Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-11-14 / 46. szám

1999. november 14. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Itt nincs helye a félelemnek / « 1 neves szakember, akinek Ausztri- 'tJLJ ában és Németországban regiszt­rált teakeverékét többek között a rákos betegek állapotának javításá­ra, immunrendszerének erősítésé­re használják, 16 év alatt húszszor járt Dél-Amerikában, mindannyiszor az indiánok csodálatos, ősrégi gyógy- teáit kutatva. Mint megtudtuk, most ismét ilyen céllal indult útnak. Elutazá­sa előtt sikerült telefoninterjút készíte­ni a nemzetközileg is elismert kutatóval. — Először Limába utazunk, ahol az alter­natív medicina világkongresszusán veszek részt. A kongresszus keretében három vá­rosban négy előadás megtartására kértek fel. Beszámolok a rákos betegeknél alkal­mazott CoDTM-teakeverékkel kapcsolatos 16 éves kutatásainkról. Előadásom másik témája egy olyan antivirális növénykeve­rék, amely a hepatitis C ellen lehet hatásos (ennek a betegségnek nincs hatásos gyógy­szere, és májrákhoz vezethet). Az első nyolc betegünkből, akinél alkalmazzuk a trópusi gyógynövénykeveréket, ketten már vírusmentesek. Ez azért is fontos, mert a világon 4-500 millió hepatitis C-vel fertő­zött ember él.-- Az előadások megtartása után indul az expedíció. Megint az Amazonashoz? — Délkelet-Ecuadorba, a Rio Napo nevű Ismét az Amazonas-vidékre szervezett expedíciót cfr. Dávid Tamás professzor, az osztrák becsületrenddel kitünte­tett, Bécsben élő magyar származású rákkutató, aki megyénkbeli daganatos betegekkel, a rákbetegek szervezetével Is kapcsolatot tart. folyóhoz megyünk, azokhoz az indiánok­hoz, akiket régen ismerünk. Ez a vidék egy óriási mocsaras terület. Az expedíció húsz­huszonöt tagú, mindnyájan dzsúdósok, kungfusok, erős, edzett emberek, akik bír­ják a terheket és az út megpróbáltatásait. Egyrészt új területeket keresünk, ahol a már ismert gyógynövények találhatók. Ab­ban reménykedünk, hogy itt esetleg magasabb hatóanyag-kon- centrátumot talá­lunk növé­nyekben. A má­sik célunk az, hogy a he­patitis C ellen ható növényeket is megtaláljuk, amelyek egyébként — tapasz­talatból tudom — a herpesz kezelésére is hatásosak. Úgy tervezem, hogy a jövő év el­ső napjaiban térünk vissza.- Tavaly, amikor hasonló expedíción vett részt, olyan beteg lett, hogy végül már járni sem tudott. — Két trópusi betegséget is elkaptam, az egyik a Dengue-láz volt. Ez váltóláz, amely hasonlít a maláriához. A láz mellett iszo­nyatos fejfájással, fogyással, vérzésekkel jár, én is húsz kilót fogytam a betegség alatt. Akkor azt hittem, hogy az volt életem utolsó expedíciója. Szerencsére a baráta­im, a yanomami indiánok küldtek egy má­sik trópusi növényi keveréket, ezzel és a CoDTM-teával nyolc hét alatt teljesen meg­gyógyultam. Nem mindegyikünk volt ilyen szerencsés, hárman meghaltak az ex­pedícióból, én, a negyedik beteg éltem csak túl. A férfi türelmetlenül topo­rog. Nincs hozzászokva a sorban álláshoz. Ahonnan ő jött, ott mindenki ismeri. Ott a pénzével mindent el­intéz. De ez egy idegen vá­ros, és ő süteményt akar vásárolni. A sor lassan ha­lad. A férfi ideges, hát una­loműzőül figyelni kezd. Jobbára kopottas kabáto­kat, cipőket, repedezett pénztárcákat lát. Szinte ér­zi a szegényszagot. Né­hány krémes, habos süte­mény a kevés elérhető vá­gyak egyike. Megborzong. Nem tudja pontosan miért, de kezdi kínosan érezni magát a finom kabátba és arcszeszillatba burkolóz­va. Előtte egy hajlott hátú öregasszony két szelet tor­tát kér. Reszkető kézzel so­káig kutat a régi bugyellá­risban, majd gondosan le­számolja az aprót a pultra. A férfi a plafont bámulja. — Ez tíz forinttal keve­sebb! - csattan fel az el­adónő hangja. A néni bo- csánatkérően a mögötte ál­ló férfira néz, s újabb forin­tokat kezd keresni. De csak nem jön össze a pénz. — Akkor marad az egyik torta — közli a nő szárazon a pult túloldalán. — Biztos, hogy