Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-09-12 / 37. szám

szeptember 12. ér KÖZELRŐL i 5 Mill a (jjpj3& A szülők nagy többsége valószínűleg azért adja a gyermekét iskolába — túl azon, hogy kötelező —, mert azt reméli, ott majd elsajátítja az alapművelt­séghez nélkülözhetetlen ismereteket. Az első évek­től pedig leginkább azt várják, tanuljon meg írnl-ol- vasni-számolni a csemete. Ez nem mindig sikerűi így. Mielőtt azonban a kisdiákot vagy a pedagógust hibáztatnánk, érdemes megnézni, mi mindent tanul a gyerek például magyarórákon. Nemrégiben az el­sős tankönyvekből csemegéztünk kicsit, most a má­sodikosakból válogattunk... Szángala, szángala, huss, huss, huss!/ Veszett kígyó, mesz- sze fuss!/Vidd el a mérged,/gonosz sziszegésed!/ Muleki, kígyók bosszulója,/ kérünk, te segélj meg!/ Szángala, szán­gala, nevetünk, nevetünk,/ kígyó, nem árthatsz nekünk! írd le, szerinted ki mondhatja a „Kígyóűző” szöveget! Mi­ért tekinthető varázsversnek, ráolvasónak? Rajzold le azt a lovat, amelyiknek a szája „ vén sütőlapát ", „vékony a lába, mint a nád" és „kiböki a csont az oldalát”! József Attila Altató című verséhez kapcsolódó feladat: Válassz ki két, megszemélyesítést tartalmazó képet! Az egyik távoli, a másik közeli legyen. Rajzold le! írj hírt a következő adatok felhasználásával: hely: Madársziget, idő: éjjel 2 óra, esemény: vadászbag­lyok találkozója, szereplők: baglyok Egészítsd ki mondatokká a helyhatározós szerkezeteket, úgy, hogy azt is megtudjuk, hogy ki végzi a cselekvést! a fáskamrában hasogat, a homokozóban épít, az udvarban tereget, a játszótéren ha­jít. Húzd alá az előző mondatok predika- tív szerkezeteit piros színessel, a helyhatá­rozós szerkezeteit pedig kék színessel! Kere­tezd be azt a szót, amelyiket pirossal és kék­kel is aláhúztad! a hegy oldala, a konyha ablaka, az elefánt ormánya, a kenyér héja Alakítsd át a fenti birtokos jelzős szerkezeteket szóössze­tételekké, és írd is le őket! írd a megfelelő helyre az alábbi mondat egyes szerkezete­it! A nagypapa hajnalban a fák alatt óvatosan csalánt vágott a sarlóval. predikatív(í), tárgyas, helyhatározós, időhatározós, esz- közhatározós, módhatározós szerkezet. Néhány részlet az olvasmányokból: Az Állatvédő Világszövetség munkatársai afrikai orszá­gokban (Kamerun, Zaire, Gabon, Kongó) jártak. Az út men­tén mindenütt majomvégtagok kínálták magukat...felfegy­verzett orvvadászok lepték el a területet. Velük érkezett a „bozóthús” a piacokra, mészárszékekbe. Az ismétlődő nyolcas egy részét a méh potrohának rázá­sával jelzi...egy másodperc alatt 13-15-ször megy végbe. Közben szárnyait vibráltatja, így zümmögő hangot ad. A méhnek ezt a mozgását potrohtáncnak nevezzük. A kerekes járművek közül legegyszerűbb a talyiga... A kordé nagyon hasonlít a talyigához...A legelterjedtebb köz­lekedési eszköz a szekér. Két talyiga összekapcsolásából jött létre... A lovak az istránggal húzzák a szekeret. Őket pedig gyeplővel irányítják. Az első sikeres repülést a Wright testvérek Amerikában hajtották végre 1903-ban... Ma a legkorszerűbb gépek közé tartozik a szovjet TU 154 és a francia Concorde...1 óra alatt körülbelül 2200 kilométert tesznek meg 20 000 méter ma­gasan. A villanykörtében az elektromos áram hatásá­ra egy vékony fémszál izzik... Spirális alakban I _ , helyezik az üvegburába az izzószálat. Az iz­zó fémszál párolog... A párolgást úgy aka­dályozzák meg, hogy a levegő helyébe