Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-09-19 / 38. szám

Roman Polanski 1995-ben forgatta A halál és a lányka című filmjét, aztán négy évig csak színházba Járt, a közelébe sem ment a kamerának. Igaz, nem talált megfelelő I forgatókönyvet. „Az ördög az emberiség alibije saját vétkeire” Polanski Kilencedik kapuja Nem véletlen, hogy gyakorta megkérdezik a rendezőt: mikor készít újabb filmet a sátánról. Polanski tiltakozik: „Az egy tisz­ta nő, A halál és a lányka, vagy a Kínai negyed nem Luciferről szól.” Nem tagadja, hogy az 1968-ban forgatott Rosemary’s Baby óta kísérti a téma, koráb­ban megrendezte az Iszonyatot és a Vámpírok bálját. Új filmje, a Kilencedik kapu, amelyet Párizsban mutattak be néhány napja, spanyol-francia koprodukció és 40 millió dollárba került. A cselekmény is egy titok­zatos könyv körül bonyolódik. Egy gazdag könyvkereskedő meg­bízásából a detektív keres egy könyvet, amelyet a Kilencedik ka­pu a sötétség birodalmához cím­mel 1666-ban maga Belzebub írt. A legenda szerint a könyvet az inkvizíció elégettette, de a könyv- kereskedő mégis úgy érzi: valahol megvan. A könyvbarát detektívet Johnny Depp személyesíti meg, aki Polanski szerint a fiatal holly­woodi filmcsülagok között a leg­tehetségesebb. Az író kezdetben nem volt kibékülve a színész rap­per kinézésével, alkalmatlannak tartotta a szerepre, de ma már el­ismeri, hogy Polanski jól válasz­tott. „Depp olyan a filmben, mint­ha az én toliamból bújt volna ki” - nyilatkozta. Az ördögöt a rendező felesége játssza. Ő a csábító, a démoni Go­nosz. Polanski, aki nem ért egyet a katolikus egyház ördögábrázo­lásával, úgy vélekedik: „ha az ör-’ dögnek van esze, márpedig min­dig úgy mutatják be, hogy van, akkor nem csúf lényként, szar­vakkal, lángokkal jelenik meg, hanem tetszetős külsővel.” En­nek a követelménynek Emma­nuelle Seigner bőven megfelel. „Arra törekedtem, hogy a Sátán diszkrétebben jelenjen meg a filmben, ne legyen harsány, de azért kellőképpen rossz, hiszen szerintem az ördög az emberiség alibije saját vétkeire.” 1999. szeptember 19. ★ VILLANÓFÉNY ★ 5 Amikor huszonkét évvel ezelőtt elindult hódító útjára a Csillagok háborúja, senki sem gondolta igazán, hogy a filmvilág legsikeresebb vállalkozása kerekedhet belőle. Pedig nemcsak sikeres lett, hanem valóságos mítoszt te­remtett szerte a világon. A trilógia nemzedékek kedvence lett, ezért George Lucas eldöntötte, hogy az eddig ismert­té vált történet előzményeit bemutató három részt is el­készíti. Csütörtöktől már a Star Wars magyar rajongói is megnézhetik Lucasék monumentális sci-fi mesesorozatá­nak legújabb epizódját. Fogadtatása - a címével ellentét­ben - a legkevésbé sem vet baljós árnyat alkotóira. LUCAS BALJÓS ARNYAI Amikor George Lucas a Csillagok há­borúját írni kezdte, vázlatosan pa­pírra vetette, milyen előzmények után induljon maga a történet. Ki tudja miért, ezt a néhány papírt nem a szemétkosárba, hanem íróasztal­fiókjának mélyére rejtette. Az elkészített három rész - a Csilla­gok háborúja, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér - sikere minden előzetes várakozást felülmúlt. Maga Lucas az első rész forgatásánál kije­lentette, lemond rendezői fizetésé­ről - 500 ezer dollárról -, de cseré­be a folytatások jogát és a licencjo­gokat kérte magának. Valószínűleg az évszázad üzletét kötötte meg. Csak a filmbevételek másfél milliárd dollárt, míg az alkotáshoz kapcsoló­dó tárgyak jogai - játékfigurák, sze­replők fényképét bemutató pólók és bögrék - több mint ötmilliárd dollá­ros hasznot hoztak a konyhájára. 1994-ben, amikor már lecsengőben volt a trilógia, Lucas gondolt egy na­gyot, és kinyitotta régóta zárva tartott fiókját, leporolta tizenhét éve tü­relmesen várakozó jegyzetét, és nekiállt a Baljós árnyak elkészítésé­nek. A tervrajzok két éven át készül­tek. A filmben látható fegyvereket pu­ha fából gyártották, és ezüsttel von­ták be. Az emberi képzelet határait ostromló figurák legtöbbje nem más, mint távirányított bábu, a film né­hány jelenetében nem is forgattak hús-vér szereplőkkel. A díszletek közül elsőnek a kis Anakyn Skywalker, azaz a későb­bi Dart Vader otthona készült el. A ház gazdáját több mint háromezer gyerek közül választották ki. A Baljós árnyak öt év alatt ké­szült el 115 millió dolláros költ­ségvetéssel. Csak a legjobb mozik vetíthetik, Lucasék Amerikában még azt is kikötötték, hogy egy-egy film­színháznak legalább négy hónapon keresztül egyvégtében műsorán kell tartania a filmet.