Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-09-12 / 37. szám

II. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM Jász-Hagykun-Szolnok megyei hetilap a* Ni A szolnoki Szóchenyi-lakótelepen búcsút és kirakodóvásárt rendeztek tegnap. A szervezők szí­nes programokkal - sportrendezvényekkel, játszóházzal, koncertekkel - várták az érdeklődőket. FOTÓ: B. N. Hétfő délután a rendőrség a Ferihegyi re­pülőtéren őrizetbe vette a Düsseldorfból hazatérő ismert vállalkozót, Tasnádi Pé­tert. Első kihallgatása után Ceglédre vit­ték, majd a bíróság előzetes letartóztatás­ba helyezte. Irodájában és lakásában házkutatást tartottak. Súlyos testi sértés­re való felbujtással gyanúsítják. Esete in­dulatokat kavart. Míg meg nem állapítha­tó, elkövette-e, amit terhére rónak, nem kívánunk minősíteni semmit, se pró, se kontra, se rekontra. Szimpátiát, illetve an- tipátiát sincs szándékunkban kelteni az üzletember (ügyéről ügyvédje nyilatko­zott) és lapunkban megszólaltatott fele­ségével kapcsolatban. Soraink - szemé­lyüktől etekintetben függetlenül - azokról szólnak, akik a hírekben szerepelnek. A jó rajt növelheti a tekintélyt © A títyínéUMinden titoÁ nyitja, Mint amikor egy Jó sörözés után a férfiember könnyít magán, úgy lehet a vi­zet Is kiengedni a hangszerből - mondta a nem éppen mindennapi hasonlatot Molnár János főhadnagy, a Szolnoki Helyőrségi Zenekar hivatásos katonaze­nésze arra a kérdésre, hogy ml történik akkor, ha beleesik hangszerébe, a sousaphonba az eső. János társaival pénteken részt vett a 4. szolnoki katonazenekari találkozón. Ott beszélgettünk vele. A bevezetőből is látszik, hangszer és megszólaltatója jó „barátság­ban” vannak egymással, szinte összenőttek. Ami persze teljes kép­telenség. Bele is zavarodna ebbe János, aki néha úgy érzi, legjobb volna elhajítani a 15-20 kilós „szerszámot”, úgy nyomja a vállát. De muszáj fújnia. Persze szereti ezt a mesterséget. Már hatéves kora óta fújja, csak fúj­ja a magáét. Kezdetben kisebb hangszereken játszott, majd egyszer csak azt álmodta meg a zenetanára, hogy neki hibásnak kell lennie. Úgy is lett. Elvégezte a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, majd sorka­tonaként került a katonazenekarhoz. Megtetszett a pálya, így ott ragadt. Öt éve került Szolnokra, azelőtt Egerben élt. Az egriekre jellem­zően jó kedélyű, és hát mit is szeret a legjobban, mint a szép nőket és a jó bort. Van is egy gyönyörű felesége és két szép gyermeke. A sousaphone egyébként - pongyolán fogalmazva - szabadtéri tu­ba. Nevét az amerikai John Philip Sousa katonakarmestertől kapta. Erősebb hangja van, mint a tubának, ezért csak utcai koncerteken használják. A rézből készült hangszer nagyon drága, 15-16 ezer márkát kós­tál. Minthogy nálunk ma „divat” rezet lopni, ráadásul drága is len­ne egy újnak a beszerzése, nagyon kell rá vigyáznia, hogy rajta kí­vül más meg ne fújhassa... Tóth András 5 oícfaS A PIONEER HI-BRED MAGYARORSZAG RT. munkatársat keres Jász-Nagykun-Szolnok megye északi és Heves megye déli részébe területi agronómusi /promoter/ munkakör betöltésére. Olyan fiatal agrármérnök kollégák jelentkezését várjuk: akiknek ezen területen van állandó lakóhelyük, szívesen részt vennének termékeink megismertetésében, jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkeznek, néhány éves termelési tapasztalat birtokában vannak, munkájuk során saját gépkocsihasználatot tudnak biztosítani költségtérítés ellenében. A sikeres pályázó részére a cég versenyképes jövedelmet és szakmai továbbképzést biztosít. Jelentkezés esetén magyar nyelvű fényképes szakmai önéletrajzot 1999. szeptember 15-ig a következő címre kérjük: PIONEER HI-BRED MAGYARORSZÁG RT. 1036 BUDAPEST, LAJOS u. 48-66. SZTARPILOTA allűrök nélkül € 25,42,48, 54, 87 dzsóker: 643088 Nyerő hatos: 5,6, 8,22,25,30 pótszám: 31

Next

/
Thumbnails
Contents