően elfogadja a három évre szóló bűnmegelőzési koncepciót. Szolnok A tervezet a 2000. január 1-jétől 2003. január 1-jéig tartó legfontosabb tennivalókat gyűjti össze. Az önkormányzat, a rendőrség és a civil szervezetek együttműködésének, főként a bűnmegelőzésre, a bűnalkalmak csökkentésére kell irányulnia. Ennek érdekében föl kell mérni, hogy milyen körülmények jelentenek bűnelkövetési alkalmakat, veszélyhelyzeteket Szolnok területén. Tervezik egy olyan Szolnok-térkép elkészítését, amelyen bejelölik azokat a területeket, amelyeket a bűnözés forráshelyeinek lehet tekinteni. Ilyen például több diszkó, söröző, valamint a piacok és a pályaudvarok, a Thököly és a Gyökér út környéke, de bizonyos más közutak és közterületek is. A számításba jöhető területek fölmérése után célszerű kamerás megfigyelőrendszer kiépítése, ami összesen 16-18 kamerát jelentene, ezekkel nagymértékben csökkenteni lehetne a gépkocsifeltöréseket és -lopásokat, az üzleti betöréseket, az utcai rablásokat és közterületi randalírozáso- kat. A terv fölveti egy éjszakai melegedő létrehozásának gondolatát. A melegedőben a fiatalok kulturált körülmények között várhatnák meg az éjszakai és a hajnali buszok indulását. Sőt célszerűnek tartja egy 3 óra körüli buszjárat indítását, amely elszállítaná a bezárt szórakozóhelyek közönségét. Az előterjesztés külön foglalkozik a nyári szezonban érkező turisták biztonságának növelésével. Ennek érdekében hangsúlyozza a nyelvtudás fontosságát, a felsőfokú tanintézmények nyelveket beszélő hallgatóinak bevonását a Tourist Police működésébe. Az utcákon szükséges a nagyobb gyalogos és motoros rendőri jelenlét. A bűnmegelőzésben fontos szerepet játszhatnak a közterület-felügyelők és a polgárőrök, különösen ha javul az együttműködésük a rendőrséggel. Az előterjesztés a bűncselekmények áldozataival is foglalkozik. Szolnokon is célszerűnek látszik az áldozatvédelmi iroda megnyitása. Az áldozatvédelmi munka jogi tanácsadásból, a hatósági eljárásról szóló tájékoztatásból, a segélyszervezetekhez közvetítésből, a kárenyhítési eljárás során segítségnyújtásból és az áldozat jogainak, érdekeinek képviseletéből áll. BA