- így akartuk biztosítani, hogy a technikailag csúcsalkotás a legjobb vetítési minőségben jusson el a kö­zönséghez - nyilatkozta Rick McCallum, a film producere. - A következő részeket viszont már ki­zárólag digitális filmszínházak­nak adjuk oda, mert a filmek hangeffektusai csak itt érik el a kí­vánt hatást. Mert lesz folytatás... Az elkövet­kező tíz évben elkészítik a sorozat második és harmadik részét is. El­képzeléseik szerint a trilógia főbb szereplői közül senkit sem kérnek fel arra, hogy újra kamerák elé álljon. Mindenesetre már most megrohan­ták őket a világ Star Wars-klubjai az­zal a kéréssel: a következő részek­ben ne Leonardo di Caprio alakít sa a fiatal Anakynt. Lucasék meg nyugtattak mindenkit. Eszükbe sem jut az egyébként Star Wars-függő tinibálványt alkalmazni. Egyet már most kijelent­hetünk: a film 'W. címé- 1 ^ vei ellen- ’ tétben egy­általán nem vetődik bal­jós árnyék az alkotás si­kerére most, sem a későb­biekben. Major Zsuzsanna Darth Maul, a sötét félelmetes harcosa sem Az erő harcosai Qui-Gon Jlnn: Jedi-lovag, aki Obi-Wan Kenobí mestere. Tanítványával együtt érkezik a Naboo bolygóra, hogy lakóit megmentsék a sö­tét erő hatalmától. Yoda: a kis zöld lény több mint nyolcszáz éve hirdeti, hogy egy Jedi lovag az erejét sohasem használhatja támadásra, csak a tudás szolgála­tában állhat. Anakin Skywalker: a kilencéves, kócos, kék szemű fiúcska élénken érdeklődik a masi­nák iránt és szorgalmasan ismerkedik a környe­ző világgal. Pilóta szeretne lenni, és minden vá­gya, hogy kalandos élete legyen. Dart Maul: a Sith nemzedék leszármazottja, maga a megtestesült gonosz. Tetovált arca, vil­logó sárga szemei mindenkiben rettegést kelte­nek. Az évek során kifejlesztette speciális, két­élű kardját, amelyet halálos pontossággal kezel. C-3PO: az illemtanra és a fordításra szakoso­dott droida. Ebben a filmben nyeri el végleges formáját, miután hatmillió kommunikációs for­mában igazodik el. Obi-Wan Kenobl: gyors észjárású Jedi- tanítvány, aki már maga is majdnem kiérdemel­te a Jedi címet. Az oktatás alatt kifejlesztette sa­ját, kék színű kardját. A lófarkas, mindenre el­szánt fiatal harcosnak nagy tervei vannak. Amidala királynő: a Naboo bolygó uralko­dója, aki mindent megtesz, hogy megtartsa alattvalóinak bizalmát. Legfontosabb célja, hogy megóvja a sötét erőktől bolygója lakóit. Jar Jár Blnks: a Naboo bolygó elhagyott mo­csaraiban él, mivel száműzték a titokzatos víz alatti birodalomból. A mulatságos külsejű te­remtmény szinte mindig jókedvű és nem veti meg a tréfát sem. SZ. H. A dicsőség múland A trilógia nemcsak a fűmnek, a szereplőgárdának is ismert- házassága is dugába dőlt. Válása u L trilógia nemcsak a fűmnek, a szereplőgárdának séget, népszerűséget, na és rengeteg pénzt hozott. Viszont csak néhány tagját érte az a megtiszteltetés, hogy a legújabb Lucas- filmben is szerephez jutott. Összeszedtük, hogy a már ismert részek sztárjaival mi történt mostanában. Harrison Ford (Han Solo) - továbbra is az egyik legke­resettebb amerikai színész, elég csak az Elnök különgépe, Az ördög maga és az Indiana Jones kalandjai című filmekre gondolni. Mark Hamill (Luke Skywalker) - bár a színészi pályán maradt, soha többet nem tudta megközelíteni az ifjú Jedi lo­vag sikerét. Legutóbb már csak szinkronizálni hívták. Carrie Fisher (Leia hercegnő) - a sorozat után férjhez ment Paul Simonhoz, de akárcsak további szerepálmai, a házassága is dugába a kábítószer rabja lett. David Prowse (Darth Vader) - a sötét oldal lovagjának megformálása után szakí­tott a filmiparra], mára több fitnessklub bol­dog tulajdonosának vallhatja magát. Alec Guinness (Ben /Obi-Wan/ Kenobi)- a több más, híres szerepet is eljátszó színész volt az egyedüli, aki már a forgatáson is utálta a szerepét, ezért rávette a rendezőt, hogy az általa alakí­tott figura az első részben a harc áldozatává váljon. Peter Mayhew (Chewbacca) - a trilógia népszerű szőr- mókja soha többet nem tért vissza a filmvászonra. (schiller) Óriási kasszasiker Bár még csak alig fél éve játsszák a mozik Lucas Baljós árnyát, máris megjósolhatjuk, hogy az alkotás a filmipar legnagyobb kasszasikerét mondhatja magáénak. A stáb 115 millió dolláros keretből gazdálkodott. A mai napig már a többszöröse is megtérült az alkotók számára. A Hasbro potom 590 milliós szerződést kötött Lucassal a já­tékfigurák gyártására, míg egy üdítőgyártó óriás 2 és fél milliárdot is hajlandó volt kifizetni azért, hogy a filmbeli fi­gurákat megjeleníthessék az üvegeiken. A filmforgalma­zásból eddig 750 millió dollár került a bevételi oldalra, amelyből Amerika 400 millióval veszi ki a részét. A trilógia egy eredeti filmkockája több mint 10 ezer dollárért kelt el egy árverésen. Magyarországon a film forgalmazói megközelítőleg 250 millió forintos bevételre számítanak, hiszen úgy vélik, ezt a produkciót a papa is megnézi gyermekével. M. Zs. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents