Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-04-25 / 17. szám

Vízkeresztség „Március 22-e éjszakájára már csak alig néhány tucatnyian maradtunk. A tölté­sek magasítását befejezték, így a legszükségesebb véderőt leszámítva minden­kit újabb feladatokhoz mozgósítottak. Mi meg ültünk a társaimmal együtt a Ti­szaliget kellős közepén álló bázisun­kon. Ültünk, néztük egymást és talál­gattuk: bírja-e a nyomást, vagy átsza­kad a gát? Miközben körülvett bennün­ket a tengerré dagadt Tisza és a népte- len liget síri csendje. Tényleg félelme­tes volt...” Mindezt Vámosi Antal, a szolnoki Búvár Kft. vezetője idézte fel a közel­múltban átélt emlékeiből. Ő azoknak a búvároknak az egyike, akik Szolnokon és környékén merültek a hömpölygő folyó­ba a települések és a Tiszaliget védelmé­ben. Az ország különböző pontjairól ér­kezett mintegy 40 búvárnak talán legta- pasztaltabbika, aki maga is az első vonal­ban harcolt minden idők legnagyobb tiszai áradatával.- Mióta foglalkoztatja a víz alatti világi— kérdezem beveze­tőül. — Krisztus születése élői­től vagy utántól kíváncsi rá? - érdeklődik gyermeki te­kintettel, majd folytatja: — 1959-ben merültem először, majd hatvan­egyben alapító tagja voltam az első szol­noki könnyű­búvár szak­osztálynak. - Az ár­vízi véde- ezésbe milyen körülmények között kapcsolódtak be? — Március 17-étől a szolnoki Búvár Kft. négy tagja készenléti szolgálatot látott el a Kötivízig kötelékében. Aztán másnap éjszaka 23 órakor értesültem róla, hogy 19-én budapesti búvárokat várnak a Ti- szaligetbe. Ekkor derült csak ki, hogy a mi munkánkra is szükség lesz a ligetben. Természetesen szívügyünknek éreztük Szolnok zöldövezetének sorsát — hiszen a telephelyünk is itt van — és azonnal megszerveztük a búvármentőosztagot — Mi volt a feladatuk? — A Tiszaliget mindkét oldalán volt né­hány, kritikus állapotú töltésszakasz. Ezek fóliázását végeztük. A körülmények nem voltak túl eszményiek: 4-6 fokos, tel­jesen átláthatatlan vízben merültünk 3-5 méteres mélységekbe. Ehhez összeszo­kottság, gyakorlat kell. Mi már 3-4 alka­lommal átestünk a „vízkeresztségen” az elmúlt harminc évben, de a fiatalabbak­nak még nem volt ebben tapasztalatuk. — Milyen felszerelésben dolgoztak? — Vízhatlan, zárt búvárruhában. Álta­lában mindenkinek volt felszerelése, de a búvár összetartó „embertípus”: ha úgy hozta a szükség, meg is osztoztunk a készleteinken. Egy ilyen ruha egyébként elég borsos áron szerezhető be, 150-200 ezer forintba kerül. A kiegészítők sem ol­csók: kesztyűink 6-10 ezer forintot érnek. Persze ott és akkor a védekezésnek ennél sokkal nagyobb tétje volt. Felbecsülhetet­len értékek forogtak kockán. És erőfeszí­téseink ellenére minden pillanatban ott lebegett előttünk a gátszakadás, a meg­áradt folyó „hatalomátvételének” lehető­ik» tam, majd ezután jelentkeztem a főiskolára.- Volt valaha szerepálma?- Nincsen ilyen álmom, renge- 1 teget játszottam már a legkülönfé- ! lébb darabokban, de konkrét „sze­repálmom” soha nem volt.- Játszik színházban, filmek­ben vállal szerepet, rendezőként is bemutatkozott már. Hol, melyik te­rületen érzi magát a legotthonosab­ban?- Egy magyar színésznőnek nincsen lehetősége választani, hogy „hol érezze jól magát”. Min­dig azt kell szeretni, amit az ember épp csinál! Ha filmszerepet kapok, örülök neki, ha színházban dolgo­zom, ott érzem jól magam.- Olyan határozott az életben is, mint amilyen határozottsággal, temperamentummal színészként dolgozik?- Tele vagyok energiával, ez kétségtelen, talán ez érezhető ala­kításaimban is.- Ha a sok munka közben egy kicsit ki szeretné magát fújni, mit csinál? Hogyan tud kikapcsolódni?- Mit csinálok, ha pihenni sze­retnék...? Dolgozom! Szeretek bú­várkodni a tengerekben, az nagyon kikapcsol. Sajnos erre nagyon rit­kán van lehetőségem. Voltam már a marokkói tengerparton, Los Angelesben, Bulgáriában, Horvát­országban, Olaszországban. A leg­jobb Malibuban, és egy görög fél­szigeten, Halkidikin volt.- Mit csinál mostanság, min dolgozik? — A Vígszínházban rendezem a Sok hűhó semmiért című Shakes- peare-darabot, június 1-től pedig a prágai nemzeti színházban fogok rendezni. Mindeközben életem egyik legnagyobb próbálkozásán, a május 3-án E. Tangó címmel megjelenő lemezemen dolgozom. Ezen régi dalokat énekelek mo­dern feldolgozásban. Remélem jól sikerült, és a közönség kedvezően fogadja.- Ha olyan sok dolga van, miért vállal vidéki fellépéseket? Ez egyfaj­ta feltöltődés? — Egyfajta feltöltődés — anyagi­lag! Persze szeretem ezeket a kis esteket, mert nagyon bensőséges lehet. B. Cs. A népszerű színésznő, Eszenyi Enikő a hét elején Jászberénybe látogatott. A Déryné Művelődési Központ Pódium-sorozatának legutóbbi vendégé­vel fellépése előtt beszélgettünk.- Már eredetileg is színésznőnek ké­szült, vagy a sors játéka, hogy a csengeti lány a színpadot vá­lasztotta? — Nem vé' letlen. Elő­ször táncos­nő akartam lenni, később Debrecenben színházi stú­diókba jár­Mivel 1999 táján az emberiség­nek több mint a feléről van szó, és a szebbik nem számaránya a mi országunkban is megelőzi az erősebbik nemét, a válaszok ta­lán ezrek, talán tízezrek vélemé­nyét tükrözik. Természetesen csak hölgyeket: fiatalabbakat, idősebbeket bombáztunk a ko­rántsem egyszerű kérdéssel. Éva szőke, huszonkét éves főiskolás lány. Most nincsen barátja. — Hogy nőnek születtem, úgy gon­dolom, adódik ennek jó és rossz olda­la is. A múlthoz képest az a jó, hogy több a lehetőségünk, hiszen például a családomban én leszek az első nő, aki remélhetőleg diplomát szerez. Az árnyoldal az, hogy a lehetőségekkel együtt nőttek a terheink is. Mert akár segít a párunk, akár nem, egy teljes napot ledolgozó nőre még otthon is rakódik sok-sok teher. Ennek ellenére szeretek nő lenni, bár egy kicsit kipró­bálnám, mit jelentene mondjuk a má­sik nemhez tartozni. Mert az is érde­kes: megfigyeltem, hogy egy nő a gye­rekét magáért szereti, míg egy férfi azt várja, hogy a csöppség valamiben ki­tűnjön. Ez az én fiam, vérein — mond­ják. Pedig akkor is az, ha átlagos vagy gyenge, sőt annak kell a segítség. Nagyné Erzsiké 74 múlt. — Az én nagymamái, női mivoltom akkor fontos a családban, ha sütni kell az unokáknak. Nem irigylem a mai fi­atalokat, a lányom is elvált, szerintem elhamarkodta. Az én fiatalságom ide­jén egyszerűbb volt a szereposztás, most sok a teher a nők vállán. Hetven­négy év ide, hetvennégy oda, azért ne­kem is jólesik, ha dicsérik a frizurám vagy a ruhám. H. Rita 24 éves és hat esztendeje ugyanaz a szerelme. — Hányszor érzi magát nőnek, a szó