Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-05-02 / 18. szám
1999. május 2. Sport 7** <r/>n Tizenkettedik oldal Stadler Józsefet bilincsben, vékony bőrszíjon vezették a Legfelsőbb Bíróság tárgyalójába. Lefogyott, az arca keskenyebb, mint régen, a szeme alatti mély árkok jelezték, hogy álmatlan napok (hetek? hónapok?) vannak mögötte. Legfeljebb kockás, jól sza- * bott zakója idézte korábbi önmagát. Beszélni nem lehetett vele, a tárgyalás szüneté ben egy elkülönített cellába kísérték, a családtagok is csak a rácson ke resztül szólhattak hozzá. Élettársa, Sáfrán Mária nem jött el. Beszélik: elhagyta előzetesben lévő párját, három közös gyermeküket sem engedi az apjuk közelébe. Az egykor ünnepelt ember magára maradt. |gggj Bűnös vagy áldozat? Stadler es ami mögötte van • 2,3 milliárdot vitatnak a jogászok • Kik álltak az egykori juhász mögött? Ajuhás előélete Stadlert és társait az ügyész három fő vádpontban véli bűnösnek: egymilliárd- százmillió forint társaságiadó-hiány felhalmozásában, 800 millió áfa és 400 millió forint jogtalan exporttámogatás visszaigénylésében. Az elsőrendű vádlott, Stadler József nem először áll bíróság előtt: 1976-ben lopás miatt nyolc hónap felfüggesztett, 1983-ban lopás és devizagazdálkodás megsértése miatt egy év letöltött szabadságvesztésre, 1991-ben közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetésre ítélték. A juhászból milliárdossá vált, egy éve előzetes letartóztatásban lévő egykori futballmecénás, Stadler József másodfokú perében csütörtökön újabb bizonyítási eljárást rendelt el a Legfelsőbb Bíróság, így a per csak júniusban folytatódik. Stadler József, a nyolc általánost végzett, eredetileg a helyi téeszben juhászként alkalmazott későbbi vállalkozó nagyon mélyről indult, ám nagyon magasra jutott. Onnan aztán nagyot esett Több mint egy éve a különösen nagy értékű adócsalás folyamatos elkövetése miatt perbe fogott Stadlert a kecskeméti bíróság az elsőfokú tárgyaláson kilencévi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Ez nemcsak őt, de kis túlzással az országot is megrendítette: hiszen „a Jóska” mindenki barátja volt. A népnek állítólag munkát (kenyeret) és focit (cirkuszt) adott. Közvetlen, so- . sem nagyzoló lénye mindenhol kedvelt figurává tette. Csakhogy saját korlátjait nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Stadler József ugyanis nem a művelt, nem a tájékozott, de nem is a „dörzsölt paraszt” prototípusa. Életvitele sem volt nagyzoló, megmaradt a paprikás csirke-nokedlinél és az ubisa- linál, holott fénykorában a kutyája is tejeskávét lafatyolhatott volna. Neki azonban „csak” annyit változott az élete a korábbihoz képest, hogy lovas kocsi helyett Mercedesen járt, nagyobb lakásban - történetesen egy futballstadionban - lakott, és tíz, később százmilliókkal dobálózott. A történet igazán innen lehet érdekes, mert azt ugye nem gondolhatja komolyan senki, hogy egy nyolc általánost végzett, körülbelül ötszáz szót használó, akasztói juhásznak egyszer csak eszébe jut: na, akkor holnaptól áfát csalok, jogosulatlanul mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatást igényelek vissza, illetve társasági adót sem fizetek be. Merthogy ilyesmikkel vádolják. Az államot ért kár (legalábbis az ügyész szerint) 2,3 milliárd forint. Na! Hogyan is történt.... A kezdeteket nyilván nem lehet kibogozni. Talán már maga Stadler sem tudja, hogy melyik volt az a pillanat, amikor először tévedt a törvény és a törvénytelenség határ- mezsgyéjére. Nem állítjuk, hogy törvényt sértett, pusztán azt: már az első lépéseit ügyvédek, jogászok, közgazdászok kísérték, akik úgy tetszik, 1992 és 94 között jégre vitték. Vagy ha nem ők, akkor nem figyelmeztették időben a közelgő vészre. Stadler mindehhez jó alanynak tűnt, sokan gazdagodtak meg körülötte. Neki megmaradt a közszereplés, ő pedig örömmel nyilatkozott, szerepelt, ünnepelt. Meglehet, ez lesz (lett) a veszte. Tény, hogy olyan emberek közelébe kerülhetett, akiket a hozzá hasonlók legfeljebb a tévében láthatnak: a stadionavatón például Puskás Öcsi állt mellette, politikuskoszorú övezte. „Jóska, csináld a cirkuszt” Mindazonáltal az volt a legnagyobb tévedése, hogy a politikai kapcsolatok kamatoztathatóak. Mert az ő esetében ez nem így volt, mellette nem állt ki a hatalom, ő az állítólagos rendteremtési hullám első „áldozata”. Ahogy Zemplényi úszómenedzser esetében is gyanítható, noha a hatalom direkt módon nem biztatta, azért indirekt módon támogatta, mondván: „Jóska, csináld a cirkuszt, legyen foci, aztán majd csak lesz valahogy!” Ebből mindenki annyit ért, amennyit akar. A történet - pillanatnyilag - csúnya véget ígér: Stadlerral szemközt, a rácsos cella túloldalán csak a mamája és a testvére - élettársa, gyermekei sehol. A riadt tekintetű Stad- lerban pedig e kifordult világ láttán akár felmerülhet a