Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-06-27 / 26. szám

1999. június 87. PORTOLOI- Az elmúlt két vb-t ki­hagytam, de Sydneyben ott leszek, és megszerzem a ne- ; gyedik aranyat is. A törökor­szági választásokon most még kikaptam, de nem j adom fel, hiszen mindig mindenhol nyerni akarok. I Miután még sportolok, füg­getlenként indultam. Azóta viszont már több párt is megkeresett. Süleymanoglu tolmácsától azt is megtudtuk, hogy a Minidaru pöttömsége (alig éri el a 150 centit) ellenére bizony kemény fiú. Néhány éve kisebb nézeteltérése tá­madt egy nála lényegesen na­gyobb örmény versenyzővel, aki a vitát követően csak jó néhány méteres repülés után landolt. Papp Laciról (2. kép jobb­ról) megtudhattuk, hogy a ’48-as olimpiai győzelmét kö­vetően az angol lapok azt ja­vasolták a döntőben legyőzött angol ellenfélnek: helyezze el állkapcsát az angol Nemzeti Múzeumban, hiszen a K. 0. király ütéseit is kibírta. Puskás Ferenc (2. kép bal­ról), a világszerte legismer­tebb magyar az angol kisasz- szonyokat megszégyenítően ; pukedlizett eredményeinek ; felsorolása közben. Schiller Zsolt TOP 25 Franz Beckenbauer (54) német lab­darúgó, Cassius Clay (Muhammad All, 57) amerikai ökölvívó, Sir Robert „Bobby” Charlton (62) angol labdarú­gó, Nadia Comaneci (38) román tor­nász, Juan Miguel Fangio (1911-95) argentin autóversenyző, Dawn Fraser (62) ausztrál úszónő, Wayne Gretzky (38) kanadai jégkorongozó, Michael Jordan (38) amerikai kosárlabdázó, Alekszandr Karelin (32) orosz birkó­zó, Kipchoge Keino (59) kenyai kö­zéptávfutó, Jean-Claude Killy (56) francia síelő, Larlssza Latlnyina (65) orosz tornász, Niki Lauda (50) osztrák autóversenyző, Carl Lewis (38) ameri­kai atléta, Eddy Merckx (54) belga ke­rékpáros, Ll Nlng (36) kínai tornász, Paavo Nurmi (1897-1973) finn hosz- szútávfutó, Jesse Owens (1913-80) amerikai atléta, Pelé (59) brazil labda­rúgó, Mark Spitz (49) amerikai úszó, Nairn Süleymanoglu (32) bolgár, majd török súlyemelő, Kató Szavao (53) japán tornász, Emil Zátopek (77) cseh hosszútávfutó, és a magyarok: Papp László (73) ökölvívó és Puskás Ferenc (72) labdarúgó. Az atlétakirályt súlyos ízületi bántalmak gyötrik : tolókocsi? Névjegy Születési idő: 1961 A Los Angeles-i olimjoi- án beállította Jesse Owens rekordját és négy aranyérmet szerzett. Négy olim­pián szerepelt, és csak azért nem ötön, mert az 1 9 8 0 -as L moszkvai játé­kokat bojkot- tálta az ame­rikai csapat. Az olimpiákon összesen tíz ér­met nyert, ebből ki­lenc arany volt. Olimpiai bajnok 100 m: 1984 (Los Angeles), 1988 (Szöul) 200 m: 1984 4x100: 1984, 19 9 2 (Barcelona) Távolug­rás: 1984, 1 9 8 8, 19 9 2 19 9 6 (Atlanta) : IPl 4.' Meglehet, hogy ízü­leti bántalmai miatt tolókocsiba kény­szerül a világ egyik legnagyobb atlétája. King Carl, azaz a kilencszeres olimpiai bajnok Carl Lewis lépni is alig tud a szinte elvi­selhetetlen fájdalom­tól. Beteg­ségét állító­lag az ere- d e n d ő e n egészséges sport utóhatá­sainak köszön­heti. Mindez aligha lehet meglepetés, hi­szen régóta tud­juk: az élsport gyakran kifeje­zetten ártalmas az egészségre. A negatív példák kö­zötti tallózáskor ez- Æ^^ÊSË úttal csak a legemlé- jHB' kezetesebbeket emlí- ' IF^ ter>ónk: tán emlékez- ÍíHf nek még a barcelonai ISHpr olimpiára, amikor a I ÆÊf Dream Team egyik sztár- ját, Larry Birdöt kínozta igen látványosan a gerinc- V sérv (ha épp nem játszott, akkor a meccseket csak hason fekve tudta nézni, naná, hogy nem a látvány miatt...). Az egyko­ri ökölvívó világsztárok közül töb­ben is Parklnson-kórban szen­vednek, valószínűleg a karrierjük során kapott pofonok miatt (pél­dául a kézremegős, félig elhülyült Muhammad Ali). Másoknak a röntgenfelvételek megpillantása után azt mondta az orvos: „Uram, önhöz már nem doktor, hanem régész kell.” Merthogy az illető térdízületei olyan állapotban vol­tak, mintha egy legalább harminc évvel idősebb ember lábában let­tek volna... Tudjuk, az élsportolók időnként a teljesítőképesség határát súroló terhelést kapnak, s ez nem múlik, nem múlhat el nyomtalanul. Kérdés persze: megéri-e az ál­dozatvállalás? Lapunk a hazai sportorvoslás tán legautentikusabb szakértőjét, a Véber Györgyöt is műtő dr. I H Dopping nélkül lehetetlen Marc Blume, a 100 méteres síkfutás hatszoros német bajnoka, az 1996-os fedett pályás Eb 60 méterének győztese szerint dopping­szerek nélkül egyetlen atléta sem képes tíz másodpercen belül lefut­ni a 100 métert.- Ajzószerek nélkül egy csúcsformában lévő atléta 10.00 és 10.10 másodperc közötti időt érhet el. Ha minden tökéletesen összejön, akkor 9.95-öt, de ehhez szinte laboratóriumi körülmények szüksé­gesek. Az amerikai Greene 9.79-es világrekordjáról annyit, hogy vannak bizonyos élettani határok, amelyeket normális körülmények között nem lehet túllépni... Nagy baj, hogy a nemzetközi szövetség szakemberei is csak a csúcsoknak tapsolnak, ahelyett, hogy kivizs­gálnák a körülményeket. .... ,., Távolugrásban négy olimpiai aranyat homokozott össze •: . Knoll Zsolt ortopéd sebészt kér­dezte Carl Lewis betegségének le­hetséges okairól:- A praxisomban nem . találkoz­tam még hasonló esettel - így Knoll doktor. - Nem hiszem, hogy pusztán a sport miatt ká­rosodhatnának Ilyen mérték­ben az ízületek. Ráadásul Ame­rikában olyan fejlett az ortopédia, hogy bármikor pótolni tudnak egy ízületet. A beteg magas szinten nem sportolhat ugyan, ám min­den további nélkül járhat. Az vi­szont elgondolkodtató, hogy Lewisnak több ízületével is prob­lémák vannak, ami biztos, hogy nem lehet a korábbi sérülések mi­att. Nem akarok összefüggéseket keresni, nem is tisztem ilyesmi, viszont közismert tény, hogy a doppingszereknek - többek között - ízületkárosító hatá­suk Is van... (schiller) il il J Sport ™ nlsinl Tizenegyedik “ oldal Győztesei # Vass Sándor kézi- labda-kapitány, mert bár a tragiko­mikusra sikeredett egyiptomi vébé után felajánlotta lemon­dását, a szövetség elnöksége nem fo­gadta el. A döntés meghozatalában bi­zonnyal segített a testületnek, hogy Vass menesztése esetén a játékosok többsége otthagyta volna a válogatottat. # Debrecen labda­rúgócsapata, hiszen az UEFA a jövő évi kupameccsekről ki­zárta a bosnyák együtteseket, így a Löki a rangsorban egy hellyel előrébb ugrott, és rögvest a főtáblára került. Vagyis bármily szo­katlan, legalább egy magyar gárda még szeptember végén is érdekelt lesz a so­rozaton. # Sanz madridi klubelnök, aki meg­hiúsította az ellene készülő puccsot. Nyolc gaz elnökségi tag ugyanis megvá­dolta a Real-főgu- rut, hogy csinos összegeket nyúl le a belépők eladásából. Sanz rögtön csele­kedett: az elnökség létszámát tizenhá­romról tizenhét fő­re emelte, és az így kisebbségbe került ellenzéket moso­lyogva kirúgta. elvett a kiesett zuglóiaktól. Kér­dés: vajon a szö­vetség akkor is ilyen határozott, ha az utolsó for­dulóban győznek, és így jobb. gólkü­lönbséggel benn- m a r a d n a k Détáriék? # A honi férfi ko­sárlabda-váloga­tott, amely három meccséből éppen hármat veszített el a franciaországi Eb-n. Igaz, vala­mennyi fellépésén győzelmet szóra­kozott el az együt­tes, hiszen a végjá­tékban állandóan itt volt az előny. Ám fájdalom, egy mérkőzés nem 39.8, hanem pon­tosan negyven per­cig tart. # Csiro Blazse- vics horvát foci- edző, mert szerin­te baseballütőkkel kellene „átépíteni" a bundát gyanító Nációnál lap szer­kesztőségét. Az új­ság szerint a Croa­tia csak azért nyer­te meg az aranyat, mert Tudjman el­nök közel áll a zágrábi csapathoz. Milyen érdekes., hogy a tréner civil­ben Tudjman nagy haverja. Vesztesei 11 „Mentsük meg a Vasast!” Angyalföldért szól a gála A Vasas vezetői nem várják meg, míg az utolsó fillérjük is elfogy, szerda este hétkor gálaestet rendeznek a Fáy utcai sportcsarnokban. Katona Béla, a Vasas elnöke a VR-nek elmondta, hogy „ez a gálaest nem valaki vagy valami ellen, ha­nem a Vasasért szól, és meghatóan nagy gárda jött össze”. A sztárok természetesen ingyen lép­nek fel, s akik csak az utóbbi napokban jelent­keztek, azokat már vissza kellett utasítani, hiszen nem lehet háromórásnál hosszabb a műsor. És akik nem tudták visszautasítani Katona Bé­la kérését, pedig közülük sokan MTK-, FTC- és UTE-drukkerek: Honvéd Művészegyüttes, Kiki, Charlie, Szikora, Fenyő, Kovács Kati, Somló Ta­más, Lagzi Lajcsi, valamint Pécsi Ildikó, Moldova György, Farkasházy, Boncz, Nádas és Éles. A hangosítást is ingyen vállalta Frenreisz és csapata. Az ezerforintos jegyekből 2 és fél milliós tisz­ta bevételre számíthat az egyesület, ami persze csepp a tengerben, de ahogy Katona Béla mond­ta, minden fillér számít, hiszen csak a pályák fenntartására 120 millió forintot költenek. „Még van egy-két akciótervünk, s ezek az alkalmi be­vételek legalább néhány hónapra levegőhöz jut­tatnak bennünket...” - mondta az elnök.- dal -

Next

/
Thumbnails
Contents