Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-03-21 / 12. szám

Körkép Második oldat “ 1999. március 21. Hírek • Hírek Sikerült nekik! A világon elsőként egy svájci-angol párosnak sikerült körberepülni hőlégbalonnal a Földet. Bertrand Piccard és Bryan Jones húsz nappal ezelőtt indult el Svájcból. A nyu­gati hosszúság kilencedik fokánál tegnap tizenegy óra előtt néhány perccel átrepülték Mauritánia fölött a kép­zeletbeli célvonalat. Most már a párosé a világcsúcs. Átáztak a gátak Bár a Tisza tetőzése csak a jövő hétre várható, a gátak egyre jobban átáznak. Megsokasodtak a csurgások és a buzgárok' Az árvízvédelmi szakemberek folyamatosan emelik a nyúlgá- tak magasságát. Erre annál is inkább szükség van, mert az előrejelzések szerint a vártnál huszonöt centiméterrel magasabban tetőzik majd a szőke folyó. Jelcin válaszútja Borisz Jelcin orosz elnöknek döntenie kell. Vagy szabad utat enged a lánya (s egyben ta­nácsadója) ellen indított büntetőeljárásnak, vagy hadjáratot indít azok ellen, akik Tatjánát azzal vádolják, hogy a Jelcin-család kasszája feltöltése érdekében csúszópénze­ket fogadott el egy svájci cégtől. Szerb útlezárás A szerb biztonsági erők szombaton páncélo­zott járművek, köztük harckocsik támogatá­sával lezárták a Pristinából Belgrádba vezető autóutat. Erre azt követően került sor, hogy a Koszovói Felszabadítási Front (UCK) alakulatai péntek éjjel támadást intéztek több szerb rendőrőrs ellen. Utazó múmia Az „Ampatói Hölgy” néven emlegetett múmia ma még a Limai Nemzeti Múzeum kiállításán látható. A több száz év­vel ezelőtt a jég fogságába került, a tudósok által csak Juanitaként emlegetett nő jó állapotban lévő mumifikálódott testét 1995-ben fedezték fel egy Arequipa városához közeli hegyen. A kiállítás hamarosan Japánban is látható lesz. TIZENNYOLCEZREN TÜNTETTEK A PARLAMENT ELŐTT • SZTRÁJKRA IS KESZEK Orbán úr, a maga szíve sose fáj? Tizennyolcezer, közszolgálat­ban dolgozó pedagógus, egészségügyi és köztisztvise­lő tüntetett tegnap délelőtt a budapesti Kossuth téren. A Szakszervezetek Érdekegyeztető Fóruma által szervezett megmoz­dulás résztvevői nagyobb megbe­csülést, nagyobb béremelést kö­veteltek, valamint a kormány ál­tal előírt háromszázalékos lét­számcsökkentés leállítását. A tömeg hangosan helye­selt, amikor Szabó Endre, a szervezet elnöke azt mondta, az emberek becsapottnak ér­zik magukat, mert bár béreme­lést ígért nekik a kormány, mégis kevesebbet keresnek az idén, mint a múlt évben. Tudhatná a kormány, hogy a birkát etetni is kell, ha nyírni akarják - érveltek a közalkalmazottak. A felvonuló tanárok, ápolónők nem erre sza­vaztak, nem ezt akarták, amikor tavaly májusban az urnákhoz já­rultak. Most még csak tüntet­nek, de ha tiltakozásuknak nem lesz foganatja, sztrájkol­ni fognak. A transzparensekre írt versben arról érdeklődtek Gógl Árpád népjóléti minisztertől, hol fogja magát gyógyíttatni, ha újabb le­építések lesznek az egészségügy­ben. Orbán Viktor miniszterel­nöktől pedig azt tudakolták, nem fáj-e a szíve. A szónokok rendkívül kese­rűen megfogalmazott kérése­it, követeléseit kitörő lelkese­déssel fogadták az ország minden részéből érkező tilta­kozók. Úgy vélték, hogy a kor­mányzat az ígéretek megvalósí­tását az egyre inkább elszegé­nyedő önkormányzatok nyakába kívánja varrni anélkül, hogy pénzt biztosítana a végrehajtás­hoz. A kabinet tagjainak pedig fontosabb a foci jövője, mint azé az ifjúságé, amelyre oly sokat hi­vatkoznak. A tüntetés végén petíciót fogadtak el. A követeléseik­ről szóló Iratot hétfőn adják át Gylmóthy Gézának, a parla­ment alelnökének. (pépé) W Egyelőre csak reménykedhet a százöt, Oscar-díjra jelölt mű­vész, aki egy felvétel erejéig összeállt a Beverly Hilton Hotel­ben. A tiszteletükre adott díszebéden arról kaptak hivatalos igazolást, hogy a díj odaítélése során számításba vették őket A közülük kikerülő győztesek magyar idő szerint hétfőn haj­nalban vehetik kézbe az aranyszobrocskát Oscarra fáj a foguk MEGSZŰNIK AZ ÓLMOZOTT BENZIN Egyes hazai töltőállomásokon már jó ideje csak ólommentes benzint tan­kolhatnak az autósok. Április elsejétől azonban egyetlen kút sem kínál ólmo­zott üzemanyagot. E rendelkezés a katalizátorral ellátott kocsik gazdáit nem, viszont a több mint félmillió 126-os Polski Fiat, Sko­da, Zastava, Trabant, Wartburg és öreg Zsiguli tulajdonosait érinti. Esetükben ugyanis az ólomtartalmú üzemanyag kenőhatása védte a mo­tor egyes alkatrészeit. Ugyanezt a fel­adatot áprilistól a töltőállomásokon kínált, üzemanyagba keverhető ada­lék látja el. Egy flakon adalék250 liter benzinbe elegendő, ára 800-900 fo­rint lesz. V. M. ADÓZZ! FIZESS! B ár a határidő március 20-án lejárt, aki el­mulasztotta, hétfő éjfélig még postára ad­hatja 1998-as adóbevallását, s befizetheti tavalyi jövedelme után az adóhátralékát. Aki el­feledkezik erről is, az biztosra veheti, hogy idén megbírságolja az APEH. Miközben a polgárok adóznak, a Pénzügymi­nisztériumban új adórendszeren dolgoznak. A több változatban készülő tervezet szerint három­millió forintig csak 25 százalék lenne az adókulcs. C serébe az alkalmazotti és a gyermekek után járó kedvezményen kívül minden más adóleírási lehetőséget megszüntet­nének. Az új adórendszer a jövő évezredben ke­rülhet bevezetésre. Aki külföldre akar menekülni az új adórend­szer elől, most tegye. A jövő hónaptól emelked­nek a repülőjegyárak. A világ nagyvárosaiba a szárnyalás tíz százalékkal lesz drágább, ám egyes közép-európai járatok jegyei akár 15 szá­zalékkal is többe kerülhetnek. A ki az ettől a hírtől támadt fejfájását algo- pirinnel szeretné csillapítani, az döbbenten látja a gyógyszertárban, hogy az eddig re­ceptre csak néhány forintba kerülő fájdalomcsilla­pító (akárcsak bizonyos vérnyomáscsökkentők) a többszörösébe kerül. A gyártók ugyan „csak” tíz százalékkal emelték az árat, a társadalombiztosí­tás viszont, amely csupán három százalékot enge­délyezett, úgy megsértődött, hogy e szereket levet­te a közgyógylistáról. Vagyis nem jár rájuk tb- támogatás. R. Cs. A szövetség ereje logok A hadsereg tetszőn» USA 1 518000 Törökország 833000 Fraiwtsorsmg jfiNMI 449000 Qkazwn ág nbh 402000 Németwsróg MMÜM 333 000 Hogy-fintora™ ■i 216 000 Lengyelország ÜB „ §*"' 207 000 Spanyolország um 189000 Pofiugolio ■ 75000 Kende ■ X 6! 000 (sefc KétófBísóg 1 58000 Hfllicsídio 1 57 000 Magyarország o ^ ^ » 43 400 Ssiçium 1 Æ* 43 000 fiorvéjpö 1 33 000 Dónk) r .ér 25 000 Uweddtg 1 1000 íztad tfcSfow • jfcgySS* rants drt (kszewíi: 4 745400 iziklaország hónapok óta tartó w csapatösszevonások után meg­támadta Vízországot, amely segítsé­get kért a nemzetközi közösségtől. A szövetséges haderő hatalmas túlerő­ben van, így az agresszort egy-két hét alatt vissza lehet szorítani a hatá­rai mögé, és megkezdődhet a bünte­tőakció. Senki nem kényszerítheti Magyarországot háborúba A NATO vigyáz a katonáira ^Mk.Ez az eevik lehetséees foreató- után kiadták a feladatokat a katonai Ez az egyik lehetséges forgató- könyve azoknak a NATO-had- gyakorlatoknak, amelyeken néhány napja már hazánk is tagállamként vesz részt. Jelenleg az olaszországi Udine környékén folyik egy „véresen komoly játék”, ahol a parancsnoksá­gok - köztük a hódmezővásárhelyi gépesített lövészdandár 150 katonája - treníroznak, hogyan kell a csapato­kat irányítani bizonyos harci cselek­mények között. Emellett a magyar bakák továbbra is futnak, kúsznak, lőnek a NATO bé­kepartnerségi gyakorlatain, az idén négy-öt ilyen lesz. A szerencséseb­bek a számítógép előtt ülve virtuális csaták hősei lehetnek, április köze- pén-végén egyszerre öt ország kato­nái csatáznak majd ily módon egy­mással. Természetesen éles bevetéseken is ott vannak és lesznek bakáink: jelenleg a boszniai békefenntartó műveletekben játszanak aktív szerepet. De hogy a jövőben milyen harc­téri övezetbe vezénylik katonáinkat, az kizárólag Magyarországtól függ. Kétoldalú közös kiképzésen is részt vesznek katonáink, továbbá a magyar tervek alapján itthon, vala­mint amikor erre hazánkban nincs lehetőség, külföldön gyakorlatoznak. A vadászrepülők például Lengyelor­szágban tartják a lövészetet. Természetesen éles bevetéseken is ott vannak és lesznek baká­ink: jelenleg a boszniai békefenntar­tó műveletekben játszanak aktív sze­repet. I De hogy a jövőben milyen harc­téri övezetbe vezénylik katonáin­kat, az kizárólag Magyarországtól függ. Annak ellenére nem tudják a részvételt ránk kényszeríteni, hogy már NATO-tagállam vagyunk. A szö­vetség politikai testületé dönt ugyanis a csapatok esetleges bevetéséről, ez­után kiadják a feladatokat a katonai vezetésnek. Minden tagállam maga határoz arról, ad-e hozzá haderőt. Ezért kizárt például, hogy NATO- ’KP mundérban magyar katonák har­coljanak Jugoszláviában. így egyelőre nem kell tartani attól, hogy nemzetiszínű lobogóval letakart koporsókat tesznek le Ferihegy be­tonjára. Persze gyakorlatok idején is történhetnek balesetek, de a NATO - talán mert jobban figyelnek az embe­rekre - ebből a szempontból is sokkal biztonságosabb, mint volt a Varsói Szerződés. A szövetség gyakorlatain még nem halt meg magyar katona. A legutóbbi, külföldön elhunyt magyar egyenru­hás közlekedési balesetben vesztette életét egy-két éve. Almási B. Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents