Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-06-27 / 26. szám
Októberben, a forradalom lázában aztán mégis elment a gyűlésekre, önmérsékletre, megfontolt döntésekre intve az ottlévő- ket. A szovjet tankok bevonulását követően hamarosan Kőtelekre került, s az alföldi település lett élete utolsó nagy állomása. Közel negyven éve neveli szellemileg és erkölcsileg az ottaniakat. Azt tartja legnagyobb szenvedésének, hogy látnia kellett a család, az egyház, a közösségek, az évezredes emberi értékek szétrombolását. Derűjét, töretlen optimizmusát azonban szerencsére sikerült megőriznie, s eddigi életére úgy gondol, hogy bár nehéz idők jártak az elmúlt nyolcvan évben, de érdemes volt megélni, ahogyan a lámpást is kézben kell tartani a viharban. SZS Gyómántmiséjét mutatta be néhány napja Kőtelken Nagy László címzetes kanonok. A plébános közel negyven esztendeje került az alföldi községbe, előzőleg azonban nagy utat járt be. A Felvidéken született 84 évvel ezelőtt, az első nagy világégés idején. Édesanyja csallóközi, édesapja pozsonyi volt, aki hadseregparacsnokként szolgált a háborúban. A trianoni békekötés után menekülniük kellett Szlovákiából, így kerültek Tatára, abba a városba, amelynek iparát és szellemi életét meghatározták az Eszterházy- ak. A nagy múltú család tagjai vallották, hogy az egyház által megszabott értékek adnak helyes irányt a szellemnek. Nagy László a piaristáknál tanult, s máig mély tisztelettel gondol vissza tanáraira, köztük a híres Öveges professzorra, aki számtant és fizikát oktatott neki. Meghatározó volt életében pap nagybátyja, valamint édesanyja szülőfalujának papja. Talán nekik is köszönhető, hogy 1939-ben őt is felszentelték. Ezután azonban kilenc hónap kórház és kétévi lábadozás következett egy tüdőfertőzés miatt. Mire felgyógyult, Magyar- ország már belesodródott a második világháborúba. Visszakerült a Felvidékre, és a háború végéig Jókán szolgált. Ekkor újra közbeszólt a történelem vihara, s immár másodjára tolon- colták át - géppisztolyokkal kísérve — a mai Magyarország területére. A következő években több településen — Domaháza, Erdőtelek, Hodoscsépány — is megfordult, s egyre nehezebb körülmények között kellett hirdetnie az igét. A hatalmon levők következetesen züllesztették szét a hitközösségeket, s ahol tudták, ott nehezítették a plébános munkáját. Az ötvenes években már a hitoktatási engedélyt is megvonták tőle, mondván, kevés a gyerek. Ő tudatosan kerülte a politikát, egészen 1956-ig. „Fekete” történetek Azt mondják egyes szakértők, Magyarországon nincs is feketegazdaság, csak szürke. Amíg ők elvitatkozgatnak ezen, addig nyugodtan lehet nálunk feketén venni gyógyszert, védett növényt, aranyat, diplomát és Kalasnyikov gépfegyvert. Vagyis szinte mindent. A piac törvényei szerint azért van kínálat, mert van kereslet. És nagyon sokan vannak, akik csak számla nélkül, áfa nélkül tudnak vásárolni, szolgáltatást igénybe venni. Vállalva minden kockázatot... András minden álma volt egy jó autó, hiszen felnőtt férfiként még mindig apja ócska Wartburgját kellett kölcsönkérnie. Sok-sok év után végre egy munkáját megfizették tisztességesen. A pénz zel a zsebében meg sem állt az ismerőséig, aki egy hete aján lőtt neki jutányos áron egy klassz gépet. Az autót András azonmód megnézte, alkudott rá, és másnap az övé lett. Talán egy hétig örült neki, amikor megjelent a lakásán egy férfi, s közölte vele, az bizony az ő eltulajdonított autója. András persze nem adta visz- sza, csak akkor, amikor