fizikai ér­telmében? Ha nem akar, kérem, ne vá­laszoljon. — Miért ne? Hetente két­szer. Ez ke­vésnek hang­zik, de ne­kem így jó. Ő Pesten lót- fut, én itt­hon húzom az igát, oly­kor este hétig. Gondolhatja, ezt követően mennyire lelkes a turbékolás. Egyéb­ként sok nő nem érzi jól magát nőként, és sze­rintem erről a férfiak is te­hetnek. — Mikor házasodnak? — Összeköltözni is jó lenne, de ho­vá? Most megyek ki pénzt keresni Nyugatra, és remélem, valami kiala­kulhat belőlünk. D. Izabella 24 és fél éves lesz a jö­vő hónap elején. — Én azt látom, tapasztalom, ez egy igazi, tipikus férfivilág, ezért sokszor nem érdemes nőnek lenni. Itt vagyok én: eddig hozzám hasonló lököttekkel hozott össze a sors, így nemlett belő­lük tartós kapcsolat. A munkahelyen is valami olyasmi van: ha fiatal egy nő, még tapasztalatlan, így nem mindig veszik komolyan. Vagy a másik véglet: gyere az ágyba, angyalom, téged az is­ten is oda teremtett!- Azért akadnak sikeres nők. — Nem vitatom. Általában ők azok, akik férfias vonásokat vesznek fel. Ha­tározottak, kemények, következete­sek és valahol magányosak, hiszen nagyon sokszor egyedül ma­radnak. Mert ezeket a nő­ket férfias tulajdonsá­gaikért hosszú tá­von nem vállalják a férfiak. Ha meg egy nő olykor sírva fakad a munkahe­lyén, jön a bélyeg: hisztis. Domán Anita, aki­nek óriási plakátjai ha­marosan el- árasztják Szolnokot, Bu­dapestet, meg az ország nagyvárosa­it, így érvel: — Szerintem egy nőnél mindig jó, ha az ember elfo­gadja a korát, és 79 évesen nem akar 19- nek látszani. Én szeretek a bőrömben lenni, van egy aranyos pá­rom, aki bízik bennem, hozzám tarto­zik. Egyébként szerintem, hogy egy nő hódítson, több kell, mint szépség. Kisugárzás, ami vagy kialakul, illetve megvan, mert tanulni sok mindent le­het, de ezt aligha. N. Juditék huszonévesek, és a nyá­ron házasodtak. — Boldogok vagyunk, nagy a szere­lem, és hetente háromszor érzem iga­zi feleségnek magam. Az igaz, többet is „elviselnék”, de a párom hét közben hajnali fél ötkor már úton van és ki­lenc, tizenegy mire hazaér. Aligha kí­vánhatom, hogy 500 kilométer veze­tés, gyors vacsora, fürdés után engem babusgasson, amikor mire belopózom hozzá, sokszor már alszik. Harmincöt, negyven körüli szép nő, egy cég negyedik számú vezetője. — Hogy én nő is lennék, az itt fel sem tűnik, hiszen dolgozó vagyok. Munkaerő, vezető, aki követel is és akitől követelnek. Ráadásul, ha a sors úgy hozza, este 9-ig, 11-ig is benn ma­radok. Pedig egyedül nevelem a gyere­kem, és neki kellenék. Hét végén be­pótolom az elmaradt takarítást, fő­zést, sütést, mosást, leckekikérdezést, és máris itt a hétfő. Sem időm, sem le­hetőségem az ismerkedésre. Lehet, bennem is adódhat hiba, de saját bő­römön érzem, nem könnyű ma veze­tőnek és nőnek is lenni. Igaz, nőna­pon, meg anyák napján köszöntenek, de hát egy esztendő további három- száz-egynéhány napból áll. Nem igaz? Az bizony, erről vita sem lehet. Akár arról, hogy napjaink hölgyeinek sem egyszerű a szerepe: helytállni itt is, ott is, amott is, sőt még kívánatos­ként, szépként hódítani. De hát férfi­nak lenni sem egyszerű — a másik nem a megmondhatója. Nem tehe­tünk mást, ennek is utánajárunk egy­szer ... D. Szabó Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents