Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-09-19 / 38. szám

i 1999. szeptember 19. ★ KÖZELRŐL ★ 7 ’ ­«sie Nekik hiányzik az édesapa a legjobban: a feleség és a három fiú SZEMÉLYI G £ZOLVÁN FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Tarjáni György a személyi igazolványát nem vitte magával Követelőző, névtelen levél is érkezett - Ha megcsörren a telefon, reménykedik a család Rendőrségi keresés A rendőrség körözési tevékenységét törvény írja elő, a feladat végrehajtá­sát pedig belső rendelkezések szabályozzák. E tevékenységi körbe tartozik az ismeretlen helyen tartózkodó, eltűnt személyek felkutatása is, amit az államigazgatási eljárás szabályai alapján végeznek a területileg illetékes rendőrkapitányságok. Az eltűnt személyek felkutatására a hozzátartozók, közeli ismerősök, munkatársak, szomszédok bejelentése nyomán intézkedik a rendőrség. Ha az eltűnt gyermek- vagy fiatalkorú, illetve idős, magáról gondoskodni nem képes felnőtt, akkor haladéktalanul, minden lehetséges eszközzel megkez­dik az eltűnt keresését, ezzel egyidejűleg elrendelik az országos körözést. Egyébként pedig ha az elsődleges intézkedések nem hoznak eredményt, 72 órán belül rendelik el a körözést. Sikertelen kutatás esetén 90 nap után ha­tározatot hoznak az eljárás befejezéséről, ám a rendőrök ezt követően is le­ellenőriznek minden újonnan felmerült adatot. A körözés természetesen tovább él. Ha továbbra sem kerül elő az eltűnt, öt esztendő elteltével a rendőrségi dokumentációk alapján a bejelentő a bíróságtól kérheti a nyoma veszett hozzátartozó holttá nyilvánítását. A körözés még ekkor sem szűnik meg — a legsúlyosabb bűncselekmény, az emberölés elévülési idejéhez igazodva —, az eltűnt húsz évig szerepel a rendőrség országos körözési nyilvántartásában. —hgy— Miért tumk el valaki? Szerencsére a rendőrséghez bejelentett eltűnt sze­mélyek a legtöbb esetben hamarosan épségben előkerülnek. A Szolnoki Rendőrkapitányság gya­korlatában évente két-hároin eset az, amikor re­ménytelennek tűnik a helyzet. Az utóbbi évek ta­pasztalatai azonban azt mutatják, hogy az elha­lálozás miatti eltűnések okaként nem a keresett személy sérelmére elkövetett bűncselekmény áll. Jellemzőbb a baleset vagy az öngyilkosság. A körözési munkában jártas rendőrségi szakember úgy látja, a szerencsésen végződő esetek hátterében fellelhető okok között ha az eltűnt fiatal, légin kábh a kalandvágy, illetve a családból való kitö­rés dominál. E korosztályt tekintve kritikus idő szakok is kimutathatók, ilyen például a bizo­nyítványosztás ideje és a nyári szünet. A felnőtteknél már más a helyzet. Esetükben gyakoribb az öngyilkossági szándék, az el­tűntek közül sokan pszichiátriai problémák kai küzdenek, sőt kezelés alatt is állnak. Az eltűntek között sajátos réteget jelente­nek, azok, akiket a rendőrök notórius eltűn­tekként tartanak számon. Ők jel­lemzően az intézetben nevelkedő fiata­lok, illetve a pszichiátriai kezelés alatt álló személyek közül kerülnek ki. Felkutatásuk — mivel az előző eset körülményeit mint kiindulá­si alapot vehetik figyelembe a nyomozók — általában gyor­sabban megy, mint más esetben. —hév— I gazi, nagy szerelem volt az övéké. A jóvágású tiszabői fiú és a fegyverne- ki tanítónő, Bajnok Erzsébet találko­zott, és annak rendje-módja szerint egymásba szeretett. 1980 augusztusá­ban esküdtek, és még ugyanabban az évben beköltöztek Gyuri házába, Szol­nokra, a Pletykafaluba. Dolgoztak mindketten, Erzsiké mint tanítónő, Gyuri pedig gáz- és olajégő-szerelő­ként, noha időközben az aranykezű mester hat szakmát sajátított el. Csino- sítgatták az otthont, ha lassan is, de gyarapodtak. Akár a család: Gyuri ér­kezett elsőnek, 1981. szeptember 2-án. Néhány év elteltével, 1984. augusztus 10-én kopogtattak az ikrek: elsőként Mihály, röpke pillanatok múlva Imre. Nemcsak ő a legfiatalabb, a legkisebb, de talán ő volt a legapróbb is. Telt-múlt az idő, nőtt a három le­gény: a két iker tavaly ősszel már a nyol­cadikat, bátyjuk a harmadikat kezdte a Pálfyban. Hogy tulajdonképpen mikor és hol kezdődtek az esetleges bajok, ar­ra Erzsébet, a feleség így emlékezik: — Tavaly, december 12-én múlt öt éve, hogy meghalt Antall József. Nézte az emlékműsort, majd azt mondta, na­gyon megviselte a film. Azon a héten többször fájlalta a gyomrát. 1998. december 17-e, péntek úgy kö­szöntött be, mint a téli szünet előtti utolsó tanítási nap. Erzsiké hazajött, el­látta a fiúkat, vacsora, fürdés, majd vég­telenül fáradt lévén, lefeküdt. Gyuri, a legidősebbik így idézi fel ezt a napot: Szerencse az egészben, hogy a roko­nok, szomszédok, a pedagógusok mel­lettük álltak. Pedig Erzsikét néha az idegkimerülés környékezte, volt, hogy a kezét sem bírta emelni. Igaz, követe­lőző, névtelen levelet is kaptak: ha fi­zet ötvenezer forintot, és ide meg ide teszi, megmondják, hol van az elve­szett. Nem mondták meg. Vizsgálta a kézírását grafológus is, és szerinte jó ember volt, de beteg. Pedig szépen éltek, nevelték a gyere­keket. Sokszor javasolta a feleségének is: vidám órákat tarts az iskolában, így kedvelnek meg a gyerekek, a szülők. Amióta apuci nincs otthon, az ikrek kézírása romlott. Azóta ők is középis­kolások lettek, édesanyjuk pedig izga­tottan várja, miképpen veszik a nehe­zedő akadályokat. Közben folyamat­ban van az édesapa eltűntté nyilvánítá­sa is. Ha megcsörren a telefon, remény­kednek. Ha csöngetnek, összenéznek, hátha ő. Gyuri szerint meg kell hogy valahol legyen. Imre állítja: egyszer jönni fog. Mihály úgy gondolja, már nem él. Erzsiké reménykedik és re­ménykedik. Mi csak annyit fűzünk a történet­hez, ha valahol valakik megismerik, felismerik ezt a bajszos embert, a szol­noki Tarjáni Györgyöt, vagy tudják, hol van, kérjük, vegyék fel a telefont. Mert őt is és vele kapcsolatban minden hírt nagyon vár a három fia, felesége. Meg az édesanyja, a testvére, a rokonai, ba­rátai. Mindazok, akik ismerték, szeret­ték, tisztelték ezt a 47 éves férfit, aki egy ködös, barátságtalan éjszakán el­tűnt. Legalábbis eddig ... D. Szabó Miklós A múlt év decemberének egyik kö­dös, koromfekete éjszakáján a há­romgyermekes szolnoki édesapa óvatosan felkelt az ágyból. Csen­desen felvette a ruháját, a csizmá­ját, majd a bejárati ajtó belső ki­lincsére fűzött egy levelet. Behúz­ta, be is zárta az ajtót, mielőtt el­ment. Nem vitt magával pénzt, ira­tot, igazolványt, így vágott az éj­nek. Vagy valami másnak: a város­nak, egy kórháznak, a Tiszának, a világnak — ha mi ezt pontosan tud­nánk, nem készült volna el ez az írás a 46 éves Tarjáni György külö­nös eltűnéséről. hasonlót írt a nővérének is. Az édesany­jának arra is utalt: nekimegy a hideg víznek, mert nem egészséges. Nap telt napra, és keresték a fiúk a to­vatűnő édesapát. A lengyel piacon, az utcákon, elmentek a Tiszához, oda, ahol nyaranta fürödtek, végiggyalogol­tak vagy négy kilométert a gátakon. Közben kinyíltak az egek dunnái, a ha­vazás mindent befedett, eltakart. A rendőrség is kutatta Tarjáni Györgyöt. Várták, mindig várták. Borzasztó volt nélküle az első karácsony: nagyon csendes, nagyon üres. Pedig jöttek a nagymamák, barátok, szóval nem ma­radtak egyedül. Misi például a padlón aludt, mert éjszakára nyitva hagyták, nem zárták kulcsra az ajtót: így jobban meghallja majd a koppokat, ha nevetve betoppan. De azok a léptek nem köze­ledtek ... Még egy adalék az eltűnéshez: két éve történt egy koccanása. Jobban mondva ő állt a kocsival, de egy pityó- kás vezető beléhajtott, hiszen ő soha nem ivott (és nem is dohányzott). Nem zárult le az ügy, még tavaly december Az eltűnt apa fiaival — Ködös, ronda idő volt, amikor dél­után, de inkább kora este hazaértem. Köszöntem a szülőknek, fájt a fejem, korábban lepihentem. Amikor felébred­tem, láttam, apuci sakkozik az ikrekkel. Imre, a legfiatalabb fiú: — Szerettem aput, sokszor segítet­tem neki, azt hiszem, ő is szeretett. Szi- J gorú volt a munkában, nem tűrte a lő- dörgést, sokszor adott pénzt is. Nyá- j ron együtt fürödtünk a Tiszában, nem messze innen, azután sokszor I kirándult a család. Azon az estén J sakkoztunk, és apa engedett győzni. 1 Azután lefeküdtünk: én apu és anyu közé kéredzkedtem. Misi, Imre ikertestvére: — Én másik ágyban aludtam, nem velük. Tudom, valahol bizto­san megvan az én apukám, de szerin­tem már nem él. Az­óta Gyuri, a nagyte- sóm lépett az ő itt­honi helyére. De hát még most negye­dikes, neki is sokat kell tanulnia, mi meg most kezdtük a kö­zépiskolát. Még annyit: három le­vél maradt az édesapa után. Az egyik nekik szólt, a lé­nyege az, hogy beteg, ezért eltünteti magát, és derekán is érkezett hivatalos levél, és félt attól, esetleg neki is a jogosítványa bánja. Pedig az számára létfontosságú volt, hiszen kellett a munkájához. Ta­lán ez is bántotta, ki tudja. Erzsiké, a feleség bizakodó

Next

/
Thumbnails
Contents