már a rendőrök is kivonultak. A jó ismerős először semmiről sem tudott, utána meg eltűnt. Ügyvéd, bíróság. Se pénz, se autó, csak a tanulság maradt: nemcsak a kocsit, a papírokat is érdemes alaposan áttanulmányozni... Bélának volt becsületes munkahelye, majd jött a leépítés. Odalett a tól-ig dolgozó mindennapos biztonsága. Vállalkozó lett, és sehogy sem értette, miért van az, hogy 100 forintból jó ha 40 marad neki, miért kell mindenféle nyomtatványokat, bevallásokat kitöltenie, s miért büntetik meg a legkisebb mulasztásért azonnal több tízezer forintra. László ezért letért a fehér útról, s a szürke-fekete gazdaságban kezdett el tevékenykedni. Pár éve igazán jól megy neki. Csak egy telefon, s nincs olyan, amit ne tudna elintézni. Mindent számla nélkül ad és vesz. Garancia a személye, a szava. Azt viszont nem mondta el, számlát számlára vesz-e... Lajos a szüleitől kapott egy telket, meg némi sódert, cementet. Néhány láda söre meg egy birka bánta, és a barátokkal elkészült az alap meg a lábazat. Valaki tudott olcsón, számla nélkül szilikátot szerezni. Még gőzölgőit, mikor az udvarra kanyarodott vele a teherautó. Hasonlóan segítettek beszerezni a faanyagot, cserepet, nyílászárókat, szerelvényeket. Aztán jöttek az olcsó mesterek áfa nélküli árakkal, majd a nagy öröm, hogy őszre elkészült a ház. Télen kiderült, hogy ajtón-ablakon besüvít a szél. Tavaszra megrepedtek a falak, potyogni kezdett a vakolat és porladni a cserép. A fürdőkádból, mosogatóból nem folyik le a víz, viszont a szag visszaáramlik a derítőből. Lajos minden évben toldoz- foldoz valamit a házon, és fizet. Számlát nem kér, hogy olcsóbb legyen. Azt mondja, vagy beleőrül, vagy felrobbantja. Eladni nem akarja. Nem tol ki senkivel... Bea szinte semmit nem vásárol boltban a tejen és kenyéren kívül. Egy nagy cégnél dolgozik, ahol ki ezt, ki azt árul, így számla nélkül veszi a tojást, a házi tésztát, a zöldséget, a gyümölcsöt és a feketén vágott sertés húsát. Néhány éve használt gyerekruháért, -cipőért is ad pénzt. Régebben még elajándékozták vagy cserélték munkatársaival egymás között a kinőtt holmikat. Mára ennek is ára lett. Férjével majd minden hétvégén a lengyel piacon vannak. Innen öltözködnek, s vásárolnak mindent, amire szüksége van az öttagú családnak, sőt még a karácsonyi ajándékokat is. Tudják, hogy silány, de olcsóbb, mint az üzletekben. Nagy bánata, hogy alig használt tankönyvet nem kap. Hiába, értelmiséginek ennyire futja: tengődés- re... Lejegyezte: Járvás Zsuzsa 1999. június 27. Hetedik oldal A vándorszabó Kosa Lajos, bár több, a szabóság tudományával kapcsolatos oklevéllel rendelkezik, csaknem húsz éve kizárólag díszpárnákat varr. Jelenleg Mezőtúron dolgozik, mostani műhelye immáron a huszonhetedik. Élt már Németországban, Franéiaországban, sőt Ausztráliában is. Nemrégiben költözött vissza hazájába, hosszú vándorlásának azonban még ma sincs vége. Kósa Lajos vándorlása 1944- ben kezdődött, akkor került ki Franciaországba. Később hazaköltözött, amit tanúsít első bizonyítványa, amelyet 1947- ben kapott. 