Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-07-04 / 27. szám

12 ★ SPORT ★ 1999. Július 4. Erős emberek országos versenye Ulviczki Mihály kettőből kettőt nyert Ulviczki Mihálynak az autóborogatás sem jelentett akadályt a győzelem felé vezető úton Székesfehérvárott rendezték an­nak a Grand Prix viadalnak az újabb fordulóját, melyen ha­zánk legerősebb emberei méret­tetnek meg. A Forma Kupán - ahogy azt már az elmúlt hóna­pokban megszokhattuk - egy egész szolnoki különítmény vett részt, s ha már elutaztak, ismé­telten letették névjegyüket a he­lyi rendezők asztalára. Hat, cseppet sem könnyű fel­adat várt a népes mezőnyre, hi­szen mire valamennyi állomást letudták a versenyzők, több ton­na vasat, rönköt mozgattak meg. Bemutatkozásként öt fa­rönköt - súlyuk 80 és 120 kiló között mozgott - kellett 10 méter távolságra elpakolni. Ez még egyetlen vállalkozónak sem je­lentett különösebb nehézséget. A ferdepadon történő fekvenyo- másban azonban már kezdett rostálódni a mezőny. Ezt a szá­mot egyébként Kövér Gyula nyerte. Nem véletlenül, hiszen hajdanán ő az erőemelők között szerzett hírnevet magának, s ez a feladat szerves része az ifjú sportágnak. Ulviczki Mihály sem akart lemaradni társa mö­gött, a héttonnás kamion elhú­zásakor eredményével minden­kiben tudatosította, hogy a ka­posvári első GP-forduló után Fe­hérváron is győzni akar. Bár a 25 kilogrammos súly kitartása egy­szerűnek tűnik, percen felüli tel­jesítmény komoly erőpróbát je­lent általában az indulók számára. Talán a leglátvá­nyosabb műsor­szám a borogatás volt, amikor is előbb egy 3.5 má­zsás rönköt, majd azon nyomban egy személygép­kocsit kellett átfor­dítaniuk a ver­senyzőknek. Le­vezetésként pedig a szokásos súlyci- pelés maradt, két darab, egyenként 120 kg-os vasrúd­dal sétáltak, futot­tak az egyre job­ban fáradó erős le­gények. Az ered­ményhirdetéskor kiderült, a tavalyi esztendőben az ország legerősebb párosa címet elért Ulviczki-Kövér duó most sem talált legyőzőre, annak ellenére sem, hogy példá­ul Loska Sándor három szám­ban is részgyőzelmet aratott. A verseny végeredménye: 1. Ulviczki Mihály 14, 2. Kövér Gyula 18,3. Loska Sándor (Deb­recen), ... 8. Dobos Henrik 49,... 11. Bálint Zsolt (valamennyi Szolnok) 58 pont. A Grand Prix következő állo­mása augusztus 15-én Martfűn lesz. Addig sem lazíthatnak azonban az erős fiúk, hiszen jú­lius 10-én a Visegrádi Várjátékok keretében ismét megrendezik a hagyományos Toldi-versenyt, majd egy nappal(!) később Győrben az országos bajnokság­ra kerül sor. (GJ) Mondhatni remek első félévet zárt Szellő Imre a Szolnoki MÁV-Urbán Bt. bokszolója. A mindössze 16 éves fiatalember többek között megnyerte a diákolimpiát, melyen őt választották a legeredményesebb versenyzőnek.A nemzetközi ringben pedig a Cseh-nagydíjon tönkreverte ellenfeleit, hiszen mindegyik mérkőzését döntő fölénnyel nyerte. A jókötésű fiatal srác ezért dol­gozik évek óta. Mikor a Véső úti bokszcsarnokban megláto­gattuk, előbb az ugrálókötél suhogott a kezében, majd egy homokzsákot püfölt kitartóan. Mielőtt átvonult az uszodába, faggatóra fogtam a fiút.- Birkózással kezdtem, fut­ballal folytattam, csak ezután kukkantottam be a ceglédi bokszterembe - meséli. - Szü­leim túlságosan nem örültek neki, azt gondolták, majd kinö­vöm, ám én folytattam, sőt Ceglédről Szolnokra igazol­tam. Nem bántam meg a klub­váltást, azóta ugyanis három­szoros magyar bajnok vagyok. Őszintén mondja, hogy az edzések után nincs „csavar­gyár”, hazavonatozik Ceglédre. Otthon jöhet a tanulás, hisz épület- és padlóburkolónak ké­szül. Ha nincs verseny vagy edzés, olykor elmegy a have­rokkal a diszkóba. Szabadide­jében állatokkal és kismotorjá­val szeret még foglalatoskodni. Visszatérve a bokszra, imád­ja a nagyokat nézni a tévében és videón egyaránt. Május vé­gén felutazott a fővárosba a magyar-amerikai meccsre, ott testközelből látta a két nemzet felnőtt bunyósait. Saját magáról bátran állítja, hogy egyik erőssége a gyorsa­ság, hamar reagál az esemé­nyekre. Méregetni nem is lesz sok ideje a jövőben sem, hi­szen hétfőtől a válogatott edző­táborába vonul, ott készül majd társaival az azerbajdzsá- ni korosztályos Európa-bajnok- ságra. A kontinens viadalt a hó­nap végén rendezik Bakiban - ahol természetesen nem akar bakizni. Mestere, Balogh András sze­rint tanítványa ügyes gyerek, talán ha mozgása gördüléke­nyebb és lazább lesz, még többre viheti ebben a sportág­ban. - Az egyik legnagyobb te­hetségnek számít Magyaror­szágon, biztosra vehető az el­következő néhány esztendő­ben sokat fogunk még hallani Szellő Imiről - állítja edzője. Varga Csaba Vajon mikor lesz béke a labdarúgó-stadionokban? Az egész világon tombold) a futballhuliganizmus Az elmúlt évadban alaposan megszaporodott azoknak a híreknek a száma, amelyek a futballhuliganizmus terje­désének szó szerint véresen komoly fejleményeiről szá­molnak be. Ami Magyarországot Illeti: a korábbiakhoz hasonlóan a tavaszi idény sem volt mentes a mérkőzé­sektől, a jóérzésű szurkolók ezreit elriasztó futballhuli- ganizmustól. Felvételünk futballmeccsen készült a XX. század végén - Magyarországon A magyar pályákon előforduló erőszakos cselekményekhez ha­sonló jelenségek a világ más sta­dionjainak környékén is min­dennaposak. A petárdázás, a já­tékvezetők és az ellenfél játéko­sainak pénzérmékkel, öngyújtó­val és üvegekkel való megdobá- lása mellett a halálos áldozatokat követelő verekedések és lövöldö­zések is egyre gyakoribbak. Ma­gyarországon szerencsére - még - nincs halottja a futballhuliga- nizmusnak. Lapunk összeállí­tást készített a legkirívóbb ese­tekről, ahogy mondani szokás: a teljesség igénye nélkül. |Magyarország Március 17.: a Tatabánya-UTE (3-1) MK-találkozó után az új­pesti szurkolók hazafelé tartva megrongálták a vonat belsejét, Bicskénél kidobálták a szét­rombolt berendezést. Április 3.: a Kispest-Diós- győr (3-0) bajnoki mérkőzésre a Keleti pályaudvarról Kispest­re érkező vendégszurkolókat szállító BKV különbuszokat kövekkel, sörösüvegekkel do­bálták meg. Egy diósgyőri szur­koló és egy támadó nyolc na­pon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett. A rendőrök négy támadót elfogtak. Április 17.: a tavasz legna­gyobb szurkolói rendbontására került sor az Üllői úton. Az FTC-UTE (1-0) bajnoki rang­adó előtt a szurkolók össze­csaptak a rendőrökkel, a pálya környékén utcai harc alakult ki. Az összecsapásban egy lo­vasrendőr a lábát törte, hatan könnyebben sérültek. Tizen­nyolc személyt elfogtak, közü­lük tizenkettőt őrizetbe vettek. Később a videofelvételek alap­ján újabb 24 ember ellen indí­tottak eljárást. Április 17.: a Kispest-MTK (0-2) mérkőzésén a hazai szur­kolók egy része végig szidal­mazta a vendégcsapatot. A lefú­jás előtti percekben a lelátón né­hány kispesti megtámadott egy ismert rádiós műsorvezetőt, akit ütlegeltek és rugdostak. Május 25.: kigyulladt és le­égett a Ferencváros szurkolóit Nyíregyházáról Budapestre szállító vonatszerelvény utolsó kocsija. A szakértői vélemény szerint gondtalan, vagy szán­dékos gyújtogatás miatt ütött ki a tűz. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy 20 millió forint. Dél-Amerika Február 18.: belehalt fejsérülé­seibe Ricardo Pitron, a chilei Colo-Colo csapatának 19 éves szurkolója, miután egy hétig kómában feküdt, mert a rivális Universidad de Chile drukkerei összeverték. Április 3.: a Flamengo-FIu- minense brazil bajnoki előtt ki­alakult tömegverekedésben rá­lőttek egy tizenéves szurkoló­ra, aki nem élte túl a támadást. Május 10.: Argentínában egy 11 éves kislány, két nappal ké­sőbb pedig egy 30 éves férfi halt bele lőfegyvertől származó sé­rüléseibe. Az áldozatokat a Boca Juniors-River Plate rang­adót követően érte lövés. A mérkőzés utáni összecsapások­nak több súlyos sérültje is volt. Argentínában az utóbbi húsz évben 69 halálos áldozatot kö­vetelt a futballhuliganizmus. agy-Britannia London, május 1.: a West Ham United-Leeds United angol baj­noki mérkőzésen a játékvezető három hazai játékost kiállított. A találkozó után az egyik szur­koló rugdosni kezdte a bíró au­tóját. A játékvezető csak a köz­lekedési lámpa tilos jelzését fi­gyelmen kívül hagyva tudott el­menekülni. Glasgow, május 2.: a Celtic - Rangers skót bajnoki első fél­idejében a lelátóról fejbe dob­ták a játékvezetőt. A későbbi­ekben a Celtic-hívek berohan­tak a pályára, a lelátóról pedig leesett egy néző, aki ápolásra szorult. A lefújást követően tö­megverekedés tört ki, több, mint száz rendbontót letartóz­tattak. Newcastle, május 22.: a rendőrség 50 embert tartózta­tott le Newcastle-ban, ahol a helyi szurkolók egy része a Manchester United ellen el­vesztett F.A.-kupadöntő után a belvárosban tört-zúzott. A 100 kivezényelt rendőr hamar ren­det teremtett. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár vi­szont jelentős volt. ollandia Rotterdam, április 26.: 16 sé­rültje volt annak az összecsa­pásnak, amely Rotterdam bel­városában a holland bajnoksá­got megnyerő Feyenoord szél­sőséges szurkolói és a kivezé­nyelt rendőrség között zajlott le: több magáról megfeledke­zett Feyenoord-szimpatizáns üvegekkel és kövekkel dobálta meg a rendőröket. A helyzet egy idő után olyan súlyossá vált, hogy a rendfenntartók kénytelenek voltak a tömegbe lőni, három embert el is talál­tak. Az incidens után 92 sze­mély ellen indítottak eljárást. laszország Milánó, április 26.: feldühö­dött Internazionale-szurkolók egy csoportja a milánói csapat Udinese elleni 3-1-es vereségét követően megtámadta a brazil Ronaldót, valamint a csapat több más labdarúgóját. Üve­gekkel dobálták meg a játéko­sok autóit. Személyi sérülés nem történt. Firenze, május 15.: 21 helyi drukker sérült meg a Fiorenti- na-Lazio bajnoki után kialakult összetűzésekben, ráadásul az egyiküket késsel hasba szúr­ták. A találkozóra mintegy 7000 római érkezett, holott csak 3000-nek volt érvényes belépőjegye. roszország Ramenszkoje, június 20: A moszkvai futballhuligánok a helyi Szaturn és a Szpartak bajnoki mérkőzésére kísérték el kedvenceiket. Randalírozá- suk miatt azonban alig félórá­nyi játék után félbe kellett sza­kítani a találkozót. A vendég­szurkolók közül mintegy fél­ezren ugyanis a saját szekto­rukban törtek-zúztak, miköz­ben a hazai nézőkkel is össze­tűztek. A ramenszkojei stadi­onban a becslések szerint 5000 dollárnyi kár keletkezett, a számlát a Szpartak Moszkvá­nak kell állnia. ÚJ NÉPLAP-VASÁRNAP REGGEL Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap, az Axel Springer Magyarország Kft. lapja. Főszerkesztő: BERKI IMRE. Szerkesztő: BARANYI GYÖRGY. Tervezőszerkesztők: POZSA JÓZSEF, ZSOLDOS GYÖRGY. Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Pf. 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Hungary Rt., Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-192. Nyomdaigazgató: FÁBIÁN ENDRE. Terjeszti: Rónahír Rt., KLK, és a kiadó saját árushálózata. ISSN 1419-0141

Next

/
Thumbnails
Contents