Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-24 / 19. szám

2000. Január 24., hétfő BÁLI K Ő R K É P 7. OLDAL Az oldalt összeállította: Szerepi Hella és B. Molnár László Ahány bál, annyi szokás Az elmúlt hét végén a Gellért Szállóban megrendezett Apor-bállal eldör­dült a startpisztoly, kezdetét vette a báli szezon Magyarországon. Ahogy a világon bárhol, nálunk is részt vesz az eseményeken társadal­mi és üzleti világunk színe-java, valóságos luxusautó- és divatfelvonu­lást rendezve. Érthető a nagy igyekezet, aki számítani akar a közélet­ben, annak kötelező a megjelenés. A magyar nép mindig híres volt mula­tós és táncos kedvéről. Mostantól iga­zolhatjuk a rólunk elterjedt híreket. A múlt szombati Apor-bál hivatalosan is megnyitotta a báli szezont. Általában a február a leghangosabb báli időszak, de idén bőven jut belőle január utolsó he­tére is. Megkezdődik a ruhaszalonok és a -kölcsönzők ostro­ma, hiszen az ese­ményre illik a lehető legszebb ruhában megjelenni.- Ebben az idő­szakban biztosan ál­landóan hálóznak majd társadalmi és üzleti életünk pro­minensei - jelentette ki Tiboldi Mária, a Budapesti Operettszínház örökös tag­ja, akinek kezdeményezésére rendezik meg immáron második éve az Operettbált. - Aki számítani akar vala­mit a közéletben, annak ott kell lennie, különben elveszítheti addig kivívott pozícióját, megbecsülését. A bálokon névsorolvasást tartanak a résztvevők, azonnal kiszúrják, ha vala­ki nincs jelen. Mindenki tudja, kinek hol van a páholya, és ki kivel érkezik az estre. Már a bejáratnál hatalmas felvo­nulást rendeznek a bálba érkezők. Egyik luxusautó váltja a másikat, a höl­gyeken többnyire milliós ékszerek és méregdrága ruhák láthatók. Bécsben a polgárok kigú­Illik a lehető' ffiföSSí it, és az ménnyel egy időben „ellen­bált” rendeznek az osztrák fővá­ros földalattijában.- A báli időszak előtt a legtöbb hölgy és úr táncórákat vesz, hogy mire a par­kettre kerül, legalább a divatos táncok alaplépéseivel tisztában legyen - állítot­ta a Tiboldi művésznő. A báli nyitó pár szerepére évekkel ko­rábban kell jelentkezni, és a több száz fi­atalból a szervezők választják ki a sze­rintük legalkalmasabbakat. Ha valakit legszebb ruhában megjelenni A báli nyitó pár szerepére évekkel korábban kell jelentkezni. Közülük választják ki a szervezők a legalkalmasabbakat kiválasztanak, az biztos belépőt jelent a legfelsőbb társasági körökbe. Bár kétség­telen, többségüknek származásánál fog­va már nem is kell effajta segítség az elit­be való bekerüléshez. Magyarországon egyébként kétféle bál létezik: a legelőkelőbbeket - például az Operabált - csak a felső tízezer tagjai láto­gatják, míg a szolidabbakra, egyszerűb­bekre - az Operettbálra, vagy a különbö­ző szakmák báljaira - a középrétegek pol­gárai járnak kikapcsolódni. Az előbbiekre mindig meghívják az ország közjogi mél­tóságait, akiknek ezt illik is elfogadni, ám nem ritka, hogy az utóbbiakon is feltűnik néhány politikus és családja. A legtöbb bál azonban nemcsak a szórakozás és a társadalmi élet céljait szolgálja, hanem a jótékonykodást is. Ilyenkor a szervezők átutalják a rendezvény teljes bevételét jótékony célokra, vagy a résztvevők kö­zött rendeznek szabad adakozást, ami­kor készpénzzel, csekkel vagy átutalás­sal adakoznak a rászorulók részére. Bergendy István, a Bergendy Szalonzenekar vezetője szerint zenekar nélkül egyik bál sem az igazi. Az ismert zenész ren­geteget bálozik.- Már az első számnál kiderül, milyen lesz az este - állítja Bergendy. - Ha a közönség rögtön táncra perdül, és követi a különböző táncstílusokat, nincs gond. Ha viszont a többség tánc helyett is csak minket néz, nem az igazi a hangulat. Bergendy István szerint sokan nem tudják, hogyan kell egy bálban viselkedni, hogyan kell táncolni a klasszikus dallamok­ra. Sokszor maguk a szervezők sincsenek tisztában a bálozás alapszabályaival.- A vidéki egyetemek, főiskolák közönsége gyorsan alkalmazko­dik. Gyakran még a folyosón is tangóznak - tette hozzá. Kölcsönvett elegancia Ha bálba visszük kedve­sünket, úgy illik, hogy az eseményhez Illő ruhát is biztosítsunk számára. Ha meg akarunk vásárolni egy ruhakölteményt, akkor az árak határa a csillagos eget súrolja. Ám megold­hatjuk ezt a problémát ol­csóbban is, ha kölcsönöz­zük a megfelelő öltözéket. A drágább ruhák értékét Ilyenkor letétbe kell he­lyezni, s miután levonták a kölcsönzési díjat, megkö­zelítőleg 70 százalékot visszakapunk. Bérleti dijak (átlag): férfiak nők szmoking nagyestélyi: 18 000 Ft vagy frakk: koktélruha: 12 000 Ft 6-7000 Ft kiegészítők: 3000 Ft cipő: 600 Ft (Természetesen vannak jóval drágább öltözékek is, amelyek bérleti dija elér­heti az 50-60 000 forintot is.) Báli naptár Február 5. - Újságírók Bálja (Marriott Hotel) Február 19. - Operettbál (Pesti Vigadó) Február 26. - Barokk bál (Zichy-palota, Győr) Február 26. - Mérnökök bálja (műegyetem) Február 26. - Orvosok bálja (Gellért Szálló) Március 3. - Jogászbál (Pesti Vigadó) Március 4. - Operabál (Operaház) Fonvo Barbara debütálása Az Év hangja versenyen idén Fonyó Barbara vitte a prímet, és a pénzjutalom mellett az a megtisztelte­tés érte, hogy az Operabá­lon is előadhatja a Hunya­di Lászlóból Gara Mária kabalettáját. Barbara már évek óta állandó résztve­vője az Operabálnak, ám sokáig csak szórakozni £ éveTk8ülk7eeremnvyen- énekesnö édesany>ával- Borival dégei már gyönyörködhettek a hangjában, de az idén alkalma lesz a nagy szín­padon énekelni. A család természetesen osztozik az ifjú énekesnő sikerében, férje, Kósa L. Adolf a bálba is elkíséri. Mivel a műsorvezető nem anynyira jár­tas a táncok világában, esténként órákat vesz tapasztaltabb feleségétől. Mi jár a belépő ábráért? Sokan már attól is elrettennek, hogy mennyi pénzt kell kifizetni egy-egy báli belépőért. Bár szívesen elmennének, azt mondják, ha a belépő ennyi­be kerül, mennyit kérhetnek a vacsoráért, meg az italért. Megpróbáljuk megnyugtatni bálozni vágyó, de vékonyabb pénztárcájú olvasóinkat. Táb­lázatunkban láthatják, a belépőjegy árában nemcsak a fogyasztás, hanem több más szolgáltatás is bennfoglaltatik. Operettbál (Pesti Vigadó) Jegyek Árak Amit a belépő tartalmaz Sétálőjegy 15 000 Ft salátabár, szendvics, műsor megtekintése az emeleti páholyból, a bálon elhangzott dalok felvétele CD-n Bronzszektor 25 000 Ft négyfogásos vacsora a szalonban, műsor megtekintése az emeleti páholyból, a bálon elhangzott dalok felvétele CD-n Ezüstszektor 30 000 Ft négyfogásos vacsora a bálterem melletti folyosón, a műsor megtekintése innen, a bálon elhangzott dalok felvétele CD-n Aranyszektor 40 000 Ft négyfogásos vacsora a bálteremben, a műsor megtekintése, a bálon elhangzott dalok felvétele CD-n Gyémántszektor 75 000 Ft négyfogásos vacsora a földszinti páholyban, a műsor megtekintése, a bálon elhangzott dalok felvétele CD-n, korlátlan Italfogyasztás Jogászbál (Pesti Vigadó) Jegyek Árak Amit a belépő tartalmaz Sétálójegy diákoknak 4000 Ft kb. 100-200 fős állófogadás, korlátlan sör-, bor- és üdítőfogyasztás, éjfélkor hússütés Teljes árú belépő 24 000 Ft ötfogásos vacsora a bálteremben, korlátlan sör-, bor- és üdítőfogyasztás, éjfélkor hússütés A keringő fővárosa Bécs már a Monarchia korában is híres volt a báljairól. A táncos ren­dezvények cseppet sem veszítettek régi fényükből, sőt! A báli szezon már 2000 hajnalán, szilveszter éj­szakáján elkezdődött a Hofburgban, majd rögtön követte a Virágbál a vá­rosházán. A rutinos bécsi bálozók- nak ezek a rendezvények csupán bemelegítőül szolgálnak. Az első igazi bál, ahol mindenki ott van, aki számít, a Bécsi Filharmonikusoké január végén, a híres újévi koncer­teknek is otthont adó Musikverein nagytermében. Ide csak a felső tíz­ezer legjelentősebb képviselői jut­hatnak be. Ez áll a március 2-ai Ope­rabálra is, ahol a hölgyek nem csak átvitt értelemben versengenek egy­mással, hiszen itt versennyel egybe­kötött divatbemutató is látható. A híres bécsi divatszalonokhoz már az új év legelső napjaitól érkeznek a megrendelések.

Next

/
Thumbnails
Contents