Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-08-22 / 34. szám
1999. augusztus 22. ★ KÖZELRŐL ★ 5 : ! j à I „Pénznyelő” gépek Magyarországon tavaly 15,8 milliárd forintot tömtek a nyerőautomatákba játékos kedvű honfitársaink. Az ügyes masinákból 33 ezer darab lelhető fel hazánkban, ebből csak ötezer működik kaszinókban, játéktermekben, a többivel vendéglátóhelyeken lehet a szerencsét kísérteni. Az elmúlt évben az államot 6,8 milliárd forint játékadó illette. Ennek ellenére egyes politikusok szerint a nyerőgépek ártalmasak a fiatalságra. Megpecsételődött volna a félkarú rablók sorsa? A vendégek többsége odakinn üldögél a langymelegben a takaros büfé előtt. A hatalmas napernyőkön sejtelmesen csorog alá a ne onlámpák fénye. Odabenn szabályosan sorakoznak a műanyag székek és a tarka terítős asztalok. A pultnál két fiatal férfi sörözget. Egy harmadik a sarokban a játékautomatát bűvöli. — Három gép van, de csak ezen játszom. Szögezzük le, kizárólag a játék kedvéért és házastársi engedéllyel. Két sörnél vagy egy felesnél többet sosem iszom, és három óra hosszánál tovább nem maradok. Volt már, hogy nyertem, de nem az a jellemző, nem véletlenül hívják ezeket a dögöket nyerőautomatáknak. Hé, Éva, dobjál már meg pár százassal! — szól az alkalmazottnak. A fiatal lány egy darabig matat az apró között, aztán odalejt a férfihoz, és buja mozdulatokkal rövidnadrágja zsebébe csúsztat néhány fémpénzt. - Kösz, írd a többihez — sa lány meztelen vállába (talán egy kicsit lejjebb) csókol. — Látja, van hitelem — mondja a férfi, s megcsillan karikagyűrűjén a fény, mikor bedobja a gépbe az újabb pénzt. A pult nál állók hangosan felnevetnek. C sicsás tábla hirdeti, hogy a har sány színű házikó bizony nem más, mint egy kisvendéglő. Fenyőből készültek az asztalok székek, padok. Majdnem minden asztalnál ülnek, az udvarban meg gurítanak. Csörrennek a bábuk, ováció, aztán kezdődik elölről minden. Ahogy az egy hét végi délutánon lenni szokott errefelé. Minden gépnél játszanak. F.gyszer- csak megérkezik a mester, a bogaras agglegény. Tavaly több tízezer forintot nyert egyszerre. Percekig tartott, míg a gép kiköpködte a sok aprót. Az agglegényt azóta (?) különös tisztelet övezi. Egy fiatal fiú szó nélkül abbahagyja a játékot, s átadja helyét a „mesternek”, aki beszélget a géphez, megcirógatja, aztán látványosan bemelegíti az ujjait — tudja, hogy a többiek figyelik. Óránként rövid pihenőt tart. Egyik szünetben szódavizet kér és kolbászzsíros kenyeret. — Nem nyilatkozom — mondja gőgösen, mikor megszólítom. — A mester valóban többször nyert már nagyobb összeget, de mi az ahhoz képest, amit idehordott. Az automata az élete, ez már nála nem is szenvedély, hanem betegség. Pedig amúgy is szalajt a bicikli — mondja a vendéglős, s félreérthetetlen mozdulatokkal a fejét kopogtatja. H amisítatlan kocsma a hatvanas évekből itt maradt kopott asztalokkal és feslett műbőrborítású székekkel. A koszos kövön gyanús tócsák. Egy férfi az asztalra borulva hor- tyog, néha csap egyet a szemtelenkedő legyek felé. Egy a hétköznapok közül. Kint már szürkül. A kocsma előtt lovas kocsi, körötte hat-nyolc ember. Harsányan fel-felne- vetnek. Nem messze tőlük egy asszony álldogál két riadt tekintetű kisgyerekkel. A férje bent játszik. Kitaposott cipőben, egy szál rövid nadrágban áll a gép előtt. Feszülten figyel. Meztelen, pirosra égett felsőtestén verejtékpatakok csordogálnak. Görcsösen nyomja a gombokat, rángatja a karokat, néha bosszúsan a gépre csap. Majd tántorgó léptekkel indul rendelni egy újabb fröccsöt. A kocsmáros kiszól az asszonynak: — Hazamehettek, ezt ma már ökörrel se lehet innen elvontatni. — Mit bámul? — formed rám az izzadt felsőtestű. Megcsap a borszag, kisom- íordálok az ivóból. A halvány hold követi az asszonyt, aki oldalán sápadt gyerekeivel megadóan baktat hazafele . . . J. 7.s. Nálunk a szalmafonás hobbi, ef kötelezettség egy hagyomány életben tartása mellett. Ám vannak, akiknek a megélhetést jelenti. A törökszentmiklósi nemzet- közi szalmafonó táborba idén is érkeztek a szomszédos országokból. Közülük többen , gyerekkoruk óta gyakorolják a \ szalmafonást. \ (Szász) Béréi Vilma és Zoltán V fia az erdélyi Bözöd faluból érkéz- % tek, negyedszer jöttek el a táborba.- Egy négyszáz lelkes faluban élünk, én a szalmafonásba szinte beleszülettem. Ebből élünk, gyerekkorom óta készítek szál makalapot — meséli az anya.- A szalmából készült tárgyaknak nem mindig volt ekkora keletje, mint most. *- A nyolcvanas években vissza- s(Sj|g|j||| esett az érdeklődés, de most újra jjűKÉÉM kelendőek termékeink. Én is ÆÊj^^^Ê váltottam közben, és a kalapok JÉgfa^HB mellett megtanultam tárgyakat fyék* ' J készíteni. Például éjjeli lámpát, • f kenyérkosarat, falidíszeket, * alátéteket. Kiállításaim voltak otthon is, Magyarországon pe- J ' i dig Hajdúnánáson. f v* *- Ilyen nagy tapasztalattal mit tanul a törökszentmiklósi JmA táborban?- Most például pókhálólouas! készítek, ezt itt mu atJÊÊ ,* taitak meg. Magyamrs/.ágon a szalmakalap-ké- H jó, hogy eljöttünk, mert ha itt valami újdonságot látok, az szinte megújítja a telkemet is. Szerencsére a fiam is ügyes a szalmafonásban. Szeretném átadni neki a tudásomat. Igaz, hogy autószerelő, de jelenleg is munkanélküli. Nem muszáj, hogy folytassa a szalmafonást, de ha rászorul, bármikor elkezdheti. szítást egyáltalán nem tudják, annak a tapasztalatait pedig én adom át. — Egy gyakorlott fonó számára mi a haszna ennek a tábornak? — Amíg jár a kezünk, beszélgetünk az életünkről, a szalmáról. Mi is gondolkoztunk azon, hogy idén eljöjjünk-e a fiammal, mivel a férjem halála nagyon megviselt bennünket. De Eladó a cigányréce Úszik a cigányréce a Hortobágy vizén, és fogalma sincs arról, hogy ő eladó. Hogy az ő védett kis életét most pénzre váltja valaki. Nem tudhatja azt sem, hogy a védett fajok listáján szerepel, hogy természetvédelmi őrök próbálnak vigyázni rá, hogy a környezetvédelemnek elkötelezett emberek segítik megőrizni az élőhelyét. Nem tudhatja azt sem, hogy valahol olasz vadászok már „készülnek rá”. Persze, nem egyedül. Egy olasz vadász magától az életben meg nem találná a hortobágyi szárcsát meg a cigányrécét. Magyar segítője van. Aki tudja, hol tanyáznak ezek a madarak. Aki majd odavezeti őket úgy, hogy lehetőleg se a réce, se a természetvédelmi őr ne vegye észre. Mert úgy látszik, nem elég már az őz, nyúl, fácán, vadkacsa, ami adódik, a féltett-óvott fajok is puskavégre kerülnek. A vadásznak mindegy. A baj az, hogy segítőt talál magának. Olyan magyar polgárt, aki az utóbbi évek történéseiből azt a nem is éppen téves következtetést vonta le, hogy itt minden eladó. Még a cigányréce is. Meg azt is tudja, hogy itt nem jár börtön érte, mint Amerikában a farkas le- lövéséért. Elszörnyülködve gondoltam végig, hogy mi mindenünk maradt még Magyarországon, amit el lehetne adni, amivel még kufárkodik majd valaki. Már éppen amiatt riadoztam, hogy talán valakinek eszébe jut a levegőt, amit belélegzünk, is eladni. De aztán megnyugodtam. A levegőnk az olyan szennyezett, hogy úgysem kell senkinek. Paulina Éva Szabadság a felhők között A srácok szemlátomást otthon érzik magukat apjuk társaságában a gép fedélzetén. foto: mészáros János ez számomra — vallott hobbijával kapcsolatosan Imre, aki azt is elárulta, szeret egyedül lenni, és már csak ezért is csábító számára a felhők közötti garantált magány. Ez az érzés persze csak átmeneti állapot, mert lenn a földön várja őt a család, amelynek tagjait, főként az apróságokat a jelek szerint a családfő mintájára ugyancsak „megfertőzte” a repülés iránti szenvedély. Az iskolába készülő Roxána és az épp hogy óvodás korba cseperedett kisöccse, Áron két esztendeje, egy augusztus 20-ai sétarepülésen ismerkedett meg a repüléssel. Az élmény annyira hatással volt mindkettőjükre, hogy azóta egyre gyakrabban rágják apjuk fülét: „Mikor megyünk már repülni?” H. Gy. Aki mostanában elhaladt Szolnokon a szandai reptér mellett, ha jó idő volt, szinte mindig láthatott az égen egy-két köröző vitorlázórepülőt, s bizonyára akadtak olyanok, akik egy kicsit irigykedve gondoltak a várost madártávlat- i ból szemlélő pilótákra. Valahogy így lophatta be a repülés szeretete magát a szolnoki vállalkozó, Bállá Imre szívébe is. Először ő is csak a földi bámészkodók közé tartozott, majd egyszer kiment a reptérre, és megismerkedett a pilótákkal. Mostanára, bár még mindig növendéknek számít — a Tiszavidék Sportrepülő Egyesület tagjaként —, egy éve önállóan repül vitorlázógépen. Nagy terve, hogy idén megszerezze a szakszolgálat-engedélyt. — A repülés nálam kifejezetten a kikapcsolódást szolgálja, nagy szabadságot jelent