kérdés: akkor most ki van kint, és ki van bent? Vincze Attila Dávid újra bajnok A legismertebb honi kosaras, Dávid Kornél megvédte bajnoki címét. Apró szépséghiba, hogy nem az előző évi NBA- győztes Chicago tagjaként húzhat fel aranygyűrűt, hanem az Alba- comp tagjaként lett champion. Dávid tavaly a fehérváriakkal megnyerte a bajnokságot, s noha a rájátszás idején már az NBA-ben ügyködött, az alapszakaszban jelentős szerepet vállalt, így neki is jár az arany. zottsága pénteki ülésén az UTE-t kizárta az átigazolásokból. A büntetés addig marad érvényben, amíg az újpestiek nem tudják hitelesen igazolni, hogy Kozma Istvánnak és Bérczy Balázsnak, egykori játékosaiknak, az egyesülettel szemben fennálló anyagi köAz FTC-UTE találkozón történt rendbontásgok miatt 100 ezer forintos I Az Üllői úti stadionban a vendégszurkolók számára fenntartott lelátórész melletti szektort egy összecsapásra bezárták, valamint a bet nem ülhetnek szurkolók. Győzött a gép A Fritz 5.32 elnevezésű program legyőzte Polgár Juditot. Kezelője mégsem boldog, jobban örült volna, ha a legfiatalabb Polgár lány nyer. A gép persze könnyebb helyzetben volt, nem zavarták a mellékkörülmények: a helyszín, a kisméretű kalitka, az azt körbe állók zaja, a meleg. Igaza lett Polgár Lászlónak, miszerint rövidesen az ember nem tudja majd tartani a lépést a komputerrel. Úgy tűnik, már most eljött ez az idő. Polgár Juditnak azért a vereség ellenére is volt oka örömre az elmúlt napokban, ugyanis ötödször kapta meg a sakkozás Os- car-díját. Francia-német huligánper Essenben elkezdődött annak a négy német huligánnak a pere, akiket azzal vádolnak, hogy a tavalyi labdarúgó-világbajnokságon súlyosan bántalmazták Daniel Nivel francia rendőrt, aki hat hétig kómában feküdt. (Mára már felépült.) A vádlottakat gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A négy szurkoló közül a 24 éves Tobias Reifschlager a tárgyalás elején részleges beismerő vallomást tett. Matthias Sammer befejezi Nem hosszabbította meg a német első osztályú Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetősége Matthias Sammer nyáron lejáró szerződését. Az egykori válogatott játékos - akit 1996-ban Európa legjobb labdarúgójának választottak - térdműtéte óta, majd 20 hónapja nem lépett pályára. Bár Sammer már elkezdte az óvatos futóedzéseket, visszatérése még kérdéses. Prokop bíróságra viszi a dunaújvárosi incidenst VÉRBEN, HARAGBAN Korántsem meglepő, hogy a dunaújvárosi sajnálatos események folytatásos regénnyé terebélyesedtek - ezúttal a távirati iroda görgetett egyet a történeten. Emlékeztetőül annyit, hogy a két héttel ezelőtti újvárosi női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján a Dunaferr bécsi négygólos hátrányát ledolgozván egálra hozta a rendes játékidőt, majd a büntetőpárbajból már győztesen jött ki a kor sztárcsapata, a Hypo Niederösterreichhel szemben. Az eset példátlannak mondható a hazai sporthistóriában, hiszen magyar csapat még egyszer sem verte ki az osztrákok Litvániából, Szerbiából, Oroszországból honosított légióját. A meccs után történtek szempontjából is példátlannak titulálható az az este, mert az öltözőfolyosón verekedésbe keveredett, s állítólag súlyos sérüléseket szenvedett Gunnar Prokop, a Hypo menedzsere. Azért állítólag, mert noha a Dunaferr orvosa, sőt egy helyszínre érkező mentőorvos is felajánlotta segítségét, ezt az öltözőbe rohanó Prokop elutasította. Vagyis magyar orvos hitelt érdemlően nem állapíthatott meg semmilyen sérülést. Ugyanakkor a hazaérkező menedzser egy bécsi klinikán kötött ki, ahol kettős bordatöréssel és látászavarokkal ápolták. Eközben feljelentést tett az Európai Kézilabda-szövetségnél, mire a szervezet 100 ezer schillingre büntette a Dunaferrt, a lökdösődésben, verekedésben ludas újvárosi vezetőket pedig kitiltotta a csarnokokból. A lábadozó Prokopot bécsi otthonában kapta telefonvégre az MTI, s a menedzser megerősítette: valóban beperelte az őt megütő rendezőt és Szabó Józsefet, a Dunaferr elnökét. Állítása szerint az inzultusnak egy osztrák újságíró is szemtanúja volt. „Hihetetlen dolgok történtek Dunaújvárosban. Tehát az Európai Kézilabda-szövetség nem véletlenül tiltotta ki az előbb említett urakat egy évre a csarnokokból. Egyelőre még nem dolgozom, igyekszem kiheverni sérüléseimet. Néha még szédülési roham fog el” - ecsetelte sérüléseit Prokop. A per részleteiről nem nyilatkozott, de mint mondta, neki mindegy, hogy Magyarországon avagy Ausztriában lesz a tárgyalás. À menedzser ügyvédje, dr. Werner Sporn titoktartási kötelezettségére hivatkozva az ügygyei kapcsolatban semmilyen felvilágosítást nem adott. I % Képünk archív jellege dacára is olyan, mintha most készült volna: ugyanis látni, Prokop 1993. május 16-án a Vasas elleni BEK-dön- tön is ugyanúgy a pálya közepén ordibált, ahogy azt két hete Dunaújvárosban tette