1953-tól ismét Frankhonban élt, hiszen ide kapta meg egy ismerősétől az ausztrál vízumot. Egy karitatív szervezet segített neki, hogy el tudjon utazni, a hajójegyre ugyanis nem volt pénze. Időközben elvégezte a „szabóegyetemet”, amit diploma bizonyít. A kenguruk földjén is öltönyökkel, kosztümökkel foglalkozott. Édesanyja már évekkel ezelőtt javasolta, hogy kezdeni kellene valamit a maradék anyagokkal. Akkor jött az ötlet: a szövetvégekből készítsenek párnákat. Az első sorozatnak olyan sikere volt, hogy azután nem is foglalkozott mással, csak a fej alá valók készítésével. FOTÓ: TAKACS mosabb időt töltött Németországban is. Mint elmondta, nem akar különbséget tenni lakhelyei között, mindenütt jól érezte magát. Már korábban haza akart költözni, de a kiszemelt városban nagyon magasnak tartotta az ingatlanárakat. Egy barátja invitálta Mezőtúrra, mondván, itt olcsón, jó lakást vehet. Két éve él itt, és lassan a ház elnyeri azt a formát, amit megálmodott. De mostanában újra elvágyódik, Győrbe költözne, mivel ott sokkal több a művelődési, a kulturális lehetőség. Dolgozni nagyon szeret, és szinte minden munkát kézzel végez. Bár árulja is a párnákat, de fillérekért nem adja oda, inkább meg- __ , tartja, s gyönyör- ködik bennük. **<**"! Mint fogalmazott, nem igazán figyel a piacra, soha nem azt csinálja, amit kell, hanem amit a lelke megkíván. Garancsi mPl Csodálatos gyerekkoruk lehet Smorgun Okszana gyermekeinek. Igazi mesevilágban élik életüket; körülveszik őket Csipkerózsika jó tündérei, Hófehérke és a Csizmás Kandúr, a Hókirálynő, meg persze a mesék elmaradhatatlan „kelléke”, a királyfi. Okszana alkotásaiból — babáiból és sajátos, ragasztásos technikával készült képeiből - a közelmúltban nyílt kiállítás Szolnokon. Ő így idézte fel a kezdeteket: — Sosem gondoltam volna hogy negyvenéves koromban, két gyermek után születik még egy kislányom. Kétéves lehetett — és persze rettentően szerette a meséket —, amikor arra gondoltam, még érdekesebbek, színesebbek lennének ezek a történetek, ha eljátszanánk őket. Még Ukrajnában láttam egyszer egy kiállítást, alig tizenhat évesen. Megfogott a művek technikája — egyszerű, drótból hajtogatott alakok voltak ezek —, és én is megpróbáltam. Készítettem is néhányat, főként ajándék ba a bará- % taimnak. désbe merültek a hajtogatott, rongyokból varrt ruhájú babák, ám — mivel a mesék eljátszásához nagyon jól használhatóak - a kislányom kedvéért újra nekiláttam. Élőször négy macska készült el, őket követte az egércsalád, majd szép lassan különböző állatokkal, illetve emberalakokkal bővült a sor. Mostanra már sok ismert mese figurái sorakoznak a polcon, mindegyik önálló egyéniség. Legjobban talán a Hókirálynőt szeretem, pedig legalább ötször varrtam át az arcát, mire olyan lett, ahogy elképzeltem. Talán éppen azért kedves számomra. A babák azonban csak töredékét képezik művészetének. Okszana nem csak képeivel fejezi ki magát, verseivel, prózai al- kotádíjat nyert már. Első hallásra mindezzel szöges ellentétben áll műszaki egyetemi végzettsége— Számomra ebben nincs ellentét, hiszen minden tevékenységem lényege az alkotás. Informatikusként éppúgy alkotó munkát végeztem, mint most, amikor megírok egy verset, megvarrok egy babát vagy éppen kötök egy pulóvert. Kézügyességemnek köszönhetően gyakorlatilag bármit megcsinálok. Csak három dolgot nem tudok: könyvelni, úszni és biciklizni... Bár több mint húsz éve él Magyarországon, továbbra is ukránnak vallja magát. — Ukránnak születtem, és az is maradok, bár egyik dédnagy- anyám bécsi volt. De ma, ha hazalátogatok a szüléimhez, már nem érzem otthon magam. Az otthonom Szolnokon van, a családom mellett. S úgy gondolom, ha már itt élek, akkor ezért a városért kell megtennem mindent, amit tudok. Egy település tükörképe a benne élőknek. Nem várhatunk a vezetőkre, arra, hogy fentről irányítsanak mindent. Nekünk kell minél szebbé, jobbá, lakhatóbbá tenni. szilvási sai- val is több Lassacskán fele-