jól szá­molt? — szólal meg a férfi. Mindenki ránéz. A hajlott hátú öreganyó is. Az eladó­nő vékonyra szedett szem­öldöke ki tudja hanyadjára szalad fel a homloka köze­pére. A férfi int neki a sze­mével. — Elnézést, pont annyi — szól a nő dühösen. És anyó boldogan birtokolja a két haj szál vékony torta­szeletet. — Köszönöm,. fiam — mondja az öregasszony, miközben ráncos kezével végigsimít a férfi kabátján —, hogy megvédett. A férfi szólni akar, de nem tud. Mintha gombóc lenne a torkában, így csak némán biccent. Mikor a süte­ményt rendeli, még mint­ha kicsit remegne a hang­ja. Aztán fizet. Pontosan annyit, amennyit számol­nak. És még egy tízest... Az utcán sokáig néz a lassan távolodó, hajlott há­tú, szürke nagykabát után. A nagyanyjára gondol, meg arra, hogy legutoljára gyerekkorában cselekedett jót. ! Amikor a nagyanyja még élt... J. Zs.- Nem fél újra nekivágni az Amazonas- vidéknek? — Itt félelemnek nincs helye. Van egy olyan mondás, hogy az őserdőben a halál mindig veled jár. A forróság, a mérges kí­gyók, a moszkitók és a betegségek a leg­főbb ellenségek. Éjjelente úgy alszunk, hogy a tűz mindig ég mellettünk, és őrt ál­lunk. A félelmet elűzi az a 16 éves tapaszta­lat, mióta az őserdőt járjuk, és az indiánok barátsága. Mintha hazamennénk, úgy fo­gadnak bennünket, úgy vigyáznak ránk. Olyan mély barátság, szeretet, tisztelet ala­kult ki köztünk, hogy elmondhatom: ott van a második hazám. Mindezek garanciát jelentenek arra, hogy sikerülni fog ez az ex­pedíciónk is. A kockázat megéri azt az örö­met, hogy tudjuk: segíthetünk az embe­reknek. Legutóbb például az egyik elő­adásomon felállt egy férfi és elmondta, hogy öt évvel ezelőtt agydaganata volt, már régen lemondtak az életéről, de issza a teánkat, megváltoztatta a táplál­kozását, és CT-vizsgálat bizonyította, hogy 2 év után eltűnt a daganata. Ezek olyan pillanatok, amiért érdemes vál­lalni a kockázatokat is. Paulina Éva November 7., vasárnap: Leg­szebb slágerek címmel rendez­tek koncertet Szolnokon a Váro­si Művelődési és Zenei Köz­pontban. November8., hétfő: A kiskörei önkormányzat meghívására munkalátogatásttettaTisza-tó- hoz Szabó János honvédelmi miniszter. • Kunszentmártonban hatszáz fiatalnak tartottak előadás-so­rozatot a drogról. November 9., kedd: JászárokszáMáson átadta támogatását az első ár- és belvízkárosult családnak Ausztráliai Magyarok Szövetsége. • Szolnokon a megyei agrárkamara szervezésében az EU-csatlakozásra való felkészü­lésjegyében rendeztek fórumot a vidékfejlesztésről. November 10., szerda: Jászberényben a képviselő-testület döntött a Zagy­va egyikvárositöltésszakaszánakfelújításáról. • Felborult egy cukorrépá­val megrakott pótkocsis teherautó a 442-es főút Szolnokról kivezető sza­kaszán. November 11., csütörtök: Szolnokon a megyeházán ülést tartott az Észak­alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. • Kunszentmártonban Márton-nap alkalmából a település névadójára emlékeztek. November 12., péntek: Megkezdődött az első életmódfesztivál Szolnokon. November 13., szombat A Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapít­vány kuratóriuma hagyományőrző alapítványi bált szervezett a megye- székhelyen. • A diabétesz világnapja alkalmából országos cukorbeteg-ta­lálkozónak adott helyet Szolnok. Betondzsungel. Emeletes házak tömege. Szür­ke falak közt szürke hétköznapok. Az utcákon rohanó emberek, forgalmi dugó, füst és zaj. A buszon tömeg, lökdösődés. Egyre többen van­nak, akik már csak titkon sóvárognak a ter­mészet közelsége után és lassan elhiszik: a vidéki nyugalom csupán a mesékben létezik. Megyénk településeinek jó része ma még szerencsé­re nélkülözi a zsúfoltságot, idegenséget. Mégis érez­hető, hogy a városlakók mindinkább kifelé kacsin­gatnak a kőrengetegből. Sokan szívük szerint olyan helyen élnének, ahol a természet részének érezhe tik magukat. Valljuk be azonban őszintén, ehhez egy jó adag bátorság is