ne­mesgázt, például argont vagy kriptont tölte­nek. J. Zs. V alószínűleg ke­vés általános iskolás mond­hatja el magáról, hogy járt már a miniszterelnök parlamenti dolgo­zószobájában, még­pedig akkor, amikor a kormányfő is bent tartózkodott. Nos, a szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola he­tedik osztályos diák­ja: a 12 éves Radványi Máté életé­ben mindez már „törté­nelem”, ha nem is a régmúlt emléke. a miniszterelnöknél Máté édesanyjával és unokahúgá­val jelentkezett a Miniszterelnöki Hivatal szeptember 3-i nyílt napjá­ra. Az utolsó pillanatig nem tud­ták, hogy a látogatás nem csak egy országházi sétát, hanem a kor­mányfővel való találkozás lehető­ségét is magában foglalja. Ám ettől függetlenül izgatottan várták, hogy a közel négyezer jelentkező közül sikerül-e bekerülniük a „kiválasztottak” 280 fős cso­portjába. A véletlen szeszélye folytán Máté unokahúgának nevét sor­solták ki, pedig a nyolcéves kis- lány csupán néhány hétre érkezett szolnoki rokonai­hoz. Szülei magyarok, de Franciaországban élnek és Rf jelenleg Űj-Kaledóniában dolgoznak. Klára — avagy Claire — onnan egymaga érke- * ? zett, 24 órás repülőút után Ma­gyarországra. Ilyen előzmények után csodálhatták meg mind a hárman az Országházat, vala­mint találkozhattak a miniszter- elnökkel és annak feleségével. Minderre Máté így emlékezett: - A Parlament gyönyörű. Büszke vagyok rá, hogy láthat­tam. Belülről csodaszép fest­mények díszítik, mint egy bazilikát. Amikor körbejár­tuk, az idegenvezetőtől na­gyon érdekes dolgokat tud­tam meg az épület történeté­ről. így most már azzal is tisztában vagyok, hogy az Országház több szempontból Európában is egye­dülálló, számunkra pedig méltán nemzeti szimbólum. Húszas cso­portokban találkozhattunk a mi­niszterelnökkel, aki meglepően kedves, közvetlen ember. A felesé­gével együtt — aki saját sütésű po­gácsával várt bennünket — min­denkit kézfogással üdvözöltek. A dolgozószobája viszont meglepett: kimondottan kicsi, egyszerűen be­rendezett helyiség volt és — emlék­szem — toliból is csak kettő feküdt az íróasztalán. Megmutatta ne­künk azt a telefont, amely a NATO- val teremt közvetlen kapcsolatot és amelyen keresztül naponta tár­gyalt a szervezet vezetőivel a jugo­szláviai háború idején. Orbán Viktor vidám ember be­nyomását keltette bennem. Be­szélt a családjáról és meg is nevet­tetett bennünket, amikor az íróasz­talán tornyosuló aktákra mutatva azt mondta: lám nincs is olyan ne­héz dolga egy kormányfőnek. Csak az elé tolt aktákat kell tudnia elolvasni és a nevét rájuk írni. Ké­sőbb a kormány üléstermébe ve­zette a csoportunkat és részletesen válaszolt a feltett kérdésekre. Vé­gül csoportképeket készítettek ró­lunk. Ezekre a képekre különösen büszke vagyok! Bugány János Segesvár 4 g-ve.- Egy alkalommal szintén írásokat elemeztem, amikor elmondtam, hogy a g betű írásának változatai milyen szexuális viselkedésre utalhatnak. Egy résztvevő hazament, házastársá­val leíratta a Segesvár szót, méghozzá 4 g-vel. Én alig értem haza, a rögzítő­mön máris üzenet várt: „Gyere gyor­san, mert a Pista 4 g-vel leírta a Seges­várt, és szerintem válás lesz a dolog­ból...” Már gyerekkoromban egy-egy alá­írásból megmondtam, hogy ez a bácsi kövér és bajuszos, vagy gyakran nem mond igazat, vagy felfuvalkodott tí­pus. Aztán az édesanyám, aki egy zár­dában nevelkedett, s tanítónő volt, és az édesapám, aki építészmérnökként kereste a