Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-09-05 / 36. szám
1999. szeptember 5. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Az idős néni az egykor volt eseményekre máig tisztán emlékszik. Hogy mennyi kisbaba látta meg a napvilágot Ve- ronka néni bábáskodása mellett? Nem lehet pontosan tudni, mert a front alatt az oroszok széthányták, megsemmisítették a papírjait, azt viszont határozottan állítja, hogy kétezernél többen voltak. Nem kis feladat volt szülésznőként dolgozni Szentandráson és környékén a két világháború között és azután is, míg az ötvenes évek legelején be nem vezették a kórházi szülést. A mára már csak nyomaiban megmaradt szentandrási tanyavilág akkoriban még igencsak élő volt. A szervezett mentő- szolgálat nem létezett még, és motor, autó sem volt min- den házban. Gyalogosan, kerékpárral rótta a jászsági és hevesi határt Veronka néni. Nemcsak a szülés levezetése volt a feladata, hanem az azt követő egy Harmincöt éves szolgálat, több mint kétezer kisded világra segítése fűződik a jász- szentandrási szülésznő Faragó Ignácné nevéhez. A kis jászsági településen talán nincs is olyan család, melynek tagjai közül néhány születésénél ne segédkezett volna a 98 éves Veronka néni. Nemrégiben Gógl Árpád egészségügyi minisztertől vette át a Pro Sanitate emlékérmet. héten át nap mint nap meglátogatta a fiatal- asszonyt és a kisbabát. Bizony volt eset, mikor egy nehéz szülésnél váltott lovakkal kellett az orvost hozatni az egyik tanyához. Máskor meg, a front idején egy rángógörccsel küzdő kismamát - akinél épp megindult a szülés - kellett a bombázások alatt Szolnokra szállítani. Sőt arra is volt példa, hogy télvíz idején egy távol eső tanyára orosz harckocsi szállította, hogy segíteni tudjon egy kismamának. A legnagyobb természetességgel mesélte, hogy bizony ikerszülést is levezetett egyes-egyedül - még a háború előtt —, de ott nem volt gond, minden ment a maga útján. Ha mostanában nagy ritkán még sétál egyet a faluban, megállítják, nagyot köszönnek rá, jó kívánságokkal halmozzák el. Nagy bánata, hogy mikor munkáját kezdte, kétszáznál is több születés jutott egy évre Szentandráson, mostanság azonban már alig éri el ez a szám a húszat. Mára a csendes öregség nyugalmas mindennapjai maradtak. Lányával él egy fedél alatt, egészsége korához képest jó, csak a hallása romlott már meg az utóbbi időben. „Nem sok időm van már nekem aranyoskám” - mondja legyintve, és meséli tovább élményeit. Reméljük, jó egészségben találja majd a századik esztendő is! Banka Csaba (y Augusztus 29. vasárnap: Meghívásos lovasversenyt rendeztek Szenttamáson. A megméretésen csaknem száz ló és lovas vett részt. • Mezőtúrra ezreket vonzott az immár hagyományossá vált túri vásár. Augusztus30. hétfő: Ötödik alkalommal nyílt mega képzőművészeti tábor Kőteleken. • Bakondi György a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság elnöke Tószegre látogatott. Augusztus 31. kedd: Megyeszerte tanévnyitókat tartottak az általános és középiskolákban. • Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-BeregésJász-Nagy- kun-Szolnok megye részvételével ünnepélyes keretek között megalakult az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Debrecenben, melynek első elnöke Búsi Lajos, megyénk közgyűlésének elnöke lett. Szeptember 1. szerda: Az első tanítási nappal kezdetét vette az 1999/2000-es tanév. • Átadták a felújított tószegi iskolát. Szeptember2. csütörtök: Az első, szociálpolitikai kedvezménnyel épült lakást adták át Jászapátin egy roma családnak. • Szolnokon a MÁV Járműjavító üdülőjében nyugdíjastalálkozót rendeztek. Szeptember 3. péntek: Ülést tartott a megyei munkaügyi tanács. Szeptember 4. szombat Nemzetközi szolgálatikutya-bajnokság zajlott a szolnoki Tiszaligetben, ahol a bányásznapot is megrendezték. Vágya: államfőket faragni Ács-állványozó, pedikűrös-masszőr, kocsikísérő, építőipari munkás, műtőssegéd, ápoló. Ezen szakmák, illetve foglalkozások jelzik Áchim Pál szolnoki lakos csavaros életútját, akit nem azért írunk meg, mert Algyőről került Szolnokra, de nem is azért, mert valamikor majdnem leszakadt a karja, hanem azért, mert egyszer csak vésőt vett a kezébe, és elkezdett fát faragni. Áchim Pál vezetékneve kísértetiesen megegyezik a híres békési parasztpolitikuséval, de fogalma sincs, hogy rokoni ágon köze is lenne hozzá. Ennek kiderítéséhez nincs ideje. Ahhoz azonban annál inkább, hogy hobbijának, a faragásnak hódoljon. Áchim Pál Szegeden született, algyői származású. Már korán az egészségügyben kezdett dolgozni, beteghordó volt. Aztán megházasodott, és Szolnokra került. Pesten dolgozott egy darabig kocsikísérőként, de megunta a kilométereket „falni”, ezért hazajött, kis ideig a téglagyárból hordta haza kevéske fizetését. Ezután a Tüdőkőr- házba került, műtőssegéd volt öt évig. Csakhogy a ma már 56 éves férfi mindig szakmára vágyott, így elment az építőiparba, ahol „munka közben” kitanulta az ács-állványozó szakmát. Újabb öt év után újabb kanyar az életében: visszatért az egészségügybe, a szolnoki Eötvös téri szociális otthonban lett ápoló. Azóta is az, de már az Abonyi úti otthonban dolgozik Történt egyszer, hogy a 70-es évek elején Horog utcai kis házukat szépen felújította, kibővítette. Aztán késő ősszel egy szép fadarab került a kezébe. Mit is lehetne ezzel csinálni? És jött az ihlet. Két lófigura sikeredett - nem is rosszul első nekifutásra. Azóta egyfolytában farigcsál. Tulajdonkép pen jó a kézügyessége, amit az is bizonyít, hogy kitanulta a pedikűrösmasszőr szakmát. Kis boltot szeretett volna nyitni, de ennek egy — már bocsánat - sercintés vetett véget. Ugyanis az otthonban éppen tiszta ruhákat hordott szét, amikor megcsúszott egy szivaros öregember keményre sikeredett sercintésén és estében belekönyökölt egy üvegajtóba. A szilánkok majdnem levágták a jobb karját, Mün- nich és Katona orvosoknak ad hálát ma is, hogy megmentették a végtagját. Fogni még ma sem tud jól, így odalett a finom ujjak játékának, le kellett mondania a pedikűrösségről, masszőrködésről. De a faragásról nem tud lemondani. Az évek alatt száznál több alkotás került ki kezei alól. Nagyon szép munkák, kár, hogy „szárnyalásába” beleszól a pénz, hiszen az alapanyag nagyon drága, így nem dolgozhat kedvére. Vágyai — mint minden alkotónak — vannak: szeretné kifaragni a nagy magyar színészek vagy az államfők portréját. Vagy egy egész alakos juhászt, vagy huszárt, vagy gulyást szeretne alkotni. Ehhez most néz majd anyagot. Még soha nem volt kiállítása, bár nem is olyan régen egy szűk közönség megtekinthette jó pár művét. A legutóbbi Semmel- weis-napi ünnepségen a Kaán Károly úti otthonban ugyanis az ő művei „dobták fel” az eseményt. Aztán ki tudja: lehet, ez volt az első lépcső a hírnév felé? Tóth András Móricztól tanult írni-olvasni Árvácska szívhez szóló története a neves író, Móricz Zsigmond egyik legismertebb alkotása. Ő, azaz „Csibe", Litkei Erzsébet az édesanyja dr. Móricz Imrének, aki a minap Zagyvarékason, „szülőföldjén” járt. Születésekor — 1935-ben — anyja ágyrajáró volt egy pesti bérházban. Azt az ágyat, melyben ő éjszaka aludt, nappalra másnak adták ki. Móricz Imikének így egy ruháskosár volt az első ágyacs- kája. Amikor pedig édesanyja tüdőgyulladással kórházba került, a háziak beadták a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhelyre. Onnan — alig egyévesen — a Szolnok megyei kistelepülésre, Zagyvarékasra került Kiss BolcLizsárék- hoz. Ahogy ő mondja, jó sorsa megsegítette, hiszen tüneményes család viselte gondját. Korban