szükségeltetik, hiszen a városi embereket helyben tartja a kénye lem, a munka és sok minden más. így hát inkább maradnak és csupán az ablakon tekintenek ki a szokottnál ábrándosabb szemmel, miközben távolinak tűnő vidékek lakóinak életéről olvasnak. Például a Szántó család mindennapjai nak egy kedves részletéről. A minap Mezőhéken jár va lettünk figyelmesek a portára, amelynek végé­ben, egy szalmakazal tö­vében két őz heverészett. Magunk is a városi embe­rek csodálkozásával fo­gadtuk a látványt. Mind addig, míg az udvarban te­vékenykedő Szántó Imréné el nem mesélte nekünk sze­líd vadjainak történetét. — Muki, a suta már hat éve van nálunk, míg Bambi, a bak csak egy esztendeje ke­rült ide - mutatta be ked­venceit. Mindkettejük any­ját kombájn ütötte el, a szabadban 2-3 hetesen ha­lálra lettek volna ítélve. A faluban tudták, én itthon is vagyok meg szeretem is a jószágot. Elhozták, / / Depresszió ellen Már régóta ősz van, de csak néhány napja érezzük, hogy visszavonhatatlanul. Súlyos-szürke felhők telepszenek a házakra. Ázott-barna falevelekben gázolunk. Nehéz a te­le szatyor meg a csöpögő esernyő a tömött buszon, öklün­ket rázzuk a másik autósra meg a gyalogosra. Valahogy nincs jó kedvünk. Könnyebben megbántjuk a kollégákat, rákiáltunk a gyerekre, szidjuk a pedagógust, belerúgunk a kutyába. Mert a munkatárs sokkal összeférhetetlenebb, a gyerek hisztisebb, a kutya meg értetlenebb, mint más­kor. Mondjuk, érezzük, s talán el is hisszük. Valójában na­gyon egyszerű a magyarázat. Későn kel a nap és korán nyugszik. Hiányzik a fénye-melege. Emiatt van rosszked­vűnk. De tehetünk ellene. Mert annyi mindennek lehet örül­ni egy ónos-áímos őszi napon is. Ha észrevesszük az élet apró dolgait. Örülhetünk például annak, hogy többet lehet neveljem fel őket. Olyanok voltak, mint a csecsemők: sírtak, mikor éhesek voltak és cumisüvegből kellett szoptatnom őket. Aztán szépen felcseperedtek és olyan kezesek lettek, hogy bármikor megsimogatha­tom őket. Most már mind a kettő felnőtt, és megesznek minden növényi étket: kukoricán, cukorrépán, tö­kön, krumplihéjon tartom őket. A körtét például ki­fejezetten imádják. Amikor ért az illatos gyümölcs, maguk csemegéztek a fákról. Persze csodájukra jár és ismeri őket a falu apraja-nagyja. Ez a szerencséjük, mivel amióta felnőt­tek, gyakran önállósítják magukat. Nem okoz nekik gondot átugrani a másfél méteres kerítést, és olykor élnek is a lehetőséggel. Olyankor bóklásznak néhány napig a közelben, aztán egy­szer csak megint itthon látom őket. Legutóbb Muki ment el így más­fél hónapra. Tudtuk, hogy a közeli ligetes er­dőben szedeget, és azt is, hogy nem jut messzi­re, mert vadon élő őzcsapathoz nem csatlakozik. Ráadásul a kör­nyékbeli vadászok is úgy ismerik, minta rossz pénzt, hiszen gyakran egészen közel merészkedett •éL hozzájuk. így nem is bántot­ták. Aztán egy reggel arra lettem figyelmes, hogy újra itt legelészik a másik mel­lett az udvaron. Örültem, hogy újra „együtt a család”, mert annyira hozzám nőt­tek már... Bugány János VASARNAP REGGEL együtt a család. A morcos időjárás miatt ugyanis bekényszerülünk a la­kásba. A benti melegben pedig olyan jó néha az ablakban állni és nézni, hogy csipkézi a dér a füvet, hogy ci- bálja a szél a fák ágait, elővenni a fényképesdobozt: nyári emlékek, csa­ládi ünnepek lenyomatát. Jó elhívni néhány napra a nagymamát, nagypa­pát, hallgatni a régi idők dolgait, ami­kor kicsik voltunk, s amikor még nem is voltunk... Meg le­het tanítani a fiúkat madáretetőt barkácsolni, a kislányo­kat sálat kötni, piskótát, mézeskalácsot sütni. És már le­het gyűjteni az adventi koszorúhoz valókat, készíteni a ka­rácsonyfadíszeket, megvásárolni és becsomagolni az ap­ró ajándékokat. Talán sokan azt mondják, ilyen csak a mesében van. De a valóságban is lehetne. Csak rajtunk múlik. S ez az, ami még pénzbe se kerül... Járvás Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents