Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-08 / 286. szám

6. oldal 1999. december 8., szerda Az Új Néplap Kisújszálláson A tűzoltók főleg a vízzel hadakoznak Megbolondult a világ, hiszen a Nagykunság, annak is a Kisúj­szállás környéki része emberöl­tők óta az ország legszárazabb, legaszályosabb területei közé tar­tozott. A múlt század hatvanas éveiben, majd később is sokszor akkora szárazság sújtotta a vidé­ket, hogy hírmondóként marad­tak jószágok. Levágták őket, mert nem volt mit megetetni ve­lük. És most tessék: feje tetejére állt a világ, mert a helyi tűzoltókat ott- jártunkig háromszázharminc­nyolc alkalommal riasztották, és ebből nem kevesebb, mint két­százötven esetben vízhez kellett vonulniuk. Természetesen vak­lárma is adódott köztük négy-öt, de a többi esetben vészesen, vize­sen komolynak bizonyult a hely­zet. A belvizek és temérdek égi áldás miatt lebontásra, kilakolta­tásra is sor került a település épü­leteiből, házaiból. Arról nem be­szélve, hogy bizony ennyi vízkárt sem fizettek még ki az itt élők­nek, mint az idén. Azért előfordultak műszaki mentések is, „hála” a négyesnek, ahol sűrűn összecsókolóztak a fi­gyelmetlen vezetők, gyorshajtók kocsijai. Sajnos olykor vétlen au­tósok is „bűnhődtek”. Tűzeset most, azaz 1999-ben kevesebb volt, de azért történt negyvenki­lenc efféle vonulás is. Hol festő­műhely kapott lángra, máskor az égő gázon felejtett lábas, benne az ebéd szenesedett feketévé úgy, hogy a kiömlő füstöt a szomszé­dok vették észre. Jöttek a tűzol­tók, rendőrök, majd a mama is: későbbi időpontban a festők. Azután egy kislegény merő kí­váncsiságból meggyújtotta az ól­ban az ott lévő bálaszalmát. Ne­ki nem történt baja, de néhány arra fészkelő szárnyas sült csirke formáját vette magára. Csak mel­lesleg jegyzem meg: a tüzet az ól is nagyjából megúszta, hála a lánglovagoknak. Ami a létszámot illeti, Kisújon tizenhét fő vonulhat, négy ko­csin. És mint az idei számok mu­tatják, vonul is, eddig majdnem annyiszor, ahány napos az esz­tendő. Meglehet, év végére túllé­pik a bűvös 365-öt is. Hármat szúrtak le Az Illéssy Sándor nevét viselő szakközépiskola a városháza dísztermében tartotta első alapít­ványi bálját. A jeles esemény tu­lajdonképpeni vesztese az a há­rom hízó volt, „akiket” azon a hajnalon előre megfontolt mó­don, nemes egyszerűséggel nya­kon szúrtak. Majd megperzsel­tek, széttrancsíroztak, hogy hur­ka, kolbász, szóval disznótoros alakjában csillapítsák a megje­lentek éhét. Márpedig voltak érdeklődők, hiszen 210 személy vett részt a rendezvényen. Hajdani diákok, szülők, tanárok, mindazok, akik szívügyüknek tekintették az in­tézmény ezen rendezvényét. Mű­sor is gazdagította az estet: az is­kola diákjain kívül kiskunhalasi, szolnoki, tiszatenyői fellépők szí­nesítették a programot. Termé­szetesen a bőséges lakoma után a tánc sem hiányzott, már aki mo­zogni bírt a nem éppen kímélő koszt eltüntetése után. A tiszta bevétel meghaladta a félmillió forintot, ez teljes egé­szében az alapítvány tőkéjét nö­velte. Amely kamatai révén sok nemes célt szolgál, többek kö­zött elsősorban az anyagi tá­mogatásra rászoruló diákok segí­tését. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Átalakulnak gazdasági társasággá Kilencvenévesen szemüveg nélkül olvas Gaál Mária e világra érkezése tele kilencesekkel. 1909. IX. hó 9- én született a most kilencvenéves özvegyasszony. Nagyapja az a Gaál Kálmán, aki a település olyannyira híres polgármestere volt, hogy róla utcát meg díjat, kitüntetést neveztek el. Az édesapja, Gaál János ügyvédként kereste a kenyerét, de őt is megválasztot­ták polgármesternek. Kilencven esztendő évgyűrűi Gaál Mária ar­cán, aki az egykori híres polgármester Gaál Kálmán unokája. Mária néniék négyen voltak testvérek: ő a tegöregebb közöttük. 1932-ben esküdött örök hűséget Korda Andornak, aki bank- tisztviselő volt. Két gyerekük született: egy fiú és egy lány, sőt azóta négy unoka meg öt dédunoka is igazol­ja a család erejét. Mária néni egyedül él a lakásában, igaz, ugyanabban az épü­letben lakik a 86 éves Somogyi Margit, aki rá-rá néz, noha ő sem fiatal már. Ebédet hordanak nekik, és jönnek a gyerekek is. A nyár jobban telik, kihúzódnak az óriási udvarra, a jó levegőre. Nagy a kert, tele fával, csak már olyan ember nem akad, aki művelje a területet. Mária néni, tűi a kilencvenen szem­üveg nélkül olvas, jó a vérnyo­mása, és azt gyógyszert nem találták ki, amit szedne. A régi nagyszülői ház az otthona, és reménykedve várja a kétezre­dik esztendőt. Szerinte az, hogy egy gramm gyógyszert sem kell szednie, és kilencven­évesen is bízik a jövőben, több mindennek köszönhető. Soha nem szabad becsapni senkit, és mindig dolgozni, tevékeny­kedni kell. Azután hinni a jó Istent, szerinte ez a három té­nyező a hosszú élet titka. A Nagykun Mezőgazdasági Szövetkezet mostanság is mintegy 300 dol­gozónak ad munkát. Nagy szó ez egy olyan településen, ahol bizony nem kimondottan sok az elhelyezkedési lehetőség. A Nagykunban kandallógyártással is foglalkoznak Varrónőnek tanult, festő lett Rossz évet zár a szövetkezet: nyomottak, rendkívül alacso­nyak mind a növénytermesztés, mint az állattenyésztés felvásár­lási árai. Miközben például a gázolaj ára még tévedésből és véletle­nül sem maradt a régi szinten, sőt rohamosan felfelé iparko­dott. Ennek ellenére, amit lehetett, értékesítettek, sőt minden idő­szerű munkát elvégeztek. Fel­szántottak, elvetették az őszie­ket. A tagság áz átalakulás mellett döntött: annak ellenére, hogy náluk a szövetkezeti forma be­vált, sikeresnek bizonyult, hi­szen évről évre eredményesek voltak. Ugyanakkor az is tény, hogy a politika folyamatos jogbi­zonytalanságban tartja ezt a for­mát, ezért átalakulnak gazdasá­gi társasággá. Előreláthatóan a folyamat január végéig befejező­dik. Hogy ki, hol, milyen hivatásnál, szakmánál köt ki élete folyamán, függ a véletlentől. Mert akad, aki tízévesen tudja, hogy mi lesz, más pedig már felnőtt fejjel dönt a pályamódosításról. Ez történt Tóth Tündével is, aki eredetileg varrónőnek tanult. Rajzból mindig ötöst kapott, és édesanyjának már korábban fel­tűnt, hogy óvodáskorú lánya cso­dálatosan bánik a ceruzával, szí­nessel. Dolgozott néhány egyéb területen, majd 1993-ban történt az alapos pályamódosítás. Azóta szellemi szabadfoglalkozású, és az esztendő minden napján dél­előtt tíztől este hatig Bocskai-zu- gi pirinyó műtermében — ame­lyet ő csak zugnak nevez — fest. Eddig hat önálló és húsz csopor­tos kiállításon gyönyörködhettek az érdeklődők képeiben, Szolno­kon, Tiszafüreden, Debrecen­ben, Miskolcon, Hajdúszobosz­lón, Egerben. Főleg a lovakat, csendéleteket, tájképeket szereti megörökíteni, és alkotásai egyre keresettebbek. Példaképei a XVI- XVII. századi flamand mesterek, ők hatottak rá leginkább. Noha Tünde még csak harmincéves, a neve egyre ismertebb. Hát ha még azt is hozzátesszük, hogy komolyabban mindössze két éve alkot... Tóth Tünde munka közben kisúji Bocskai-zugi kisműhelyében Szakma után érettségi Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában négyszázhetven kis- és nagydiák tanul a tizenöt osztályban. Az in­tézmény szakmát is ad, sőt érettsé­git is. Egy olyan osztályt kerestünk fel, ahol a diákok rendelkeznek már valamilyen szakmunkás-bizo­nyítvánnyal. így akadnak köztük nőiruha-készítők, autószerelők, hegesztők, asztalosok, fodrászok, bőrdíszművesek. Társaiktól abban különböznek, ha sikerül nyáron az elképzelésük, a szakma mellé érettségi bizonyítványt is kap a 12. f huszonhat diákja Honnan, merről érkeztek? Hely­ből, Túrkevéről, Ecsegfalváról, Karcagról, Martfűről, Örményes­ről, Abádszalókról, Tiszaszentim- réről stb. Hogy másról is essék szó, Pongrácz Anita a legjobb ta­nuló, 4,6 körüli az átlaga. Két nagyszerű sportoló is akad köz­tük: az egyik Vatai Miklós, aki tri- atlonista, a másik Majláth Csaba, a helyi NB III-as aranylábúak vé­dője. Már menyasszony is van az osztályban Ducza Brigitta szemé­lyében. Különben js zimankó ide, cudar napok oda, azért tizenhá­rom szerelmes is előfordul közöt­tük. Mivel a közösség létszáma en­nek a duplája, elmondható, az osztály felét — természetesen a tananyagon kívül — szívdobogta­tó módon érdekli a másik nem is. Gyaníthatóan a többiek később csatlakoznak hozzájuk. Azután a zenét is kedvelik: Farkas Judit táncdalokat szokott énekelni, Va­tai Miki gitározik, Nánási Pista pedig dobol. Ami a kétezredik évi, vagy azu­táni elképzeléseiket illeti, egy kö­zülük rendőrtiszti főiskolára ké­szül. Néhányan még kacérkodnak a főiskolai jelentkezéssel, csak még arról nem döntöttek, ponto­san hová, melyik szakra, karra. Sok idő már nincs, annyi bizo­nyos. A többiek is kivétel nélkül tanulni szeretnének. Elvégre azt mondják, most van itt ennek az ideje, és ők ráadásul majd eggyel több papírral rendelkeznek, mint akiknek csak sima érettségijük van. Ünnepi előzetes A város mindig híres volt arról, hogy a szeretet ünnepe előtti na­pokban, hetekben jó néhány prog­ramot szerveztek a kikapcsolódás­ra vágyóknak. Nem lesz ez más­képp a december hátralévő részé­ben sem. 19-én délután ötkor kez­dődik a városháza dísztermében a hagyományos karácsonyi hangver­seny. Föllép a Phoenix kórus Ta­mási László karnagy vezetésével, azután a zeneiskola növendékei és tanárai, illetve a Kossuth iskola énekkara. Másnap, 20-án délután háromtól mindenki karácsonyát szerveznek a gyerekeknek a város­háza előtt, ahol a karácsonyfa áll. Lesz műsor is, a település civil szervezetei pedig süteményekkel, meleg teával látják vendégül a leg­kisebbeket. Sőt meglepetésképpen még a Mikulás sem hiányzik majd a kora délutáni rendezvényről. ^ __5 CT> H ungaroLADA HUNGAROLADA GUBACSI AUTÓSZERVIZE 1215 Bp., Védgát u. 5-7. Tel : 277 4332 • AUTÓHÁZ GOLD-CAR KFT. 1144 Bp., Fogarasi u. 195-197 Tel.: 383-8131 • HEFTER KFT. 1191 Bp., Attila u. 35. Tel.: 357-1406/22 • TATA MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ 5630 Bé­kés, Cseresznye u. 8. Tel.: 66/417-009 • GAZIMPEX KFT. 2040 Budaörs, Sport u. 6. Tel.: 23/41 7-777 • MURÁNYI AUTÓKERESKEDÉS 6641 Csongrád, Zrínyi u. 19. Tel.: 63/482-555 • MOGÉP KFT. 4031 Debrecen, Bartók B. u. 46. Tel.: 52/413-092 • SÍPOS GYÖRGY AUTÓSZER­VIZ 3000 Hatvan, Bercsényi u. 76. Tel.: 37/341-044 • PARK AUTÓKER ÉS JAVÍTÓ BT. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/312-419 • INTŐR KFT. 3527 Miskolc, Sajó u. 5. Tel.: 46/343-045 • VAGÉP RT. 4401 Nyíregyháza, Lujza u. 1. Tel.: 42/460-000 • MISCHL AUTÓHÁZ KFT. 7628 Pécs, Komlói u. 125. Tel.: 72/240-657 • AUTÓFER 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Tel.: 62/489-983 • VOLKER AUTÓHÁZ KFT. 9700 Szombathely, Körmendi u. 92. Tel.: 94/330-805 • Ml AUTÓJAVÍTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 2801 Tatabánya, Felsőgallai u. 40. Tel.: 34/310-351 • POSTAUTÓ SOPRON KFT. 8203 Veszprém, Házgyári u. 4. Tel.: 88/328-106

Next

/
Thumbnails
Contents