az unokákhoz állt legközelebb, velük együtt nőtt fel a rékasi határban, nevelőszülei kicsiny .földjén. Családtagként kezelték, s máig úgy tekint rájuk, mint közeli hozzátartozóira. Nyaranta maga Móricz Zsigmond is lelátogatott hozzájuk, Rózsa Sándor történetét például ott, a Kisszögben kezdte el írni. Később aztán az író magához vette az ötéves kisfiút, így Leányfalura került. Kedves szakasza ez is a gyerekkorának, hiszen a nagy kert, a kutyák, macskák megannyi játéklehetőséget nyújtottak. Reggelente — ismét csak az unokákkal — az író maga köré gyűjtötte a gyerekeket, s együtt játszottak a nagy pam- lagon. Rendkívül büszke rá, hogy nem iskolában tanult írni és olvasni. Mire első elemibe került, Móricz Zsigmond már megtanította a betűvetés- | re. Ennek köszönhető, hogy | az iskolapadban ülni eleinte rendkívül unalmasnak tűnt g számára. 1942-ben meghalt Móricz, | a kis Imre pedig visszakerült k Zagyvarékasra. Egészen a há- § ború végéig ott járt iskolába, az alapokat a rékasi tanítók- tói kapta. S hogy milyen szi- | lárdak ezek az alapok! Mó- | ricz Zsigmond kívánságé- I ra Imrét is az ő egykori I iskolájába, a debreceni | református kollégium- 1 ba íratták be 10 éve- I sen. Ott járta ki a | nyolc gimnáziumi j osztályt, majd ké- 1 sőbb Budapesten vé- I gezte a Műegyete- k met, s hogy megállta j a helyét, azt a rékasi | tanítóknak köszönhe- g ti. Azóta csak nyaranta, 1 látogatóba, vagy mosta- S nában — immár nyugdí- | jasként, saját családjával — I különböző ünnepi rendez- | vényekre — mint például > most, a községben a népokta- ;■ tás megkezdésének 275. év- C fordulója alkalmából rende- f zett ünnepi tanévnyitóra — f érkezik Zagyvarékasra. Min- | dig szívesen fogadják, s ő is 1 szívesen jön. Úgy érzi, ilyen- § kor hazatér. szilvási Szeméthegyek Büszkék lehetünk természeti értékeinkre, a környezet állapota viszont sok helyütt kívánnivalót hagy maga után. Például rengeteg szemét halmozódott föl az utak, vasutak mentén, az erdők, települések szélén. A legnagyobb szemétdomb azonban - amire legutóbb egy ismert politológus is utalt — a hazai közéletben éktelenkedik. Az emberek pedig kiábrándultán szemlélik, hogyan nő, terebélyesedik ez a kezelhetetlennek tűnő halom. A nyár ebből a szempontból viszonylag szerencsés időszak, már csak a parlamenti szünet miatt is. Persze a legmelegebb évszakban is, amikor köztudomású, hogy felgyorsulnak a bomlási folyamatok, bőven jutott szenny. Postabank, VIP-lista, a jövő évi agrár- és vidékfejlesztési büdzsé miatti csatározások, a ‘99-es adókondíciók körüli adok-kapok, a bizottsági kölcsönös leszavazások, szokásos övön aluli ütések, valamint más valós és mondvacsinált botrányok. És mindez még semmi, mert újra kezdődik parlamenti ülések sorozata, a gyűlölködés, a fenyegetés, egymás lejáratása, a sokak által VASÁRNAP REGGEL már csak cirkusznak nevezett program. Ahogy ezt sajnos már megszokhattunk, és amire nyilván nem lehetünk büszkék, bár az is igaz, hogy a politikai elit voltaképpen a társadalom tükre. Addig nem is lenne igazán gond, amíg ezek a jelenségek viszonylag elszigetelten, „falak” között zajlanának. Ám úgy tűnik, hogy a közélet sok szereplőjének efféle megnyilvánulásai, akár a szmog, belepik az egész országot, mérgezik az egyszerű, tisztességes, tulajdonképpen csak nyugalmat kívánó polgárokat. Ezért aztán nem csoda, hogy a féktelen gyűlölködés gyökeret ver alsóbb szinteken is, befészkeli magát a hétköznapi emberek közösségeibe. Nem lenne meglepő, hogy az esténként békésen beszélgető szomszédok is felvennék idővel a politikai elit stílusát, és a szemetet egymás portájára öntenék. Csak úgy, bosszantásképpen. Ahogy ezt látják, hallják, olvassák mindennap. Jó lenne, ha az ezredforduló valóban a nyugalom éve lenne... Laczi Zoltán