kenyerünket, behívott a szo­bába. Ne beszélj erről senkinek! Azt mondták, hogy senkinek se be­széljek erről a dologról, hiszen ezt mindenki tudja. Tudomásul vettem, és hosszú éveken át nem foglalkoz­tam írásmegfigyeléssel. Egyszer aztán egy rádióműsorban már felnőttként hallgattam Rákosné Ács Klára előadá­sát. A szomszédasszonyom nevében levelet írtam neki. Megírtam, hogy egy kétgyermekes varrónő vagyok (a szomszédasszonyom volt az), és min­O az, aki a gyilkossággal vádoltak kézírása alapján mondja ki, hogy az illető ölt-e vagy ártatlan. Néhány sorból megállapította azt, amit neves történészek és irodalmárok már évtizede vizsgálnak: Latinovits Zoltán nem lett öngyilkos, csupán egy véletlen vasúti baleset áldoza­ta. Igazságügyi szakértőként dolgozott a Magda Marinko-ügyben, de gyakorlatilag vizsgálta minden olyan bűnöző írását, akik az utóbbi tíz évben az újságok címlapjain megfordultak. Dr. Lépőid Józsefnével, az Európa-szerte, sőt világszerte elismert pszichografológusnővel be­szélgettünk. den pénzt megfizetek, csak küldjön nekem egy jellemrajzot az írásom alapján, ugyanis én nem hiszek ebben az egészben. A válasz igencsak meg­döbbentett. Megírta, hogy nemhogy varrónő nem vagyok, de olyan ügyet­len, hogy ha leszakad a szoknyám al­ja, még azt is a férjem férceli vissza. Különben pedig ha szerét ejthetem, keressem fel, ugyanis nagy kincs van a birtokomban. Hat évig volt a tanító- mesterem. Soha nem azért végzem a munká­mat, hogy a bűnös rács mögé kerül­jön, hanem, hogy az ártatlan egy per­cig se bűnhődjék. Egy esetben a bíró­ság figyelmen kívül hagyta a szakvéle­ményem, és elítélt egy embert. Én tudtam, hogy nem követett el bűnt, az írása mindent elmondott róla. Saját költségemen fogadtam nyomozókat. Az elítélt két évet ült, mire meglett az igazi gyilkos. Sajnos nem tudtam iga­zán segíteni rajta, mert a börtön okoz­ta megpróbáltatások annyira kikészí­tették, hogy amikor elengedték, ön­gyilkos lett. Talán sosem emésztem meg a dolgot igazán. Gazdasági bűncselekményekkel csak akkor foglalkozom, ha különö­sen nagy károkozásról van szó. Ter­mészetesen vizsgáltam Tocsik Márta írását is, hisz a kézírást a sajtó is be­mutatta. Tocsik, Fenyő, Diana hercegnő De hivatalosan nem kértek fel, így a személyiségi jogokat kötelességem betartani. Véleményem van, amit megtartok magamnak. A Fenyő-gyil­kosság albán gyanúsítottjának is vizs­gáltam az írását, de azt sem hivatalo­san. Ezért nem mondhatok mást, mint hogy üzenem neki: szorítok! Di­ana hercegnő kézírása egy rendkívül érzelemgazdag, de sérülékeny egyént takar. A rá mért érzelmi csapásokat az udvar nem engedte, hogy egyszerű „megrázom magam”- mai elintézze. Ezért aztán mindig a szeretet felé igyekezett. Egy briliánssal lett szegényebb a világ a halálá- j val. Sajnos a vi­lágban nem csak életet kioltó gyil­kosok van­nak, hanem lelki gyilko­sok is. Olya­nok, akik ér­ző, szeretetre vágyó embe­rekben ejtenek sebeket a maga­tartásukkal. Mi a gyengém? A gyerekek. Talán nem tűnik önző do­lognak, ha azt mondom, mindent megtennék a gyerekeimért. A grafológusnőnek egy lánya van, aki biológus. Férje szintén kutató, há­rom unokája rajongja körül. Azt mondja, a középső kislány még írás- tudatlan, de egy-egy aláírás láttán már mondja: „Ez a bácsi kövér, és szeret enni, vagy ezt a bácsit nem szeretem, mert mindig rosszkedvű.” Az után­pótlás ezek szerint nyilvánvaló. Berki Erika

Next

/
Thumbnails
Contents