Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-09-26 / 39. szám
1999. szeptember 26. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Egy erős ember Nyolcesztendős koráig masszív legény- ke volt, aztán elvékonyodott, mint a meszelőnyól. Középiskolásként kezdett el atletizálni és súlyt emelni. Ennek már harminc éve. Súlyemelésben junior magyar bajnok, a felnőtt bajnokságon „örökös” harmadik. Hét évig ed- zősködött Kisújszálláson, több súlyemelő magyar bajnokot nevelt. Egyik tanítványa — Borzi István — épp most képviseli hazánkat a junior Eb-n. „A megye legerősebb embere” elnevezésű versenyt 1993-ban ő szervezte meg legelőször Szolnokon. A következő évben meg is nyerte. Azóta az egyik legerősebb magyarként ismerik. Külföldön is. Mi most arra voltunk kíváncsiak, egy ilyen erős embernek, mint Ulvicki Mihály, milyen „gyengéi” vannak... Gyermekkorában legtöbbet a félénkségétől szenvedett. Főleg idegen helyen érezte kellemetlenül magát. A másik „gyengéje”, akire viszont szívesen emlékszik vissza, egy rendkívül kedves földrajztanárnő. Tőle tudja, mi az a 'versenyhelyzet, ami azóta egyfolytában lázban tartja. Már pelyhedzett az álla, mikor először indult súlyemelőedzésre. Fél óráig járkált a Ti- sza-hídon fel-alá, mire lemerészkedett az edzőterembe. Az ismeretlentől, a bizonytalanságtól azóta is viszolyog. „Betegesen” ragaszkodó, hűséges típus. Nagyon nehezen vált, vagy inkább nem is. Ezért dolgozik csaknem negyedszázada ugyanazon a munkahelyen , és ezért nem fogadott el vonzó ajánlatokat. Pedig jól tudja, azóta már sem egzisztenciálisan, sem anyagilag nem itt tartana. Könnyen meghatódik. Ilyenkor elcsuklik a hangja, elszorul a szíve. Elég hozzá egy ballagás, temetés vagy egy film. De nem szé- gyelli érzéseit. Gyengéje a 16 éves lánya is, aki hízelgéssel vagy harccal, de előbb-utóbb mindig leveszi a lábáról. A jószívűsége miatt már sokat szenvedett. Gyakran kihasználják, azt a tulajdonságát, hogy nagyon szeret adni és másokon segíteni. Önmagának viszont még egyszer sem kért, valószínűleg ezért nem volt még szponzora sem soha. A tanítványaiért viszont mindent mega. ^- , « cif*;- . tesz. Munkahelyet, támogatót keres nekik, zűrös családi ügyeket elsimít. Nem tőle tudjuk; de igaz, hogy az egyik te- . :í hetséges, fiatal sporto lónak ő váltotta ki az útlevelét, hogy ki tudjon menni egy külföldi versenyre. Leggyengébb testrésze a térde. Megkoptak a porcok. A fiatalkori motorozás és a súlyzóval történő terhelés eredményeképpen. Sajnálja, hogy abszolút hiányzik belőle a vállalkozói szellem. Pedig a rendszerváltás óta ennek nagy hasznát venné, főleg ha a sportra áldozott energia egy részét saját gyarapodására fordította volna. Egy mondatban Adatai: Kőtelken született, 45 éves, nős, három gyermeke van. Súlya: 17 koráig 67 kg, a nyolcvanas évektől 120-130 kg között, jelenleg az utóbbi. Legkellemesebb élményei: a sporttal, a sportolóközösséggel kapcsolatosak. Legkellemetlenebb élménye: nincs. A legnagyobb pofont barátja védelmében adta, a támadó állkapcsa eltörött. Egy nőn a szemét nézi meg legelőször, ám a felfuvalkodott pulyka típust nem kedveli. A mai fiatalokat „jóllakottnak” tartja, engéi” A legutóbbi gyengéje pedig egy roncs Lada, amit hétvégén az erős emberek versenyén elejtett, s így fél ponttal lecsúszott az első helyről. De ez cseppet sem zavarja. Vallja, szükség van a kudarcokra, abból lehet erőt meríteni az újabb sikerekhez. Megkérdeztünk másokat is, mi az ország egyik legerősebb emberének a leggyengébb pontja. Egybehangzó vélemények szerint: az áldott jó szíve. Azt mondják, azért ilyen nagy darab ez az ember, mert fele szívből van. Ulvicki: a jószívű óriás. Járvás Zsuzsa nem tudnak örülni, küzdeni, csak tétlenül őgyelegnek. Ha ő nyerné a lottófőnyereményt, szétosztaná szerettei közt, adakozna jótékony célokra, magának pedig venne 150 hold földet, amin gazdálkodna. A tehetségről az jut eszébe, hogy pénz nélkül nem sokat ér. Az aktív sportolástól 2000-ben szándékozik búcsúzni. Szokott álmodozni is, de sosem egyes szám első személyben. Azt szeretné, ha a jövő évezredben egészséges és boldog lenne a családja, a barátai, a jó ismerősei, a magyar kormány pedig kedélyjavító intézkedéseket hozna. A bonsai, azaz az edényben nevelt fa nem a türelmetlen emberek hobbija. Mire ugyanis igazából kialakul egy szép növény, az jó pár évbe beletelik. A jászárokszállási Szabó János minden bizonnyal türelmes ember, hiszen jelen pillanatban van vagy negyven bonszaja. Volt persze olyan idő is, amikor száz díszlett a kertjében. A 70. életévéhez közeledő árokszállási Szabó János autóbuszsofőrként kereste kenyerét. Járta a világot, szállította az utasokat, de volt úgy, hogy iskolai kirándulókat is utaztatott. Történt egyszer a hetvenes években, hogy gyerekekkel Szombathelyre volt „hivatalos”. Ott nagyrészt mindenki az osztrák tévét nézte, így lehetett, hogy Szabó János is éppen „elcsípte” azt, amikor kisfilmet sugároztak a „sógorok” a bonszajokról. Nem sokat értett belőle, de úgy gondolta, megpróbálkozik ő is ezzel a szép foglalatossággal. Úgy is lett. Minthogy akkor még nem volt ilyen „őrület” a bonszaj nálunk, még könyvet sem lehetett hozzá kapni. Ezért maga kísérletezgetett ki mindent, minden megoldásra egyedül jött rá. A titok pedig: minden a metszésen múlik. Meglepődve hallottuk, hogy minden növény „bonszajosítható”, de a legjobb erre az apró levelű fa. Van is a kertjében gesztenye-, eper, fenyő- vagy akár tiszafa bonszaj is. Muris látvány nagyon egy törpe gesztenyefa! , Megtudtuk János bácsi „receptjét” is. Az erdőben „szedett” fahajtásokat kezdetben szabadföldben kell nevelget- ni, majd csak három év múlva lehet cserépbe „szokatni'’ a csemetéket. Kezdetben nagyon sok kudarca volt, de mára már egészen szép gyűjteménye alakult ki. Legidősebb bonszaja közel 20 éves és mezei szilből „készült”. Van olyan 15-16 éves szilfaerdeje, ami hét fából áll. Gyönyörű! Ahogyan maga a bonszaj is meghökkentő, az is az, hogy ha egy miniatúrát kiültetnének a szabadba, növekedésnek indulna, mintha mi sem történt volna. Az idős „mester” tanácsa a kezdőknek: ne vegyenek drága bonszajt a virágboltban, mert hirtelen nem lehet megtanulni gondozásukat, így hamar elpusztulnak, és vevőjük alaposan csalódhat. Egyébként János bácsi felesége megsúgta, nagyon sokat használ férje egészségének a bonszajokkal való foglalkozás. Bözsike néni (született Gyenes Erzsébet) nagyon aggódva figyelte, hogy amikor a nyáron a kertjüket elöntötte a víz, férje egy hónapig ki sem ment oda. De most már kiheverte a megrázkódtatást, és abban is bizakodhat, hogy bonszaj- gondozóból lesz utánpótlás, hiszen Hódmezővásárhelyen élő unokáik közül az egyiket már most érdeklik az apró, de annál csodálatosabb növények. Tóth András Szeptember 19. vasárnap:^ A szavazók többsége nemmel voksolt Szászberekén a tervezett plazmaenergiás veszélyest! ulladék-meg- semmisítőre. Szeptember 20. hétfő: Vasvillával és késel támadtak a tiszasülyi körzeti megbízottra. • Leváltották a Szolnoki MÁV NB l-es labda rúgócsapat edzőjét, Rózsavölgyi Lászlót. • Hatvankét - Ciprusra, az ENSZ békefenntartó erőihez szolgálatteljesítésre utazó - katonát búcsúztattak Szolnokon. Szeptember 21. kedd: Három tűzoltóautó oltotta tüzet Rákó- cziújfaluban egy égő gazdasági udvarban. Szeptember 22. szerda: Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a szolnoki Tiszamenti Vegyiművekben. Szeptember 23. csütörtök: Chikán Attila gazdasági miniszter részvételével logisztikai központot avattak Jászberényben az Electroluxnál. Szeptember 24. péntek: Mrs. Lakshmi Puri, India magyarországi nagykövete megtekintette a szolnoki Roma Esély Alapítvány Iskolát. • A kirgiz parlament elnökének vezetésével delegáció látogatott Karcagra. Szeptember 25. szombat: Szüreti felvonulást rendeztek Csé- pán. • A szolnoki Hozam Klubban átadták a Mecénás díjakat. Csodálatos hangú diák végzett néhány éve a szolnoki Széchenyi gimnáziumban. Akkoriban az iskola számos zenés rendezvényt fémjelzett Kovács Kálmán nevével. A kisújszállási fiatalember hosszú időre eltűnt, ám néhány napja a szolnoki Hozam Klubban lépett fel egy kiállítás megnyitóján. Hogy a közbeeső időben merre járt, mi történt vele? Kálmán mindig is az egyházi zenét szerette igazán. A gimnázium elvégzése után meghall gáttá őt egy magyar származású hölgy — a brüsszeli konzervatórium tanára —, akinek a segítségével végül sikerült kijutnia Belgiumba, az ottani zeneművészeti főiskolára. Az éneklés mellett a kinn töltött idő alatt dolgozott és marketinget is tanult, majd visszatért Magyarországra. Itthon azonban mostanáig nem termett túl sok babér számára a zenei életben. Dolgozott egy ideig a Madách Színházban, volt a Szigligeti Színház ösztöndíjas zeneszerzője, sőt a Szegedi Szabadtéri Játékok számára is írt egy darabot, mégis kénytelen volt tudomásul venni: ahhoz, hogy valóban elismerjék a tehetségét, pénz és támogatók kellenek. Mivel nem hisz a szerencsében és nem akarta ölbe tett kézzel várni, hátha egyszer valaki felfedezi, úgy döntött, rövid időre búcsút mond az éneklésnek és zeneszerzésnek. Budapesten alapított egy kereskedelmi céget — jól jöttek a Belgiumban tanultak — és huszonnyolc éves koráig adott magának időt. Addig megpróbál összegyűjteni annyi tőkét, hogy öt évre Londonba utazhasson — tanulni. Természetesen közben rengeteget gyakorol, fellé- W péseket azonban nagyon ritkán vállal. Ha mégis, rendszerint kamaradarabokat énekel, azok állnak ugyanis legközelebb a szívéhez. Bach, Schubert, Schumann darabjain keresztül az egész világot meg lehet mutatni, míg az operákban túl sokat adnak a külsőségekre, túl felszínesek — mondja. Ha minden a tervei szerint alakul, néhány év múlva Kovács Kálmán neve talán ismerősen cseng majd minden komolyzene-kedvelőnek. Addig azonban Londonon át vezet az út. Az pedig jövőre esedékes... szilvási Széllel szemben Régen sem volt, ma sem jó széllel szemben haladni. Itt van előttünk a réges-régi példa, a jó öreg Don Quijote, aki ugyebár a szerelme kedvéért még egy szélmalmot is képes volt megrohamozni. Kedves öreg pasas volt ez a Don, de valljuk be, kicsit bolondnak is néztük, mert hát ugyan ki az a normális, aki ép ésszel nekiront egy szélmalomnak, aminek meg se koty- tyan egy ilyen atrocitás. Körülbelül ez jutott az eszembe, amikor néztem a tévében ezt a szintén kedves pasast, ezt a páros lábbal kirúgott rendőrt, Karancsit. Karancsinak is van rögeszméje, egy „szélmalma”, amit úgy hívnak, olajszőkítők. Ez a drága rendőr ugyanis azt vette a fejébe — mondhatjuk azért, mert szerelme a hivatása, amit nagyon komolyan vett —, hogy ő bizony olajszőkítőket fogott ott lent Békésben, de ezzel a kutya se törődött felettesi szinten, és hát - Karancsi szerint - pont azért, mert ők is nyakig benne vannak az - olajban. Karancsi — mondhatni — kivont lándzsával’ rohamozta meg a szélmalmot, a nagy magyar rendőrséget, és hát mi lett a vége: vesztett. Ráadásul mindenki őt nézi hülyének, hogy minek keveri a balhét, lám ugrált, oszt beverte a fejét. Szűkebb hazánkban is van most egy „ügyeVASÁRNAP REGGEL letes” Don Quijote, csak „álnéven” éli az életét. Úgy hívják, hogy Bauer István, ő a szolnoki vegyiművek szakszervezeti vezetője. Ez a drága pasas azt vette a fejébe, hogy szintén megrohamozza azt a képletes szélmalmot. Úgy döntött, „szerelméért”, vagyis munkahelyéért és munkatársaiért sztrájkot szervez a vegyiben, mert úgy vélte, munkaadója nem tartotta be a megállapodást, és nem a kialkudott mértékben emeli a béreket. Persze don Bauer nem egyedül találta ki ezt az egészet, de ő tartotta a lándzsát. Vissza is dobta magáról a szélmalom: munkaadója egyedül őt tette taccsra, azaz küldte állásidőre. Kellett ez don Bauer- nek? Minden bizonnyal nem. Két jóravaló emberünket mindenki vélheti bolondnak, hiszen nemhogy széllel szemben, de szélmalom ellen sem érdemes harcolni. De minimum annyi tisztelendő bennük, hogy legalább megpróbálták: felvették a harcot jogosnak vélt igazukért a rendíthetetlen szélmalommal szemben. Hősiességükért ha nem is ebben az életben, de a történelemben valószínűleg elnyerik majd méltó jutalmukat. Tóth András
